A gyermek és a család
A gyermeknemzés több pusztán biológiai folyamatnál. A születő magzat mindkét szülő tulajdonságait hordozza, s így kettőjük élő szimbóluma, ezáltal pedig teljesebbé, felelősebbé és örömtelibbé teszi házasságukat. A házasság lényegéhez tartozik, hogy kész a gyermekek befogadására és felnevelésére akkor is, ha a házastársaknak rajtuk kívülálló okok miatt saját gyermekik nem lehetnek.
A szülők felelősek gyermekük életéért annak megfogamzásától kezdve. Ő már az anyaméhben potenciális személy, olyan emberi lény, akinek személyi jogait el kell ismerni: elidegeníthetetlen jogát az élethez. Ez a jog azonban önmagában mit sem ér, ha a társadalom közvéleménye nem utasítja el az abortuszt, és egyedül az anya megítélésére bízza, hogy döntsön a születendő gyermek életéről. (Sajnálatos, hogy a világi törvényhozás, noha a halálbüntetés eltörlése tekintetében elismeri az élet feltétlen tiszteletét, az élet védelmét a magzati időszakra nem terjesztette ki).
Szülők és gyermekek szükségszerű együttélése kiszámíthatatlan nevelési bonyodalmakat teremt. Pedagógiai problémák sokaságát kell megoldania a felnőttnek ahhoz, hogy békésen megférjen a környezetében élő gyermekkel, s megtanítsa őt szeretni, örülni és helytállni e világban. Ennek feltétele pedig nem kevesebb, mint a gyermekbe vetett bizalom, az iránta érzett felelősség, amelyből kedvező légkörben a gyermek felelősége is kitűnik. A gyermek nevelése éppen úgy társadalmi feladat, mint bármely más hasznos tevékenység a családi munkamegosztásban. Akinek tehát gyermeke van, az nem áldozatot hoz, hanem alkalmazkodik. Nem kell tehát önfeláldozó módon elszürkíteni az otthoni életét.
A gyermeknek az édesanyja szeretetébe vetett bizalma szolgáltatja az alapot a gyermek neveléséhez. Amikor egy gyermek egyik szülőjével tölti ideje nagy részét, örömét, problémáit is főleg vele fogja közölni. Annak a szülőnek viszont, aki csak időnként találkozik gyermekével, s ezért kevésbé vehet részt a nevelésében, kevesebb problémája adódik. Ez pedig olyan látszatot kelt, mintha a ritkábban látott szülővel, aki rendszerint az apa, tisztességesebben viselkedne, meghittebb kapcsolatba kerülne a gyermek. Akik ezt a jelenséget megértően kezelik, s ezért nem tekintik a másik szülőt jobbnak, elejét vehetik a szinte elkerülhetetlen családi nevelés konfliktusainak.
Sok ifjú úgy képzeli, hogy számára az otthon, a családi környezet, a szülői gondoskodás magától értetődő jogokat biztosít, miközben megfeledkezik arról, hogy bizony-bizony, kötelességek is vannak – mégpedig nem is kevés. Ugyanis azok a szabályok, melyek a mindennapi életben embertársainkkal való kapcsolatunkat alakítják, fokozottan érvényesek azokkal a felnőttekkel szemben is, akiknek a gyermek legtöbbet köszönhet. Ezek pedig a szülők!
Számos gyermek otthon az elébe állított tilalomfákban csak regulát, szabadságkorlátozást, okoskodást lát, ezért a jóindulatú szülői intelmet duzzogva, meg nem értéssel, sőt goromba, cinikus megjegyzéssel fogadja, szerez róluk tudomást.
A szüleit szerető, tisztelő leány és fiú tudja azt, hogy szüleinek minden iránta megnyilvánuló tette tisztán szeretetből, féltésből fakad. Ezért, aki ennek tudatában fogadja a neveléshez tartozó szülői intelmeket, annak egyáltalán nem nehéz az engedelmességhez szokni. Ennek később, felnőtt korában fogja hasznát látni.
A leány és a fiú legyen segítség a családban, vegyen részt a családi munkamegosztás sokrétűségében. Ne kényszerű kötelességnek tekintse a gyermek azokat a szülői megbízatásokat, melyeket segítségként rendszeresen, illetve alkalomszerűen el kell végeznie. Még egyszer hangsúlyozandó: a családi tevékenységben való részvállalás a gyermek részéről nem szívesség, hanem evidens családtagi kötelesség. S ez így van rendjén, különösen, ha ezt a szülők létfenntartási gondjainak csökkentése és a család egészének tevékenységéből való részvállalás hatja át.
Ezeken át, mint pozitív tapasztalatokon jutnak el az ifjak addig, hogy a nagybetűs élet más területén is tudnak majd örülni a közösségi munkának. Sikerélményeik teszik őket bizakodóvá, optimista természetű polgárrá.
A szülőknek viszont úgy kell nevelni és szárnyaik alatt tartani csemetéiket, hogy az otthon számukra örökké ősi családi fészket, nosztalgiát és hazai vágyat jelentsen. Hogy a szülő emlékükben mindig édesanya és édesapa maradjon – a szó legnemesebb értelmében! Nevelje a szülő gyermekét szerénységre, becsületes életre, mások tiszteletére és hazáját szerető emberré.
Törekedni kell arra, hogy a családi fészek a fiataloknak olyan állandóan számításba jöhető helyet jelentsen, ahol őszintén kitárulkozhatnak, problémáikra megoldást találhatnak. Olyan légkört teremtsünk magunk körül, hogy nemcsak gondviselője, hanem legközelebbi bizalmasa, esetleg barátja, illetve barátnője lehessünk a gyermekeknek. Az ilyen kapcsolatot minden bizonnyal tisztelet, bizalom és szeretet hatja át. Egy mondás szerint: A gyermek mindazt, amit szüleivel tett, saját gyermekében kapja vissza. (Ebben bizony sok igazság lehet.) Az a gyermek, aki szüleivel maga is tiszteletlen, engedetlen és különc, az a gyermekét sem tudja majdan nemes érzésű polgárrá nevelni. Felnőtt korában keserűen fogja tűrni gyermeke gyengéit, azokat, amelyek végső soron éppen tőle származnak.
Van olyan szülő, aki annyit „idomítja” gyermekét, hogy az önkéntelenül is a szülői nevelés ellentétét váltja ki. Ezért is lehet nagyon szigorú (zsarnok) apának zabolátlan fia, végtelen pedáns anyának pedig rendetlen, hanyag leánya. Leggyakoribb eset azonban, amikor a gyermek jólneveltsége a példamutató, rendezett családi életből fakad.
Az ilyen családban jól tudják a szülők, hogy gyermekük alapvető igénye a feltétel nélküli szeretet, sőt azzal is tisztában vannak, hogy mit nem illik tenni gyermekük előtt:
- Bármiről veszekedni, családi botrányt rendezni.
- Mások gyermeknevelési módszeréről ítélkezni.
- A gyermeket tanúként önös érdekükből igénybe venni.
- Lekicsinylően beszélni más gyermek szüleiről.
- Másokkal szembeni bosszúhoz a gyermeket is bevonni.
- A rossz osztályzatért csak a pedagógust okolni.
- Pletykálni, családi botrányokról susogni.
- Szexuális helyzetet teremteni.
- Hencegni vagyoni helyzetükkel.
- Káromkodni, másokat ócsárolni.
- Kábítószert fogyasztani és lerészegedni.
- Azt a látszatot kelteni, hogy csak az a jó és úgy a jó, ahogy náluk otthon van.
- A hazáról méltatlanul nyilatkozni.
A szülők egyikének, másikának megítélésében a gyermekek leginkább azt a szülőt ítélik el, aki lemond a gyermekéről, azt kitaszítja a családból. Ezt tartják a gyermekek a szeretet és a közöny alapmércéjének! Szerintük a gyermekét eltaszító szülő tette gyűlöletes! Legkevésbé anyaszívűnek minősíthetők a család életéből szinte nyomtalanul távozó anyák.
– Gyakran felmerül kérdésként a családi berkekben: kislány-e még, vagy nagylány-e már a gyermek? Helyénvaló a kérdés, hiszen a szülők időnként értetlenül állnak a tinédzser korú leányuk előtt. Az addig szelíd, engedelmes kislány szinte észrevétlenül kicserélődik. Felesel, modora harsányabb lesz, gyorsan múló örömei és nagy bánatai vannak. Már nem a szülei ízlésének megfelelően öltözködik, ruházkodása mindinkább a divat szerint önállósul. Egyikük visszahúzódik, gátlásokkal küzd, ha kérdik, zavarba jön, s elpirul, a másik éppen feltűnési vágyból egyre inkább környezete központjává igyekszik válni.
A plakátok, s a reklámfilmek megragadják a serdülő lányok képzeletét is. Ők is szeretnének minél előbb nagylányoknak látszani és úgy hiszik, szexis ruhában, rúzsozott szájjal, lakkozott körömmel ez sikerül. Tény, hogy a mai gyermekek sokkal hamarabb érnek, mint anyáik jóval korábban. Alig 12 évesek, már a másodlagos nemi jellegek felismerhetőek rajtuk, sőt néhányan már a testi szerelembe is belekóstolnak.
A változó viselkedési visszásságokat a szülők gyakorta hatalmi szóval, sőt olykor büntetéssel is igyekeznek elfojtani. Márpedig itt a büntetés kétélű pedagógiai „fegyver”. Nagy óvatosságot és tapintatot igényel, különben sértődöttség lehet a következménye. Ha egy kislányból nagylánnyá fejlődő gyermek magára marad személyes problémáival, az rendszerint nagyobb baj, mint viselkedésének fonákságai. Ezért megértéssel, szeretettel és egyben megfelelő határozottsággal kell elérni azt, hogy az ifjú leányka érezze a szülők több tapasztalatán, nagyobb tudásán keresztül érvényesülő fölérendeltségét.
A jelen kor leánygyermekeit már nem a régi normák, szokások, regulák alapján minősíthetjük. Fejlődő, demokratikus államrendünk visszahat egyéniségük alakulására, biztosítja s megteremti az önálló gondolkodású, modern, öntudatos egyén kialakulását.
Testvér: ez az egyik legszebb szó a magyar nyelvben – test és vér –, mely a test és lélek egységét, összetartozását jelzi. A testvérrel közös a gyermekkori emlékek egész sora: közös az anyag, amit örökölnek, s közös a nevelés. Akkor meg miért nem szereti egymást minden testvér úgy, mintha önmagának még egy példánya lenne a másik, esetleg a harmadik is? Válasz: nagy valószínűséggel azért, mert a szülők nem kellő hozzáértéssel (rosszul) bánnak a testvéri érzelmekkel. Nos, lássunk néhányat közülük:
- Nem szabad a nagy- és kistestvért szembeállítani egymással, érdekellentétet szítani közöttük, pl. így: Te már nagy vagy, neked ezt már nem illik. Te még kicsi vagy, még ezt nem érted stb.
- Nem szabad egymás csínytevésének beárulására biztatni őket.
- Nem ildomos a fiút vagy a leányt jobban becézni, s ezáltal akár burkoltan is különbséget tenni közöttük.
- Leánytestvérek között ne vonjunk állandóan párhuzamot egymás rovására.
- Ne hangoztassuk előttük semmiképp, hogy ki közülük az egyik s ki a másik szülő kedvence.
- Vigyázzunk önérzetükre, vagyis ne regulázzunk egyértelmű megkülönböztetéssel, főleg társaságban, barátaik előtt.
Mindennapi élet
Ez azoknak a szinte rendszeresen ismétlődő tevékenységeknek az összessége, amelynek az ember egyedi létének újra éléséhez szükségesek. Ilyenek: a személy szűkebb környezetében, a családjában végbemenő önfenntartó, család és háztartásnevelő, gyermekszerető- és gondozó, gazdálkodó, szabadidős és egyéb tevékenységek.