Humanitás
Az emberi méltóság tiszteletét, a felebaráti szeretet elvét halljuk hirdetni szinte mindenütt és mindig. Ugyanakkor, ha körültekintünk s a társadalmi fejleményeket vizsgáljuk, melyeknek a közmegbecsülésen kellene alapulni és fejlődni, majdnem az ellenkezőjét tapasztaljuk annak, amit keresünk. A szeretet helyébe egyre inkább az önzés, a gyűlölet és az ármány lép.
Beszélünk közjóról, emberszeretetről, közmegbecsülésről, de a beszéd többnyire mégiscsak frázis marad. Az emberek általában érzéketlenek egymással szemben, más dolgával nem, vagy aligha törődnek. Sokan úgy járnak egymás között, akár a kereszthuzat: hidegen és némán. A közerkölcs ilyenformán szinte napról napra süllyed az önzés posványába. Az a gyenge híd, amelyik valamelyest összeköti a társadalom különböző rétegeit, már hosszabb ideje recseg. Attól lehet tartani, hogy végképp leszakad. Bárki élheti a maga életét, de sosem mások rovására.
A társadalmi morál erősödését a nevelés mozdítja elő, de ez a tevékenység is mintha rossz irányban haladna. Itt nem (annyira) az iskolai, mint inkább a családi nevelés értendő. Sajnos, ma még nagy számban vannak szülők, akik kevésbé törődnek gyermekeik vallás-erkölcsi nevelésével. Ilyenformán pedig hogyan lehet(?) a gyermekből humánusan gondolkodó, jóért, nemesért lelkesedő ember, hiszen ilyenekről sohasem, illetve alig hallott a szülői házban, s talán rájuk vonatkozó példákat sem látott otthon.
A közerkölcs beteg! Elég egy pillantás, amit a közállapotokra vetünk, a diagnózis máris ismert. Félreérthetetlenül felismerjük, hogy veszélyes kóranyagok kezdik rombolni a társadalom szervezetét. A lelkekben elégedetlenség, a szívekben hidegség és ridegség sok dolog iránt. A bizonytalan egzisztencia pedig kedvez a nihilizmusnak.
Rendkívül kártékonyak a nemzetre azok, akik a humanitás tartalmát lebecsülik, és helyette az „egyszer élünk” szlogent harsogják sokféleképpen. Vigyázzunk tehát, nehogy a kozmopolita próféták túlszaporodjanak. Látnokként érzelegnek az általános emberi boldogságról, noha mögötte burkoltan esetleg lázadást szítanak. Érdekük szerint befolyásolják az uralkodó áramlatot…. Több esetben a végeredmény: tüntetés, sztrájk, terror. Leginkább a kis egzisztenciájú, labilis lelkületű emberek fogékonyak a hamis tanok iránt.
Nagyot kell fordulni társadalmunk kerekének, hogy jóvá tegye korábbi bűneit. Már a gyermekekbe kell oltani a humanizmus tanait otthon, a családban, hogy jó hazafiak és önzetlen állampolgárok legyenek. Az ő szívük még lágy, akár a viasz, bármily csekély jó vagy rossz iránt fogékony. Majd az idő teszi azt keménnyé! S hogy a jóra nevelés hatása megfelelő legyen, az már a közoktatás, a társadalmi intézmények dolga, ide sorolva az egyházat is. Ha a közmegbecsülés, a felebaráti szeretet, a jótékonyság jobban megvolna embertársaink iránt, nyilvánvalóan más viszonyok költöznének életünkbe. Több lenne a jövőben bízó, jóravaló, hazáját szerető polgár. – Legyen hát úgy!