Szarvas Város Baráti Körének 2005. évi kitüntetettjei

Az Emlékplakett bronz fokozatát kapta

Mravik Mihály - A Work Metall Kft. Társtulajdonosa. A 2004 júliusában megrendezett Körös Napok egyik legjelentősebb támogatója. Nevéhez fűződik a Víziszínpad elemeinek összeállítása, a színpad tartószerkezetének megtervezése és megvalósítása. Ezért a munkáért, valamint a városért és a Baráti Körért végzett munkáját elismerve Szarvas Város Baráti Köre a 21. sz. bronz fokozatú Szarvasért Emlékplakettet adományozta Mravik Mihálynak.

 

Dankó Sámuel - A budapesti csoport alapító tagja, évtizedek óta tevékenyen vesz részt a városért folytatott munkában. Egyik ügyintézője a város gyógyvizeihez kapcsolódó vizsgálatoknak, része volt abban, hogy a város újratelepítését helyi ünneppé tegye az önkormányzat, autóbuszos kirándulásokat szervez Szarvasra. Lokálpatrióta munkáját elismerve Szarvas Város Baráti Köre a 22. sz. bronz fokozatú Szarvasért Emlékplakettet adományozta Dankó Sámuelnek.

 

Ruzsinszky György - A 27 éves, műszaki menedzser végzettségű fiatalember, egyetemi hallgató a Miskolci Egyetemen. A karate sportágban - 1991-ben kezdte el Szarvason - ért el kiemelkedő eredményeket. Többszörös magyar bajnok, számos II. és III. helyezést szerzett országos bajnokságokon. Jelenleg a Karate Szövetség sajtóreferense. Sportérdemeit elismerve Szarvas Város Baráti Köre a 23. sz. bronz fokozatú Szarvasért Emlékplakettet adományozta Ruzsinszky Györgynek.

Az Emlékplakett ezüst fokozatát kapta

A Kajak-Kenu Vízisport és Szabadidő Club - A 38 éve működő egyesület sportolói számtalan versenyen értek el kiváló eredményeket. Eddigi munkájukat elismerve Szarvas Város Baráti Köre a 15. sz. ezüst fokozatú Szarvasért Emlékplakettet adományozta az egyesületnek.

Emléklapot kapott

Gyarmati Imre - A TSF Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Kar hallgatója. 8 éves kora óta karatézik, főiskolás évei alatt szarvasi színekben versenyezve, többszörös magyar bajnok, nemzetközi versenyek helyezettje, a magyar válogatott utazó tagja. Kick-boksz és thai-boksz szakágakban is jelentős eredményei vannak, 2003-ban vívta első profi meccsét. Kiváló sportteljesítményét elismerve Szarvas Város Baráti Köre az 5. sz. Szarvasért Emléklapot adományozta Gyarmati Imrének.

 

Dankó Edina - A Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola 11. B osztályos, kitűnő tanulója. Tizenkét éve aerobic-versenyző a Blue Gym Egyesületben. A Diákolimpia területi döntőjén trióban és párosban háromszoros első helyezett, Országos Diákolimpián háromszoros második helyezett, nemzetközi kupák 3-5. helyezettje. Sport-és tanulmányi eredményeit elismerve Szarvas Város Baráti Köre a 6. sz. Szarvasért Emléklapot adományozta Dankó Edinának.

 

Virág Viktória - A Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola 12. A osztályos tanulója. Jeles tanulmányi eredménye mellett szakmai tárgyakból kimagasló eredményeket ért el. Az Országos Szövegszerkesztő Verseny 3. helyezettje; az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen ügyviteli alapismeretek tantárgyból az országos döntőbe jutott. Teljesítményéért Szarvas Város Baráti Köre a 7. sz. Szarvasért Emléklapot adományozta Virág Viktóriának.