background image
Szarvas és Vidéke
2009. június 19.
15
A sportoldalakat írta és szerkesztette: BAKULYA MIHÁLY
Közel egy hónapja fejeződtek be a küzdel-
mek az NB II-es férfi kézilabda-bajnokság
dél-keleti csoportjában. A térség egyetlen
csapata, a Szarvasi Mozzarella HC a 8. he-
lyen zárta a pontvadászatot, s ezzel bizto-
san lett tagja a következő évi mezőnynek.
A tavaszi hónapok történéseiről a klub el-
nökével, Tusjak Jánossal beszélgettünk,
aki már második éve egyben a csapat já-
tékos-edzője is.
Hogyan értékeli a tavaszi szezont?
– Most is csak azt tudom mondani, mint az
ősszel: az elért középmezőnyös helyezésünk
jobb, mint az elmúlt két év alsóházi tagsága,
viszont nem lehetünk elégedettek, hiszen ha
nem történnek azok a sérülések, amik a csa-
patot sújtották a tavasz folyamán, akár elő-
rébb is végezhettünk volna.
A tavaszi szezon nagyban hasonlított az
őszhöz, amikor is az elején jobban teljesített
a csapat, a végére viszont mintha megtor-
pant volna a társaság…
– Ez így van, viszont valójában meglehető-
sen balszerencsés tavasz áll mögöttünk. Na-
gyon jól indult a szezon, hiszen négy mérkő-
zésből hármat nyerve kezdtük a sorozatot. Két
év után végre sikerült legyőznünk a Gyulát,
egy izgalmas mérkőzésen a tavalyi bajnok
Székácsot, illetve Kiskunhalason nyertünk,
ami akkor azért volt meglepő, mert éppen egy
jó passzban lévő együttes otthonából sikerült
elhoztunk a pontokat. Egyedült a jelentősen
megerősödött Rákóczifalva otthonában kap-
tunk ki, még a második fordulóban. Viszont
a folytatásra már koránt sem lehetünk ilyen
büszkék. A fordulópont a Kiskunmajsa elle-
ni hazai mérkőzés volt, amelynek a második
félidejében Pardi sérülése döntőnek bizo-
nyult. Ez nem csak arra az egy meccsre volt
érvényes, hanem a folytatása is, hiszen olyan
játékost veszítettünk el, aki nem csak táma-
dásban volt vezéregyéniség, de a védőmunká-
ja is rendkívül hasznos volt, ráadásul a lero-
hanásoknál is nagyszerűen használta ki testi
adottságait. De nem ő volt az egyetlen hiány-
zó: Sárosi is majd egy hónapot volt kénytelen
kihagyni, és a többieknél is sorba jöttek ki-
sebb nagyobb sérülések. Érdekes adat, hogy
a teljes szezont tekintve minden mérkőzésen,
mindössze ketten szerepeltünk Lestyan-Goda
Zsombival. A szezon felétől gyakorlatilag két
mezőnycserével tudtunk csak játszani, ráadá-
sul klasszikus átlövő hiányában erőltetni kel-
lett a lerohanásokat, így nem egyszer a végére
elfáradt a csapat. Sok gólt lőttünk, de sokat is
kaptunk. Nagyon hiányoztak a közös gyakor-
lások, ami nélkül különösen a védekezést volt
nehéz összerakni.
– Egy-két mérkőzés már szóba került, de
melyek voltak igazán pozitív, vagy negatív
élmények?
– Természetesen minden megnyert meccs
pozitív élmény volt a csapat életében, de
mindegyik közül kiemelkedett az Újkígyó-
son elért győzelmünk, ahol vagy húsz éve
nyert utoljára szarvasi csapat. Erre a mérkő-
zésre nagyon összerázódott a társaság, erőn
felül küzdöttek a fi úk, ráadásul itt is alig volt
pihenésre idő, olyan kevesen voltunk. Nega-
tívumként a Békéscsaba, illetve a Mezőtúr
elleni hazai mérkőzéseket tudnám felhozni,
ahol a katasztrofális ziccer kihasználás miatt
nem volt esélyünk a pontszerzésre.
– Kiknek a teljesítményével volt elégedett és
kik maradtak el az általuk elvárható szinttől?
– Agyon dicsérni egyetlen játékost sem
akarok, hiszen azért lett volna esélyünk
jobb helyezés elérésére. Elmarasztalni meg
azért nem fogok senkit, mert ha belegondo-
lok, hogy áprilistól miként tudtunk felké-
szülni egy-egy mérkőzésre, akkor nem cso-
dálkozok az ezt követő eredményeinken. A
lövők közül egyértelműen kimagaslott a 119
gólig jutó Pardi, sajnos azonban még márci-
us végén megsérült. A helyén Lestyan-Goda
ugyan viszonylag sok (85) gólt ért el, de lövő
százaléka azért nem volt olyan dicséretes. A
széleken nagyon eredményesek voltunk, a
házi gólkirályunk 136 találattal Hanzel Zoli
lett, de ez nem jelenti azt, hogy vele mara-
déktanul elégedett vagyok, mivel voltak
olyan mérkőzései, ahol ha higgadtabb, nem
csak ő, de a csapat is eredményesebb lehetett
volna. A másik oldalon Bartus 86 gólig ju-
tott. Az irányítók közül Sárosi 84 gólt termelt
és átlagosan jó teljesítményt nyújtott. A beál-
lóknál még mindig nekem jutott több szerep,
ezzel találat is, de úgy gondolom, a helyzet-
kihasználásom még mindig jobb volt, mint e
poszton játszó társaimé.
Hogyan alakul a további program, mit
lehet tudni a folytatásról?
– A játékosok számára most a pihenésen van
a lényeg. Mindenki nyaraljon, pihenjen, hi-
szen amatőrök vagyunk és a rendes napi mun-
kánk, vagy tanulmányaink mellett végezzük
a sporttevékenységet, kvázi nagyon ránk fér
egy kis szünet. Igazából most a vezetőségen
a sor, hiszen össze kell szednünk a következő
évadra a szponzorokat, támogatásokat. Hiába
a biztos középmezőnyös helyezés, ha a pénz-
ügyi háttér kevés az induláshoz. Nos, csak a
napokban született meg a döntés arról, hogy
egyáltalán folytatjuk-e az NB II-ben a szerep-
lést, vagy visszalépünk, ami szinte bizonyo-
san a felnőtt csapat megszüntetéséhez vezetett
volna. De a lényeg – kinek jó, kinek rossz a hír
–, hogy vállaljuk a következő szezont is, így a
városnak továbbra is lesz nemzeti bajnokság-
ban szereplő csapata.
Mikor kezdik meg a felkészülést, várha-
tók- e változások a keretben?
– Terveink szerint augusztus második he-
tében látunk munkához és a szokásoknak
megfelelően, az új évre is új csapatot kell
majd építenünk. A jelenlegi keretből eddig
csak Pecsenye Laci jelentette be, hogy befe-
jezi az aktív játékot, aki mellé csatlakozom
én is. Persze vannak még kételyeim abban a
tekintetben, hogy kikre építhetek a jövőben.
Különösen a vidékről érkező játékosokkal
kapcsolatban, hiszen az elmúlt két évben a
helyiek közül leszűrhettem, kikre számítha-
tok igazán. Azért, ha lassan is, de szervező-
dik az együttes. Lesznek új arcok a keretben,
mert nem szeretnék még egy olyan szezont,
ahol több mérkőzésre alig tudunk kiállni.
Szerencsére vannak jelentkezők és nem csak
„divatkézilabdások”, hanem igazi sportem-
berek, akik nem a pénzért, hanem a játék sze-
retetéért jönnének hozzánk játszani. Szóval
lesz csapat jövőre is, de a cél most már komo-
lyabb: szeretnénk dobogós helyezést elérni.
A Mezőtúr ellen Sárosi sem tudta felpörgetni a „leült” csapatot
Előreléptek, mégsem elégedettek
Év végi mérlegen a Szarvasi Mozzarella HC férfi kézilabdacsapat
A HC S
ZARVAS
TÁMOGATÓI
Szarvasi Mozzarella Kft., Szarvas Város
Önkormányzata, HILESZ Farm Kft., Art-
Farm Kft., Goldex Security, Corner Pub
Kisvendéglő, Bohus Cukrászda, Roszik
Pál, dr. Deák Sándor.
V
ÉGEREDMÉNY
A 2008/09. évi bajnokság végeredménye:
1. Törökszentmiklósi KE 38 pont, 2. Kis-
kunmajsa SE 32, 3. Mezőtúri AFC 30, 4.
Székács KE 28, 5. Újkígyós KC 27, 6. Bé-
késcsabai BDSK 22, 7. Rákóczifalva KC
20, 8. Szarvasi Mozzarella HC 17, 9. Be-
rettyóújfalu MSE 15, 10. Martfűi KKKE
13, 11. Ferbonex-Gyulai SE 12, 12. Kis-
kunhalasi UKSC 10.
<<< Előző oldal                                                                                                                                                                     Következő oldal >>>