Michal Blaško
Jazikomuzikalnie prekrási sarvasškej slovenčiňe
Blaskó Mihály
Nyelvzenei szépségek a szarvasi szlovák népköltészetben
(Szarvas Város Önkormányzata, 2004, 232 o)

Hatodik kötetét jelentette meg a szarvasi-tokaji költő, író; és immár azt is mondhatjuk: a népköltészet gyűjtője. A városi ember azt gondolná, hogy a 20. század második felében felgyorsult asszimiláció kiszorította az emberek tudatából a népköltészetet, különösen az évszázadokkal ezelőtt idetelepült szlovákok népköltészetét. Ez a kötet bizonyítja, hogy ez nem igaz: vannak olyan szigetek, ahol még élnek ezek az alkotások, s talán még keletkeznek is ilyenek. Blaskó Mihály töretlen hittel, makacs szívóssággal járt a szlovák hagyományok nyomában, gyűjtötte össze őket talán - bár már ezt évtizedekkel ezelőtt is állították a gyűjtőkről - az utolsó pillanatban, hiszen egyre kevesebben beszélik az ősi nyelvet, s egyre kevesebben ismerik azt a gazdag népköltészetet, amelyet őseik hoztak magukkal vagy hoztak létre.

Hogy mit is tartalmaz a könyv, azt a szerző, Blaskó Mihály ismertetőjéből tudhatják meg leghitelesebben .

* * *

A gyűjtemény közel hatéves gyűjtőmunka eredménye. Ez a munka az 1998. év elejétől a 2004. év elejéig tartott. A gyűjtés helyszínei: a szarvasi szlovák kultúrkörbe tartozó három település: Szarvas város, Csabacsüd és Kardos községek. A gyűjtemény nagyobb részét (91-231. o.) a szerző originális szlovák népdalgyűjteménye adja. Hat év alatt 125 szarvasi szlovák népdalt sikerült felkutatnia, ezek közül 14-et dallam nélkül vagy azonos dallammal, 111-et pedig önálló dallammal.
A népdalgyűjtemény lekottázását és tudományos feltárását Ocsovszki Ildikó, békéscsabai szlovák népdalkutató végezte, akinek a nevéhez fűződik a békéscsabai és mezőberényi szlovák népdalos könyv megalkotása is.

Ocsovszki Ildikónak a tudományos igényű és alaposságú rendszerezéssel sikerült elkülönítenie az archaikus, originális szarvasi szlovák népdalt az általánosan ismert, itt is közkedvelt és énekelt, de a dél-alföldi szlovákság kultúrkörébe nem tartozó szlovák népdaltól, valamint a magyar nóták dallamára énekelt szlovák műdaltól. Rendszerezésében külön megismerkedhetünk a rituális énekekkel, a téli és tavaszi szokáskörrel, lakodalmas rituálékkal, a lírai, epikus valamint katonadalokkal és a gyűjtemény csúcspontját jelentő, egy tucatnyi még énekelt szarvasi szlovák népballadával. A szarvasi szlovák népdal ilyen jellegű tudományos feltárása eddig korábban még nem történt meg.

Mivel a gyűjtő-szerző maga is ötkötetes költő, a szarvasi szlovák népdalokat és azok különösen nagyszámú szövegvariánsait a kultúrák közeledésének szándékával igen nagy alapossággal és míves-veretes szöveggel lefordította és átköltötte magyar nyelvre is, amire a magyarországi szlovák népdalgyűjtésben alig, az utóbbi 10-15 évben pedig egyáltalán nem is volt példa.

Külön érdekessége a gyűjteménynek a népi humor dalainak kategóriája, valamint a népi, a lakodalmi és a városi humor - esetenként rusztikus - szövegvariánsai számos szarvasi szlovák népdalnál.

A gyűjtemény bár kisebb (11-91. o.), ám annál értékesebb, úttörő jellegű része a 18 fejezetre tagozódó szarvasi szlovák etnográfia - néprajzi gyűjtemény. Itt a szerző az alábbi főcsoportokban végzett gyűjtő és feltáró munkát: köszönések és jókívánságok; népi imádságok; köszöntőversek, mondókák; közmondások, népszokások és babonák, morva- és hornyjak csúfolók; szójátékok; lakodalmi és városi humor a kétnyelvű szójátékokban, a közmondásokban, a mondókákban; kétnyelvű versikék és népdalok, történelmi rigmusok; visszaemlékezések; tréfás történetek és anekdoták a szarvasi határból; lakodalmi és városi humor az anekdotákban; kétnyelvű anekdoták.

A gyűjtő-szerző és a kötet büszkesége a maga nemében egyedülálló 175 eredeti szarvasi szlovák közmondásból álló gyűjteménye, amelyek egy részének van azonos vagy hasonló magyar megfelelője (ezt jelzi is a szerző), más része pedig teljesen különböző.

Nem kevesebb büszkeségre okot adó az 50 csattanós történetből álló, eredeti szarvasi szlovák anekdotagyűjtemény, amelyből 20 a szalonképes, magyarra lefordítható, 15 az erősen rusztikus, lakodalmi és városi humor kategóriájába tartozó, 15 pedig az egészen különleges sajátosságot képviselő kétnyelvű szarvasi szlovák anekdota, ahol vagy a történet magyar és a csattanó szlovák, vagy fordítva. Természetszerűleg a szerző a népi humort igen, az erősen rusztikus humort nem ültette át magyarra.

A gyűjtő-szerző munkáját segítették: 18 énekes és 36 szöveges-néprajzi adatközlő, utóbbiak zömmel a "Vernost" Szarvasi Szlovákok Kulturális Körének tagjai, így maga a mű egyfajta csapatmunka eredménye is.

A mű alcíme lehetne: A sarvašská slovenčina - a szarvasi szlovák nyelv enciklopédiája, de bízvást tekinthető lehetne a dél-alföldi archaikus szlovák nyelv enciklopédiájának is.

Blaskó Mihály

"Janko buďe pám"

Toto sa ňi v našej rod'iňe stálo, ale bi sa bolo mohlo stát'...
Boli dvaja chudobní l'ud'ia, a mali eniho chlapca. Tak sa nazhovárali, že oni daju tohto chlapca viučit', že bi bou pám. Šecko len to bolo, ešt'e aj kolovart to šepotau:
"Janko bud'e pám. Janko bud'e pám." Že aká to bud'e radost'. Obidvaja vel'a robili, kim sa Janko viučiu. Rod'ičia sa zostareli. Najdriou mama zomreli. Potom aj apa ochoreli. Odpísali Jankovi, že bi ich prišou opáčit', lebo sa chorí. A že bi im aj trocha peňiaze doňiesou. Lebo ňimaju. A Janko im odpísau, že ich ňevie tát' opáčit', lebo ňestači, aňi peňiaze im ňevie poslat', lebo aj uom málo má. Tak len čo sa susedouci stareli za ňich. Ale ešt'e aj todi lem na Janka mali starost': ňepovedzt'e mu, že som velmej t'ažko zomreu...

Od Judit'e Blaškovej (1925)

"A Janiból úr lesz"

Ez nem a mi rokonságunkban történt, de megtörténhetett volna...
Élt egyszer egy szegény házaspár, és volt nekik egy fiacskájuk. Elhatározták, hogy ők ezt a gyereket taníttatni fogják, hogy úr legyen belőle. Már előre azon örvendeztek, mindig csak az járt az eszükben, hogy a Janiból úr lesz. Minden azon fordult meg, még a rokka is azt suttogta: "A Janiból úr lesz. A Janiból úr lesz." Milyen öröm is lesz az! Mindketten nagyon sokat dolgoztak, amíg a fiúcska kitanult. Végül a szülők megöregedtek. Legelőször az asszony halt meg. Azután az apa is megbetegedett. Megírta Janikájának, hogy jönne őt meglátogatni, mert beteg. És hogy egy kis pénzt is hozzon, mert nincs neki. És a Jani azt válaszolta, hogy nem tudja őt meglátogatni, mert nem ér rá, pénzt sem tud küldeni, mert neki is kevés van belőle. Úgyhogy csak a szomszédok törődtek valamennyire vele. De még akkor is csak a Janira volt gondja: meg ne mondjátok neki, hogy milyen keservesen haltam meg...

Részlet a Tréfás anekdoták és történetek a szarvasi határból c. fejezetből