untitled

2009. április 10.

Szarvas és Vidéke

1. rész – Utazás oda.

Már hetekkel, hónapokkal előtte készül-

tem, á nem… már évekkel ezelőtt eljátszot-

tam a gondolattal, hogy de jó is lenne egy-

szer eljutni a Világ végére, leülni a Világ

túlsó szélén, és belelógatni a lábamat az

Óperenciás tengerbe, vagy mit is mondok,

a Csendes Óceánba. Elolvastam – néha

többször is –, az Ausztráliáról szóló köny-

veket, megnéztem minden ﬁ lmet, ami róla

szólt. Szerencsém is volt, mert tavaly de-

cemberben egy sorozat indult a TV-ben er-

ről a világról.

Szerencsém volt azért is, mert ismerő-

söm készült oda az öccséhez, és kimondat-

lanul is társat keresett ehhez a nagy vál-

lalkozáshoz. Nagy vállalkozás, nagy uta-

zás, mivel több, mint húszezer kilométer-

rel odébb van, a Világ túlsó felén. Csak az

utazás oda legalább két nap. Kilenc-tíz óra

eltérés van hozzánk képest, mármint eny-

nyivel jár az órájuk előttünk.

Vízum – interneten két nap alatt meg-

jön Hobartból, ez Tasmaniában van. Majd

repülőjegy hónapokkal előbb- oda és visz-

sza, párosan- így olcsóbb, aztán készülő-

dés. Indulás január 27-én. Csak lassan esik

le, hogy akkor nekünk az idén rövid lesz a

tél, és két nyarunk is lesz…

Mit vigyünk ruhát: rövidnadrágok, pó-

lók, de kell-e hosszú nadrág, ing és dzseki?

Milyen cipő kell? Nos, óvatos duhaj lévén

vittem mindenből, pedig a leányom azt ja-

vasolta: Apa, rakd ki, amit vinni akarsz, és

felét tedd vissza a szekrényedbe!

Nem hallgattam rá, de azért korláto-

zott a távolság és a repülős szigorú sza-

bályok, súlykorlátozások. Kellet vinni

házipaprikát, valamennyit magunknak,

főzni, ha honvágyunk lenne, valameny-

nyit a kinti barátnak, hasonló célból. Egy

kis, szilvaágyon érlelt, szarvasi vegyes-

rettenetest PET-palackban. Néhány apró,

de magyaros ajándék, csoki a családnak,

ismerősöknek. Szóval összejött egy nagy

csomag, bár nem volt tele a bőrönd. A kis-

ﬁ am bezzeg mondta is, hogy nem baj, ha

most nincs tele… először nem is értettem

az enyhe célzást. Külön kézicsomagban

egy váltó ruha, ha a hosszú úton elmarad-

na valahol a bőrönd, útikönyv, szótár – ez

utóbbi nem tudom minek.

Indulás! Ferihegy 2, Budapest-London,

British Airways. Már az indulásnál kés-

tünk, felhős volt az ég, nem sok mindent

láttunk, két kis szendvics, üdítő. Hát nem

erőltette meg magát a BA. Már itt szembe-

sülünk azzal, hogy az égi utakat nem lehet

térképről leolvasni, a Föld gömb alakjával

kell számolni… Prága, Magdeburg, Lipcse

alatt repültünk el, majd valahol a Rajna és

a Temze torkolatvidéke fölött jutottunk el

a Heathrowra. Ott vezetnek a piktogramok

és a táblázatok, no jó, egy kicsit az indi-

ai-pakisztáni személyzet is (bár nem kap-

kodják el a dolgukat: ott van a Boarding

table! –vetik oda lezserül). Még jó, hogy

busz visz a T5 terminálra, mert áttekint-

hetetlen dzsumbuj az egész, ráadásul több

ezer hektáron. A biztonsági vizsgálat már

Pesten elég szigorú volt, de itt még kemé-

nyebben kaptak el bennünket. Mindent be

kellett rakni tálcákra, még a cipőt is, és

még így is besípol a biztonsági kapu. Félre

is von egy jókora securitate és végigtapiz,

hiába mondom neki, hogy biztosan a far-

merdzseki gombjai… nincs pardon. Aztán

nem talál semmit.

Kiterelnek végül, mehetünk a shopokon

át, csak azokon áthaladva juthatunk el a

gate-ig. Persze nem veszünk semmit, nincs

is angolfontunk.

A tranzitban millió ember, te jó isten, ez

mind velünk egy gépen akar utazni?

Egy AU-s gyerek (most már utólag tu-

dom O.Z.-nek kell írni) hosszasan és han-

gosan cseveg a telefonján, már majd min-

denki unja. A ﬁ rst class és a Gold card-

osok jobbról előznek, még jó, hogy a sé-

rültek-gyerekek is kapnak egy kis előnyt.

Elsők között szállunk be.

Boeing 747-es. Így csak jönnek és jön-

nek az emberek: Igen a tranzitban ülők

mind felszálltak a gépre. Vagy 400 ember.

Kimondani is sok. Ez már Qantas Airways

gép. A sztyuardeszek abó-mintás (aborigin

al=abó=benszülött) ruhában már előre ve-

títik a ránk váró hangulatot. Tizenkét óra

utazás vár ránk. Gyula már ment ezen az

úton, de más hallani, és megint más végig-

ülni. Pedig valóban gazdag az ellátás, me-

leg ebéd-vacsora-reggeli, ital, gyümölcs

igény szerint, víz, üdítő rendszeresen.

Néha kénytelenek vagyunk felkelni és jár-

ni–mozogni a megmacskásodó lábainkon.

Az óriásgép „felment” Bréma, Berlin,

Lódz alá, majd Kijev környékén… aztán

lekapcsolták a lámpákat és el is aludtunk

pár órára. Valahol Afganisztán fölött éb-

redtem. Átaludtunk vagy 5 időzónát. Nagy

havas hegyláncok a pakisztáni határ kör-

nyékén. Valahol itt lehet (állítólag) Osama

Bin Laden. Integettünk neki, de még na-

gyon korán reggel volt, biztosan nem vette

észre. (Érdekes most látom, hogy Osama

és Obama csak egy betűvel különbözik!)

Valahol Delhi alatt haladunk Dél-keletre

az indiai Dekán fennsík fölött. Majd az In-

diai Óceán. Ajándékcsomag vízzel, csokival,

mentolos cukorkával, majd ’water’-t kérünk,

de vodkát kapunk – a zajos gépen nem csoda

a félreértés – de nem is nagyon bánjuk.

389oo láb, 118oo méter magasból gyö-

nyörű szigetek Szingapúr előtt. Úgy tűnik

túléltük valahogy a 12 ezer km-t és a 12

órát.

Elterelik a ﬁ gyelmünket egy kis kajá-

val, valóban gáláns a Qantas. Étlapot ad-

nak, lehet választani, csirke és bárány kö-

zött. Lamb=bárány köris szósszal, rizzsel,

puding, üdítő, víz, no és persze helyhez il-

lően ausztrál Shiraz bor. Ízlik a vörösbor,

így ismétlést kérünk.

Szingapúr. Áttekinthetőbb a reptér,

könnyen megtaláljuk a kapunkat. Marad

két óra szétnézni, rendeződni, külsőleg-

belsőleg. Egészen jól érzem magam: ezek a

szingapúriak még nálam is kisebbek. Fan-

tasztikus emberkavalkád, szinte tobzódok

a genetika tarkaságában.

Kisebb Qantas gépre váltunk, hiszen in-

nen már „csak” vagy 6 és fél ezer km, alig

6 és fél óra. Közben újra besötétedik, mire

felszállunk, már ragyogóan kivilágított

öblöket, városrészeket, hajókat láthatunk.

Földrajzi ismeretink jelentősen bővülnek:

Ekkora Indonézia? Hiszen órákon át repü-

lünk az indonéz szigetek és a Jáva-tenger

fölött.

Majd itt a cél: Ausztrália. Darwin alatt

a trópusi zóna fölött repülünk a sötétben.

Katherine előtt rázkódni kezd a gép, csak

úgy rezeg a szárnya az A-320-nak, nem is

tudjuk sokáig nézni: trópusi vihar, be kell

kapcsolni az öveket. Nagyot kerülünk. So-

káig repülünk Ausztrália fölött, sajnos fel-

hős, és csak Brisbane előtt 1 órával kezd

virradni. Már a harmadik napra virrad-

tunk ezzel indulásunk óta: szerdán délután

indultunk Pestről és most már itt péntek

reggel van! Kótyagosodó fejünknek ez már

sok. Még leszállás előtt van idő reggelire:

ham and eggs, süti, gyümölcssaláta, dzsúz.

Nem sok, de éppen elég. Végig mutatták az

úton az előttünk lévő ülés háttámláján, egy

kis képernyőn a sebességet, a megtett és az

előttünk álló kilométert, a magasságot. Le-

hetett ﬁ lmet nézni, játszani, rádiózni, bár

egyik sem túl élvezetes a nagy zaj és surro-

gás miatt. Nyomják ránk a levegőt, de kell

is ennek a rengeteg embernek.

Majd ráfordulunk a brisbane-i öbölre.

Tessék mondani, ez már a világvége?

R.P.

Hat hét Ausztrália- keleti partján

Ausztrália - nem sziget, ez egy földrész!

Kenguru, jelkép és valóság mindenütt