Nagyszülők – unokák
Mindenkor, de a mai világban különösen jelentős szerep hárul a nagyszülőkre, főleg a nagymamára azáltal, hogy a dolgozó anyától átvállalja a gyermeknevelésnek, gondozásának egy részét. A nagyszülők munkája nem könnyű, hiszen egészen más világ gyermekeit kell nevelniük, mint amilyenben ők nevelkedtek, sőt mint amilyenben saját gyermekeiket nevelték. Sokszor lehet hallani és tapasztalni is, hogy a „nagyik” még jobban szeretik, türelmesebben kezelik unokáikat, mint annak idején saját gyermekeiket. Ez bizonyos fokig érthető is, hiszen az unoka többnyire akkor érkezik, amikor a meglett korú emberek már fokozottabban vágynak gyöngédségre: a kicsike megható kedvessége ellágyítja a nagyszülők szívét.
Gyakran jobban is ráérnek a gyermekkel foglalkozni, ráadásul anélkül tehetik ezt, hogy a teljes felelősség súlya nyomná őket. A gyermeknek is igen sokat jelentenek a vele törődő nagyszülők. Bőven kaphatnak szeretetből, abból amiből a gyermeknek sohasem lehet elég, több jut megértő bánásmódjukból, amire az elfoglalt szülőknek sajnos, alig-alig van idejük. Ezek kapcsán azonban el kell kerülniük egy veszélyt: ellen kell állniuk egy csábításnak, hogy a szülőkkel versengjenek a gyermek szeretetéért.
A gyermek, aki sok időt tölt a „nagyikkal”, legtöbbet a nagymamával, sok gondoskodást és kedvességet kap, könnyen eltávolodhat anyjától, apjától: ezt a nagyszülőknek nem elősegíteni, hanem akadályozniuk kell. Fontos még, hogy a nagyszülők nevelési elvei ne legyenek ellentétesek a szülőkével.
A szülők gyakran szemére vetik a nagyszülőknek a gyermek túlzott kényeztetését. Nos, ha a gyengédség, kedveskedés túlzását értik ez alatt, nincs igazuk, hiszen abból sohasem lehet túl sokat adni. De ha az unoka kiszolgálásáról, indokolatlan kívánságai teljesítéséről van szó, azt a gyermek saját érdekében is mellőzni kell.
A nagyszülők ne neveljék unokáikat elavult életfelfogásban, ne plántálják beléjük a letűnt korok túlhaladott eszméit. Ne csodálkozzanak vagy botránkozzanak meg, ha látják, hogy unokáik mások, mint gyermekeik voltak. Ne érezzék a gyermek öntudatosságát tiszteletlenségnek.
Kiegészítésül még annyit: Az unokát mindkét nagyanya magáénak érzi. Igen ám, de nem az övék, hanem az anyjáé és ezt egyik nagyanyának sem szabad elfelejtenie. De az anya se felejtse el, hogy "a nagymama nem ingyen szolga". Ne utasítsa vissza minduntalan idegesen tanácsait, még akkor sem, ha azzal olykor-olykor nem ért teljesen egyet. Utóvégre könnyen megtörténhet, hogy a nagymama több hasznosítható tapasztalatot szerzett pl. a csecsemőápolásról, mint a fiatalasszony. Ne leckéztesse meg a fiatal anya a „nagyit”, ne utasítsa rendre, amennyiben kisebb hibát vét. Egyszer ő is lesz (talán) nagymama!