ÖNKORMÁNYZATI HETILAP
XXV. évfolyam 49. szám
2010. december 9.
Internet szolgáltató partnerünk a SZARVASI ÁLTALÁNOS INFORMATIKAI KFT.
Ára: 150 Ft
A 2010-es Vállalkozók Nap-
ja, december 3-án különleges-
ségeket is tartogatott a résztve-
vőknek, rendezőknek egyaránt.
A 12. alkalommal megrendezett
Vállalkozók Napján először ad-
tak át állami kitüntetéseket vál-
lalkozóknak. A Magyar Köz-
társaság Arany Érdemkereszt-
je kitüntetést két vállalkozótár-
sa mellett Bődi János, a szarva-
si Integrál Építő Zrt. elnök-ve-
zérigazgatója vehette át Demján
Sándortól, a VOSZ elnökétől. Az
indoklás szerint vállalkozóként
(folytatás a 3. oldalon)
Arany Érdemkereszt Bődi Jánosnak
Vállalkozóként a csúcsra ért
Emberemlékezet óta nem
volt decemberben ilyen ma-
gas a Körös-holtág vízszintje.
A meder pereméig érő víz oka,
az egész évi csapadék, a talajok
telítettsége, ami miatt a novem-
ber végi, december eleji csapa-
dékos időben a korábbiaknál
gyorsabban lefolyik a belvíz a
fő befogadóba, a Körös-holt-
ágba. Ezzel együtt a földeken
is sok helyütt megáll, tehát a
probléma igen összetett és szer-
teágazó.
A belvízgondokról Babák
Mihály polgármester – aki a
Helyi Védelmi Bizottság veze-
tője is – a múlt héten tartott saj-
tótájékoztatót, akkor még arról
számolt be, hogy II. fokú bel-
vízvédelmi készültséget rendelt
el Szarvason. Leszögezte, hogy
belterületen az önkormányzat
felelős a belvízvédekezésért,
míg a külterületen a Körösi
Vízgazdálkodási Társulat és a
Körös Vidéki Környezetvédel-
mi és Vízügyi Igazgatóság. Ez
nem jelenti azt – mondta a pol-
gármester –, hogy ne segítené-
nek a külterületeken élőknek,
igyekeznek mindent megtenni
az élet és vagyonbiztonság vé-
Rekordot döntő vízállás a holtágon
delmében. Felhívta a fi gyelmet
a tulajdonosok felelősségére,
akár külterületen, akár belte-
rületen mindenkinek igyekez-
ni kell olyan körülményeket te-
remteni, hogy nem csak a saját,
de a szomszéd tulajdonában se
okozzon kárt.
A belvízhelyzetről kedden
délután Megyeri Mihálytól, a
KörKövizig Szarvasi Szakasz-
mérnökségének vezetőjétől ér-
deklődtünk. Megtudtuk, hogy
vasárnap, a KörKövizig tanács-
kozásra hívta a Dögös-Káka-
foki csatorna és az Új Szőrhal-
mi csatorna mentén lévő tele-
pülések polgármestereit, hogy
a kritikusan megemelkedett
Holt-Körös víszintjének meder-
ben tartására tegyen javaslatot.
Eszerint a Kákafoki csatornán
vízvisszatartást javasoltak: azt
elzárva a földeken – elsősorban
réteken, legelőkön és erdős te-
rületeken – terülne szét átme-
netileg a belvíz. Annak ellenére
szükségesnek látszott ez az in-
tézkedés, hogy a szentandrási
torkolatnál valamennyi szivaty-
tyúval és provizóriumokkal is
szivattyúzták a vizet, hétfőn
pedig már a szivornyákhoz is
telepítettek mobil szivattyú-
kat, így a holtág mindkét végén
emelték át a vizet a Hármas-Kö-
rösbe. A Dögös-Kákafoki csa-
torna elzárásának előkészületei
meg is történtek, hétfőn azon-
ban hiába várták az elzárást en-
gedélyező miniszteri utasítást.
Kedd reggelre így is némi víz-
szint-csökkenés volt észlelhe-
tő: Békésszentandrásnál 7 cm,
a Dögös torkolatnál pedig 4 cm
volt az apadás. Végezetül Me-
gyeri Mihály – kérdésünk nyo-
mán – megnyugtatott minden-
kit: a belvízvédekezés megfele-
lően alakul, senkinek nem kell
aggódnia.
(folytatás a 4. oldalon)
2010. december 7.: előtérben a Kacsa-tó, háttérben a Holt-Körös, a Katalin II. (még) szárazon