75 éves a szarvasi agrárszakoktatás

Egy jubileumi emlékkönyv margójára
Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Főiskolai Kara Jubileumi Emlékkönyv, 75 éves a szarvasi agrároktatás - Szarvas, 2002

Minden szervezet életében határkövet jelentő fontos dátumok a "jubileumi" (25, 50, 75 stb. éves) évfordulók. Fontosak, mert számvetésre, a megtett útra való vissza-tekintésre, a jelen állapot hiteles bemutatására és a jövendő elképzelések esetleges körvonalazására késztetnek. Egy ilyen visszapillantó-összegző munka kiadására vállalkozott a Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Főiskolai Kara abból az alkalomból, hogy a szarvasi agrárszakoktatás 75 éves fennállását ünnepli. Elöljáró-ban el kell mondani, hogy a dr. Reszkető Péter szerzőségével és szerkesztésében jegyzett kötet magas színvonalon valósította meg mindazokat a célokat, amelyeket dr. Bukovinszky László főigazgató úr köszöntőjében az alábbiakban fogalmazott meg: "... kiadványunkkal célunk volt bemutatni a Kar múltját, jelenét, az oktatást végző tanszékeket és a tanszékek oktatóit-kutatóit, továbbá a tevékenységünket segítő egyéb szervezeti egységeket."

Az első részben a kötet vázolja a szarvasi agrár szakoktatás történetét, áttekinti az előd szervezeteket és a képzési szint változásainak lépcsőfokait, - részben az elődöknek (is) emléket állítva - felsorolja az intézmény egykori és mai igazgatóit és oktatóit, továbbá bemutatja a közelmúltban megalakult Tessedik Sámuel Főiskola és a Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Főiskolai Kar vezetését. A munka második részében a szerző a tanszékek és az egyéb szervezeti egységek részletes jellemzését adja.

A történeti fejezetből megtudható, hogy a még Tessedik által a 18. században kezdeményezett mezőgazdasági gyakorlati képzéssel (Gyakorlati Gazdasági Szorgalmatossági Iskola 1780-1806) indított agrároktatás, bár bő 100 éves szünettel, de 1927-től folytatódott: ekkor alakult meg a Tessedik Sámuel Középfokú Gazdasági Tanintézet. Ettől kezdve Szarvason megszakítás nélkül folyt/folyik előbb közép-, majd később felsőfokú agrárszakoktatás. A szerző négy korszakot különít el az intézmény háromnegyed évszázados történetében.

A kezdeti 1927-44 közötti periódusban egy 400 kat. holdas és egy 65 kat. holdas területen tanüzemet létesítettek, ahol országosan is tekintélyes szakemberek munkája hamar ismert és elismert képzési színvonalat eredményezett. 1936-ban kísérleti öntözőtelep létesült, ahol öntözési és rizstermesztési kísérletek folytak. A képzés népszerűségét mutatja, hogy 1945-ig 370-en kaptak itt képesített gazda oklevelet. Ez a szám tekintélyes, ha figyelembe vesszük a hazai agrároktatás akkori méreteit.
Az 1945-65 közötti időszak a középiskolai oktatás és a technikusképzés szakasza. Az első technikusok 1951-ben végeztek az intézményben. Ebben az időszakban a technikum az itt végzett munka elismeréseként országos vándorzászlót, több oktató pedig kitüntetést kapott.

A harmadik szakaszban (1960-70) a kétéves technikusképzés felsőfokú technikusképzéssé fejlődött. Fontos szervezeti változás, hogy az iskola és az Öntözési és Rizstermesztési Kutató Intézet 1961-ben közös vezetés alá került. Ez lehetővé tette a kutatók bevonását a tanításba, s javult a gyakorlati oktatás helyzete is. 1967-től az iskola áttért a hároméves képzésre. Ebben az időszakban az intézményben komoly infrastrukturális fejlesztések is történtek.

A negyedik szakasz 1970-nel kezdődött. Ez idő óta van főiskolai szintű agrároktatás Szarvason (DATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar). A Karon növénytermesztési, öntözési és meliorációs üzemmérnököket képeztek nappali és posztgraduális képzési formákban. Az idők során az oktató-nevelő munka korszerűsítése mellett elmélyült a tudományos kutatás is.
Bár a szerző nem jelzi új korszakként, de az ezredforduló valószínűleg újabb szakaszhatár lesz az intézmény életében, hiszen a felsőoktatási integráció keretében a Kar egyike lett a megalakult Tessedik Sámuel Főiskola négy karának.

A történeti részt az intézmény összes eddigi igazgatójának és oktatójának felsorolása követi. Bár a nevek egymásutánja száraz felsorolásnak tűnhet, a szerző az időrendi szerkesztéssel érzékeltetni azt a folytonosságot, azt a történelmi gyökerekhez, hagyományokhoz való ragaszkodást, amelyre az intézmény ma is jelentős részben alapozhat és alapoz. Meg kell jegyezni azt is, hogy a szerzőnek minden bizonnyal nem kevés búvárkodásába telhetett az egykori nevek felkutatása, a teljes névsor összeállítása.

A könyv második felében dr. Reszkető Péter bemutatja a Kar 10 tanszékét és az egyéb kapcsolódó szervezeti egységeket. A tanszékek leírása tárgyszerű, érdekes és informatív. Tartalmazza a megalakulás körülményeit, dátumát, az ott dolgozó munkatársak névsorát, tömören jellemzi az oktatási és kutatási tevékenységet.

A tanszéki bemutatkozás hangsúlyos része az oktatók és munkatársak egyfajta "curriculum vitae"-je. Ebből megtudható az illető végzettsége, tudományos fokozata, beosztása, oktatási és kutatási területei, szakmai-közéleti szervezeti tagsága, megjelent közleményeinek száma, fajtái és az általa legfontosabbnak tartott publikációk, előadások, poszterek, könyvek, jegyzetek stb. sora. A Kar rangját, a szakmai munka színvonalát jelzi, hogy a könyvben szereplő 54 tanár közül ketten az MTA doktoraiként egyetemi tanárok, négyen a tudományok kandidátusa fokozattal és címzetes illetve habilitált egyetemi tanári címmel rendelkeznek, kilencen PhD vagy a tudományok kandidátusa fokozattal főiskolai tanárok, heten egyetemi doktori minősítéssel főiskolai docensek, tizenegyen főiskolai adjunktusok, heten tanársegédek és tizennégyen mérnökök, szakmérnökök.

A könyv végén bemutatkoznak az egyéb szervezeti egységek és az azokhoz tartozó tanárok, munkatársak is. Ezek az egységek: az igazgatási és tanulmányi hivatal, az idegen nyelvi lektorátus, a testnevelési csoport, a kollégium, a szaktanácsadási és továbbképzési osztály valamint a tanüzem.
Összességében a kötet információkban gazdag, jól összeszerkesztett kiadvány. Ezzel együtt ismertetésünk végén engedtessék meg, hogy a recenzens két kisebb, formai megjegyzést is tegyen. Egyfelől kár, hogy az egyes oktatók által leírtak nem egységes keretbe foglaltak: például van, aki közreadja szakmai szervezeti tagságát, van aki nem, némelyek megadják megjelent publikációik számát, mások nem stb. Másrészt ez a nagy és szép munka a megjelent kötetnél - amely formailag egyáltalán nem rossz minőségű - díszesebb formát, azaz szebb papírt és kemény borítót is megérdemelt volna.

Végezetül főiskolánk Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Karának jubileumi emlékkönyvét jó szívvel ajánlom egyrészt főiskola minden hallgatójának és dolgozójának, másrészt mindazoknak a figyelmébe, akik a szarvasi agrároktatás múltja és jelene iránt érdeklődnek.

Dr. Gurzó Imre