untitled

Szarvas és Vidéke

2010. december 23.

Másik kincses ládáját tárja fel, mint akinek

sem titkolt java, sem rejtegetett bűne nincs,

mert kész mind a Megváltó elé hozni.

A harmadik letérdel. Magatartásával is

kifejezi, hogy nem csak szüksége, hanem

igénye is van Istenre, mint élete urára.

József a háttérben áll. Úgy van jelen,

mintha ott sem lenne. Nem tolakszik előre.

Ez a találkozás nem róla, hanem a GYER-

MEKRŐL szól, akit az ő gondviselésére

bízott a Gondviselő Atya. Bár hallgat az

evangéliumban, és hallgat róla az evangé-

lium, mégis nélkülözhetetlen személye a

karácsonynak. Ő háttérbe húzódva is ak-

tív részese az eseményeknek, és mégsem

telepszik rá a többiekre.

Mária pedig tartja a gyermekét, tud-

va, hogy igazából csöppnyi gyermekének

örökkévaló karjai tartják az ő életét. Most

is szívében forgatja azokat az ígéreteket,

melyet Fiáról az angyalok, a pásztorok és

most a bölcsek által üzent az Isten. Kar-

jaiban alvó gyermeke bizonysága annak,

hogy Immánuel – azaz velünk az Isten.

Irigykedve gondolok rájuk, a régi – s

talán egyesek által régimódinak tartott

– emberekre, akikhez száz TV csatorna,

internet és mobiltelefon nélkül is megérke-

zett az ÜZENET.

A Jupiter és a Szaturnusz egymás közelé-

be került, és felerősítették a nap rájuk szórt

fényét. Nem mondták, hogy ezek fénytelen

rideg égitestek, hanem felragyogott lelkük,

és azt suttogták: CSILLAG. A képzett tu-

dósok számára „csillaggá” válhatott a két

bolygó, mert hagyták, hogy Isten üzene-

tévé legyen szívükben a ritka természe-

ti jelenség. Korukban egyiket Palesztina

égitestének, a másikat az Uralkodó boly-

gójának, a mögöttük látható halak csillag-

képét pedig a végidők jelképének tartották.

Lefordították az üzenetet: Palesztinában

megszületett a végidők uralkodója…

Sokan megmosolyogják – ez lenne Isten

üzenete? Pedig talán már nekünk is üzent

Isten „hétköznapi” dolgokon keresztül.

Megállított egy infarktussal, hogy meg-

értesse: nem végtelen az időd, használd ki

arra, hogy rátalálj életed Urára. Tűzoltók-

kal vágatott ki az autóból, hogy jelezze –

halálba rohansz, ha így folytatod. Amikor

úgy érezted, minden elhagyott, és nincs

értelme élni, akkor felragyogtatott előtted

egy reménysugarat. Megmutatta: ha má-

sok elfeledkeznének is, Ő soha nem feled-

kezik meg Rólad. Most karácsony ünnepén

pedig Jézusra irányítja ﬁ gyelmünket: any-

nyira szeret, hogy Fiát engedte halálba ér-

tünk, hogy élhessünk Ő által.

A bölcsek nem tudták, hogy pontosan

mikor és hol született az ÚJ KIRÁLY, de

azt igen, hogy MEGSZÜLETETT, és ér-

demes keresni Őt. Több mint ezer kilomé-

tert vándoroltak, dacoltak rablókkal, küz-

döttek zord időjárással, úttalan utak men-

tén aludtak… Nekünk mennyivel köny-

nyebb dolgunk van! Számunkra elérhető

a Biblia, több keresztyén templomközül is

választhatunk, interneten és TV-n keresz-

tül is hozzáférhetünk az örömhírhez! Va-

lami miatt azonban mintha hosszabb len-

ne a mi utunk egy gyülekezetig, a Tv kap-

csolóig vagy a Bibliát tartó könyvespolcig,

mint Napkelettől Jeruzsálemig, majd to-

vább egészen Betlehemig.

Irigykedve gondolok rájuk, akik minden

akadályt félretéve keresték, amíg rá nem

találtak, míg le nem borulhattak az előtt,

Aki értük született. Mert nem akkor va-

gyok maradi, amikor hitelt adok Isten sza-

vának, hanem akkor, ha lemaradok életem

legnagyobb lehetőségéről, az Istennel való

találkozásról.

Bizonyára nem gondolták, hogy tisztes

és tiszta ház helyett egy istállóban talál-

nak rá az URAK URÁRA. Nem gondol-

ták, hogy az új király közelében levők mi-

lyen nagy közönnyel hagyják ﬁ gyelmen

kívül az égi jeleket. Nem gondolták, hogy

vannak olyan emberek, akik várják meg-

születését, tudják, hol kell megszületnie

– de még akkor sem indulnak a számuk-

ra rövid, talán egy órás gyalogútra, ami-

kor erre messziről jött emberek hívják fel

a ﬁ gyelmüket.

Mások ellenségeskedése, tiszteletlen-

sége, közönye, meg nem élt bibliaismere-

te sem vette el örömüket, és nem fordul-

tak vissza a cél előtt. Ők egy istállóban

is készek voltak leborulni hódolatuk jele-

ként. Augustinusban Cicero egyik műve

felébresztette a vágyat arra, hogy keres-

se Istent. Mivel tudta, hogy a Biblia Is-

ten kijelentése, elkezdte olvasni. Azonban

hamar félretette, mert a Szentírás stílusát

szánalmasan szegényesnek találta Ciceró-

éhoz képest. Mit nyújthatna neki egy ilyen

egyszerű könyv? Évek múlva azonban Is-

tenhez vezérlő „csillaggá” lett számára egy

gyermek éneke, aki a közelében refrénként

énekelte: „vedd és olvasd”. Tudta, hogy a

gyermek énekén keresztül Isten üzen szá-

mára. Kezébe véve a Szentírást már az első

olvasott mondat válasz volt kérdésére, sze-

mélyes üzenetté lett számára, és megvál-

toztatta az életét.

Számodra is elég, ahogy a Bibliában

előtted áll az örömhír – vagy még mindig

egy díszesebb, számodra elfogadhatóbb

külsőre vársz?

Milyen egyszerű a betlehemi történet! A

bölcsek keresték és megtalálták a Megváltót.

Leborultak előtte, átadták kincseiket, rábíz-

ták legféltettebb értékeiket, nagy öröm töltöt-

te be őket. De ez még nem minden, hiszen Is-

ten válaszolt az őt kereső embereknek! Eddig

csak a természeti jelenségek közvetett jeleit

értették, most pedig kijelentést kaptak. Maga

Isten beszélt velük, és más úton tértek vissza

hazájukba, megmenekülve a kegyetlen Heró-

destől. Példájuk is mutatja, hogy Isten választ

és feleletet ad minden engedelmes, őszinte

cselekedetre. Ezen az ünnepen is elkezdődhet

egy sokkal komolyabb, mélyebb és tartalma-

sabb kommunikációnk Istennel.

Az ünnepek alatt még sokszor elme-

gyünk a betlehemes előtt. Mit tehetnénk,

hogy egyúttal ne menjünk el az üzenete

mellett is? Bár lennénk mindannyian leg-

alább annyira bölcsek, mint egykor a nap-

keletiek és mozdulnák, mennénk, keres-

nénk Jézust, míg rá nem találunk… Talán

ez a betlehemes is „Istenhez vezető csillag-

gá” lehet számunkra!

Önmagával együtt mindent kész nekünk

adni az Isten. Persze beérhetjük keveseb-

bel is, ünnepi hangulattal, érzelmi töltött-

séggel, egy kis pihenővel. Az is jól esik.

Csak félő, hogy így királyi gazdagság örö-

köseiként koldus szegényen tengetjük el az

ünnep napjai után hétköznapjainkat is.

Erről írt Weöres Sándor a Parainezis

című versében:

„..Homo sapiens, kétlábu testvér,

de szerény, de koldus lett a vágyad:

hajdanában a tökélyre vágytál,

ma a boldogsággal is beérnéd –

és még ezt se képzeled nagyobbnak,

mint hogy bendőd bírja Marcsa főztjét

és ágyékod bizseregni tudjon

s legyen életedben holmi lim-lom

mit tiédnek, birtoknak becézhess. –

Isten vendége vagy e világon!

mért nem hagyod, hogy a házigazda

minden termét sorra nyitogassa,

minden kincsét rendre megmutassa?

letelepszel az előszobában

s ott békében nyújtóznál örökre. …”

Maradunk az előszobában, vagy bel-

jebb lépünk? Jézus születése arról beszél,

hogy bent hiányolnak bennünket! Jézus

halála és feltámadása arról üzen, hogy ki-

nyílt előtted is az ajtó, és beljebb léphetsz.

Nem fognak berángani, de ha belépsz, Is-

ten sorra nyitogatja előtted minden termét

és megmutatja minden kincsét. Bölcs dön-

tést, boldog Jézusra találást, hogy áldott le-

gyen a karácsonyunk!