Tisztelet - tiszteletadás
A magyar etimológiai szótár szerinti értelmezésemben a magyar nyelvben
használatos tisztelet kifejezés, mint származékszó, nyelvtani névszóból "l"
képzővel alakult a szláv eredetű "tiszt" (tyzt, tizt) főnévből: tisztelet =
tyztólety. E képzett szó tulajdonképpeni jelentése: méltósággal lát el, nagyra
becsül valakit, elismerést tanúsit valaki iránt, elismeri valakinek a
tekintélyét, rangjának, állásának megfelelően viszonyul embertársához, elismeri
valaminek a valós és az eszmei értékét. A tisztelet hasonlóan elvont fogalom
akár a szeretet, a becsület, az erkölcs és a dicsőség, valamilyen magatartásra
valló érzelmi cselekedet (gesztus), erkölcsi igény a társadalmi érintkezésben.
A tisztelet nem kőbe vésett kényszerkötelék, nem egyoldalú "jogviszony". A
tiszteletet nemcsak a szentírás, hanem az etika is magában foglalja. Éppen
ezért a tisztelet mindenkor kiemelt figyelmet érdemelt a civilizált emberek
egymás közötti kapcsolatában, mint a magatartás egyfajta értékmérője. A
tisztelet nem önmagáért van, valamilyen mértékben kapcsolódik az illemhez és a
szeretethez. A humános gondolkodású, jóravaló emberben mindig van egy "adag"
mások megbecsülésére, tiszteletadási szándékra, szemben az individualista
illetve a nihilista gondolkodású emberrel. Emberi voltunknak és értékünknek
felemelő volta az ún. méltóság, minden cselekvőképes emberből haláláig
tiszteletet ébreszt. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az tiszteletre nem méltó
személy, vagy pedig önálló szigeten élő remete.
Az embernek az élete során az iránta megnyilvánuló tisztelet aszerint alakul,
jut kifejezésre, ahogyan belső értékei változnak. Tiszteletadással ismerjük el
a másik személy erényét, azt az értékes tulajdonságát, amely miatt tartjuk őt
többre, mint magunkat. Ehhez a viszonyításhoz azonban kritikusan ismernünk kell
saját értékeinket, amely környezetünkkel való kapcsolatunk folyamán változik,
alakul ki, s tudatosodik bennünk. Ez az egymásrahatás kölcsönös, s ha ezt
tárgyilagos megítéléssel figyelembe vesszük, reális képet kaphatunk magunkról:
sem alá, sem túl nem becsülhetjük emberi értékünket, tekintélyünket.
A tisztelet a rokoni szálak érdemei, rangjai szerint örökölhető, nemzedékeken
átívelő is lehet. A személynek szóló tisztelet azonban nem áru, nem cserélhető,
lemondani viszont le lehet róla (pl. nemesi, főúri, katonai rang), illetve
méltatlanná válhat valaki a korábbi tiszteletre, s a velejáró méltóságra.
A tisztelet konkrét alkalmazása a tiszteletadás, a családban gyökerezik, aztán
az oktatási intézményekben, majd pedig a kis- és nagybetűs életben folytatódik,
válik felnőttként általános gyakorlattá. A szülői nevelés során tudja meg
legelőször a gyermek, az ifjú a tisztelet fogalmát, a tiszteletadás formáit,
ettől kezdve lesz előtte ismert, hogy kinek, minek mikor és miért illik (kell)
tiszteletet adni. Tudatosodik az ifjúban a tisztelt és tisztelő kapcsolat.
A tisztelet két formában nyilvánulhat meg. Lehet személynek (élő, holt) nyújtó
és lehet szimbólumoknak szóló tisztelet. Személyhez irányuló tisztelet
szokványos formáit hivatali és magánlevelezéskor alkalmazzuk (p1. a címzett
udvarias megszólítása, udvarias levélzáradék). Leggyakoribb tiszteletadásra
személyes érintkezéskor kerül sor: köszönéskor ("..tiszteletem..") ismeretlen
személy megszólításakor, valamilyen közösség üdvözlésekor, üdvözlet küldésekor,
kérés esetén és így tovább.
Az ország állampolgárainak a kizárólagos társadalmi helyzete, méltósága,
illetve valakinek a munkakörét meghatározó hivatali beosztása, továbbá valakinek
a társadalmi szerepéből eredő jelentősége, megbecsült volta alapján lehet
értéke a tiszteletnek. Úgy gondolom legnagyobb tisztelet, rang hazánkban az
ország köztársasági elnökét, az államfőt illeti meg. - Őt követi a kormány
országgyűlés által szabadon megválasztott kormányfője, a miniszterelnök.
Szimbólumnak szól tiszteletünk a Himnusz, a Szózat és a Hiszekegy
elhangzásakor, a nemzeti jelképek, ereklyék, szobrok, domborművek és a
kiemelten védett történelmi, illetve egyházi műemlékek előtt.
Megjegyzésként még annyit: a tiszteletreméltó állampolgárokat nem csak
elismerés illeti, mint halandókat, kifogásolható magatartásuk esetén bírálni is
lehet. Szerintem senki sem tarthat közülük igényt kritikátlan csodálatra, ebből
fakadó istenítésre. Minden ember társadalmi hasznosságát az élet minösíti! Meg
kell erősödni bennünk, hogy a jó szándékú bírálat nem tisztességtelen, szemben
a rosszindulatú véleménynyilvánítással, amely nem ritkán a közélet és a
politika személyiségeit éri. Az építő jellegű kritikát, véleményt a kulturált
állampolgár elfogadja, sőt tisztelettel megköszöni.
A fentiek fogalmazódtak meg bennem, amikor a civilizált
viselkedés (amelyből most igazán nagy hiány van) kapcsán az emberi méltóságot
leginkább kifejező magatartás, a tisztelet gyakorlata fölött töprengtem.
Szilvássy László