2008. október 9.
Szarvas és Vidéke
2
– Még május környékén kellett
nyilatkoznom arról, hogy az ada-
taim közléséhez hozzájárulok-e,
ebből sejtettem, hogy valami ké-
szül, de hogy mi és mikor, arról
sejtésem se volt.
– Azért az átadásra csak meg-
hívták. Milyen érzésekkel vette át
a kitüntetést?
– Az ember nyilván elgondolko-
dik ilyenkor, hogy miért is adják.
– És mire jutott, miért?
– Gondolom a munkáért, amit
az elmúlt harminc évben itt vé-
geztem. És persze a személye-
met ért elismeréssel az itteni
kollégák munkáját is értékelték,
mert az ő munkájuk is benne
van a sikerben.
– Minden gyereknek van
olyan korszaka, amikor tűzoltó
szeretne lenni. Gondolom Ön-
nek is volt.
– Nem mondhatnám. Abaúj-
ban, a falunkban volt ugyan ön-
kéntes tűzoltó alakulat, sőt ál-
talános iskolás koromban bizo-
nyára én is ott voltam az akkor
szokásos tűzoltó vetélkedőkön,
versenyeken, de nem volt a cé-
lom a tűzoltóskodás. Sokkal in-
kább a mezőgazdaság volt az a
pálya, ami kínálkozott, hiszen a
szüleim, a környezetem is mező-
gazdasággal foglalkozott. Már
középiskolába is mezőgazdasági
technikumba jártam, ezt követen
a DATE Öntözéses és Meliorá-
ciós Karán szereztem diplomát
Szarvason. A diploma után dol-
goztam is a mezőgazdaságban,
előbb egy tsz-ben gyakornok-
ként, majd a Tiszántúli Talajja-
vító Vállalat Békés-Csongrád
megyei Irodájában voltam üzem-
mérnök 1975-től 1978-ig. Ek-
kor hirdettek egy tűzmegelő zési
előadói állást a Szarvasi Tűzol-
tóparancsnokságon, amit megpá-
lyáztam, elnyertem, így kerültem
1978. március 1-jén ide.
– Ez az előadóság egy irodai
munka volt?
– Jobbára igen, de ezzel pár-
huzamosan az illetékességi te-
rületen hatósági és szakhatósági
eljárásokat végeztünk, például
tűzvédelmi ellenőrzéseket, építé-
si engedélyezéseket stb.
– Ki volt akkor a parancsnoka?
– Kiss János volt a parancsnok,
akit akkoriban, pár hónappal ko-
rábban neveztek ki.
– Hogy érezte magát az első
időkben tűzoltóként?
Érdemkereszt a tűzoltóparancsnoknak
A köztársaság elnöke a Magyar Köztársaság Ezüst
Érdemkeresztje kitüntetést adományozott Montvajszki László
tűzoltó alezredesnek, a Szarvasi Tűzoltóparancsnokság veze-
tőjének, amit az Önkormányzati Minisztériumban augusztus
18-án vehetett át a minisztérium államtitkárától. A kitüntetés
kapcsán készített interjúban először arra kértük Montvajszki
Lászlót, lebbentse fel a fátylat arról, hogy egy kitüntetett mi-
kor értesül az őt érő megtisztelésről.
– Új volt, és merőben más,
mint az addigi munkám, legjob-
ban a katonasághoz tudnám ha-
sonlítani. Kicsit titokzatosabb is
volt, mint manapság, amikor már
nagyon nyitott az életnek ez a te-
rülete is. Ma már megismerhetők
a tűzoltólaktanyák, akkor még
zártabb, misztikusabb világ volt.
– Felvillant esetleg az a gon-
dolat, hogy egyszer majd pa-
rancsnok lesz itt?
– Nem. Egy éves próbaidő le-
töltése és újabb alkalmassági
vizsga után véglegesítettek, ezt
követően végeztem el a 3 éves
tűzoltó-tiszt képző szaktanfolya-
mot, s megszereztem 1982-ben a
tiszti végzettséget.
– Ezután jött a lépkedés a
ranglétrán?
– Igen, 1982 decemberében
parancsnok helyettes lettem, az-
tán ’83 augusztusában parancs-
nokká neveztek ki, mivel Kiss
Jánost Gyulára nevezték ki.
– A tűzoltómunkának sokan a
veszélyességét látják elsősorban.
Nagyon veszélyes ez a szakma?
– Kétségtelen. Az állomány
túlnyomó többsége a tűzoltási és
mentési területen dolgozik, ál-
landó készenlétben és stresszben
van. Vannak különösen veszé-
lyes és egyszerűbb esetek.
A laktanyában is mindig el-
foglaltak, napirendi pontok sze-
rint zajlik az élet, úgymond is-
kolarendszerű képzés zajlik.
Előadásokat hallgatnak, illetve
előadásokat tartanak adott té-
makörben. Ha pedig valami tör-
ténik, akkor otthagynak csapot-
papot és mennek.
A parancsnoknak az egész
szervezetet kell irányítani. Ami-
kor hallom, hogy riasztás van,
akkor jelentik, hogy miről van
szó, igaz a döntéshozó vezető
első körben mindig a szolgálat-
parancsnok. A parancsnoknak a
nagy és bonyolult eseteknél kell
átvenni az irányítást.
– Az eltelt harminc év alatt
mennyit változott ez a munka?
– Sokkal összetettebb lett.
Sokkal több a veszélyes anyag,
az otthonokban nagy értékek
vannak, az időjárási viszonyok
is jelentősen változtak, a gépjár-
mű park megsokszorozódott, ami
mind nehezíti a mi munkánkat.
Korábban a lakástüzek kisebb-
nek számítottak, ma már egy
lakástűz is bonyolult. Ha végig-
gondoljuk, hogy mi minden van
a lakásunkban, ami még harminc
éve nem volt, könnyen beláthat-
juk ezt.
– Ehhez a megváltozott mun-
kához a tűzoltó-technika fejlő-
dése, vagy a személyi állomány
gyarapodása jelenti a nagyobb
felkészülést?
– Meggyőződésem, hogy ezt
a kettőt nem lehet elválasztani.
Mert hiába a legkorszerűbb tech-
nika, ha nem tudjuk kiszolgálni,
és fordítva. Ezért én azt gondo-
lom, hogy fontos jól képzett em-
bereket felvenni, továbbképezni
őket a speciális feladatokra, hogy
ezek az emberek profi módon
tudják kezelni a rendelkezésre
álló technikát. Ebből szerencsé-
re rendelkezünk mindennel, ami
a feladataink ellátásához szüksé-
ges. Három Mercedes gépjármű-
vünk van, amit 50, 55 és 80 mil-
lióért szereztünk be, a legújabb
már számítógép vezérlésű. A be-
osztott tűzoltók 4 hónapos bent-
lakásos iskolában kapják meg az
alapképzést, ezt követően pedig
minden egyes speciális eszközre
a külön kiképzést. A szolgálat-
vezetők diplomás emberek, egy
éves – fél évig bentlakásos, fél
évig pedig levelezős – képzéssel
kapják meg a tűzoltó tiszti képe-
sítést.
– Vonzó manapság ez a szak-
ma?
– Igen. Legutóbb, a 11 fős lét-
számbővítés alkalmával is 60-70
ember jelentkezett. Közülük 20-
at küldtünk el az igen szigorú
orvosi alkalmasságira, és az ott
megfelelt 17 ember közül válasz-
tottuk ki a 11-et. Hogy ez a nép-
szerűség, vagy a munkanélküli-
ség, nem tudom pontosan meg-
ítélni.
– Ki a parancsnok parancsno-
ka?
– Két parancsnokom is van.
Mint önkormányzati intézmény
vezetőjének, a munkáltatóm a
polgármester, akit tiszteletbeli
tűzoltóvá fogadtunk, tűzoltó si-
sakot és bontó baltát is kapott.
A szakmai felügyeletet pe-
dig a megyei katasztrófavédelmi
igazgatóság vezetője látja el.
– A harminc év alatt bizonyára
sok minden történt. Felidézne né-
hányat a legemlékezetesebb ese-
tek közül?
– Nagyon sok sajnálatos eset
fordult elő. Volt malomtűz Szar-
vason, templomtűz Hunyán. Volt
hóvihar, belvíz, tornádó. Tűzol-
tási szempontból a nagy kiterje-
désű, szinte áttekinthetetlen tü-
zek a legnehezebbek. Volt példá-
ul, hogy vasúti töltés mindkét ol-
dala égett 10 kilométer hosszan,
a töltés két oldalán pedig lábon
álló gabonatáblák voltak. Sikere-
sen megbirkóztunk a feladattal,
később kiderült, hogy egy vasúti
kocsi beszorult fékbetétje gyúj-
totta fel a töltést. A lakástüzek-
nél legemlékezetesebb az olaj-
kályhás időszak kezdete, amikor
rengeteg olajkályha-tűz volt a
lakásokban, lakossági fórumo-
kat is tartottunk a helyes kezelés
elsajátítására. Emlékezetes az is,
hogy egy ember, miután észlel-
te, hogy valami nincs rendben a
gáztűzhelyénél, a nyitott gázpa-
lackot az udvaron elföldelte. A
jegyzőkönyvekből még sok-sok
hasonló, tanulságos, olykor meg-
mosolyogtató, máskor tragikus
eset derülne ki.
- Családja hogy viseli a mun-
káját?
Nem volt soha probléma a
munkám miatt a családban, bár
nem mondom, hogy örülnek, ha
éjszaka megszólal a telefon. A fe-
leségem a sok év alatt megszok-
ta ezt az életformát. A gyerekek
ebben nőttek fel, de nem akartak
tűzoltó pályára menni, más hiva-
tást választottak.
– A kitüntetés birtokában más-
ként végzi majd munkáját?
– Nem. Úgy gondolom, hogy
ugyanúgy csinálok mindent,
mint eddig. Nem lettem elbiza-
kodott, megerősített, hogy úgy
folytassam tovább addig, amíg
majd elmegyek nyugdíjba.
T.L.