2010. április 1.
Szarvas és Vidéke
4
GYÓGYFÜRDŐ
A KÖZPONTBAN
Tájékoztatás
Értesítjük Tisztelt Vendégeinket, hogy 2010.
március 29-től április 5-ig a Szarvasi
Gyógyfürdő tavaszi nagytakarítás miatt
zárva lesz. Nyitás 2010. április 6-án,
kedden. Kérjük szíves megértésüket!
Dr. Demeter László ügyvezető
– A Békés Megyei Rendőr-
főkapitányság vezetése úgy ér-
tékelte, hogy a Szarvasi Rend-
őrkapitányság a 2009. évre
meghatározott központi fel-
adatokat, elvárásokat, és az év
közben keletkező feladatokat is
igen jó szinten hajtotta végre,
eredményesen zárta az elmúlt
esztendőt.
– A megyei főkapitányságon
belül van-e rangsora a kapi-
tányságoknak, s ha igen, akkor
a szarvasi hol helyezkedik el
ebben a rangsorban a múlt évi
teljesítményével?
– Szarvas nagyon jó helyen
áll, a középmezőny első felé-
ben. Miután nagy kapitányság-
ról, jelentős lélekszámú terület-
ről, a megye nyugati kapujáról
van szó, a feladat nem volt egy-
szerű, de a Szarvasi Rendőrka-
pitányság Oltyán Sándor alez-
A lakossági bizalom éve következik
Április 24-én tartották a Szarvasi Rendőrkapitányság szoká-
sos évértékelő és feladatszabó állománygyűlését, melynek ven-
dégei voltak dr. Kis Péter r. ezredes, a Békés Megyei rendőr-
főkapitányság bűnügyi igazgatója, főkapitány-helyettes; dr.
Dani Dóra a Szarvasi Városi Bíróság képviseletében, Juhosné
dr. Pleskó Ágnes a Szarvasi Városi Ügyészség vezető ügyésze,
valamint Babák Mihály, Szarvas város polgármestere. Az ál-
lománygyűlést követően beszélgettünk dr. Kis Péterrel, első-
ként arról érdeklődve, milyennek értékelte a 2009-es eszten-
dőt a Szarvasi Rendőrkapitányság állománya előtt?
redes úr vezetésével jól oldotta
meg feladatát. 2009 a közterü-
leti biztonság éve volt, aminek
fő célkitűzése az volt, hogy mi-
nél több rendőr teljesítsen szol-
gálatot az utcákon, köztereken.
Szarvason jól érzékelhető volt
ez. A körzeti megbízotti prog-
ramot is eredményesen hajtot-
ták végre a Szarvasi Rendőr-
kapitányság területén, minden
falunak megvan a gazdája, jól
működik a KMB-s hálózat.
Mindenkinek az a célkitűzé-
se – amint azt halljuk a legfel-
sőbb szintű vezetéstől a külön-
böző fórumokon –, hogy meg-
felelő létszámmal rendelkezze-
nek a kapitányságok. Szarvason
április 1-től 6 új végzett rendőr
kezdi meg a szolgálatát, némi-
leg enyhül tehát a létszámhiány.
A megyei főkapitányság mozgó
egysége heti, sőt napi rendsze-
rességgel hajt végre közterületi
járőrfeladatokat, ezzel is igyek-
szünk feladatainkat a lehető
legjobban ellátni.
– Milyen feladatot szabott
2010-re a szarvasi állomány-
nak?
– Az Országos Rendőr-főka-
pitányság vezetője dr. Bencze
József altábornagy úr a 2010.
évet a lakossági bizalom évé-
nek nyilvánította, ezt a feladat-
kijelölést tolmácsoltam a szar-
vasi állománynak is. Ez a cél-
kitűzés okszerű folytatása a
2009-esnek. Azt szeretnénk,
hogy az állampolgár érezze: ha
bűncselekmény, jogsértés érte,
bátran fordulhat a rendőrség-
hez, a rendőrök mindent meg-
tesznek panaszának, problémá-
inak jogszerű orvoslására.
T.L.
– Visszatérő probléma a lét-
számhiány, ezen a téren van-e,
lesz-e előrelépés?
A képviselő-testület márciusi ülésén tárgyalta a Szarvasi
Rendőrkapitányság 2009. évi munkájáról szóló tákékoztatóját,
melyen a kapitányság létszámhiánya vált központi kérdéssé,
s emiatt a határozati javaslatban csak tudomásul vette, s nem
elfogadta azt.
A létszám vált kulcskérdéssé
A tájékoztatót Oltyán Sán-
dor, alezredes, rendőrkapitány
terjesztette a képviselők elé,
melyben részletesen beszá-
molt a bűnügyi, a közbiztonsá-
gi munkáról, összegzésképpen
pedig elmondta, hogy az elmúlt
időszak eredményeit tovább ja-
vítva a lakosság biztonságér-
zetének javítására törekszik a
Szarvasi Rendőrkapitányság. A
kérdések és vélemények során
szinte minden képviselő hoz-
zászólt a témához, s majd’ min-
denki említette a létszámhiány
problémáját. Végezetül a több-
ség az alábbi határozatot fogad-
ta el:
„Szarvas Város Önkormány-
zatának Képviselő-testülete
megtárgyalta, tudomásulveszi
és nagyrabecsüléssel fogad-
ja a Szarvasi Rendőrkapitány-
ság 1994. évi XXXIV. törvény
8. §-a alapján készített éves be-
számolóját. A beszámoló tör-
vény szerinti végső elfogadá-
sára a képviselő-testület csak
akkor lát lehetőséget, ameny-
nyiben a szarvasi rendőrség
létszáma a törvényben megha-
tározott szintet eléri. A képvi-
selő-testület neheztelését fejezi
ki a Rendőrség felett felügyele-
tet gyakorló minisztérium felé
amiatt, mert több éve jelzett
jogos igény ellenére nem gon-
doskodott a jogszabály szerinti
rendőri létszám biztosításáról
Szarvas Város közigazgatási
területén és határozottan köve-
teli, hogy törvényi kötelezettsé-
gének tegyen eleget a miniszté-
rium illetve a kormány.
A képviselő-testület felhívja a
Szarvasi Rendőrkapitányságot,
hogy a létszámhiány ellenére
törekedjen a felderítettségi mu-
tatók javítására a lopások és
betöréses lopások tekintetében,
illetve részletesen tájékoztassa
a testületet a térfi gyelő kame-
ra-rendszer létesítése alapján
elért eredményekről és az ön-
kormányzatot is érintő további
fejlesztési javaslatairól.”