Írást tudók-e az írástudók?
Amatőr vers- és prózaírók antológiája
Ady Endre Irodalmi Kör, Szarvas, 2002

2001-ben alakult meg az Ady Endre Irodalmi Kör. Megál-modója, megszervezője és mind a mai napig működtetője Nagy Erzsébet, aki szinte megszállottja a helyi amatőr irodalmi mozga-lomnak. Példaképe a nagymágocsi irodalmi kör, amely már évek óta szervezi, összefogja Békés megye nyugdíjas alkotóit, fórumot ad nekik találkozóikon, pályázata-ikon, és antológiában biztosít számukra nyilvánosságot.

Már az alakulás évében - minden jó szándékú szakmai tanács ellenére, gyakorlatlanul és tapasztalatok nélkül - meghirdet-ték irodalmi pályázatukat. Azt kell mondanunk, sikerrel, hiszen ömlöttek az amatőr alkotások. A botladozó szervezés ellenére akadt néhány igazi érték is közöttük.
2002-ben lezajlott a második pályázat is. Ezzel szinte egyidőben megjelent az első pályázat alkotásaiból válogatott antológia. Puritán, de ízléses külsejű és kivitelű könyvecske ez, amely belső címlapján hirdeti: Kiadja az Ady Endre Irodalmi Kör. Az Előszó tárgyilagosan állapítja meg: Göröngyökkel teleszórt első évünket végigjártuk. Az út még nem simult ki, de sikerült az első Antológiánkat létrehozni.

98 oldalon sorjáznak a versek és prózai alkotások. (Közöttük három grafika - meglehetősen ötletszerűen elhelyezve. Tisztességes rajzok - az iskolai ujjgyakorlatok szintjén.) Alkotóik nem hivatásos irodalmárok, talán nem is vallják annak magukat; ők verselgető, írogató emberek, akik örömüket lelik az írásban. Ám az alkotó különös lélek: nem szeret az íróasztal fiókjának írni; az alkotások fényre akarnak törni. Ennek eredménye ez a könyv.

Illenék a szerkesztőmunkáról írni valamit, de ami nincs, arról nem lehet. Ki kell mondani: avatatlan kéz "rendezte" a könyvbe az írásokat: semmiféle rendező elv nem fedezhető fel - még nyomokban sem. Amikor végre azt hinné az olvasó, hogy fölfedezett valamit: előbb jönnek a versek, aztán a prózai művek, hamarosan rá kell jönnie, hogy téved. A prózai művek közé oda-odatéved egy-egy verses formájú írás. Teljesen érthetetlen az is, miért nem készült a könyvhöz tartalomjegyzék.

Miről szólnak ezek a versek? Mindenről, ami a hétköznapi embert foglalkoztatja: szerelemről, a mindennapok örömeiről, bánatairól, Istenről, a világról, szülőkről, kedvesekről... Néha-néha átsüt a sorokon az őszinte érzelem, de a versek többsége inkább rímbe szedett közhely, divatos bánkódás, világfájdalom, krisztusi póz. Mint az már az amatőr alkotásokban lenni szokott.

Milyenek ezek a versek? Vegyesek. Amatőrök - a szó pozitív és negatív értelmében is. Akkor van igazán baj, amikor a versíró hagyományos verset akar írni, kötött ritmusban, rímeltetve. Bizony, bizony döcög a ritmus, csikorognak a rímek. Baj-e ez? Nem baj, egyáltalán nem baj. Csak egyre kell az alkotónak vigyáznia: ne higgye, hogy a megjelenés költővé avatja az embert. Ha mégis úgy gondolja, sok csalódás érheti még a jövőben.

Akad néhány gyermekversre emlékeztető rigmus is. Ime négy sor:

Aranyeső hull az égből
Behinti a tájat,
Bearanyoz falut várost.
Erdőt, mezőt, házat.

(Gerhát György: Aranyeső)               

Előfordul néhány üdítő kivétel is, amelyet nemcsak az alkotója olvas nagy élvezettel. Ilyen a szlovák (tót) nyelvű Frici Mica a palica (Frici Mica és a pálca), Juraj Soty (Sóti György) alkotása. Jóízű történet egy lusta asszonyról és a férjéről, no és a teljesen ártatlan, mégis pórul járt macskáról. Kár, hogy nincs meg a magyar nyelvű fordítása - üdítő a humora.

Van néhány - magas mércével mérve is - jó alkotás, mondhatnám: vers; még több ígéretes versrészlet. Meghökkentő, eredeti látásmódra valló képalkotás jellemzi Az ösztönök szerpentinjén című verset:

tragikomikus szerepek és rekedt
hangjegyek kecmeregnek
a Lét egy zavaros, vérvörös,
örökké vibráló kristálygömbjéből

opálszínű, részeg agysejtek
viaskodnak az áldott papír
márványszínű rozsdás tengelyén
rettegve a rútszakállú vasfogútól

(Demcsák Eszter)               

Akár az alkotás gyötrelmeinek szürreális megjelenítései is lehetnek ezek a képek. De jelenthetnek egészen mást is.

Valamivel kevesebb a próza, mint a vers, valamivel egyenletesebb színvonalú is. Tematikai sokszínűség jellemzi ezeket az írásokat. Van köztük kommersz (Kepenyes Gabriella: Fekete mágia), látomásos próza (Hegedűs Szilárd: A bűn; Bencsik Zsolt: Vér és eső), dokumentumnovella valóságos helyszínen és szereplőkkel (Nagy Erzsébet: Találkozás), mese (Antal Andrea: A nagymutató és a másodpercmutató), klasszikus novella (Farkas Zoltán: Az óra), önéletrajz (Szőke Ildikó: Életutam), egy mély, filozofikus humorú "egyperces" (Bencsik Antal: Változatok egy ezredesre), és néhány "irodalomgyanús" alkotás (Bencsik Antal írásai; "Gabriella": Kiterjedés).

Ma, amikor egy könyv megjelentetése "csupán" pénzkérdés, megkérdezhető: Meg kellett-e jelennie e könyvnek? Ha irodalmi mércével mérjük színvonalát, egyetlen kérdőjel a válasz. Ha azonban arra gondolunk, hány embernek okozott örömet a megjelenés, azt kell mondanunk: Miért ne?
Hogy miért ír az író, azt már sokan megírták. Hogy miért ír az amatőr? Talán választ ad rá egy "amatőr" írása.

Dr. Kutas Ferenc                

Bencsik Antal
Az író

- Te író vagy?
- Nem, én csak írogatok.
- És ez mire jó?
- Mire jó? Egyszerűen csak szükségem van rá, hogy írjak. Mint a dohányosnak a cigaretta.
- Ennyire függesz ettől a dologtól?
- Sőt. Még ennél is jobban. Ha nem írhatnék, végem lenne.
- Nem nagy szavak ezek egy kicsit?
- Ha így látod, akkor nem ismersz eléggé.
- De miért van szükséged az írásra?
- Mert a bensőm kitörni készülő vulkán. Annyi érzés és gondolat tombol bennem, annyira feszítene, hogyha nem írnám ki magamból őket, akkor végzetes kitörésbe torkollanának. Amikor írok, a toll másik vége a szívemben van, és az abból folyó vérrel írva születnek a sorok a papíron. Azt a tollat már csak erőszakkal lehet kitépni onnan. Akkor viszont a szívem is kiszakad a mellkasomból, és én meghalok.