A Szarvasi Arborétum növényei Kálmán Attiláné
Európa legnagyobb őshonos tiszafása a Bakony hegységben Szentgálon található. Itt becslések szerint 6oo éves példány is előfordul a még tiszafenyő, ternyő tiszafa szinonim néven ismert, latin nevét (taxus boccata) a benne lévő taxin méregtől kapott örökzöldből. Az egész növény - az élénk színű magköpenyt kivéve - mérgező! A lassan növekvő, akár 20 méter magasságot és 7 méter törzskerületet elérő, változatos alakú fa vagy terebélyes cserje napos és félárnyékos helyen egyaránt jól érzi magát, a termőhelyben különösebben nem válogat, de meghálálja a jó vízellátású, tápanyagban gazdag talajt, a párás klímát. Néha nagy mennyi-ségben nyíló, jelentéktelen méretű virágai márciusban sárga köntösbe öltöztethetik a fát, amit csak két hónap-pal követ a megtermékenyítés. A kétlaki növény nőivarú egyedének 1-3 cm hosszú, 2-3 mm széles, fénylő sötétzöld tűlevelei között jól mutató, piros, ritkábban sárga színű, a barna magot körülvevő kehelyszerű, édes bogyóit a madarak szívesen fogyasztják. A vastag maghéjat gyenge csőrükkel nem törik fel, így annak káros hatása nem érvényesül. Szaporítása 2-4 év múlva csírázó, úgynevezett "elfekvő" magjával történik. Kérge előbb vörös, majd barna színű, foltokkal tarkított és lemezekben hámló. A műbútor-asztalosok, szobrászok által az egyik legértékesebbnek tartott fája rugalmas, bordó és rózsaszín árnyalatú, szépen erezett, kemény, vízben elsüllyed. Gyergyó-szentmiklós környékén a székelyek a már kipusztult tiszafa gyökeréből is faragványokat készítettek. Nehéz megmunkálása miatt a türelem jelképe lett. Az íjkészítés kedvelt alapanyaga volt, az angolok a 100 éves háború három nagy csatájának győzelmét a franciák felett e fegyvernek tulajdonítják. A Bak csillagjegyben születettek növénye, de nem véletlenül került a kelta fanaptárban a téli napfordulóra, hiszen lombja a hideg évszakban négyszer annyi mérget tartalmaz, mint nyáron. Többféle hiedelem fűződik hozzá: mérgező volta az íjaknál megnövelte azok erejét; a régi görögök szerint az alvilág növénye, az angoloknál a temetőkben a boszorkányok okozta viharokat űzte el. Az ókorban - erősen eltúlozva a róla szerzett ismereteket - azt írták, hogy aki a tiszafa árnyékában fekszik, az is mérgezést kap. Az indiánok a tűleveleket vízbe áztatták, majd a beteg gyerekeket ebben fürdették meg. Napjainkban a gyógyszerkutatás a növény tumorgátló hatásával kedvező eredményeket ér el. Mágikus hatást tulajdonítva neki a középkorban német területeken év végén tiszafával díszítették a házakat, ez a következő évben egészséget és szerencsét hozott az ott lakóknak. A sírok díszeként "örök életet" jelképezi. Jól
bírja a nyírást, ezért a barokk kertek kedvelt növénye volt, de a feng
shui kertépítészet számára sem ismeretlen, és nagyon szép bonsai (törpecserje)
nevelhető belőle. Elviseli a városi szennyeződést, amit az is bizonyít,
hogy fémlerakódást vizsgálva az egyébként egészséges tiszafa levelei tartalmazták
a legtöbb rezet. Parkokba, kertekbe az alapfaj mellett aprótűs (T. b.
'Adpressa'), tarka levelű (T. b. 'Elegantissima'), oszlopos ('T. b. 'Fastigiata')
és egyéb változatait ültetik. 2004-ben a Szarvasi Arborétumban előállított
új fajtát - több fajtával együtt - Taxus boccata 'Szarvas' néven állami
elismerésre nyújtották be.
|
||||