2010. július 1.
Szarvas és Vidéke
6
Az Aranykor Nyugdíjas Egyesület öt-
ven tagja Erdélyi körúton vett részt júni-
us elején. Már a megbeszélésen jó hangu-
latú csoportok álltak össze, hiszen külön-
böző baráti társaságok jelentkeztek eleve
a sok szép élményt ígérő utazásra. Voltak,
akik már harmadszor vágtak neki ennek
a nagy kalandnak. Hiszen Gyergyó, Csík,
Gyímesek, már csak a távolság miatt is –
közel háromezer kilométer buszozást ígért
–, nagy álló- illetve, ülőképességet feltéte-
lezett előzetesen is.
Mindig nagy izgalommal készülök Er-
délybe, és a korábbi évtizedekben mindig
egy kis szívfájdalommal jöttem meg az
utazásból. Rendszerint néhány évig nem
volt kedvem visszatérni, mert láttam a ne-
héz sorsukat, amit a politika még tovább
súlyosbított.
Az éjszakai indulás némi izgalmat és
több szervezést igényelt, de végülis min-
denki időben ott volt a Főtéren, csak a
busz késett egy kicsit. Ezt vehettük volna
rossz ómennek is, de nem, hiszen ez volt az
egyetlen ilyen eset. Még a nem fi atal társa-
ság – nyugdíjasokról lévén szó –, is min-
dig tartotta az ütemet. Tusjak János elnök
elnézően, de határozottan gardírozta végig
a társaságot. Nagy helyismerete, tájakhoz,
várakhoz kapcsolódó színes meséi jól ki-
töltötték az időt és kielégíthették az érdek-
lődők kíváncsiságát.
Külön említésre méltó sikere volt a nagy
székely öntudattal és precíz biológiai, föld-
rajzi, emberismerettel rendelkező, szép
ditrói tájszólásban beszélő buszsofőrünk-
nek, Árpádnak. Tele volt meséje nagy-
nagy szeretettel és szerény büszkeséggel
szülőföldje, Erdély-ország iránt. Megta-
nultuk tőle többek között, hogy a „sör nem
ital, a leányka nem gyeerök, a medve nem
játeék”! Ismertetőit, meséit úgy adta elő,
hogy közben nyugodtan, magabiztosan,
hibátlanul vezette a hatalmas buszt a szűk
szerpentineken is.
Az utunk Nagyváradon át vitt, ahol
megcsodálhattuk Debrecen ikerpárját,
vagy inkább nagyobb testvérét. Bepillant-
hattunk a patinás belvárosba, és láthattuk
a hihetetlen fejlődést, hatalmas építkezése-
ket a város határában. Kolozsvárott – kö-
vetkező állomásunkon – egy kis sétát is
tettünk. Ott már nem volt szép látvány a
javítás örvével talpazatáról felemelt Má-
tyás szobor, és a nagy zsibvásár lovának
patái alatt. Ceausescu és Funár már nincs
sehol, de a betelepített regáti románok ré-
vén, szellemük még mindig ott mérgezi az
egymásrautaltság ellenére is az együttélés
levegőjét.
A Tordai-hasadék látványát és a hoz-
zá kapcsolódó Szent László legenda szel-
lemes meséjét a szemetes hiányában sza-
naszét heverő szemét zavarta. Innen még
egy nagy ugrás volt a szálláshelyünk,
Gyegyószárhegy.
Átmenő útjaikon az erdélyiek nagyon
sokat javítottak, rossz szakaszokat inkább
csak a székely zsákfalvaknál találtunk.
A második nap Gyergyószentmiklósi
városnézés, némi vásárlási lehetőséggel,
majd a Gyilkos tó, és az akár EU-díjra is
érdemes Békás-szoros volt. Hajdú Paliék
fotói talán visszaadnak némi ízelítőt e cso-
dákból… Becsületére legyen mondva,
mindenki végig túrázta a szurdokot, ahol
érezhettük, hogy milyen kicsinyke porsze-
mek vagyunk, mi emberek, és milyen ha-
talmas, erős a természet! Én már többször
láttam, de soha nem tudok betelni csodá-
latával.
A harmadik nap Mádéfalva következett,
ahol a csapat megkoszorúzta a Mádéfalvi-
veszedelem emlékművét, ahol több száz
szabadságát féltő székelyt gyilkoltak le az
osztrákok, amikor a török iga után az la-
banc uralom jött. Ez ugrasztotta ki a csán-
gókat is Moldvába, a honfoglalás óta ott
élő Keszi-néphez.
Csíksomlyó már 444 éve felér egy össz-
székely demonstrációval. Majdnem min-
denki felzarándokolt a kápolnához a Nye-
regbe, miután elsuttogtuk a „Napba Öltöz-
tetett Asszonynak”, Csíksomlyói Máriának
a kívánságainkat. Majd a Gímesek, a Rákó-
czi-vár és az ezeréves határon álló vámház
következett. Szinte sok is egy napra…
A negyedik nap a Libán-tető, Ivó hihe-
tetlen szurdokait, csúcsait csodáltuk meg,
majd a „székely-mobillal” felvittek ben-
nünket a Madarasi Hargitára, ahol meg-
koszorúztuk a szarvasiak kopjafáját. Kivé-
teles szerencséje volt mindazoknak, akik
az utolsó kilométereket is végégtúrázták,
mert hihetetlenül szép idő és körpanoráma
fogadott fent: Nyugaton az Erdélyi-érc-
hegységet, Délen a Fogarasi-havasok még
havas csúcsait, a brassói-havasokat, a Ke-
leti- Kárpátokat, Északon a Békás-szorost
őriző Oltárkőt és társait, a köztük megbúvó
gazdag medencéket körben lehetett egy-
szerre látni. Az egész Székelyföldet! Kivé-
teles pillanat volt! Ebben a látványban ott
értettük meg – egy pillanat alatt – magya-
rázatát a székelyek misztikus vonzódásá-
nak a Hargitához!
Miután lehoztak bennünket a hegyről
már lent várt a frissen sült házikenyér, a
pityóka a sült pisztránggal, a fokhagymás
szósszal és borvízzel. Üzenem az idehaza
magyarkodóknak, tessenek kimenni oda,
Nyugdíjasok Erdélyben