Városi emlékművek és műemlékek helyzete Szarvason

 

 

 

Hazánk kulturális örökségének részét képezik a Szarvason található műemlékek, műemlék jellegű épületek, népi építészeti épületek, a helyi védettség alatt álló épületek és az emlékművek, szobrok, emléktáblák is.

Az épített környezetnek, az elődeink által felhalmozott kulturális javaknak nemcsak kizárólagos birtokosai, hanem örökösei vagyunk, mint minden előttünk élő és utánunk következő nemzedék. Ennek az örökségnek védelme, megőrzése, fejlesztése és bővítése nemes feladatunk és kötelességünk.

A védelemnek természetesen a település egészére, a teljes lakókörnyezetre kell irányulnia, s ezen belül az egész részeként az egyes elemek fenntartása és fejlesztése a feladatunk.

A gyakorlati védelem egyik fontos, ha nem a legfontosabb eszköze a megelőzés. A megelőzésnek pedig az épített örökség összeírására, a védendő emlékek dokumentálására és rendszeres gondozására kell irányulnia.

Erről ad számot a jelen előterjesztés.

A védelem jogi biztosítékait az alábbi jogszabályok tartalmazzák:

-         2001. LXIV. tv. – a kulturális örökség védelméről

-         1997. LXXVIII. tv. – az épített környezet alakításáról és védelméről

-         66/1999.(VIII.13.) FVM – az építészeti örökség helyi védelmének szakmai szabályairól

-         29/1994.(XI.14.) sz. önk. rendelet – a város általános rendezési tervének szabályozási előírásairól

-         13/1995.(III.22.) sz. önk. rendelet – a kunhalmok védetté nyilvánításáról

-         17/2002.(VIII.16.) sz. önk. rendelet - a helyi jelentőségű természeti területek és értékek védetté nyilvánításáról 
(Hatásköri jegyzék az előterjesztés 1. sz. melléklete)

A fent hivatkozott törvény és miniszteri rendelet értelmében a Képviselő-testületnek rendeletalkotási kötelezettsége áll fenn az építészeti örökség helyi védelmének általános szabályairól. Az 1994-ben készült ÁRT szabályozásai, előírásai már nem felelnek meg teljeskörűen az új jogszabályi előírásoknak, ezért az ÁRT felülvizsgálata során ezt is rendezni szükséges.

 

Műemlékeink, emlékműveink gondozása, karbantartása, felújítása rendkívül nagy felelősséget és egyben anyagi terheket is ró a városra, mert ezek egy jelentős része önkormányzati tulajdonban van.

 

A kultúrális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény mellékletében meghatározza a az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékek és műemlék együttesek jegyzékét. Szarvas város közigazgatási területén két állami tulajdonú műemlék helyezkedik el:

 

1.) Bolza-kastély és parkja (Szarvas, Szabadság u. 2.sz.)                1. hrsz.
            Magyar Állam tulajdonában lévő kezelője a Halászati és Öntözési Kutató Intézet

            1810 körül épült empire stílusban a korábbi kastély felhasználásával.

            A KÖH részéről a folyamatos karbantartásra, határozatok kerültek kiadására, melynek

megfelelően az épület állagmegóvása biztosított.  

 

2.) Csáky-kastély és parkja  (Szarvas, Anna-liget)                  01294/3. hrsz.

            Magyar Állam tulajdonában lévő kezelője a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.

            Az épület felújítása 1999. évben megtörtént, folyamatos karbantartása biztosított.

           

A Kultúrális Örökségvédelmi Hivatal nyilvántartást vezet a korábban műemlékké ill. műemlék jellegűvé nyivánított épületekről. Ennek a nyilvántartásnak megfelelően:

 

További műemlékek:

 

3.) Szárazmalom (Szarvas, Ady E. u. 1/1.sz.)                                        2301. hrsz.

1836-ban épült klasszicista stílusban, 1962-ig működött, jelenleg múzeum.

A KÖH részéről a folyamatos karbantartásra, határozatok kerültek kiadására, melynek megfelelően az épület állagmegóvása biztosított. Tulajdonosa: Szarvas Város Önkormányzata

 

4.) Volt Mitrovszky-kastély  (Szarvas, Szabadság u. 28.sz.)                         828. hrsz.

            Épült az 1840-es években, földszintes, portikuszos épület. Tulajdonosa Magyar Állam (kezelő: Kincstári Vagyoni Igazgatóság) és Szarvas Város Önkormányzata. Jelenleg felújítás alatt.

 

5.) Volt technikai -gyakorlati -gazdasági tanintézet (Szarvas, Vajda P. u. 1.sz.)            2044.hrsz.

Épült 1791-ben Kimach Lajos tervei nyomán. Az emeleti helyiségek megmagasításával és új homlokzattal 1872-ben átépítették. Az emeletes ház földszintje boltozott. Ma múzeumként üzemel. Tulajdonosa: Szarvas Város Önkormányzata            . Az épület helyreállítása, alap megerősítése 1999. évben megtörtént.

 

6.) Tessedik Sámuel síremléke  (Szarvas, Ó-temető)                                    2773. hrsz.

            1821-ben klasszicista stílusban épült, Dunaiszky Lőrinc alkotása

            A temető tulajdonosa: Ó-templomi Evangélikus Egyházközség. A síremlék állapota elfogadható, karbantartott.

 

További műemlék jellegű épületek:

 

7.) Római kat. temetőkápolna /Bolza-sírkápolna/   (Szarvas, Ó-temető)                        2773.hrsz.

            Wéber Antal tervei alapján 1870-ben épült romantikus stílusban, görögkereszt alaprajzú,

 kupolás, pártázatos díszítésű kápolna. Tulajdonosa: Római Katolikus

            Egyház. Állapota elfogadható.

 

8.) Evangélikus Ó-templom            (Szarvas, Vajda P. u. 2.sz.)                           2.hrsz.

            1876-88 között épült Kimnach Lajos tervei alapján copf-kora klasszicista stílusban. Háromhajós csarnoktér, körben kétemeletes karzat húzódik. orgonája 1804-ben készült. Tulajdonosa: Ó-templomi Evangélikus Egyházközség. Homlokzati felújítása        

az 1990-es években történt meg, műszaki állapota megfelelő.

 

9.)  Tessedik major-villa            (Szarvas, Vajda P. u. 90.sz.)                         1340.hrsz.

            1790 körül épült mintagazdasági céllal. Tulajdonosa Magyar Állam, Vagyonkezelő: Tessedik S. Főiskola. Az épület állapota elhanyagolt, felújításra szorul.

 

10.) Római Katolikus Templom            (Szarvas, Szabadság u. 38.sz.)                                 2072.hrsz.

            1808-12 között épült copf stílusban. Tulajdonosa: Római Katolikus Egyház

            Tetőzet felújítási munkákat 1994-ben elvégezték. Műszaki állapota: jó 

 

 

11.) Földszintes polgárház  (Szarvas, Kossuth u. 16.sz.)                                     2024.hrsz.

            1840 körül épült klasszicista stílusban, négy tengelyes utcai homlokzatú lakóház.

            Tulajdonosa: magánszemély     Állapota:Homlokzati felújítása szükséges (párkányzat,ereszcsatorna,lábazat)

 

12.) Földszintes polgárház  (Szarvas, Kossuth u. 15.sz.)                                     2037.hrsz.

            1830 körül épült, klasszicista stílusban. L-alakú udvarán pilléres tornác.

            Tulajdonosa:magánszemély            Állapota:Lábazat felújítás szükséges

 

13.) Volt ev. kántortanítói lak  (Szarvas, Kossuth u. 5.sz.)                           2042.hrsz.

1800 körül épült empire stílusban, földszintes “L-alakú” polgárház. Szarvas Város Önkormányzata tulajdonában áll, Székely Mihály Szakmunkásképző, Szakközépiskola és Diákotthon a használója, jelenleg tankonyha. Homlokzati felújítása, falak szigetelése 2000. évben             megtörtént, jó műszaki állapotú.

 

14.) Ev. granárium, számvevőség és magtár  (Szarvas, Kossuth u. 2.sz.)                2017.hrsz.

            1827-ben épült. Homlokzati kialakítása 5 tengelyben emeletes, 2-ben földszintes.             Tulajdonosa: SZIRÉN             Ruházati Rt. Jelenleg vendéglátó épület. Homlokzat felújítása

1998-ban megtörtént.

 

15.) Tájház, szlovák nemzetiségi-népi életmódtörténeti múzeum és házipari bemutatóterem          

             (Szarvas, Hoffmann u. 1.sz.)                                       2349.hrsz.

            Nádfedeles, csonkatornyos, faoromzat övpárkánnyal, oldaltornác faoszlopos,     

alaprajz: szoba-konyha-pitvar-szoba-kamra-kamra  Tulajdonosa: SZIRÉN Ruházati Rt.

Felújítására 1998-ban támogatást nyújtott az OMVH. Megfelelő műszaki állapotú.

 

 

Szarvas Város Önkormányzata a város általános rendezési tervének szabályozási előírásairól szóló többször módosított 29/1994. (XI. 14.) rendelet 24.§-a meghatározza a Szarvas város közigazgatási területén megtalálható helyi védettségű épületeket.

 

 

Népi építészeti épületek:

 

16.) Szarvas, Zalka M. u. 40-42-44.sz.                            257.,258.,259. hrsz.

            Zalka u. 40.- jó műszaki állapotú, karbantartott, tulajdonosa: magánszemély

            Zalka u. 42.-elfogadható műszaki állapotú, karbantartott, tulajdonosa: magánszemély

            Zalka u. 44.-megfelelő műszaki állapotú, karbantartott, tulajdonosa: magánszemély

 

17.) Szarvas, Madách u. 8-10-12-14.sz.                            1636.,1638.,1639.,1640. hrsz.

            Madách u. 8.- átalakítás miatt megszűnt népi építészeti jellege, tul: magánszemély

            Madách u. 10.- karbantartott jó műszaki állapotú épület, tul: magánszemély

            Madách u. 12.- felújításra szoruló, nád héjazat megfejelve cserépfedéssel, tul:magán

            Madách u. 14.- felújításra szoruló épület, tulajdonosa: magánszemély

 

 

18.) Szarvas, Benka Gy. u. 31-33-37.sz.                1601.,1602.,1603. hrsz.

            Benka u. 31.-Megfelelő műszaki állapotú, nád felverése szükséges, tul: magánszemély

            Benka u. 33.-Megfelelő műszaki állapotú, tul: magánszemély

            Benka u. 37.-Megfelelő műszaki állapotú, nád felverése szükséges, tul: magánszemély

 

 

 

 

Helyi védettség alatt álló épületek:

 

19.) Bíróság épülete                        (Szarvas, Deák F. u. 1.sz.)                           2057. hrsz.

Megfelelő műszaki állapotú,kisebb homlokzati javítás szükséges, tul: Magyar Állam, használója: Békés Megyei Bíróság

 

20.) Volt rendőrség épülete              (Szarvas, Deák F. u. 2.sz.)                           2055. hrsz.

            Megfelelő műszaki állapotú,kisebb homlokzati javítás szükséges, tul: Magyar Állam,

            használója:Földhivatal) magánszemélyek Jelenleg: iroda,üzleth.,valamint földhivatal

 

21.) Ügyvédi Iroda épülete               (Szarvas, Deák F. u. 4.sz.)                           2034. hrsz.

Felújított, jó műszaki állapotú épület, Tulajdonosa: magánszemély és ügyvédi munkaközösség

 

22.) Lakóépület                              (Szarvas, Deák F. u. 6.sz.)                           2033. hrsz.

Megfelelő műszaki állapotú, kisebb lábazati javítást igényel. Tulajdonosai magánszemélyek, jelenleg üzlethelyiségek és lakás a funkciója.

 

23.) Lakóépület                              (Szarvas, Deák F. u. 8.sz.)                           2031. hrsz.

Megfelelő műszaki állapotú, kisebb lábazati javítást igényel. Tulajdonosa magánszemély, jelenleg üzlethelyiségek és lakás a funkciója.

 

24.) Lakóépület                              (Szarvas, Kossuth L. u. 14.sz.)                         2023. hrsz.

Megfelelő műszaki állapotú,felújítás alatt, homlokzat színezés, csatorna javítás szükséges. Tulajdonosa magánszemély, jelenleg lakás a funkciója.

 

25.) Lakóépület                              (Szarvas, Kossuth L. u. 21.sz.)                         2058. hrsz.

            Lebontott épület, a Bíróság udvarában

 

26.) Lakóépület                              (Szarvas, Kossuth L. u. 26.sz.)                         2029. hrsz.

Megfelelő műszaki állapotú,védettségi felülvizsgálata szükséges. Tulajdonosa magánszemély, funkciója jelenleg lakás.

 

27.) Volt Nyomda épülete            (Szarvas, Kossuth L. u. 18.sz.)                         2025. hrsz.

Jó műszaki állapotú, felújított épület. Tulajdonosa gazdasági társaság, funkciója irodaépület.

 

28.) Városi Fürdő épülete            (Szarvas, Kossuth u. 23.sz.)                         2070/1.hrsz.

Homlokzati és tetőzeti felújítás szükséges. Felújítása folyamatban, tulajdonosa Szarvas Város Önkormányzata

 

29.) Lakóépület                              (Szarvas, Vasút u. 26.sz.)                         1989. hrsz.

Jó műszaki állapotú, funkciójában lakóépület. Tulajdonosa magánszemély

 

30.) Volt Árvaház                      (Szarvas, Fő tér 2.sz.)                                     5024. hrsz.

            Felújított épület jó műszaki állapotban, tulajdonosa Szarvas Város Önkormányzata

 

31.) Lakóépület                              (Szarvas, Szabadság u. 18.sz.)                                 2050. hrsz.

Átalakítás alatt, védettségét felülvizsgálni szükséges, tulajdonosa magánszemély. Jelenlegi funkciója: üzlethelyiségek, vendéglátó egység és iroda

 

32.) Lakóépület                              (Szarvas, Szabadság u. 20.sz.)                                 2051. hrsz.

Felújított épület, jó műszaki állapotban. Tulajdonosa magánszemély, funkciója: vendéglátó egység

 

33.) Lakóépület                              (Szarvas, Szabadság u. 21.sz.)                                 5040. hrsz.

Homlokzat és tetőzet megváltoztatásával védettségének felülvizsgálata szükséges, tulajdonosai: magánszemélyek és Szarvasi Informatikai Kft., funkciója: üzlethelyiségek, iroda és lakás

 

34.) Lakóépület                              (Szarvas, Szabadság u. 22.sz.)                                 2052. hrsz.

Megfelelő műszaki állapotú, néhány éve belső átalakítás és felújítás megtörtént. Tulajdonosa: DÉGÁZ Rt.  Jelenleg: irodaház

 

35.) Lakóépület                              (Szarvas, Szabadság u. 48.sz.)                                 2404. hrsz.

Megfelelő állapotú épület, kisebb homlokzati felújítást igényel. Tulajdonosa: gazdasági társaság, funkciója: vendéglátó helyiség és sörfőzde

 

36.) Óvóképző Főiskola                      (Szarvas, Szabadság u. 4.sz.)                                   2043. hrsz.

Jó műszaki állaptú épület. Jelenleg a Tessedik Főiskola BTOI főiskolai karának ad helyet.

 

37.) Szakorvosi rendelő                        (Szarvas, Szabadság u. 11.sz.)                                 5047. hrsz.

Az épület homlokzati felújításra szorul. Homlokzat javítás,ereszcsatorna javítás szükséges. Tulajdonosa Szarvas Város Önkormányzata, Funkciója: rendelőintézet

 

38.) Volt Gyógyszertár               (Szarvas, Szabadság u. 23.sz.)                                 5039. hrsz.

Megfelelő műszaki állapotú, kisebb lábazati, homlokzati javítást igényel. Tulajdonosai magánszemélyek, jelenleg üzlethelyiségek és lakás a funkciója.

 

39.) Kereskedelmi egység            (Szarvas, Szabadság u. 46.sz.)                                 2402. hrsz.

Megfelelő műszaki állapotú, kisebb homlokzati javítást igényel. Tulajdonosai magánszemélyek, jelenlegi funkciója vendéglátó egység

 

40.) Ev. Lelkészi Hivatal            (Szarvas, Szabadság u. 70.sz.)                                 3452. hrsz.

Falak szigetelése, az épület felújítása folyamatban van. Tulajdonosa az Új-templomi Ev. Egyházközség, jelenleg is paróchiaként funkcionál

41.) Árpád Szálló udvarán lévő fa pavilon                                                 2069. hrsz.

Elhanyagolt műszaki állapotban van, jelenleg raktárként hasznosítják. Tulajdonosa a Szarvas COOP Rt.

 

42.) Erzsébet-Ligeti “Oktogon” fapavilon                                                         5320. hrsz.

Megfelelő műszaki állapotú, felújítása az elmúlt években megtörtént. Tulajdonosa: Szarvas Város Önkormányzata. Funkciója: vendéglátó egység

 

43.) Béke és Bem u. sarkán lévő falazott transzformátor épület                          2298. hrsz.

            Felújításra szoruló ipari építmény

 

44.) Ev. Lelkészi Hivatal            (Szarvas, Vasút u. 10.sz.)                         1981. hrsz.

Jó műszaki állapotú épület, felújítása ezévben megtörtént. Tulajdonosa: Ó-templomi Ev. Egyházközség, funkciója: lelkészi hivatal

 

45.) Mg. Főiskola kollégiuma            (Szarvas, Szabadság u. 1-3.sz.)                                5301. hrsz.

Megfelelő műszaki állapotú épület, belső átalakítása megtörtént. Jelenleg a Tessedik S. Főiskola Mezőgazdasági Kar kollégiuma.

 

46.) Árpád Szálló               (Szarvas, Szabadság u. 32.sz.)                                 2069. hrsz.

Felújítása 1998-ban megtörtént, jó műszaki állapotú épület. Tulajdonosa: Szarvas COOP Rt., funkciója szálló és üzletek

 

47.) Lengyel-palota              (Szarvas, Szabadság u. 36.sz.)                                 2395/1.hrsz.

Felújítása folyamatban. Tulajdonosa: Szarvas Város Önkormányzata, Magyar Állam (Kincstári Vagyoni Igazgatóság) funkciója:irodaház

 

48.) Ev. Új-templom                      (Szarvas, Szabadság u. 70.sz.)                                 3452. hrsz.

            Jó műszaki állapotú épület. Tulajdonosa az Új-templomi Ev. Egyházközség

           

49.) Ev. paróchia                      (Szarvas, Vajda P. u. 4.sz.)                           4. hrsz.

Megfelelő műszaki állapotú, homlokzati felújítást, javítást igényel. Tulajdonosai magánszemélyek, jelenleg lakások találhatók benne.

 

50.) Ev. Lelkészlak                   (Szarvas, Vajda P. u. 14.sz.)                         9. hrsz.

Felújítása, falak szigetelése folyamatban. Tulajdonosa: Ó-templomi Ev. Egyházközség

 

51.) Ev. Paplak                        (Szarvas, Vajda P. u. 5.sz.)                           2015.hrsz.

Felújítása folyamatban, vakolatjavítás, nyílászáró javítás szükséges. Tulajdonosa: Ó-templomi Ev. Egyházközség

  

 

A következő táblázatok a város területén található szobrok, emlékművek, valamint emlékbálák jegyzékét tartalmazzák.

 

Szarvas város területén található szobrok, emlékművek jegyzéke

 

 

Sor-szám

 

Szobor, emlékmű megnevezés

 

Helye

 

Tulajdonosa

 

Kezelője

 

Állapota

 

Felújítási igénye

 

1.

Tessedik szobor

Tessedik Sámuel Főiskola parkja

Szarvas Város Önkormányzata

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

2001-ben lemosva

karbantartás

2.

Szarvas szobor

Szabadság u.30.

Szarvas Város Önkormányzata

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

Posztamens javítás, karbantartás

3.

I.világháborús emlékmű

Szabadság u. 28.

Szarvas Város Önkormányzata

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

restaurálás

4.

II. világháborús emlékmű-harangláb

Vajda Péter u. (Ó-templom mögött)

 

Szarvas Város Önkormányzata

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

rossz

felújítás, karbantartás

5.

Milleniumi emlékmű

Körös Holtág

Szarvas Város Önkormányzata

KOMÉP Városgazdálkodási Kft. (szerződés szerint)

vízsugár által okozott problémák megoldása

6.

Szökőkút, női figura bronzszobor „Körös füzei”

 

Szabadság u. – Kossuth tér

Szarvas Város Önkormányzata

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

karbantartás

7.

Ceres kút

Fő tér

Szarvas Város Önkormányzata

KOMÉP Városgazdálkodási Kft. (szerződés szerint)

karbantartás

Sor-szám

 

Szobor, emlékmű megnevezés

 

Helye

 

Tulajdonosa

 

Kezelője

 

Állapota

 

Felújítási igénye

8.

1849. október 6.

Aradi vértanú emlékmű

Katolikus templomkert

Szarvas Város Önkormányzata

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

karbantartás

9.

1848-1849-es emlékoszlop

Katolikus templomkert

Szarvas Város Önkormányzata

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

karbantartás

10.

1956-os emlékmű

Katolikus templomkert

Szarvas Város Önkormányzata

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

karbantartás

11.

Szlovák emlékmű Szarvas város újratelepítésének emlékére

Ó-templom előtti tér

Szarvas Város Önkormányzata

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

karbantartva

12.

Régi szélmalom és emlékmű

Körös part

Régi Magyarország közepe

Szarvas Város Önkormányzata

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

karbantartás

13.

Történelmi emlékút

18 stáció és 2 székely kapu

Holt Körös töltés

Történelmi Emlékút Közalapítvány

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

karbantartásállagmegóvás

14.

Romulus és Rémus

Bolza kastély parkja

Halászati és Öntözési Kutató Intézet

Halászati és Öntözési Kutató Intézet

karbantartás

15.

Galambot etető leány

Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Kar

Tessedik Sámuel Főiskola

Tessedik Sámuel Főiskola

karbantartás

16.

Bajcsy Zs. Endre mellszobra

Művelődési Ház előtt

Szarvas Város Önkormányzata

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

karbantartás

17.

Harruckern János György  mellszobra

Árpád szálló melletti park

rendezetlen

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

 

karbantartás

18.

Petőfi Sándor mellszobor

Petőfi Sándor tagiskola

Szarvas Város Önkormányzata

Szarvas Város Általános Iskolája és óvodái

-

19.

Vajda Péter mellszobor

Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Kar

Szabadság u. 4.

Szarvas Város Önkormányzata

Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Kar

-

20.

Tessedik Sámuel mellszobor

Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Kar

Szabadság u. 4.

Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Kar

Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Kar

-

21.

Brunszvik Teréz mellszobor

Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Kar

Szabadság u. 4.

Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Kar

Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Kar

-

22.

Kopjafa 1848

Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola

Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola

Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola

karbantartás

23.

Szarvas Város Baráti Köre által 1982-ben állított kőoszlop

Erzsébet liget

Szarvas Város Baráti Köre

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

karbantartás

Sor-szám

 

Szobor, emlékmű megnevezés

 

Helye

 

Tulajdonosa

 

Kezelője

 

Állapota

 

Felújítási igénye

 

24.

Kerékpárút emlékmű

 

44.sz. út

Valach halom

Szarvas Város Önkormányzata

Szarvas Város Önkormányzata

karbantartás

25.

M.R. Stefanik tábornok szobra

Szlovák Általános Iskola Szabadság úti homlokzata

Szlovák Általános Iskola

Szlovák Általános Iskola

karbantartás

26.

Szobor sétány

Vedres István

Beszédes József

Kvassay Jenő

Trummer Árpád

Hank Olivér

mellszobra

Tessedik Sámuel Főiskola

Körös part

Tessedik Sámuel Főiskola

Tessedik Sámuel Főiskola

karbantartás

27.

Kecske szobor

Szabadság u. 17.

rendezetlen

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

 

rossz

felújító karbantartás

28.

Felszabadulási emlékmű

KOMÉP Városgazdálkodási Kft. raktár

Szarvas Város Önkormányzata

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

-

29.

Klucsjár M. szobor

KOMÉP Városgazdálkodási Kft. raktár

Szarvas Város Önkormányzata

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

-

30.

Eötvös Lóránd szobra

Ruzicskay alkotóház

rendezetlen

rendezetlen

rossz

felállításra vár

31.

Jedlik Ányos mellszobra

Erzsébet-liget

rendezetlen

KOMÉP Városgazdálkodási Kft.

rossz

restaurálás, áthelyezés

32.

Öt darab relief

Szirén Ruházati Szövetkezet Béke utcai homlokzata

Szirén Ruházati Szövetkezet

Szirén Ruházati Szövetkezet

-

33.

Ruzicskay síremlék

Evangélikus Ó-temető

Szarvas Város Önkormányzata

Szarvas Város Önkormányzata

karbantartás, gondozás

34.

Vajda Péter síremléke

Evangélikus Ó-temető

-

Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola

gondozás

35.

Elesett szovjet katonák síremléke

Evangélikus Ó-temető

-

-

gondozás

 

 

Szarvas város területén található emléktáblák jegyzéke

 

 

 

S.sz.

 

Emléktábla

 

Anyaga

 

Helye

 

Állaga, állapota

 

1.

Ruzicskay György szülőháza

márvány

Szabadság u. 57 sz. ingatlan Kazinczy u. felőli homlokzat

megfelelő

2.

1956-os emléktábla (Lyukas zászló)

 

jelenleg a KOMÉP Kft. telephelyén

 

 

S.sz.

 

Emléktábla

 

Anyaga

 

Helye

 

Állaga, állapota

 

3

Szarvas ujratelepítésének 250. évfordulójára

márvány

Polgármesteri Hivatal fő tér felőli homlokzat

elfogadható

4.

Dr. Lohr Gyula

márvány tábla bronz domborművel

Szabadság u. 11. Egészségház

megfelelő

5.

Ebben az épületben szállt meg Petőfi Sándor

márvány

Szabadság u. 11. Egészségház

megfelelő

6.

Világháború gazdász hősi halottai emlékére

márvány

Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági Kar nyugati homlokzat

megfelelő

7.

Itt tanult Szabolcska Mihály

márvány tábla bronz domborművel

Tessedik Sámuel Múzeum

megfelelő

8.

Itt tanult Gyóni Géza

márvány tábla bronz domborművel

Tessedik Sámuel Múzeum

megfelelő

9.

Chovan Kálmán a magyar zene mestere emlékére

márvány

Tessedik Sámuel Múzeum

megfelelő

10.

Itt tanult Bartóky József

márvány tábla bronz domborművel

Tessedik Sámuel Múzeum

megfelelő

11.

Ebben az iskolában tanult Kemény Gábor

márvány

Tessedik Sámuel Múzeum

megfelelő

12.

Ebben az épületben tanult Dr. Melich János

márvány

Tessedik Sámuel Múzeum

megfelelő

13.

Dr.Palov József

márvány tábla bronz domborművel

Tessedik Sámuel Múzeum

megfelelő

14.

Székely Mihály születésének 110 évfordulójára

márvány tábla bronz domborművel

Tessedik Sámuel Múzeum

megfelelő

15.

Itt tanult az űrrepülés századának elején Székely Mihály

márvány

Tessedik Sámuel Múzeum

szakszerűtlen felhelyezés következtében bal alsó sarka lerepedt

16.

E házban született Inczédy László

márvány tábla bronz domborművel

Tessedik Sámuel Múzeum

megfelelő

17.

Itt tanult Iglói Szontagh Tamás

márvány tábla bronz domborművel

Tessedik Sámuel Múzeum

megfelelő

18.

Tessedik S. emlékére

márvány

Tessedik Sámuel Múzeum

megfelelő

19.

Itt tanult Hoitsy Pál

márvány tábla bronz domborművel

Tessedik Sámuel Múzeum

megfelelő

20.

Latin jelmondat (Ez az intézmény megszünteti iskoláimban a lustaságot)

márvány

Tessedik Sámuel Múzeum bejárata felett

megfelelő

 

S.sz.

 

Emléktábla

 

Anyaga

 

Helye

 

Állaga, állapota

 

22.

Tessedik Sámuel születésének 200. évfordulójára

márványtábla dombormű vésettel

Evangélikus Ó-templom

A dombormű felett elrepedt a

23.

Bajcsy Zs. Endre szülőháza

márvány

Vajda P. u. 22.

Homlokzatfestékkel szennyezett

24.

Vajda Péter halálának 110. évfordulójára 1956.május13.

márvány

Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Kar kapu alj

25.

Hóseink 1914-1918

márvány

Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Kar kapu alj

26.

Gróf Festetics Leónak a kisdedóvó intézeteket Magyarországon terjesztő egyesület elnökének emlékére

márvány

Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Kar kapu alj

27.

Szarvas Nagyközség 200 éves fennállásának emlékére 1722-1922

márvány

Mitrovszky-kastély főbejárat fölött

28.

E házban lakott Tersztíánszky Ödön kétszeres olimpiai bajnok kardvívó

márvány

Szabadság u. 23.

29

1847-1997 Százötven éve Réthy Lipót nyomdájának alapításával ebben a városban indult útjára Békés megye nyomdászata és könyvkiadása

márvány

Árpád Szálló kapualj

 

 

 

Szarvas Város Önkormányzatának 1998-2002-re szóló ciklusprogramja kiemelt feladatnak határozta meg a városfejlesztést, környezetünk védelmét, s ennek keretén belül épített örökségünk védelmét is.

Ennek szellemében újult meg több városi műemlék, létesültek szobrok, emlékművek.

 

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 1999-ben nagyszabású kulturális örökségvédelmi programot indított, s még ugyanebben az évben kiírta a Nemzeti Örökség Program pályázatot az épített örökség megóvása, felújítása céljából. E program keretében három alkalommal pályáztunk a Mitrovszky-kastély felújítására, s összesen 19,0 millió Ft-ot nyertünk. A kastély felújítására eddig összesen 64.250 eFt-ot fordítottunk, egyéb pályázati pénzeszközök és saját forrás felhasználásával.

 

A Lengyel Palota külső felújítására összességében 39.983 eFt-ot fordítottunk, amelyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma helyi építészeti örökség pályázaton 3,0 millió Ft-al támogatott.

 

Több igen jelentős – a jövő városképét meghatározó – emlékmű létesült az elmúlt ciklusban. Kiemelkedő a Magyar Államalapítás 1100 éves évfordulójára állított Millenniumi emlékmű, amelynek 26.570 eFt-os beruházási költségeihez a Megyei Önkormányzat, Szarvas Város Önkormányzata és a városban működő gazdasági szerveztek, valamint magánszemélyek biztosították a forrásokat.

 

A Fő téren a Ceres szobor és kút újra építését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatta.

 

Társadalmi összefogással és testvérvárosaink támogatásával hozta létre a Történelmi Emlékút Közalapítvány a Történelmi Emlékút 18 stációját a két székelykapuval. Ezzel együtt megújult a régi Magyarország közepét jelző szélmalom környezete.

 

Önkormányzati források nélkül, társadalmi összefogással létesült a katolikus templom kertjében felállított három emlékmű: az Aradi Vértanúk Emlékműve, az 1848-49-es Emlékoszlop és az 1956-os Emlékmű.

 

Ebben az évben a város újratelepítésének emlékére állítottuk fel az Ó-templom előtt a Szlovák Emlékművet Poprád és Malaczky testvérvárosaink támogatásával és közadakozással.

 

Végül meg kell említeni, hogy a városban felállítandó Kossuth szobor már készül, amelyhez a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 5,0 millió Ft támogatást nyújt.

 

Külön említést érdemel a város két legrégibb építménye, önkormányzati tulajdonban álló műemléke a Múzeum és a Szárazmalom.

A Tessedik Sámuel Múzeumot 1791-ben építették, működött benne gazdasági iskola, gimnázium, tanító képző.

A hányatott sorsú épületet Dr. Palov József mentette meg a lebontástól, és helyezte el benne a város kulturális gyűjteményeit. Az épületet 1973-ban adták át teljesen helyreállítva.

1996-ban az épület állaga olyannyira leromlott, hogy életveszélyessé vált. 1998-tól fokozatosan helyreállították az épületet, amit 2001-ben fejeztek be. A helyreállítás azonban nem volt teljes, mert a Műemlékvédelmi Felügyelettől időközben átkerült az épület tulajdonjoga a Békés Megyei Önkormányzathoz, illetve 2002. július 16-tól Szarvas Város Önkormányzatához. Így a tetőtér felújítása, helyreállítása elmaradt. A tetőzet elöregedett, helyenként beázik, veszélyeztetve az épület hosszú távú állagát.

Az épület statikai helyreállítása azonban megtörtént, jelenleg méréseket folytatnak annak megállapítására, hogy ez mennyire tartós. Jelenleg az épület látogatható és biztonságos.

 

A Szárazmalom, ami az Ady Endre út 1/1. alatt található szintén a város legrégibb épületei közé tartozik. 1836-ban épült és 1962-ig működött. Dr. Palov József mentette meg a lebontástól és állítatta helyre 1969-ben.

Több kisebb állagjavítói munka ellenére, a malom felújításra vár. 2001. januárja óta négy pályázatot nyújtott be az önkormányzat révén az intézmény, de sajnos egyik sem nyert.

Mindenképpen felújításra vár a kerítés, mert már több helyen kidőlt és nemcsak esztétikai, hanem baleseti és épületbiztonsági okok miatt is veszélyessé vált. Fontos még az épület tetőterének a védelme, mert ez korábban nem történt meg, de a gémeskút, a falszerkezet, az esővíz elvezetése miatt a teleprendezés szintén a tereprendezés szintén elengedhetetlen. Ezekkel a munkákkal az épület állaga miatt már nem várhatunk. A következő évben újból pályázni kell, de ha nem nyer az intézmény, saját forrásából el kell kezdeni a lassú helyreállítást a legfontosabb részeknél. (A felújítás költsége jelenlegi árakon 3,3 millió Ft lenne.)

 

 

 

A fenti előterjesztésben igyekeztünk teljes körű képet adni városunk műemlékeiről és emlékműveiről, azok állapotáról, helyzetéről és bemutattuk hogyan gyarapodott a város ezen a téren is az elmúlt négy évben.

 

Annak ellenére, hogy a Dél-alföld az ország más tájegységeihez képest nem bővelkedik műemlékekben és kulturális örökségünk részeivel, Szarvas város jelentős értékeket tudhat magáénak

 

A jövő feladata, hogy az épített környezet védelmének, gyarapításának folyamata töretlen legyen az elkövetkező években is. Ezért javasoljuk, hogy az előterjesztést a novemberben megalakuló új képviselő-testület tagjai is ismerjék meg, s az önkormányzat éves költségvetéseinek készítésekor a legfontosabb műemlékvédelmi feladatok is tervezésre kerüljenek.

 

 

 

 

Szarvas, 2002. szeptember 10.

 

 

 

 

                                                                                                Mihaleczné Kovács Mária

                                                                                                               jegyző