untitled

2009. november 19.

Szarvas és Vidéke

Emléktábla avatás volt az

Aranyadhalmi Iskolában, me-

lyet Klebelsberg Kuno építte-

tett a múlt század 20-as évei-

ben, sok más tanyasi iskoiával

együtt. Az iskolát megvásárol-

ta egy egykori tanitó felesége

és emléktáblát avattak az ott

1926-1965-ig tanitók neveivel.

Az ünnepséget az interneten

hirdették meg, így minden-

ki megtudta – aki még élt – az

akkori kisdiákok közül. Több

mint százan voltak az avatási

ünnepségen, a táblát hivatalos

keretek között Kardoskút pol-

gármestere avatta fel.

Én is meghívott vendég vol-

tam, annak a tanítónőnek a lá-

nyaként, aki a leghosszabb ide-

ig szolgált az iskolában, hazánk

elképesztően nehéz időszaká-

ban: 1950-től 1965-ig. Csodá-

latosan helytállt az akkori fel-

sőbbség iránti tisztelettel és a

gyerekek felé áradó védelmező

szeretetével.

Késő délután, az ünnepség be-

fejeztével vonatra ültem Oros-

házán, hogy Budapestre hazau-

tazzam. Még telve voltam az él-

ményekkel, amikkel az ott ün-

neplő, már megöregedett kisdi-

ákok, a még élő akkori szom-

szédok, tanyasiak szívük mele-

gével elárasztottak. Ott ültem

a vonaton és arra gondoltam,

mennyi mindent kellene még

Anyámról mesélnem. Nem-

csak a kifüggesztett tablóké-

pek mondandójáról, nemcsak a

hozzámjárult asszonyok és férﬁ -

ak anyám, a tanitó néni iránti há-

lás szavairó1, akik egykor kisdi-

ákok voltak ebben az iskolában.

A vonat zakatolása és csen-

des egyedüllétem arra bizta-

tott, próbáljam meg, hátba sike-

rül, így emlékeimre visszagon-

dolva, hogy Anyámat különös

inerjúra idézzem. Tudom a vá-

laszait, hisz később, már nagy-

lány koromban sokszor beszél-

gettünk ezekről a dolgokról.

A legkedvesebb története –

amit unos-untalan hallani akar-

tunk – az Apámmal való első ta-

lálkozása volt, amit nem elégszer

hallottunk tőle, mivel – és ezt ők

is tudták – mesébe illő volt.

Műkedvelő előadás zajlott a

Kondorosi Csárdában. A szín-

padon szarvasi ﬁ atal tanitónők

játszottak. Szépek voltak és

tehetségesek. A nézőtéren ott

szorongott a szarvasi Főgim-

názium testülete és volt diákjai.

Egy már nem annyira ﬁ atal, 45

éves elegáns úr kissé késve ér-

kezett, de hamar helyet kapott

a rokonság körében. Mezőhe-

gyesről jött, gazdatiszt és nagy-

birtokosként. Nem volt igazá-

ból kedve az estéhez, mégis el-

jött. Anyámat a színpadon lát-

ta meg először, szívében azzal

a vággyal, hogy ha még szabad,

őt veszi feleségül. Unokahuga,

aki mellette ült, igencsak meg-

lepődött, mivel addig a meg-

rögzött agglegényt hiába biz-

tatták a házasságra. A fogsá-

got megjárt, határozott kemény

ember döntésén nem is változ-

tatott. Anyám nem is sejtette,

hogy valaki a színpadon őt már

leendő feleségként szemléli.

Néhány hónap múlva meg-

kondultak a szarvasi Ótemp-

lom harangjai. Bolla Pál oltár

elé vezette ifjú hitvesét, a Fő-

gimnázium tanárának lányát,

Anyámat. Mezőhegyesen éltek

igen jó módban, egészen a há-

ború kezdetéig.

Máig is azon gondolkozom,

hogy sejthette meg ez a férﬁ a

ﬁ atal tanítónőben szépsége és

ﬁ nomsága mellett azt az erőt,

amire nagy szüksége volt, ami-

re támaszkodhatott a kardoskúti

tanyavilágban – egyedül.

A vonaton, képzeletemben, az

alkonyodó nyári estén Anyám-

mal a tanitólak konyhájában

ülve éppen a lámpabúrákat

tisztogattuk, hogy feltehessük

a meggyújtott ott sorakozó pet-

róleumlámpákra, miközben be-

szélgettünk. Szinte mindíg ar-

ról faggattam, hogy élt itt kez-

detben, hogyan birkózott meg

nemcsak a feladataival, de a

környezettel is.

– Tudod – mondta – kezdet-

ben nagyon nehéz volt. 47 éve-

sen szinte a nulláról kezdtem.

A nagyon gazdag 16 év után

Apátok halálával szinte minden

elveszett. A nagy vagyon, még

a nyugdíj és a családi pótlék is.

Dolgoznom kellett. A nagy va-

gyon miatt csak tanyasi iskolá-

ban kaptam lehetőséget. Nem-

csak én voltam itt a főszereplő,

de a kis tanítványaim, akiket

éppúgy, mint a szüleiket, na-

gyon megszerettem.

Itteni életem többi szerep-

lői a szomszédok és a látótá-

volságban élő tanyasiak vol-

tak, a Mocsári, Hajdu, Horváth

és Bubik családok. Szeretettel

emlékszem Lantos igazgatóra

és Gilde Kálmán kartársamra.

Szomszédaim mindenben segí-

tettek, akár favágásrol volt szó,

akár másról.

Később még továbbkép-

ző tanfolyamra is beirattak

Békéscsabán, ahol sok ﬁ atal

tanitónővel együtt tanultunk és

vizsgáztunk az akkori megvál-

tozott tanítási feladatokból.

Most az emléktábla avatá-

sa után, mint Anyám legkisebb

lánya tisztelettel és szeretettel

hajlok meg előtte.

Aranyoklevelet érdemelsz –

amit hiszem, hogy az ünnepségen

résztvevő és rád szeretettel emlé-

kező régi kisdiákjaid mind aláír-

nának. Ebben biztos vagyok.

Bolla Magdolna

Gránitkemény és simogatóan lágy emlékek

– Anyámról, aki 15 éven át tanitónő volt Aranyadhalmán komoly hivatástudattal és boldogan –

Családi játszóház

November 21-én, szombaton

délelőtt 9-11 óráig

Adventi Játszóház lesz

a Napfény Evangélikus Óvodában.

Az érdeklődők készíthetnek adventi

koszorút, karácsonyi díszeket, igés lapokat,

üdvözlőlapokat.

Minden kedves érdeklődőt nagyon sok

szeretettel vár az óvoda felnőtt közössége.

A játszóházba érkező gyerekeket

meglepetés ajándék várja!