2010. november 18.
Szarvas és Vidéke
8
Az utolsó mohikánok – í gy nevezte ma-
gukat köszöntőjében Szabó Katalin, a Vaj-
da Péter Gimnázium volt testnevelő ta-
nára, a találkozó szervezője. Tizenegyen
jöttek el az egykori 32 prepa közül, tizen-
egyen nem jöhettek, tízen pedig nem jöttek
el az ötvenéves találkozóra.
A prepa a tanítón őképzősök beceneve
volt, hisz iskolájukat preparandiának, őket
pedig – hivatalosan – preparandistáknak
nevezték. A gimisek és a gazdászok ra-
gasztották rájuk a prepa nevet. Tiltott gyü-
mölcsök voltak ők számukra (is). Az egy-
kori tanító nénik 18 éves korukban kerül-
tek az oroszlánbarlangba. De ők – ötven év
múltán – egyöntetűen állították, hogy ak-
kor még az osztálytermek korántsem vol-
tak oroszlánbarlangok.
1959-ben sz űnt meg a középfokú, s lé-
pett helyébe a felsőfokú tanítóképzés. Szar-
vason a több évtizedes tanítónőképzést a
felsőfokú óvónőképzés váltotta fel.
1959-ben még csak harmadévesek vol-
tak, ezért a negyedik osztályt már Szege-
den végezték el 1960-ban. Miután letöl-
tötték gyakorlóévüket, itt tettek képesítő
vizsgát is – utolsóként a középfokú tanító-
képzésben. Ma már mindannyian nyugdíj-
ban vannak, és – Szabó Katalin kivételével
– mindannyian tanító néniként fejezték be
pályájukat. Több mint 40 évet töltöttek a
pedagógus pályán.
A köszöntő után felhangzott a tréfás osz-
tályinduló:
A szarvasi templom tetejébe’
Pitagorász ül ott feketébe’.
Látod babám, látod, az is engem gyászol;
El akarnak buktatni az algebrából.
Néhány percre visszaváltoztak tanítón
őképzősökké: csak a lánynevüket mond-
ták, szinte rajongó szeretettel emlékeztek
egykori iskolájukra, egykori tanáraikra.
Sorjáztak a komoly, a mosolygós-könnyes
történetek. A beszámolók végén szinte
megelevenedett a rég megszűnt iskola éle-
te, nehézségeivel, örömeivel, bánataival –
és évtizedekre kisugárzó tekintélyével.
Bodoki Marika Elekről érkezett. Kezdet-
ben nagyon hiányzott az otthona. – Csak a
közösség tartott itt – mondta. Ötödmagá-
val került Vésztőre, akkora volt a község-
ben a tanítóhiány. Részt vett a tanévnyi-
tó értekezleten, még aznap egy disznóvá-
gáson. Másnap jöttek érte Elekről, hogy
szükségük van tanítóra. Első szóra ment;
itt is maradt nyugdíjba vonulásáig.
Csortos Gizella némi kacsakaringó után
került Parádról a szarvasi intézetbe. Szülő-
helyén nem tudták fogadni, csak Sirokon
kapott állást. Foggal-körömmel tiltakozott
ellene, aztán mégis csak ott kellett kezde-
nie. Innen ment nyugdíjba, és ma szinte
minden családtagja pedagógus Sirokon.
Józsa Kati Mezőgyánról került Szarvas-
ra, oda is ment vissza. Több mint egy év-
tizedig tanított a falujában, majd Földeák-
ra költözött, és ott dolgozott nyugdíjazásáig.
– Mezőgyán már akkor is kis falu volt. Ma
alig laknak benne – tette hozzá szomorúan.
Különös színfoltot jelentettek az osz-
tályban a békéscsabai Kézdy-ikrek, Kati és
Rozi. Kati tömören fogalmaz. Egy hónap-
pal később jött az iskolába, csakis a testvé-
re miatt. Nem tanítónő akart lenni, a zene,
az ének és a sport tartotta benne a lelket.
Miután végzett, visszament Csabára, és ott
tanított nyugdíjba vonulásáig.
Rozi folytatta a történetet. Nagyon rosz-
szul érezte magát a testvére nélkül, aki ze-
nei tehetség volt, és a szegedi konziba ké-
szült. Ő azonban „intézkedett”. Palov Sári
néni tanácsára – gyakorló iskolai tanítónő
volt – bement Fodor József igazgatóhoz,
és bejelentette, hogy szeretné, ha ikertest-
vérét is felvennék az iskolába. Különbözeti
vizsgával jöhet, mondta a szigoráról ismert
igazgató. Ezután Rozi értesítette a szüleit,
hogy Kati is jöhet az iskolába, mert elin-
tézte. A szülők is, Kati is rábólintottak.
– Azóta is lelkiismeret-furdalásom van,
hogy nem lett belőle zenész – tette hoz-
zá Rozi, majd pályáját ismertette. – Csa-
bán tanítottam hét évig. Férjhez mentem,
és Pestre költöztem. Ötven év tanítás után
mentem nyugdíjba. Tavaly búcsúztattak
Újbudán külön ünnepségen, könyvet jelen-
tettek meg rólam, és megkaptam a „mes-
terpedagógus” címet. Mutatja a könyvet is,
az oklevelet is.
Majláth Róza kisújszállási. Bevall-
ja, hogy ma is honvágya van: a szarva-
si iskolába vágyik vissza. Néhány évig
Ecsegfalván tanított, aztán Kisújszálláson
fejezte be pályáját. – Minden találkozón itt
vagyok, és itt is leszek, míg csak tehetem
– zárta beszámolóját.
Molitorisz Matild az egyetlen szarvasi,
de a teljes osztályban is csak hárman vol-
tak. – Nagyon irigyeltelek benneteket, hogy
koleszosok voltatok. Én egy kicsit kiestem
az osztályközösségből. – Mi meg téged iri-
gyeltünk, hogy naponta hazamehetsz – tet-
ték hozzá nevetve a társai. Dombegyház,
Az utolsó prepák
Szűcs Ilona, Bodoki Mária, Józsa Katalin, Molitorisz Matild, Szántó Éva, Szabó
Júlianna, Kézdy Rozália, Szabó Katalin, Kézdy Kartalin, Csortos Gizella, Majláth Róza