A Szarvasi Arborétum növényei

Kálmán Attiláné
Közönséges tiszafa
(Taxus baccata)

"Madárhozta magról kelt észrevétlen, Míg egyszer ott állt, mint az ifjúság, Két kő között, a rózsák közelében; Térdig sem ért, kis törzsén öt-hat ág."   (Imre Flóra: Tiszafa)

Európa legnagyobb őshonos tiszafása a Bakony hegységben Szentgálon található. Itt becslések szerint 6oo éves példány is előfordul a még tiszafenyő, ternyő tiszafa szinonim néven ismert, latin nevét (taxus boccata) a benne lévő taxin méregtől kapott örökzöldből. Az egész növény - az élénk színű magköpenyt kivéve - mérgező!

A lassan növekvő, akár 20 méter magasságot és 7 méter törzskerületet elérő, változatos alakú fa vagy terebélyes cserje napos és félárnyékos helyen egyaránt jól érzi magát, a termőhelyben különösebben nem válogat, de meghálálja a jó vízellátású, tápanyagban gazdag talajt, a párás klímát.

Néha nagy mennyi-ségben nyíló, jelentéktelen méretű virágai márciusban sárga köntösbe öltöztethetik a fát, amit csak két hónap-pal követ a megtermékenyítés. A kétlaki növény nőivarú egyedének 1-3 cm hosszú, 2-3 mm széles, fénylő sötétzöld tűlevelei között jól mutató, piros, ritkábban sárga színű, a barna magot körülvevő kehelyszerű, édes bogyóit a madarak szívesen fogyasztják. A vastag maghéjat gyenge csőrükkel nem törik fel, így annak káros hatása nem érvényesül. Szaporítása 2-4 év múlva csírázó, úgynevezett "elfekvő" magjával történik.

Kérge előbb vörös, majd barna színű, foltokkal tarkított és lemezekben hámló. A műbútor-asztalosok, szobrászok által az egyik legértékesebbnek tartott fája rugalmas, bordó és rózsaszín árnyalatú, szépen erezett, kemény, vízben elsüllyed. Gyergyó-szentmiklós környékén a székelyek a már kipusztult tiszafa gyökeréből is faragványokat készítettek. Nehéz megmunkálása miatt a türelem jelképe lett. Az íjkészítés kedvelt alapanyaga volt, az angolok a 100 éves háború három nagy csatájának győzelmét a franciák felett e fegyvernek tulajdonítják.

A Bak csillagjegyben születettek növénye, de nem véletlenül került a kelta fanaptárban a téli napfordulóra, hiszen lombja a hideg évszakban négyszer annyi mérget tartalmaz, mint nyáron.

Többféle hiedelem fűződik hozzá: mérgező volta az íjaknál megnövelte azok erejét; a régi görögök szerint az alvilág növénye, az angoloknál a temetőkben a boszorkányok okozta viharokat űzte el. Az ókorban - erősen eltúlozva a róla szerzett ismereteket - azt írták, hogy aki a tiszafa árnyékában fekszik, az is mérgezést kap. Az indiánok a tűleveleket vízbe áztatták, majd a beteg gyerekeket ebben fürdették meg. Napjainkban a gyógyszerkutatás a növény tumorgátló hatásával kedvező eredményeket ér el.

Mágikus hatást tulajdonítva neki a középkorban német területeken év végén tiszafával díszítették a házakat, ez a következő évben egészséget és szerencsét hozott az ott lakóknak. A sírok díszeként "örök életet" jelképezi.

Jól bírja a nyírást, ezért a barokk kertek kedvelt növénye volt, de a feng shui kertépítészet számára sem ismeretlen, és nagyon szép bonsai (törpecserje) nevelhető belőle. Elviseli a városi szennyeződést, amit az is bizonyít, hogy fémlerakódást vizsgálva az egyébként egészséges tiszafa levelei tartalmazták a legtöbb rezet. Parkokba, kertekbe az alapfaj mellett aprótűs (T. b. 'Adpressa'), tarka levelű (T. b. 'Elegantissima'), oszlopos ('T. b. 'Fastigiata') és egyéb változatait ültetik.
A Szarvasi Arborétumban fészkelő helynek alkalmas, méltóságteljes, sötét lombjával több helyen megjelenik, egyfajta ritmust adva a parknak. Legidősebb példánya az első növé-nyekkel az Anna-ligetből került át, kora 150 év.

2004-ben a Szarvasi Arborétumban előállított új fajtát - több fajtával együtt - Taxus boccata 'Szarvas' néven állami elismerésre nyújtották be.