Szarvas és Vidéke
2010. december 16.
3
Gyászhír
Megrendülten tudatjuk, hogy
KALMÁR MAGDOLNA
BABA NÉNI,
életének 67. évében elhunyt.
Búcsúztatása 2010. december 17-én, 13 órakor lesz,
Szarvason, a Katolikus Új Temetőben.
A család kérése, hogy kegyeletüket egy szál virággal
róják le, és a koszorúra szánt összeget
a Tehetség és Siker Alapítvány számlájára utalják,
melynek számlaszáma: 11733058-20023216
Köszönettel: a gyászoló család
Táviratcím:
Dr.Baranyi István, Laurenczy Krisztina
5919 Pusztaföldvár, Rákóczi u.149.
Posztumusz levél Babának
Kalmár Magdolna
(1943 - 2010)
Kedves Baba!
A sors kegyetlen tréfája,
hogy nekem kell búcsúznom
Tőled, holott a természet rend-
je szerint a Te korosztályodnak
messze túl kellett volna élni
bennünket.
Baba néni. Így ismert évti-
zedeken át a város. Igen! A Vá-
ros! Hiszen voltál tanár, úttörő-
csapatvezető, igazgató, önkor-
mányzati képviselő, meg még
annyi minden az idők során. De
nekünk csak Baba voltál: Kal-
már Baba, Laci bácsi lánya.
Emlékszel? Már a gimiben, a
„menő” lányok osztályában is „nyüzsögtél”, a hangod már ak-
kor is kihallatszott az osztályból. Ezt a tulajdonságodat egész
életedben megőrizted és kamatoztattad. Ennek köszönhetted
egyértelmű közéleti sikereidet.
A magánéleted? Két gyermeked: siker. Két házasságod? Ta-
lán a második, ha közbe nem szól az élet. Te nem tartoztál a
vesztesek közé. Bármi is történt, képes voltál újra kezdeni, talp-
ra állni.
Emlékszel a középhalmi tanár korodra? Óráidon szuggesz-
tív voltál, egyszerre logikus és erőteljes, közvetlen és szigorú,
következetes és nagyvonalú. Ezek a tulajdonságaid is végigkí-
sértek életeden.
Négy év után kerültél az egykori 2. Számú Általános Isko-
lába, amely életed célja lett, ha nem az ÉLETED. Be nem val-
lottan készültél a vezetésére, már akkor is, amikor még esélyed
sem volt rá. Jól emlékszem, mikor együtt utaztunk az akkori
jugoszláv tengerpartra, az autóbuszban hosszan faggattál az is-
kolavezetés fortélyairól. Akkor még nem tudtam mire vélni ér-
deklődésed.
Aztán jött az első lépcső: csapatvezető lettél. Remek csapat-
vezető. Lubickoltál a feladatokban, szervezted az iskola úttörő
életét: rendezvények, táborok, versenyek ünnepségek sorjáz-
tak. Én nagyon büszke lettem volna rá, Te elhallgattad a Ki
kicsoda szócikkében, 2000-ben, meg később is. Elhallgattad,
mert nagy divat volt akkor (és még ma is) becsmérlően beszél-
ni az úttörő mozgalomról. (Igen, ez is Te voltál: szerettél min-
dig megfelelni mindenkor, mindennek és mindenkinek.) Pedig
az „úttörő” olyan volt, amilyenné mi, pedagógusok tettük. Bi-
zonyára sok volt tanítványod és kollégád emlegette évtizedek
múltán is a feledhetetlen játékos rendezvényeket, kiránduláso-
kat, „bulikat”.
Azt hiszem életed nagy álma teljesült, amikor 1987-ben igaz-
gatója lettél iskoládnak Ugyanolyan lelkesedéssel láttál neki a
feladatnak, és ugyanolyan eredményességgel végezted, mint az
úttörőt. Töretlen energiával, 2005-ig, nyugdíjazásodig. Mindig
haladtál a korral. Bevezetted az újdonságokat, rendet tartottál,
fegyelmet követeltél. Ugyanakkor megmaradtál mindenki szá-
mára Babának, majd az idő múltával Baba néninek. Érezted-
e, hogy ez mekkora megtiszteltetés? Legmaradandóbb „alkotá-
sod” alighanem a Tehetség és Siker Alapítvány: ma is él és mű-
ködik. Te tetted divatossá az alapítványi bálakat is.
Az elsők között, két ciklusban voltál önkormányzati képvise-
lő, bizottsági tag, elnök. Ott is ugyanolyan aktív és megfelelni
vágyó. Máig emlékszem arra a döbbenetre, amikor a harmadik
ciklusban alulmaradtál. Arra gyanakodtál, szerencsétlen pil-
lanatban váltottál vissza lánykori nevedre, azt nem ismerték.
Lehet benne valami. Az „utókor” hálátlan és feledékeny: alig-
hanem senki nem gondol Rád, amikor a Mangol nyaralóiban
használja a közműveket. Pedig képviselőként Te harcoltad ki.
Sikeres pályát futottál be. „Csak az a vég, csak azt tudnám
feledni.” Sok elismerésben volt részed, mégis keserű szájízzel
mentél nyugdíjba. Hiába próbáltál alkalmazkodni, sok bántást
kaptál – méltatlanul. Látszólag keményen viselted. Gondolom,
az is belejátszott a keserű pillanatokba, hogy úgy érezted, Nél-
küled megáll az élet az iskolában. Nem állt meg, csak más lett.
És amikor már úgy látszott, lelkileg rendbe jöttél, jött a leg-
nagyobb méltánytalanság az élettől, a betegséged. Téged, aki
örökké tevékenykedtél, tétlenségre kárhoztatott.
Kedves Baba! Bár ismeretségünk ifjúkori, pályánk, életünk
több ponton érintkezett, ez
az első és utolsó levelem
Hozzád. Tudod, most in-
kább szeretnék leülni mel-
léd, akár fehér asztalnál is,
hogy elmondhassam, ked-
veltelek és becsültelek; so-
kan szerettek és becsültek.
Erre már soha nem kerül-
het sor. Baj, nagy baj, hogy
nem akkor mondjuk, írjuk
az őszinte, szép szavakat,
amikor a legnagyobb szük-
ség lenne rá.
Kedves Baba, kedves
Baba néni! Nyugodj béké-
ben! Legyen csendes, békes-
séges pihenésed.
Öszinte tisztelettel:
Kutas Ferenc (Feri)