...„Alias populosam, nunc autem penitus desolatam" - mondja egy oklevél 1612-ben Öcsödrõl s nagyjában ez a helyzet a szabadságharcon század elején erre az egész környéken. Szarvas csak úgy lakatlan, mint Öcsöd, mint Décse, Kondoros, Csabacsûd, Szénás, Orosháza. A másik nagy változás, amely vidékünket ez években érte, az, hogy 1596 elõtt magyarországi, az után pedig 1660-ig erdélyi hódoltság lett, ami annyit jelentett, hogy 1596-ig a magyar király, 1596 óta az erdélyi fejedelem adományozta a kincstárra szállott hódoltsági birtokokat. A török t. i. beleegyezett, hogy a hódoltsági jobbágyok magyar földesuraiknak is szolgáljanak, mert ha nem engedte meg, ezek a földesurak jobbágyaikat elköltöztették s a föld lakatlan maradt. A harmadik változás, hogy a szarvasi vár romokban hevervén; Szarvas elvesztette történet szereplését s csak a várnak újból való felépítésével nyerte azt vissza. Így azután a század elsõ felében is csak mint hadak útjába esõ hely említtetik elvétve. Mikor pl. Bethlen István fegyvert fogott I. Rákóczy György ellen, 1636 szept. 28-án Szarvashoz szállott.

De épen a hadak útjába esõ ilyen fontos, a Körös-Maros közét északról uraló véghely nem heverhetett sokáig romokban abban a korban, mikor egymást érte itt a háború s a török, bár ereje hanyatlott, még mindig gondolt terjeszkedésre. Ezért Zülfikár aga már 1636-ban sürgette a vár újból való felépítését, többek közt azért is, mert „az a hely egy szép áldott hely, megépíttetvén az a tartomány egy esztendõben megépül, mindenek helyekbe visszajönnek, amiben egyébként tévedett, mert az aktív vár mint állandó harcok tûzfészke, magában nem igen vonzhatta a szarvasiakat, hogy közelébe visszatérjenek. De az újbol való felépíttetés körül egy kis baj volt; az erdélyi fejedelmek u. i. nem vehették szívesen, ha az ezen idõben az õ birtokukhoz tartozónak tartott területen a török várat akart építtetni, viszont a törökkel kikezdeni emiatt nem volt tanácsos. Folyt is a tanácskozás az 1638. évben afölött, hogyan lehetne szép szerével lebeszélni a törököt szándékáról.  Erdély trónján akkor a higgadt, óvatos I. Rákóczy György ült; tanácsosa, Kassai István nem gyõzte õt eléggé óvni a törökkel való ellenségeskedéstõl, mert „határokra menni hostíliter haddal és ott kergetõzni, harcolni az nagyságod hadainak, ettõl bezzeg nem különben félek, mint a tûztõl" - írja. Szerencsére a török is halogató volt s csak hosszú fontolgatás után akkor szánta rá magát az építésre, mikor annak a gondolatához Erdélyben annyira amennyire már hozzászokhattak.

Még 1645 elején sem kezdtek hozzá; ez év május 24-én ifj. Rákóczy György kérdést intézett atyjához, mi legyen a teendõje, ha a török a szarvasi várat építeni akarná. A vár újból való felépítésének évét nem tudjuk ; a legrégibb adat, mely ismét szarvasi várról szól, 1673-ból való. Minthogy azonban ifj. Rákóczy György 1645-ben már a török készülõdésérõl írt, hihetõ, hogy nem sokkal ezután megtörtént a felépítés, ámbár Evlia Cselébi török világutazó, aki 1660-1666-ig úgyszólván a török hódoltság összes várait megnézte és leírta, a szarvasi várról nem tesz említést. Az újból felépített szarvasi vár, a mint tapasztalatain okulva, némi módosításokkal készült. A belsõ része a réginek kijavított mása volt; azonban a szarvasi halom szét lett hányva s annak földje ujabb palánkolásra használtatott fel. Az egész falu is sánccal lett körülvéve, amint annak nyomait Markovitz maga is látta.  De a legfõbb változás, hogy a Körösön hidat épített a török a réginél is jobban emelve ezáltal Szarvasnak a közlekedés terén való jelentõségét. E híd 1673-ban már szintén fennállott.

Az új török uralommal újra kezdõdött a zsarolás. Mindenbõl látszott azonban, hogy a- török többé már nem az a hatalom, mint az elõzõ században. Most annyira.-amennyire kedvében akart járni a maga módja szerint a lakosságnak s innen van az, hogy a lakosok panaszai olykor orvoslásra is találtak. Így 1673-ban a túriak felpanaszolták, hogy Szarvasra menvén túró, sajt, kenyér és tyúk árulás végett, tõlük a tizedszedõk vámot.követeltek. Erre utasíttatott a szarvasi „Nábi efenti", Szarvasnak alhelytartója, hogy csak törvényes helyeken a törvény által megkívántatott vámot engedje szedetni s általában ne engedje sanyargatni a népet. 1677-ben pedig megintették a szarvasi vár tisztjeit, hogy a túriakat, akik földjüket mûvelik a Körös mellett, se másolt által zsarolní ne engedjék, se maguk ne bántsák. 1681-ben megtitották a gyulai és szarvasi tiszteknek, hogy Szabó Péter túri lakost, aki a török sereg részére már szolgáltatott be búzát és árpát, pénzköveteléssel sanyargassák. Ezekbõl az intézekbõl a szarvasi török tiszteknek azon ídõbeli basáskodási hajlama is kitûník . De más is mutatja, hogy dacára a felsõbb körök „nagylelkûségének," elég szép csendéletet folytattak akkor a szarvasi török katonák. 1674-ben a szarvasi hídra néhány ember bort vitt s azt ott a katonáknak árulta. A bor megtette hatását, mert összetûzés támadt s a nemsokára megejtett vizsgálat alkalmával két, lövéssel megölt embert húztak ki a Körösbõl.

Egy más alkalommal Hasszán szarvasi jancsárkapitányt jelentettek fel, aki egy Szakó nevû túri lakost kardjával és puskalövéssel balkarján megsebesített. Egyébként nagyobb harcok most a vár birtokáért nem voltak, egészen a felszabadításig. Csak az ismételten erre felvonuló nagy seregek nehezedtek rá unos-untalan a vidékre. A török ekkoriban Erdély ügyeibe ártotta magát s Rédeyt, majd Barcsait segítette II. Rákóczi György ellen. Így már 1660-tan, mikor Barcsai a török segítségét ívérte, IV. Mohammed szultán parancsára Szaidi (Szejdi) basa megindult s Szarvasnál kelt át a Körösön. Majd a Wesselényi-féle összeesküvés után, 1679-ben a bujdosók arra a hírre, hogy császári sereg nyomul a Tiszántúlra, a Körös vonalát akarták felhasználni s kérték a törököt : bocsátaná át õket a szarvasi hídon, De annak terhére volt már az állandóan területén bekvártélyozott bujdosók hada s nem engedte õket. 1683-ban a nagyvezér megindult Bécs ostromára. Az erdélyi fejedelem kénytelen volt csatlakozni hozzá.. Tudjuk, hogy ezzel a hadjárattal kezdõdött a török szerencséjének a végleges letûnése. Mikor az erdélyi sereg; visszajött, okt. 22-én a szarvasi hídon jõtt át s ment táborba Halásztelekre, a mezõre. Bezzeg más volt most a helyzet, mint akkor, mikor még jól állott a török dolga.

Az erdélyi seregnek még ajándékokkal is kedveskedett a szarvasi bég : a hídon való átvonuláskor egy egész görög dinnyét, Halásztelken pedig egy zsák árpát, három görög dinnyét és egy pulykát ajándékozva. 1685-ben végre a keresztény seregek Szarvast is visszafoglalták. Markovitz Loschge Lénárt 1686-iki munkája alapján úgy mondja el a nagy eseményt, hogy a keresztény sereg vezérei bizonyos elfogott török levelekbõl véletlenül megtudták, hogy a szarvasi aga egészen elszigetelten áll. Erre a Szolnokot csak épen azelõtt megvívó sereg hirtelen meglepte a szarvasi õrséget, úgy, hogy annak ideje sem volt a védelelemre s fejvesztetten menekült, a várban hagyva készleteit. A gyõztesek a menekülõkbõl 150-et levágtak, 28-at elfogtak s a várat sok zsákmánnyal birtokba vették. Õrizetül öt regimentet (?) hagytak itt. De a török még egy utolsó kísérletet tett a rá nézve fontos hely visszafoglalására. 1656-tan maga Ahmed szerdár jött GyuIára, direkt azon ,céllal, hogy Szarvast visszavegye. Szarvast ez alkalommal néhány száz német és 1500 kuruc õrizte, mely õrséget Ahmed nagyon erõsnek találván, visszavonult. Szarvas ezzel végleg megszabadult a töröktõl s egyben lejátszotta egyszersmindenkorra hadtörténelmi szerepét. Pusztulását ugyanezen évben Mohammed váradi pasa így írja le Apafynak „Szolnokbul, Szarvasbul, Szt.-Miklósbul másfél ezerig való labancok magukat összeszedvén, lovas, gyalog, akartanak vadasokat fölverni és meghozván hírét, elejökben hadat küldöttünk. Isten megsegítvén vitézeinket, megverték a labancokat, ezerig valót bennek kit levágtak, kit elfogtak, kit sárban tapodtanak, kiket házban égettenek. Kornádiban zászlókat is tõlük elnyertek 8-at és ugyan Pünkösd II-ik napján Szarvasban az mely labancság volt, az kastélyt, palánkot, hidat megégették magok és elmentenek Szolnok felé és Szent-Miklós felé, akik megmaradtanak is bennek."

Várának köszönhette Szarvas XVI. és XVII. századi történeti szereplését és fennmaradását, de annak pusztulását is. Ennyi viszontagság, harc, zsarolás, pusztítás színhelyét iszonyodva hagyta el a lakosság s a XVII. század végén a kis falu másodszor lett pusztasággá. A vár és a híd fa oszlopainak megégett maradványai ott feketéllettek az arra vetõdõ kuruc katonák elõtt a Rákóczi szabadság- harca idején. És ekkor, utóljára lett emlegetve, mint stratégiailag fontos pont. Károlyi Sándornak, a szabadságharc híres hadvezérének volt a kedvenc eszméje a vár ujból való felépít~:se. Mikor 1705-ben Gyula ellen ment, Gyula tervrajzára többek közt ezeket írta : „Ha Isten kezébe adja, mitévõ legyek iránta ? Nagyságod (t. i. Rákóczi) resolutióját elvárom. Ha itten (Gyulán), Szarvason, Csongrádon volna vigyázó, securus lehetne a túlsó föld" a Körös-Maros-közi rácok kitöréseitõl. Károlyi, aki Békés vármegyét minden áron megakarta tartani, benne végvárakat akart építeni. Szarvas megerõsítését azért is sürgette, mert ugyanaz volt a szándéka a királyi kormánynak is, amely már 1701-ben úgy tervezte, hogy belõle egy rácokkal õriztetett határõrvidéki állomást csinál.  A szabadságharc alatt azután már arra készültek a rácok, hogy maguk építik azt fel. Rákóczi 1705-ban sürgetõleg írt is Károlyinak, hogy azt minden úton módon akadályoztassa, mert ha a rácok megteszik azt, úgy el lesz vágva az õ összeköttetése a temesvári törökkel. Ezért, hogy ezt megakadályozza, 1709-ben elrendelte, hogy a sarkadi hajdúk fele Szarvasra költözzék s õk építsék fel újra a várat. A sarkadiak azonban kérték az intézkedés megváltoztatását, mert az akkor már köztük is dühöngõ pestis miatt úgy megfogyatkoztak, hogy a saját váruk megvédésére is kevesen voltak. Rákóczi meg 1710-ben is ragaszkodott a szarvasi vár megépítéséhez, mert azzal és „az nádudvari sánccal, Szolnokkal egész líneánk lesz az rácság megzabolázására ; magában is erõs situációjú hely s könnyen praesideálható. Egy év múlva azonban vége lett a harcnak s Szarvas várának romjai továbbra is az enyészet útján maradtak.