2009. október 8.
Szarvas és Vidéke
6
A Vajda Péter Gimnáziumban az 1956-
os forradalom 50 éves évfordulóján indult
el a kezdeményezés, mely Hősök fala né-
ven állít emléket egykori gimnazistáknak,
akik elmúlt idők háborúiban életüket ál-
dozták a haza oltárán. Október 1-jén újabb
szakasza készült el a Hősök falának, amit
avatóünnepségen lepleztek le. A megjelen-
teket Tóthné Lipták Erzsébet igazgató kö-
szöntötte, s foglalta össze röviden a Hősök
fala előzményeit és tervezett teljessé tételét:
az 56-os, a most befejezett 1941-45 közöt-
ti időszak hőseiről való megemlékezés után
az I. Világháború és az 1848-49-es forra-
dalom és szabadságharc önfeláldozó kato-
náinak neve teszi majd teljessé a gimnázi-
um tisztelgését. A mai diákok verssel, ének
és zenedarabok előadásával köszöntötték a
jelenlévőket, majd Pécsváradi Antal mon-
dott ünnepi beszédet. (Lásd keretes írásun-
kat). A Hősök fala újonnan elkészült részét
Rágyánszki István – az öregdiákok szövet-
ségének elnöke, akik a felállítás anyagi ter-
heit vállalták – és Truczka György – aki ki-
vitelezője volt a munkának – leplezték le. A
leleplezett emléktáblát Pentaller Attila re-
formátus lelkész áldotta meg az emlékün-
nepség befejező momentumaként.
A hősök hazatértek
Tisztelt Hozzátartozók, egykori Bajtár-
sak, Vendégeink, mai Vajdások!
Ahogy mondani szokták, mindennek
megvan a maga sorsa.
Megvolt a sorsa az I. világháborúban el-
esetteknek is: a Horthy-korszak ’20-as éve-
iben állami támogatással állítottak nekik
országszerte emlékműveket, iskolánk pedig
1934-ben avatta fel emléktáblájukat.
Betelt a sorsa a II. világháborús katoná-
inknak is, de micsoda különbséggel! Vég-
zetük egybeesett a túlélő magyar társada-
loméval. A Moszkvából hazatért hatalomra
jutott kommunisták egyike azt mondta, kí-
váncsi lenne arra, hogy a szovjet elvtársak
hogyan építenék a kommunizmust 10 mil-
lió fasisztával. Ennek megfelelően alakult
katonáink megítélése is: először Horthy-fa-
siszta, majd ellenforradalmi hadsereg elne-
vezéssel illették őket.
Még a kádári években is az ifjúsággal a
Vörös Hadsereg emlékműveit és katonasír-
jait koszorúztatták az övéik helyett.
Katonáink emlékét csak szűk családi
körben lehetett megőrizni. Egészen a rend-
szerváltásig a hivatalos Magyarország el-
lenségként kezelte őket, soha nem mutatták
fel hősiességüket példaképként az ifjúság
számára. Ez meg is látszott a Magyar Nép-
hadseregen, a fegyveres szolgálathoz való
viszonyuláson.
Városunk az első adandó alkalommal
méltó emléket állított nekik az ótemplom
kertjében és ma az Alma Mater, a Vajda is
lerója tartozását.
Egy év kutatómunka kellett ahhoz, hogy
ők lélekben végre iskolájukba is hazatérhes-
senek, márványba vésve nevük örökre fenn-
maradjon, példaként szolgáljon a következő
generációk számára.
Egy év alatt folyamatosan gyűltek a ne-
vek, Lakos Zoltánnal örültünk, ha rájuk
bukkantunk és szomorúak voltunk, ahogy
nőtt a számuk.
Szerettünk volna többet is tudni róluk,
de szembesülnünk kellett az idő kegyetlen
múlásával: alig vannak már olyanok, akik
ismerték őket, akik élettel töltenék meg a
szikár adatokat.
Minden történelmet művelő szereti és
tiszteli az adatokat, a tényeket. Nos néz-
zünk néhányat!
A 49 elesett katonánk közül a legtöbb
szarvasi születésű volt (23), ezt követi 7
kondorosi és 6 békésszentandrási.
A legidősebb 1892-es, a legfi atalabbak
1923-as születésűek voltak.
Legtöbbet az 1921-es születésűek kö-
zül hívtak be (7), ezt követte az 1919-es és
1922-es korosztály (5-5).
Diákjaink közül 11 volt honvéd, 12 tisz-
tes, 2 altiszt, 12 tiszt, 11-nek nem ismerjük
rendfokozatát.
Sorsukat vizsgálva a következő megálla-
pítást tehetjük: 23-an hősi halált haltak, 11-
en fogságban hunytak el, 9-en szolgálattel-
jesítés közben vesztették életüket, 3-an el-
tűntek, 3 katona sorsa ismeretlen.
Halálozási évüket tekintve a legtöbben
1944-ben haltak meg (19), ezt az évet 1945
követi a maga 12 áldozatával.
Első halottaink az 1942-es évhez köthe-
tők, az utolsók 1947-hez, viszont hatukról
semmit nem tudunk.
De elég a hideg-rideg számokból! Mi
nem számokra emlékezünk, hanem embe-
rekre, arcokra, szemekre, gesztusokra, va-
gyis a hétköznapi csodára.
Az idő távlatából még a hozzátartozókat
is csak a fényképek emlékezteti rájuk, az
idegent csak ezek.
Magam is sokat nézegettem a képeket,
olvastam sorsukat, képet alkottam róluk.
Arcképük díszíti a meghívót, tablót is ké-
szítettünk, hogy lássuk magát az embert.
Antal György tiszta égszínkék szemekkel
tekintett a fotósra, rongyos-gárdistaként elkö-
telezettje volt a Felvidék visszaszerzésének.
Buzás János mindvégig kitűnő tanuló
volt, kitüntetéssel érettségizett, eltökélt em-
ber lehetett – ez vezette isaszegi halálához.
A fess Dankó János őrmester a szolnoki
kórház védelmében esett el.
A kitüntetéssel érettségizett Jánosi
Györgynek még arra sem volt ideje, hogy
katonaképet készíttessen, eltűnt valahol
Frankfurt környékén.
Az elegáns tiszt, Kalocsai András páncé-
los egységet irányított, biztosan elegánsan.
Klimaj András büszkén feszít egyenruhá-
jában, valahol a Dnyeper mellett pihen.
A nem csak származása miatt nemes
Lengyel Sándor – legidősebbként – akár
otthon is maradhatott volna, de ő tette a kö-
telességét.
Az atlétikus felépítésű Mocskonyi Béla
szovjet lágerben végezte.
A fi lmszínésznek is beillő vonású Mol-
nár Pál az elsők között esett el.
A szomorkás tekintetű Moravcsik Béla
útja a kijevi táborban fejeződött be.
A tiszta tekintetű, komoly Moravcsik La-
jos a Horthy István Akadémia hallgatója
volt, a hadsereg elit egységénél, a légierő-
nél szolgált.
Az idősebb úriember, Müller Károly sor-
sa máig ismeretlen.
A mosolygós hadnagy, Petyován András
sorsa valahol Cseljabinszkban teljesedett be.
Feltehetjük a kérdést, hogy ők hősök vol-
tak-e? Ki a hős valójában?
Az Értelmező Szótár legalább hat értel-
mezését adja meg a szónak. Szerintem egy-
szerűen emberek voltak gyengeségeikkel,
örömeikkel és bánataikkal, de hősökké vál-
tak, mert a legbecsesebbet, az életüket ál-
dozták hazájukért, családjukért.
Nem kértek felmentést, nem szöktek el a
feladat elől, hanem teljesítették kötelessé-
güket. Nem fi rtatták, hogy a Kormányzó Úr
és miniszterelnökei milyen politikát foly-
tatnak, hanem katonai esküjüknek megfele-
lően teljesítették és teljesíttették a parancso-
kat, mert ez a katona feladata. Ezzel kiérde-
melték a hős nevet és a mi tiszteletünket.
Katonáink, ők 49-en, névsorrendben,
rendfokozati különbség nélkül soroltattak
fel, ez a halál demokratizmusa. Igazi baj-
társként ma hazatértek Alma Materükbe,
most már békében nyugodhatnak itthon
vagy távol, emlékük élni fog.
P
ÉCSVÁRADI
A
NTAL
ÜNNEPI
BESZÉDE