ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ

A JÁRMŰVEZETÉSRE JOGOSÍTÓ OKMÁNYOK
KIVÁLTÁSÁVAL KAPCSOLATBAN

2001. január 1-jén lépett hatályba a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI.30.) BM rendelet, mely a járművezetésre jogosító okmányok három típusát határozza meg: 

1.)  vezetői engedély, 
2.)  ideiglenes vezetői engedély, és 
3.)  nemzetközi vezetői engedély. 

Ettől az időponttól a vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézést elsőfokon az okmányirodák, mint közlekedési igazgatási hatóságok látják el. 
 

 Az alábbiakban röviden összefoglaljuk, hogy a járművezetésre jogosító okmányokat érintő egyes ügytípusokhoz milyen okmányokat, iratokat kell becsatolnia, bemutatnia Önöknek az okmányirodában. 

FONTOS TUDNIVALÓ

Tájékoztatjuk továbbá Önöket arról, hogy a hivatkozott BM rendelet hatálybalépése előtt kiadott vezető engedélyek, járművezetői engedélyek és járművezetői igazolványok 2001. január 1. után változatlanul érvényesek! 

VEZETŐI  ENGEDÉLY

Első alkalommal történő kiváltásához szükséges
 

-   személyazonosításra alkalmas okmány (személyazonosító igazolvány vagy útlevél) 
- lakóhely, tartózkodási hely vagy szálláshely igazolására alkalmas okmány (hatósági igazolvány a személyi azonosítóról és a lakcímről vagy régi típusú /lakcímet tartalmazó/ személyazonosító igazolvány, illetve tartózkodási engedély) 
-   a közlekedési felügyelet által kiállított vizsgaigazolás 
-   egészségügyi alkalmasságot igazoló orvosi vélemény 
-   illetékbélyeg 4000 Ft értékben 
-   „Nyilatkozat” nyomtatvány (az ügyintéző bocsátja rendelkezésére) 
 

Újabb vezetési jogosultsági kategória megszerzésének
bejegyzéséhez szükséges
 

-   személyazonosításra alkalmas okmány (személyazonosító igazolvány vagy útlevél) 
- lakóhely, tartózkodási hely vagy szálláshely igazolására alkalmas okmány (hatósági igazolvány a személyi azonosítóról és a lakcímről vagy régi típusú /lakcímet tartalmazó/ személyazonosító igazolvány, illetve tartózkodási engedély) 
-   a közlekedési felügyelet által kiállított vizsgaigazolás 
-   egészségügyi alkalmasságot igazoló orvosi vélemény * 
-   pályaalkalmassági igazolás * 
-   érvényes vezetői engedély, járművezetői engedély, járművezetői igazolvány 
-   illetékbélyeg 4000 Ft értékben 
-   „Nyilatkozat” nyomtatvány (az ügyintéző bocsátja rendelkezésére) 
 

* Ez nem minden esetben szükséges, lásd erre vonatkozóan a mellékletet, illetve az ügyintéző tájékoztatását ! 

Egészségi alkalmasság lejárta miatti cseréhez szükséges

-   személyazonosításra alkalmas okmány (személyazonosító igazolvány vagy útlevél) 
- lakóhely, tartózkodási hely vagy szálláshely igazolására alkalmas okmány (hatósági igazolvány a személyi azonosítóról és a lakcímről vagy régi típusú /lakcímet tartalmazó személyazonosító igazolvány/ vagy tartózkodási engedély) 
-   egészségügyi alkalmasságot igazoló orvosi vélemény 
-   pályaalkalmassági igazolás * 
-   vezetői engedély, járművezetői engedély, járművezetői igazolvány 
-   illetékbélyeg 4000 Ft értékben. 

- a 70. életévét betöltött kérelmező esetében, valamint ha a vizsgálatot végző orvos 1 éves vagy annál rövidebb érvényességi időt állapított meg, 1500 Ft illeték
-   „Nyilatkozat” nyomtatvány (az ügyintéző bocsátja rendelkezésére) 
 

* Ez nem minden esetben szükséges, lásd erre vonatkozóan a mellékletet, illetve az ügyintéző tájékoztatását ! 

Pótlásához szükséges

-   személyazonosításra alkalmas okmány (személyazonosító igazolvány vagy útlevél) * 
- lakóhely, tartózkodási hely vagy szálláshely igazolására alkalmas okmány (hatósági igazolvány a személyi azonosítóról és a lakcímről vagy régi típusú /lakcímet tartalmazó/ személyazonosító igazolvány vagy tartózkodási engedély) 
-   a közlekedési felügyelet által kiállított vizsgaigazolás ** 
-   egészségügyi alkalmasságot igazoló orvosi vélemény ** 
-   pályaalkalmassági igazolás ** 
-   megrongálódott vezetésre jogosító okmány 
-  illetékbélyeg4000 Ft értékben (amennyiben az állandó mellett ideiglenes vezetői engedélyt is igényel + 1500 Ft csekken fizetett díj) 
-   „Nyilatkozat” nyomtatvány (az ügyintéző bocsátja rendelkezésére) 
 

* Ha Ön érvényes állandó személyazonosító igazolvánnyal vagy a személyazonosságát igazoló más érvényes okmánnyal (útlevél) nem rendelkezik, a kérelemhez be kell mutatnia  születési anyakönyvi kivonatát és a névviselés megállapítására alkalmas - házassági - anyakönyvi kivonatát (továbbá estlegesen: a doktori cím viselésére jogosító okiratát, illetve amennyiben Ön külföldről hazatért polgár a magyar állampolgárságát igazoló érvényes állampolgársági bizonyítványát). 

** Ezekre  csak  azokban  az  esetekben  van  szükség, ha az eljárás során a nyilvántartásokból nem állapíthatók meg a vezetői engedély kiállításához szükséges adatok (az ügyintéző tájékoztatása alapján kell beszerezni !). 

FONTOS TUDNIVALÓ:

Az ideiglenes vezetői engedély a kiállításától számított hatvan napig és csak belföldön jogosít járművezetésre ! 

A 2000. december 31. előtt kiadott járművezetői igazolványok pótlására irányuló kérelmet a közlekedési hatóság (közlekedési felügyelet) által kiállított igazolás alapján lehet teljesíteni, az eljárásra (az annak során mellékelendő dokumentumokra) egyebekben a vezetői engedély pótlására vonatkozó szabályok érvényesek. 

Külföldi hatóság által kiállított vezetői engedély honosításához szükséges
 

-   személyazonosításra alkalmas okmány (személyazonosító igazolvány vagy útlevél) 
- lakóhely, tartózkodási hely vagy szálláshely igazolására alkalmas okmány (hatósági igazolvány a személyi azonosítóról és a lakcímről vagy régi típusú /lakcímet tartalmazó/ személyazonosító igazolvány vagy tartózkodási engedély) 
-   egészségügyi alkalmasságot igazoló orvosi vélemény * 
-   pályaalkalmassági igazolás * 
-   érvényes külföldi vezetői engedély 
-   külföldi vezetői engedély hiteles magyar nyelvű fordítása * 
-   tanfolyammentes vizsga letételéről szóló vizsgaigazolás * 
-   illetékbélyeg 4000 Ft értékben + 3500 Ft (Áfa-t tartalmazó) honosítási díj 
-   „Nyilatkozat” nyomtatvány (az ügyintéző bocsátja rendelkezésére) 
 

* Ezekre nem minden esetben van szükség (az ügyintéző tájékoztatása alapján kell beszerezni!). 

FONTOS TUDNIVALÓ:

Az Európai Unió bármely tagállamában kiállított érvényes vezetői engedély esetében nincs szükség a honosításra ! 

NEMZETKÖZI  VEZETŐI  ENGEDÉLY

Nemzetközi vezetői engedély kiváltásához szükséges
 

-   személyazonosításra alkalmas okmány (személyazonosító igazolvány vagy útlevél) 
- lakóhely, tartózkodási hely vagy szálláshely igazolására alkalmas okmány (hatósági igazolvány a személyi azonosítóról és a lakcímről vagy régi típusú /lakcímet tartalmazó/ személyazonosító igazolvány vagy tartózkodási engedély) 
-   érvényes magyar vezetői engedély 
-   2 db arcfénykép (igazolványkép) 
-  1500 Ft csekken fizetett díj
-   „Nyilatkozat” nyomtatvány (az ügyintéző bocsátja rendelkezésére) 

FONTOS TUDNIVALÓ:

A nemzetközi vezetői engedély csak a magyar vezetőői engedéllyel együtt érvényes ! 

„B” kategóriára érvényes nemzetközi vezetői engedély a gépjárművezető részére 18. életévének betöltését követően állítható ki ! 

A nemzeti kategóriára („K”, „T”, „M”, „TR”, „V”) nemzetközi vezetői engedély nem érvényesíthető ! 
 


VEZETŐI  ENGEDÉLY  –  MELLÉKLET

Egészségügyi alkalmassági vélemény

A közúti jármű?vezetőjelöltet, illetőleg a közúti járművezetőt az előzetes, az időszakos, illetőleg soron kívüli egészségi alkalmassági vizsgálat alkalmával az alábbi két csoport valamelyikébe kell sorolni: 

a)  az 1. alkalmassági csoportba kell sorolni azt a közúti járművezetőt, aki nem a b) pont szerinti 2. alkalmassági csoportra kérte egészségi alkalmassági vizsgálatát; 

b)  a 2. alkalmassági csoportba kell sorolni azt a közúti járművezetőt, aki a közúti közlekedési szolgáltatás keretében közúti járművet, megkülönböztető jelzéssel ellátott közúti járművet vezet, vagy kíván vezetni, valamint, akit közúti járművezetői munkakörben foglalkoztatnak. 

Az egészségi alkalmasságot arra a csoportra vonatkozóan kell megállapítani, amelyre azt az orvosi vizsgálaton megjelent személy kérte. Az 1. alkalmassági csoportra vonatkozóan alkalmasnak minősített személy nem folytathat olyan járművezetői tevékenységet, amelyhez a 2. alkalmassági csoport szerinti egészségi alkalmasság megállapítása szükséges. A 2. alkalmassági csoportba sorolt személyt, egészségi alkalmasságának megállapítása esetén, alkalmasnak kell tekinteni az 1. alkalmassági csoport tekintetében is. 

Pályaalkalmassági igazolás

Előzetes pályaalkalmassági vizsgálat szükséges: 
a) megkülönböztetett jelzésekkel ellátott gépjármű vezetéséhez, 
b) fuvarozást, díj ellenében személyszállítást vagy autómentést végző gépjármű vezetéséhez, 
c) autóbusz vezetéséhez, 
d) nemzetközi forgalomban rendszeresen részt vevő tehergépkocsi, vontató (nyergesvontató) vezetéséhez, 
e) villamos vezetéséhez, 
f) az "A" kategóriába tartozó, teljesítménykorlátozás nélküli motorkerékpár-vezetői engedélyének megszerzéséhez, ha a járművezető nem rendelkezik legalább két éve "A1" alkategóriára érvényes vezetői engedéllyel, illetve két éve érvényes, legfeljebb 25 kW teljesítményű és 0,16 kW/kg teljesítmény/sajáttömeg arányt meg nem haladó motorkerékpár vezetésére érvényes vezetői engedéllyel, 
g) járművezetői munkakör betöltéséhez, illetőleg 
h)  ha azt a járművezető előzetes orvosi vizsgálata során elrendelték. 

Rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálat szükséges: 
a) a gépjárművezetési gyakorlatból ötödik sikertelen vizsgát követő vizsga letételéhez, 
b) a rendőrhatóság, az ügyészség és a bíróság kezdeményezésére, 
c) a járművezető időszakos vagy soron kívüli vizsgálatát végző orvos, illetőleg orvosi bizottság megkeresésére, 
d) a járművezető munkáltatójának kérésére, 
e) a járművezető kérésére. 

A pályaalkalmassági minősítés a következő alkalmassági kategóriákra vonatkozhat: 
a) I. alkalmassági kategória: 
megkülönböztetett jelzésekkel ellátott gépjármű vezetése; 
b) II. alkalmassági kategória: 
- díj ellenében (pl. külföldre vagy különjáratban) személyszállítást végző autóbusz, 
- közforgalmú személyszállítást végző bármely gépjármű, 
- nemzetközi forgalomban rendszeresen részt vevő tehergépkocsi, vontató (nyergesvontató) 
vezetése; 
- járművezetők vezetési gyakorlatból történő oktatása; 
- járművezetők vizsgáztatása; 
c) III. alkalmassági kategória: 
az I-II. alkalmassági kategóriába nem tartozó 
- fuvarozást, személyszállítást vagy autómentést végző gépjármű, 
- autóbusz, 
- villamos, 
- járművezetői munkakörben bármely gépjármű 
vezetése; 
d) IV. alkalmassági kategória: 
az a)-c) pontokban nem említett gépjármű vezetése, ide nem értve az előzetes pályaalkalmassági vizsgálat f) pontjában meghatározott motorkerékpárt; 
e) "A" kiegészítő alkalmassági kategória: 
az előzetes pályaalkalmassági vizsgálat  f) pontjában meghatározott motorkerékpár vezetése.