untitled

Szarvas és Vidéke

2009. június 26.

A beszámoló évszámait időnként „hely-

re teszi” Niki, a feleség, aki a kezdetektől

máig társa, segítője férjének; így lesz a tör-

ténet kerek és pontos.

– A „nagy” Görgey távoli, oldalági roko-

na vagyok – kezdi történetét Görgey End-

re. – 1921-ben születtem Budapesten, evan-

gélikus családban. Nagybátyám Tótkomló-

son volt evangélikus lelkész. A közelben,

Szarvason működött evangélikus középis-

kola, így kerültem a Vajda Péter Gimnázi-

umba. Kassán végeztem el a Kereskedelmi

Főiskolát. ’42-ben bevonultam a piliscsabai

utászokhoz. ’44-ben tűzoltó kiképzést kap-

tunk. Budapest ostroma és eleste után rom-

eltakarítást végeztünk. Hadapród-őrmes-

ter lettem, szerencsém volt, itthon marad-

tam kiképzőnek. Később Gyulára mentünk.

Szarvason Simon Marika, Simon doktor lá-

nya és társai fogadtak és láttak el bennünket

élelemmel. Gyulán hidat építettünk.

Itt egy nagy kanyart vett a történet,

amelyből kiderült, hogy mennyire alá-

rendelt volt a magyar katona a német-

nek. Görgey úr csapatával végigmasíroz-

ta nagy-Magyarországot. Amikor az orosz

csapatok teljesen elfoglalták az országot,

éppen egy szombathelyi orvos kórházi

„vendégei” voltak, aki mentette a katoná-

kat a nyugatra hurcolás vagy a hadifogság

elől. Görgey Endre felgyalogolt Budapest-

re, és taxis lett. Egészen 1951-ig taxizott,

amíg ki nem telepítették a családot a Deb-

recen melletti Konyárra, ugyanis az édes-

apa Horthy hadseregének tábornoka volt.

Nagy szeretettel beszélt a konyári embe-

rekről, akik nem kitaszítottként kezelték

az internáltakat. Dolgozott kőbányában,

később – némi protekcióval – lett útfenn-

tartó. Innen került vissza Pestre egy út-

fenntartó vállalathoz.

– 1956 decemberéig dolgoztam ott. Ek-

kor megnősültem, és feleségem révén a

Budapesti Fűtőerőműhöz kerültem se-

gédmunkásnak. Tanultam. Villanyszerelő

majd elektrikus lettem. 1988. július 19-ig

dolgoztam, azóta nyugdíjban vagyok. Fele-

ségem még ugyanabban az évben meghalt.

Közös gyermekünk nem volt, a feleségem

ﬁ ával nem tartjuk a kapcsolatot. Budapes-

ten élek, de nem egyedül, nem házasság-

ban, nem élettársi kapcsolatban. Van egy

kedvesem, én úgy mondom, hogy a szívem

másik fele. Nem vagyok egyedül.

– Te voltál a „harmadik legszebb ﬁ ú” az

osztályban? – fordulok Papp Lászlóhoz –

Ezért lettél Margitka férje?

Mozgékony párt alkotnak, részt vesznek

a társadalmi eseményeken, uszodába jár-

nak, sétálnak. Évtizedeket tagadhatnának

le korukból, de nem teszik: büszkén vállal-

ják. Laci bácsi kerékpározik, internetezik;

a találkozót is ő szervezte meg. Margitka

nagyon büszke rá: ma számára ő „a leg-

szebb ﬁ ú”. Családja Erdélyből származik.

– Apám ’19-ben menekült az egész csa-

láddal Erdélyből, vagonban. Én ott jöt-

tem a világra, a mezőberényi állomáson.

Az ötödik gyerek voltam. Mindenünk a

Partiumban – Nagyszalontán, Nagyvára-

don, Aradon maradt. Apám Romániában

élő testvére támogatott bennünket, ná-

luk nevelkedtem. Nagykőrösön kezdtem a

gimnáziumot, de onnan ötödikben eltaná-

csoltak. Egyedül Szarvason fogadtak be,

így kerültem a gimnáziumba. Felvettek

az internátusba. Nekem Szarvas a nevelő

apám, anyám, a boldog diákéveimet töltöt-

tem itt.

’41-ben bevonultam. Délvidéken kerül-

tem fogságba. Az oroszok átadtak a ju-

goszláv partizánoknak. Ezek mindenkit

agyonlőttek. Az életemet a gondviselés-

nek köszönhettem. 13 éves voltam, amikor

szüleim hazatértek egy római útról. Egy

Szűz Mária-érmet tettek a nyakamba ez-

zel a mondattal: Őrizzen meg téged. Meg

is őrzött. Erről csodákat tudnék mesélni…

Laci bácsi kezébe veszi az érmét, szeme

elhomályosul, s a történet kis időre meg-

szakad.

– Miután a katonaságtól hazakerültem,

segédmunkás itt, segédmunkás ott… A

katona-múltamat nem bocsátották meg –

tartalékos hadnagy voltam –, rendőri fel-

ügyelet alatt álltam. De volt, aki segített.

Szolnokon felvettek egy munkahelyre. El-

végeztem a műszaki főiskolát, és mérnök-

ként dolgoztam nagyberuházásokon. A Ti-

szai Vegyikombinátban voltam műszaki

ellenőr, a Dunaújvárosi Papírgyárban gé-

pészeti vezető, a Százhalombattai Hőerő-

mű építését végigcsináltam, utána Vízügyi

Építőipari Vállalathoz kerültem; a Duna-

újvárosi Regionális Vízmű építését én vit-

tem végig. Ennek befejezése után, 1981-

ben nyugdíjba mentem. Van két lányom,

az egyik hegedűművész Franciaországban,

a másik családanya Budapesten.

Feleségem tragikus hirtelenséggel hunyt

el, tíz évig egyedül éltem. Isten kegyelmé-

ből találkoztam Dankó Margittal, aki di-

ákkori szerelmem volt. Azt mondta, ő is

megálmodta, hogy eljövök. 13 éve élünk

nagyon boldog házasságban. Noha terror

alatt élek otthon – teszi hozzá nevetve.

Miután biztosítom róla, hogy eziránt

nincsenek kétségeim, a beszélgetés jó han-

gulatban ér véget. Az egykor 44 fős nyol-

cadik osztály négy megmaradt tagja fel-

kerekedik, és elindul, hogy részt vegyen a

mai gimnazisták tanévzáró ünnepélyén.

Kutas Ferenc