ÖNKORMÁNYZATI HETILAP
XXV. évfolyam 13. szám
2010. április 1.
Internet szolgáltató partnerünk a S
ZARVASI
Á
LTALÁNOS
I
NFORMATIKAI
K
FT
.
Ára: 150 Ft
Az első gratulációt az Or-
szággyűlés Mezőgazdasági Bi-
zottságának nevében annak el-
nöke, Font Sándor tolmácsolta.
Kopp Mária magatartáskuta-
tó tudományos megállapításá-
ra hivatkozva nevezte a cég ál-
tal megtestesített közösséget
olyan védőfaktornak, mely akár
a körébe tartozóknak az életük
meghosszabbítását is jelentheti.
Újabb sikeres hatvan évet kívánt
a szarvasi gazdaságnak, hogy
az utókor a napjainkban itt dol-
gozókról is megemlékezhessen,
úgy, mint most teszik ezt ők az
elődök előtt tisztelegve.
Domokos László a körzet or-
szággyűlési képviselője egy, a
jövő stratégiájának tervezésé-
hez végzett tudományos igé-
nyű felmérés eredményéből in-
dult ki, mely szerint Szarvas és
környéke lakói a térség értéke-
inek első számú elemeként íté-
lik meg a mezőgazdaságot és az
élelmiszeripart. Mint mondta a
21. század igénye az egészséges
élelmiszerellátás, a termékek-
ben megjelenő minél nagyobb
hozzáadott érték és természeti
örökség megőrzésének harmó-
niája szép perspektívát, ugyan-
akkor nagy kihívást jelent az
Szarvasi Agrár Zrt. számára.
A szülővárosát naggyá, or-
szág- és világ számára híressé
tevő mezőgazdasági nagyüzem-
Mezőgazdaság rendszereken át
Létrejöttének 60. évfordulóját ünnepelte az idők során szá-
mos nevet viselő, számos feladatnak megfelelő, különféle tu-
lajdoni formákban létező, ám Szarvas életében mindig meg-
határozó szerepet játszó mezőgazdasági nagyüzem, melyet
napjainkban Szarvasi Agrár Zrt.–ként tart számon szűkebb
és tágabb környezete. Az Árpád Szálló dísztermében kedden
délelőtt dr. Harangi László a részvénytársaság igazgatósági
elnöke köszöntötte a vendégeket: politikai vezetőket, partner-
gazdaságok és pénzintézetek képviselőit.
re emlékezett Kiszely Mihály
alpolgármester, aki tolmácsolta
Szarvas képviselő-testületének
üdvözletét, átadta ajándékát és
felolvasta Babák Mihály polgár-
mester gratuláló levelét.
A jubileumi ünnepség részt-
vevői ezután Szító Imre vezér-
igazgató előadását hallgathat-
ták meg, melyben a cég vezető-
je a gazdaság történetét mutatta
be megalakulásától napjainkig.
A hatvanadik évforduló al-
kalmából számosan részesültek
kitüntetésben. Jubileumi emlék-
érmet kapott dr. Dimény Imre
volt mezőgazdasági miniszter,
dr. Eleki János volt miniszterhe-
lyettes, Horváth Károly és Csa-
nádi László a cég volt vezérigaz-
gatói, valamint a régi munkatár-
sak közül: Komár János, Farkas
János, Török Zsuzsanna, Farkas
Jánosné, Farkas József, Sonkoly
György, Izsóné Gergely Ilona,
és azok, akik nyugdíjasként is
dolgoznak a gazdaságban: Kiss
György, Szűcs Jánosné, Hruska
Mihály. Valamennyi vendég
emléklapot és a céget bemutató
DVD-t kapott.
Az alkalom fényét a Vajda
Péter Ginázium tanulói által
bemutatott palotás és dr. Zima
János tárogatójátéka emelte.
A Határon Átívelő Együttmű-
ködést szolgáló Magyar Szlo-
vák Kormányközi Vegyes Bi-
zottság tartotta 12. ülését Szar-
vason, a Körös-Maros Nem-
zeti Park Igazgatósága Körös-
völgyi Látogatóközpontjában,
március 30-án, szerdán.
Az ülést megnyitó Pataki Ist-
ván – az Önkormányzati Mi-
nisztérium szakállamtitkára – el-
mondta, hogy korábban a bizott-
ság a határ közelében tartotta az
üléseket, de ő – lévén szarvasi –
, úgy érezte, hogy a hazai szlo-
vákság többségének otthont adó
Békés megye, nevezetesen Szar-
vas ideális helyszín az újabb ta-
nácskozásra. A kormánykö-
zi vegyes bizottság társelnöke,
(folytatás a 3. oldalon)
Kormányközi magyar-szlovák