Blaskó Mihály
Az evangélikus szlovákok eredetéről
A szlovák szövegek fordítójának megjegyzései dr. Molitorisz Pál tanulmányához

Az evangélikus szlovákok eredete - egyes kutatók szerint - a cseh-morva protestáns világba nyúlik vissza. Kishont és Felső-Nógrád lakói, egész fel Zólyomig a cseh husziták ivadékai voltak, kik később a lutheri reformáció hívei lettek. A cseh stílusra, nyelvi szabályozásra a bibliás husziták szoktatták rá magyarországi nyelvtestvéreiket a Hunyadiak korában, midőn Giskra cseh zsoldosai megszállták a hajdani Felvidék - a mai Szlovákia - középső részét.

1636-ban jelent meg Lőcsén a vaskos, cseh nyelvű evangélikus kapcsos énekeskönyv (Cithara sanctorum), mely az egész ország lutheránus szlovákságának sok kiadást megért, kedvelt énekgyűjteményévé vált. A sikeres szerző Jiři Tranovský (latinosan Tranoscius) volt, aki Sziléziából jött Liptószentmiklósra gyülekezeti lelkésznek. Imakönyve is népszerű szlovák könyv lett, akár az énekek. Ezek majdnem kétszáz évvel meghosszabbították a cseh stílus életét.

1843 nyarán beszélték meg Ľudovít Štúr, a nagy nemzetébresztő és társai, hogy irodalmi nyelvvé a hegyipatak csobogású liptói-túróci tájnyelvet, a középszlovák nyelvjárást avatják. Innen számítható a modern szlovák irodalmi nyelv megszületése.

Az 1722-ben itt megtelepült szarvasi szlovákság egyházi (mondhatni hivatalos) nyelve a Tranoscius énekeskönyv és a Králická (Králicei) biblia veretes ócseh egyházi nyelvezete: a bibličtina volt. Ennek kiejtését azonban a saját nyelvükhöz hajlították, igazították, ott is lágyítva például az e-hanggal, ahol a cseh nem lágyít (csak az e-formulával). Ugyanakkor nem tudtak átvenni a csehből az egyes jellegzetes csehes (és lengyeles) hangokat, mint az ř=rzs, amely ejtésben zöngétlenedéssel s-nek hangzik.

Ezek a nyelvi-nyelvtani sajátosságok figyelhetők meg a szarvasi szlovák sírköveken is. Az 1843-as szlovák nyelvújítás ide az Alföldre nem ért el, irodalmi normának továbbra is a bibličtina, a Tranoscius nyelve számított. Egészen a legutóbbi időkig, amikor itt is megjelent a Tranoscius csehről szlovákra fordított változata, a Spevnik.

A sírkövek igényes szövegét képzett emberek (papok, kántortanítók) fogalmazták, egyénre szabott, tökéletes, tiszta rímekkel alkotott versezettel, vagy prózában.

Az egyházi, bibliai cseh nyelv és az élő (itt, Szarvason is: közép-szlovák) beszélt nyelv közötti különbségek, eltérések csak néha zavarják meg a tiszta cseh idiómát: a " povložili" esetében egyik nyelvben sincs v hang, a "teske" esetében s (=sz) helyett mindkét nyelvben ž-hang van, a "rodzená" pedig a csehnek és a szlováknak sajátos ötvözete (csehül: rozená, szlovákul: rodená), gyakorlatilag lengyel alak.

Bár a "György"-öt teljesen csehre írták át: Jiři, de más szavaknál elhagyták a csehből az ř-t (zemřel, příkladný, přikrýva), és a szlovák ejtéshez közelebb álló alakokkal cserélték fel: zemrel, príkladný, prikrýva. A cseh nyelv ilyen továbbélése a magyar Alföld kellős közepén és maradandó emlékei a szarvasi szlovák sírköveken egészen különleges közép-európai sajátosság, s ezek a kőemlékek egészen különleges védelmet is igényelnek.

Kiszely György: Önarckép(1972

Kiszely György (1916-88) szarvasi autodidakta festő és grafikus.