background image
Szarvas és Vidéke
2008. november 6.
5
A magyar vidék együttmű-
ködésen és párbeszéden ala-
puló fejlesztésére példátlan
lehetőség nyílik a következő
években. A vidéken élők szá-
mára az Új Magyarország
Fejlesztési Terv (ÚMFT)
és az Új Magyarország
Vidékfejlesztési Program
(ÚMVP) fejlesztéseket, il-
letve életminőség-javulást
jelent, új távlatokat nyit-
va a falvak boldogulására.
Mindez annak az eredménye,
hogy az Európai Unió közös
agrár-vidékpolitikája a vidé-
ki térségek számára kedvező-
en változott. A konkrétumok-
ról Bakulya Mihály, a szar-
vasi Helyi Vidékfejlesztési
Iroda vezetője a következőket
mondta.
– Az ezredforduló tájékán
a hangsúly mindinkább a vi-
dékfejlesztésre, a vidéki térsé-
gek lakosságmegtartó képes-
ségének javítására tevődött. Ez
munkahelyteremtést és életmi-
nőség javulást jelent, az egyes
térségek sajátosságainak meg-
felelően. Hazánk a kétezer-ti-
zenháromig tartó időszakban,
az ÚMFT-re, ezen belül az
ÚMVP megvalósítására össze-
sen mintegy nyolc-ezer-milli-
árd forintnyi fejlesztési forrást
használhat fel, mely döntően
segíti a vidék felzárkózását.
– Pontosan mire is lesz for-
dítható ez az irdatlan nagy ösz-
szeg?
– Jelentős pénzösszegek jut-
nak munkahelyteremtő beru-
házásokra, a mezőgazdaság
modernizációjára, infrastruk-
turális-, szociális-, informati-
kai és egyéb fejlesztésekre. A
program nagy hangsúlyt fek-
tet a mezőgazdaság korszerű-
sítésére, a versenyképesség ja-
vítására, az agrár-környezetvé-
delmi fejlesztésekre, illetve ki-
emelten a vidékfejlesztés több
irányú biztosítására. Az ösz-
szehangolt vidékfejlesztés le-
hetővé teszi a mindhárom ten-
gelyben foglalt forrás felhasz-
nálását, mivel a vidék fejleszté-
séhez éppúgy hozzátartozik az
agrár- fejlesztés, a környezet-
tudatos tájgazdálkodás, mint
a vidéki életminőség javítása.
Ezért közös felelősségünk az
információ biztosítása a vidé-
ki szereplők számára, érdeke-
ik érvényesítésének segítése, a
programok tervezésétől azok
megvalósításáig.
– Ennyi mindent hogyan le-
het nyomon követni az egyszeri
embereknek?
– A fejlesztési folyamatok
összehangolása érdekében ala-
kult meg a Magyar Nemze-
ti Vidéki Hálózat. Az Európai
Unió elvárásainak, valamint a
közösségi és hazai jogszabály-
oknak megfelelően a vidék sze-
replőinek – így az önkormány-
zatoknak, vállalkozóknak, civil
szervezeteknek, helyi közössé-
geknek, tehát minden lehetsé-
ges érintettnek – lehetőségük
nyílik a hálózat tagjává vál-
ni. Ehhez nem kell mást tenni-
ük, csak ingyenesen regisztrál-
ni a www.mnvh.eu honlapon.
Mindez hozzávetőlegesen öt-
percnyi időráfordítást igényel
és megtehető otthonról, mun-
kahelyről, vagy éppen a He-
lyi Vidékfejlesztési Iroda fel-
keresésével. A regisztráció so-
rán szakterületeket jelölhetnek
meg, ezzel automatikusan az
érdeklődésük szerinti informá-
ciókat kaphatják meg.
– Kiknek ajánlja az új háló-
zatot?
– Mindazok számára, akik
naprakészek akarnak len-
ni az aktuális vidékfejlesztési
ügyekben. Az MNVH intéz-
ményrendszere információk-
kal, tanácsadással, tapaszta-
latok és jó gyakorlatok cseré-
jével, képzéssel, térségközi és
nemzetek közötti együttmű-
ködéssel, projektgenerálással,
többszereplős fejlesztésekkel,
folyamatsegítéssel, a partner-
ség elvén nyugvó együttmű-
ködés ösztönzésével segíti a
vidékfejlesztés hatékonyságát.
Nem mellékes, hogy mindezt a
tagság aktív közreműködésé-
vel teszik. A hálózat fenntar-
tásánál fi gyelembe veszik a vi-
déki szereplők igényeit, hogy
az újabb elvárásokat is a rend-
szerbe integrálhassák.
Megalakult a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat
Előnyökkel jár a regisztráció, amely gyors és ingyenes
A Nagycsaládosok Szarvasi Egyesületének e-mail címéről ér-
kezett szerkesztőségünkhöz az alábbi levél, kérve, hogy la-
punkban közzétéve keressünk támogatókat a kezdeményezés-
hez. Íme:
Aláírásgyűjtés
Magánszemélyként, négy
gyermekes anyaként aláírás-
gyűjtést indítottam, melynek
célja a 386 országgyűlési kép-
viselő költségtérítésének szigo-
rítása, pontosabban, hogy csak-
is a számlákkal alátámasztott
kiadásaik után járhasson nekik
költségtérítés. Az Országos Vá-
lasztási Bizottság által hitelesí-
tett kérdés így hangzik: Egyet-
ért-e Ön azzal, hogy az ország-
gyűlési képviselőknek csak a
bizonylattal alátámasztott el-
számolható kiadásai után járhat
költségtérítés?
Több mint száz olyan parla-
menti képviselő van, aki az el-
múlt ciklusban 17 millió forint-
nál nagyobb összegű költségté-
rítést kapott adómentesen, bár-
miféle bizonylat felmutatása
nélkül! Nekik ugyanis nem kell
igazolniuk, hogy mire költötték
az eredetileg szállásra és uta-
zásra kapott pénzt. Hogy mi-
ért? Mert megszavazták – sa-
ját maguknak. A költségtéríté-
seken kívül még sok egyéb ki-
váltságuk is van. Ám ha bajban
van az ország, ahogyan most is,
nem magukon kezdik a meg-
szorításokat. Hogy kiken, azt
mindannyian érezzük…
Sajnos csak igen szűk csa-
tornákon tudom népszerűsíte-
ni az aláírásgyűjtési akciómat,
pedig összesen 4 hónapot ad a
törvény erre. Hiába juttattam el
az összes médiához a hírt, a saj-
tótájékoztatóm eredménye csak
3 rövid rádióhír, és egy 1 perces
Duna Tv-s híradás volt. Van vi-
szont egy honlapom, ahol min-
den lényeges információ meg-
található, valamint letölthető és
kinyomtatható az aláírásgyűjtő
ív is, amit sokszorosítani lehet:
www.seresmaria.hu
Amennyiben támogatja a kez-
deményezést, az íveket a követke-
ző címre kérném eljuttatni: Seres
Mária, 1426 Budapest, Pf.: 122.
Kérem a segítséget abban is,
hogy minél több embert elérjek
a kezdeményezéssel, és mozgó-
sítani lehessen Őket is az alá-
írásgyűjtés érdekében. Tudja-
nak arról, hogy van lehetősé-
günk elszámoltatni a képvise-
lőket. Egyre több a baj és virul
a korrupció, miközben a megél-
hetésünk egyre nehezebb, ami-
ről viszont a honatyáink mintha
tudomást sem akarnának venni.
Üzenjünk nekik ezzel a 200 ezer
aláírással!
Üdvözlettel: Seres Mária
Ne utazzon vidékre,
tanuljon Szarvason!
Számítástechnikai szoftverüzemeltető államilag
elismert szakképesítést nyújtó tanfolyam indul
2008.
november 10-én 16.00 órakor a Szarvas, Kossuth u.
43. szám alatt (volt Petőfi iskola).
Munkanélküliek támogatást kaphatnak.
Hamarosan indul 60 órás alapfokú számítógépkezelői tanfolyamunk.
Érdeklődni lehet: Cervusprint Iroda
(Szarvas, Kossuth u. 64. Áfész udvar)
Tel.: 20/937-43-43 e-mail: cervus@szarvasnet.hu
<<< Előző oldal                                                                                                                                                                     Következő oldal >>>