képpen”? Mert színházlátogató törzsközön-
ségünk gyakorlatilag nincs. Vannak viszont
színházi buszaink, amelyek kemény forinto-
kért viszik nagyvárosi színházakba – néhány
kivételtől eltekintve – halványra sikeredett
előadásokra, miközben itthon a Cervinus Te-
átrum egyre jobb előadásokat produkál. Mert
Budapestre (Szegedre, Szolnokra, Kecske-
métre) menni sikk. (Ez még nem volna baj.
Sőt!) Itthon? Hát az olyan snassz dolog, ezzel
aztán nem lehet társaságban dicsekedni! (Ez
már baj, nagy baj.) Pedig a belépő is legfel-
jebb fél pizza ára.
nő drámaíró, de nálunk alig ismerik. Nem
is ismerhetik, mert amíg írt, ellenzékisége
miatt egyfolytában betiltották az egykori
Csehszlovákiában, jó ideig nem is fordítot-
ták. Börtönben is ült. Amikor meg szabadon
játszhatták volna, már ismert politikus volt:
Csehszlovákia rendszerváltás utáni elnöke,
majd a szakadás után a független Csehország
első köztársasági elnöke.
abszurd felé fordult (a svájci Dürrenmattal,
a lengyel Mrozekkel és a magyar Örkénnyel
közel egy időben).
közönség. Vagy nem fogadja el az abszurd
szituációt, és akkor az egészet hülyeségnak
tartja, és kívül marad, vagy elfogadja, és ak-
kor veszi az író üzeneteit, esetenként jókat
röhög, de a végén elgondolkozik, mert a világ
fonákját látta az író szemüvegén keresztül.
is eleven (volt, amíg le nem járatták) és ösz-
szetett: hogyan lesz valakiből besúgó; lehet-
e kettős játékot játszani; megőrizhető-e egy
besúgó emberi méltósága. Ezt járja körül az
író.
ben játszódik, pontosan meghatározhatat-
(hermeneutika) jelzi, hogy valamikor a 20.
század második felében, az intézet légköre
pedig arra utal, hogy egy diktatórikus rend-
szerben. Ebben a miliőben bonyolódnak a
szerelmi és hatalmi szálak, amelyek tönkre-
tesznek egy jobb sorsra érdemes embert.
tus. Egy beépített provokátor olyan eszmé-
nek nyeri meg, amely tiltott. Hogy ennek az
eszmének hódolhasson vállalja a besúgó sze-
repét. Amikor leleplezik, színleg átáll a má-
sik oldalra. Közben kiderül, hogy szerelme
is besúgó, éppen róla jelent a Főnöknek, és
szinte mindenki részese a hatalom gyilkos
játékainak. A mű végére – törvényszerűen
– magára marad.
szurditás felé a játékot, ameddig a közönség
(remélhetőleg nagyobb része) még követni
tudta, kiválóan egyensúlyozott a tragikum
és komikum között. A stilizált díszletek, a
jelmezek (Kiss Borbála és Kiss Zsuzsan-
na munkái) erősítették a rendezői felfogást,
korhoz kötött (asztal és írógép); mindennapi
és szokatlan.
ges emberséget sugárzott, s talán ez a ma-
gyarázata, hogy az egyébként nem „bel
ami” típusú emberbe mindkét nő beleszeret.
Hunydkürthi István kettős szerepét nagysze-
rűen oldotta meg. Hiteles volt mint szervilis,
de gyáva Főnökhelyettes, aki, ha akarja, kí-
méletlen hatalom, ha kell, meghunyászkodó
senki. Provokátorként egészen eredeti karak-
terszínészi arcát mutatta. Bocsárszky Attila
(Főnök) már a megjelenésével is sugározta az
erőt (ebben segítette remek jelmeze); átvál-
tozását „gyenge” emberré, majd visszavál-
tozását kíméletlen főnökké, hitelessé tudta
tenni. A két különböző nőtípust megjelenítő
színésznők (Dósa Zsuzsa, Holecskó Orsolya)
játéka is erősítette a rendezői felfogást.
vették és leporolták a darabot.) Azokra a kér-
désekre, amelyeket a mű felvet, már megadta
a választ az elmúlt húsz esztendő. A pártpo-
litika, az emberi gyengeség – mint annyi mi-
den mást – ezt a kérdést is játékszerévé tet-
te. Ugye emlékeznek a III/3-as botrányocs-
kákra? Ha az ellenfélen ütni kellett, azonnal
nagy botrány kerekedett belőle, ha kiderült,
hogy a saját körökben is meghúzódnak volt
besúgók, hirtelen nagy lett a csend.
kutatva nagy nevek után. Nem Kis Jánosok,
Kovács Pálok érdekelték őket, hanem a világ-
válogatott futballista, az Oscar-díjas fi lmren-
dező, a politikus, a költő, mert ezzel botrányt
lehet kelteni, „nevet” lehet szerezni.
besúgó lehetett bárki – félelemből, megalku-
vásból, karriervágyból, de talán még meg-
győződésből is. Az is közhellyé vált, hogy a
kettős játéknak általában bukás a vége, és ez
a kettős játék felőrli a személyiséget. És az is
nyilvánvalóvá vált, hogy veszít emberi mél-
tóságából, akiről kiderül (ha kiderül), hogy
besúgó volt. Mert addig jó barát, tekintélyes
ember valaki, amíg nyilvánosságra nem ke-
rülnek a „pöttyei”. Az ilyen botrányokból
még senkinek sem (vagy csak keveseknek) si-
került tekintélyvesztés nélkül kikeverednie:
a focistát barátai (?) megtagadták, a rendező-
re tehetségtelen senkik köpködtek (a nemzet-
közi szakma – érdekes – tudomást sem vett
az egész cirkuszról), a drámaíró-politikus –
pártjával együtt – elsüllyedt, a vidéki költő
állását vesztette. (Egyik megyeszékhelyünk
polgármestere viszont – a nyilvánvaló bizo-
nyítékok ellenére – egy vállrándítással taga-
dott. Elsöprő többséggel választották újra.)
Aztán az élet ment tovább.
már nemigen), ma nem hat a reveláció ere-
jével: túlírta az élet. Marad a tanulság (Rad-
nóti után szabadon): Oly korban éltünk mi e
földön, mikor besúgni érdem volt.