untitled

2009. február 6.

Szarvas és Vidéke

(folytatás az 1. oldalról)

Rágalmat és gyanút hinteget

a rosszakarat. De a teljes jó-

akarat fontol, kételkedik, hogy

meggyőződjék, és meggyőződ-

ve munkára siet. Mert minden-

kor vesztésnek tekinti a jónak

halasztását.

Egyértelmű volt, hogy az

egykori imaterem már kevés

ahhoz a fejlődéshez, amit a

gyülekezet mutatott. Fiatalok

jelentek meg, akiknek az adott-

ságait, a karitatív munkára mu-

tatott készségét nem tudtuk ki-

használni helyszűke miatt. So-

kat elárul a körülményekről ha

elmondom, a gyermek-isten-

tiszteleteket sok éven át a laká-

sunk konyhájában tartottuk.

A templomépítésről szóló dön-

tés előbb a gyülekezetben érett

meg. Az elődeink által lefekte-

tett lelki alapok erősnek, szi-

lárdnak bizonyultak, melyekre

építhettünk. Hadd emlékezzek

meg egy mondat erejéig néhai

lelkészünkről, Ürögdi Ferenc-

ről, aki több mint 30 évig szol-

gált Szarvason. Hitéről, munká-

járól, gyülekezetünk életéről ta-

núskodó versei, lelki hagyatéká-

nak kiadása sokat segített temp-

lomépítésünk anyagi támogatá-

sában. Az én keresztyénségem

című kötetét sokan keresik még

napjainkban is nálunk.

– Akármilyen egyértelmű is a

szükség egy templomra, akár-

milyen nemes gondolatok érlel-

ték meg az elhatározást az épí-

tésre, – mint minden máshoz –

ehhez is pénzre, mégpedig nem

is kevés pénzre volt szükség.

Nem lehetett könnyű ezt előte-

remteni.

– Csodálatos volt megtapasz-

talni, ha nem érkezett segítség

onnan, ahova reménnyel fordul-

tunk, akkor mások kérés nélkül

adtak. Amikor a kivitelezőtől

megrendeltük az építkezés több

mint húszmilliós, első ütemét –

ami a szerkezeti falak felépítését

jelentette – a cég vezérigazgató-

ja jószándékúan azt kérdezte,

nem felelőtlenség-e úgy kezdeni

az építkezésbe, hogy még nem

tudjuk, miből fejezzük be. De

számunkra az a huszon-millió

is azt bizonyította, hogy Isten

helyesli a szándékunkat, nem

megállítja, hanem tovább segíti

tervünk megvalósulását. Azu-

tán mikor az építkezés folytató-

dott, már ők biztattak bennün-

ket annak ellenére, hogy tudták,

nem áll még rendelkezésünkre a

szükséges pénz.

– Motoszkált is bennem a

nem túl udvarias megjegyzés,

hogy egy lelkésznek talán nem

elsősorban falak, hanem in-

kább a lelkek építése lenne az

elsődleges feladata. Lehetsé-

ges, hogy a templom épülése

egyszerre töltötte be a ﬁ zikai és

a lelki funkciót?

– Fontos, hogy amikor a temp-

lom építésébe kezdtünk, már

elég erősnek éreztem közössé-

günket. Sokat tettek azért gyü-

lekezeti tagjaink, hogy minden

lehetséges módon segítsék az

ügyet. Nem szokványos dolog

például, hogy egy egyházköz-

ség tagjai kirakodó vásárra jár-

janak. A saját kezükkel készített

kis ajándéktárgyak, könyvek el-

adásából szerzett bevételeket a

templom építésére fordítottuk.

Megható volt elhunyt testvé-

rünk kérése, hogy a temetésé-

re szánt koszorúk árát inkább a

templom perselyébe helyezzék

el, és rá emlékezve így segítsék

az építkezést.

Közben gyermektáborokat,

konferenciákat szerveztünk,

bibliaiskolát tartottunk, csalá-

di, házaspári köröket alakítot-

tunk, más gyülekezetek hívtak

bennünket sajtónapot tartani. A

feladatok megerősítettek ben-

nünket.

– Szép, hogy mindenáron a

gyülekezetet akarja előtérbe

helyezni, de – ha fehér szakál-

la nincsen is és a térdei sem re-

megnek – nem lehet nem észre-

venni Önön, hogy fáradt.

– Nem tagadható, hogy meg-

őszültem ezalatt az idő alatt. A

mi munkánknak megvan az a

veszélye, hogy a szolgálat ke-

rül első helyre az életünkben,

megelőzve a családot, egész-

ségre ﬁ gyelést, a kapcsolatok

ápolását. Nyilván meglátszik a

fáradtság az emberen. De nem

a túlzó szerénység mondatja

velem, hogy a gyülekezet igye-

kezete nélkül nem lehetett vol-

na mindezt véghezvinni. Jól lá-

tom, hogy milyen sokan, mi-

lyen sokat vállaltak és vállal-

nak ma is.

– Kapott a várostól egy szép

kitüntetést. Az jár a fejemben, va-

jon ha visszanéz az életére, meg-

kapja-e az önmaga kitünteté-

sét is? Nem sokan tudják, hogy

Pentaller Attila eredetileg villa-

mosmérnök, csak felnőtt korában

vált kereszténnyé és lett lelkész.

Merőben másképp alakulhatott

volna az élete. Jól döntött?

– Emlékszem általános isko-

lás koromban vért izzadtam, ha

meg kellett írnom egy félolda-

las fogalmazást. Semmiféle hu-

mán érdeklődést nem fedeztem

fel magamban. A matematika

és a ﬁ zika ment nekem a közép-

iskolában, így a Műszaki Egye-

tem Villamosmérnöki Karát

végeztem el Budapesten. Már

dolgozó felnőtt voltam, mikor

először mentem úgy be egy

templomba, hogy nem az épü-

let, hanem az ott történő dolgok

érdekeltek. A hit iránt már ak-

kor érdeklődő feleségem kéré-

sére tettem ezt. Addig ugyanis

bigott istentagadó voltam, ami

azt jelenti, hogy még arra sem

voltam hajlandó, hogy egyál-

talán elgondolkodjam azon, lé-

tezhet-e Isten. Ez után az eset

után azt gondoltam, hogy vagy

létezik Isten, vagy itt mindenki

engem akar átverni egy valósá-

gosnak tűnő színjátékkal. Úgy

gondolok ma erre az alkalom-

ra, mint egy pici ajtónyitásra az

öröklét felé: először gondolkod-

tam el rajta, hogy létezhet-e Is-

ten, és magamban azt kértem,

ha létezik, akkor győzzön meg

engem. Elkezdtem bibliát ol-

vasni, és már az első alkalom-

mal olvastam valamit, ami után

egyre erősebben szerettem vol-

na, ám nem tudtam még hinni

Isten létezésében. „Mert őben-

ne (Jézusban) kiválasztott min-

ket magának már a világ te-

remtése előtt, hogy szentek és

feddhetetlenek legyünk előt-

te szeretetben. Előre el is hatá-

rozta, hogy ﬁ aivá fogad minket

Jézus Krisztus által, akarata és

tetszése szerint… ” (Efezusi le-

vél 1,4-5.). Persze több olyan

dolgot is találtam benne, ami-

től akkor égnek állt a hajam,

de úgy gondoltam, néhány heti

olvasás után nem várhatom el,

hogy minden világos legyen

számomra, és annak ellenére

folytattam a biblia olvasását,

hogy több minden nem fért bele

az akkori világnézetembe. El-

kezdtem gyülekezetbe járni, és

közben egyre természetesebbé

vált számomra Isten létezésé-

nek, valóságának ténye.

Azzal tisztában voltam vad,

hitetlen koromban is, hogy van-

nak bűneim. És tudtam arról is,

hogy Jézus áldozatával meg-

váltotta a bűnös embereket. De

ez a két dolog jól megfért egy-

más mellett bennem. A bűnök,

amelyek miatt Jézus meghalt,

az én gondolatomban mindig

más emberek bűnei voltak. Az-

tán egyszer ráébredtem, hogy

ebben a történetben rólam van

szó, és az én olyan-amilyen éle-

tem végre összetalálkozott Is-

ten szeretetével, és megértet-

tem Jézus életének, keresztha-

lálának lényegét, hogy ez mind

azért történt, hogy igazi helyére

kerüljön az életem – Isten kö-

Templomépítő, Isten iránytűjével