Szarvasról indultam

Dr. Reszkető Péter
A gyapottól a lucernáig

Dr. Kovács Gábor ugyan nem Szarvasról indult, de munkája és életének lassan közel öt évtizede ehhez a városhoz köti. Két évtizedes vezetői munkája, valamint a közel öt évtizedes kutatói tevékenysége és az e téren elért eredményei vitathatatlanok. Meghatározó személyiségét valamikor sokan félték, többen vitatták, majd néhányan támadták. Ő "tette a dolgát" - mondja ma, és mindig talpra állt. Ma is sokan megirigyelhetnék aktivitását, életerejét.

* * *

Dr. Kovács Gábor életpályája egy hosszú és bonyolult társadalmi és politikai fejlődés, átalakulás időtartamára esik, amely együtt járt a magyar mezőgazdaság átalakulásával, különösen az ő szakterületének az öntözéses növénytermesztés nagyüzemi kialakulásával. Több mint fél évszázada van a szakmájában, igaz ma már nyugdíjasként, de naponta bejár a családi alapítású céghez mint szaktanácsadó, illetve ma is foglalkozik kedves növényeinek a nemesítésével.

A gyökerek

Kovács Gábor 1925. december 1-jén született Szerencsen. Középiskolai tanulmányait Sátoraljaújhelyen végezte, 1945-ben érettségizett. Pálya-választásában nagy szerepet játszottak családi gyökerei, amelyek sok szállal kötötték az agráriumhoz. Ezzel az identitással iratkozott be 1946-ban a Debreceni Agrár Egyetemre. Nagy hatással voltak rá tanítómesterei, id. Manninger Gusztáv Adolf és Penyigei Dénes, akik mellett gyakornoki teendőket látott el, közben megismerkedett a talajművelés "titkaival" és az olajtök nemesítésével.

Az agráregyetemek összevonása után Budapesten folytatta és fejezte be tanulmányait, ahol 1950-ben okleveles mezőgazdász oklevelet kapott. A Magyar Agrártudományi Egyetemen Kolbai Károly professzor gyakornokaként megismerkedett a füves keverékek és a takarmány-gazdálkodás elemeivel, majd bekapcsolódott a lucernanemesítésbe.

Fél évszázada a kutatásban

Egyetemi tanulmányainak befejezése után az öntözéses növénytermesztésre specializá-lódott. A sokirányú tovább-tanulási lehetőségek közül a külföldi aspirantúrát válasz-totta Taskentben, ahol ennek a tevékenységnek történelmi hagyományai vannak. Ott ismerkedett meg a gyapot-termesztéssel is, amellyel abban az időben itthon is próbálkoztak. A kandidátusi fokozat megszerzése után 1954 végén a székkutasi Gyapottermesztési Kutató Intézetbe helyezték tudományos munkatársnak. Erre az időre azonban már beigazolódott a hazai gyapottermesztés lehetetlensége, ezért figyelme egyre inkább a lucernatermesztés felé fordult.

1956-tól Szarvason

Az intézet felszámolása után 1956-ban áthelyezték a nagyarányú öntözésfejlesztési program megvalósítására létrehozott, 1950-től az Öntözési és Rizstermesztési Kutató Intézet nevet viselő intézetbe Szarvasra. 1956 tavaszától mint megbízott osztályvezető, 1957-től mint igazgató dolgozott több mint két évtizeden át.

Szarvasra kerülése után megismer-kedett az itteni lehetőségekkel, Szarvas történelmével. Lucernatermesztési szak-csoportot szerveztek a gazdáknak. Részben azért, hogy átadják az újabb kutatási eredményeket, részben pedig hogy megismerjék a híres szarvasi lucernatermesztést. 1938-ban Szarvas szántóterületének 18 százalékán termesztettek lucernát, amely állat- és lótenyésztéssel párosult.

Két év alatt nagyrészt személyesen összegyűjtött több mint 600 úgy-nevezett paraszti tájfajtát. Ezeket az Anna-ligeti kísérleti területen vetették el, szelektálták, s nagyrészt ezek képezték a szarvasi lucerna nemesítés alapját. Olyan gazdáktól gyűjtötte be a lucernamintákat, akik mindig a saját magjukat vetették el. Ilyen gazdákat talált Szarvason, Siratón, Békésszentandráson, Örménykúton, Nagy-szénáson, a taraji részen. Találkozott olyan gazdákkal is, akik igazolni tudták, hogy több mint 100 éve vetik ugyanazt a lucernát, sőt az örménykúti részen találkozott olyan idős paraszt emberrel, aki elmondta, hogy azt a lucernát termeli, amelyet még az ükapja kapott a Tessedik Sámuel lucernamag akciójából. Ezeket a lucernatájfajtákat a természet szelektálta a Szarvas környéki körülményekhez. Volt olyan gazda is, aki "szidta" a lucernát, mert a magtermesztésből meggazdagodott és az ötvenes években "kulák" lett belőle.

A begyűjtött őshonos tájfajtákat felhasználták a nemesítési munkájukban, s ma elmondhatjuk, hogy a szarvasi nemesítésű lucerna- fajták a legismertebbek, legkeresettebbek Magyarországon, sőt az utóbbi időben minden magyarországi lucernanemesítéssel foglalkozó kutatóhelyen alapanyagként használják föl az itt begyűjtött lucernatörzseket.

Amikor Szarvasra került, tudomására jutott, hogy a "Tessedik-tanya" területét, ahol Tessedik Sámuel annak idején a talajjavítási kísérleteit végezte, az 1945-ös földosztás során kiosztották házhelyeknek. Ekkor a még be nem épített házhelyeket átkérték a Városi Tanácstól a kutatóintézet kezelésébe. Így sikerült részben megmenteni Tessedik kísérleti területét.

A "Kiváló Intézet" cím átadása. Balról: Vrbovszki György, az MSZMP városi első titkára, dr. Kovács Gábor, dr. Gergely István miniszterhelyettes, dr. Szalóki Sándor, dr. Tóth Mihály, dr. Tóth József, dr. Nagy Zoltán

Az épületet is rendbehozatták, itt élt és dolgozott élete végéig dr. Gruber Ferenc a világhírű gyepnemesítő. 1960-ban egy híres kazah tudós, Antipov Karatajev - aki az "Éhségsztyeppe" talajjavításával foglalkozott - kereste fel a szarvasi kutatóintézetet, a Tessedik Sámuel által 200 éve talajjavított területeket akarta látni, mert ez volt a világon a legrégebbi ilyen kísérlet. Ezen szikes területen Tessedik Sámuel homokkal, égetett tégla törmelékkel, mésszel, valamint sárgafölddel (digóföld) végzett talajjavítási kísérleteket. (Ez a terület lehetne akár a világörökség része is. Felvetődik a jogos kérdés, kellően megbecsüljük-e Szarvas értékeit.)

Sok gondot jelentett a kutatóintézet továbbfejlesztése is, mivel 1957-1965 között sok idős kutató ment nyugdíjba, köztük dr. Hank Olivér, dr. Frank Melanie, dr. Bakó János, dr. Horváth László. Fiatal kutatókra volt szükség. Sokan kerültek ide abban az időben - köztük szarvasiak is. Igyekeztek megteremteni számukra is a kutatási, a továbbfejlődési lehetőségeket, a nyugodt alkotómunka érdekében családi házakat építettek, hogy letelepítsék őket Szarvason. Így alakult ki a Libalaposon az ÖKI - lakótelep.

Az oktatásban

1960-ban kinevezték a szarvasi Mezőgazdasági Középiskola igazgatójának is, s ezzel egy időben megindították a kétéves technikus- képzést. 1961-ben minisztériumi rendelet alapján megalakult a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum. Az öntözéses gazdálkodás fejlesztése, a nagyüzemi mezőgazdaság szervezése szükségessé tette a növekvő létszámú mezőgazdasági szakemberképzést. Fehér Lajos az akkori miniszterelnök-helyettes többször járt Szarvason, felvetették neki a gondjaikat. Ő egyetértett a fejlesztéssel, s amikor 1964-ben - a főiskola ma is meglévő dísztermében - választási beszédet mondott, bejelentette, hogy az öntözéses gazdálkodás szakember-szükségletének kielégítésére új Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum épül Szarvason. Megfelelő képzettségű szakembereket kellett képezni a Tisza I. és a Tisza II. vízlépcső által létrehozandó öntözött üzemek fejlesztéséhez is.

1965-ben indult az építkezés, a beruházás összege 66 millió forint volt. Az épületet az omladozó grófi, úgynevezett "kiskastély" helyére tervezték - ezzel persze sokan nem értettek egyet, de azt már nem lehetett helyreállítani. Módos Ferenc tervezése alapján épült meg az új, impozáns - az akkori időkben igen modern - oktatási épület a Körös-parton. Az átadás 1968-ban volt.

Vezetői tanácskozás a '70-es években. Balról: Janovszky János, dr. Szabó János, dr. Tóth József, dr. Kovács Gábor, Jansik Tamás, Melis Pál

1962-ben Szarvas térségé-ben jelentős átszervezésre került sor. A környék öt állami gazdaságát Szarvasi Állami Tangazdaság néven egyesítették, s egy vezetés alá került a kutatóintézettel és felsőfokú technikummal. Ezzel biztosították a hallgatók magas szintű elméleti és gyakorlati képzését. Az új intéz-ményben a jól képzett tanárok munkáját kiegé-szítették a kutatók által tartott előadásokkal. A kutatók megismertették a hallgatókkal a legújabb kutatási eredményeket, amelyeket a növénytermesztés, a talajtan, valamint az öntözés, a közgazdaság- és üzemtan területén értek el.
A 12 ezer hektáros gazdaságban a gyakorlati oktatást az ott dolgozó kiváló szakemberek végezték, megismertették a hallgatókat a modern gazdálkodással. A főiskolai képzés legfőbb erőssége az volt, hogy az oktatási idő több mint fele gyakorlati képzés alkotta. A hallgatók jelentős része kétéves kiegészítéssel elvégezte az agrártudományi egyetemet, s ma is szívesen emlékszik az itt töltött időkre, mint azt a 20-30, sőt a 40 éve végzett hallgatók a találkozásokon elmondják.

1958-ban a budatétényi Kertészeti Kutató Intézettől a Szarvasi Arborétum átkerült az Öntözési Rizstermesztési Kutatóintézethez. Az 1970-es években jelentős gondot okozott az arborétum fejlesztése. Évről évre növekedett az ott megtermett cserjék, csemeték iránti igény. Ezt kívánták kielégíteni, és sikerült a mezőtúri Sallai Tsz-től 20 hektáros területtel növelni az Arborétum területét. Olyan elgondolás is született abban az időben, hogy az új terület mélyen fekvő részein olyan vízi létesítményt lehetne létrehozni, ahol a különböző vízi növények, tavirózsa stb. még látványosabbá tehetnék a Szarvasi Arborétumot.

Kutatási, oktatási célkitűzéseik megvalósulását nagyban elősegítette Szarvas város lakosságának új iránti fogékonysága, akik részben mint kutatók, tanárok, részben mint technikusok és fizikai dolgozók segítették munkájukat. A kutatóintézetben, a tangazdaságban, és a főiskolán összességében több mint 1500 ember dolgozott. 1970-ben törvényerejű rendelet megszüntette a szarvasi Felsőfokú Technikumot és a debreceni Mezőgazdasági Főiskolát, ugyanakkor a két intézményből létesült a Debreceni Agrártudományi Egyetem, debreceni egyetemi és szarvasi főiskolai karral.

A kutatásban

Kovács Gábor tudományos munkásságát részben az öntözéses talajerő-gazdálkodás és az öntözéses takarmánytermesztés területén végezte. E témában készítette el a doktori értekezését, amellyel 1965-ben megszerezte a Mezőgazdasági Tudományok Doktora tudományos fokozatot. Elsőként figyelt fel az öntözéses lucernatermesztésben a fuzáriumos megbetegedésre, és erre szelektálta a nemesítési anyagát. Összesen 11 államilag elismert lucernafajta nemesítője, illetve társnemesítője. Lucernafajtái meghatározóak a hazai termesztésben, és jelentős mennyiségű vetőmagot exportálnak is.

Nemesítői tevékenységét az 1960-as évek végétől kiterjesztette a héj nélküli olajtökre és a szójára is. Ennek eredménye két olajtökfajta, amely jelentős mind a hazai termesztésben, mind az exportban. Ezenkívül előállított öt szójafajtát is. Tudományos munkásságát eddig 160 tudományos cikkben foglalta össze, társszerzője 8 szakkönyvnek.

Három generáció a nemesítésben

Növénynemesítő tevékenységéhez jelentősen hozzájárult felesége, aki mint növénynemesítő 1956-tól sok kiváló kukoricahibridet állított elő "Szarvasi" név megjelöléssel, és e hibridek jelentős részarányt képviseltek a magyar vetésterületből. Kandidátusi disszertációját kukoricanemesítésből írta és védte meg. Jelenleg is aktívan dolgozik fiával. Nemesítettek - többek között - egy magas cukortartalmú siló hibridkukoricát, amelyet Oroszországban ismertek el, és 2004-ben megindult a vetőmagexport. Dr. Kovács Gáborné Fleischmann-díjas növénynemesítő. A Kovács házaspár az első Fleischmann-díjas növénynemesítő házaspár.

A politikában

1975-től 1978 áprilisáig volt Szarvas város és környékének országgyűlési képviselője, tagja volt a Terv és Költségvetési Bizottságnak. Ez idő alatt sikerült kiharcolnia a békésszentandrási iskola építését, a Tessedik Sámuel Múzeum rekonstrukcióját, az Anna-ligeti kastély újbóli felújítását. Az 1977. évi költségvetési vitában - a többi bizottság és a bizottsági tagok véleményét is meghallgatva - 20 perces felszólalásában úgy szólt hozzá, hogy azzal nem vívta ki az illetékesek és a legmagasabb politikai vezetők elismerését. (Ezt persze csak később tudta meg.) Mondvacsinált dolgok miatt lemondatták. Felszólították, hogy Szarvasról is költözzön el, de ő maradt.

Sokoldalú tevékenysége mellett jutott ideje arra is, hogy tudománypolitikai kérdésekkel foglalkozzon. Tagja volt a Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat Szerkesztőségi Tanácsának; a "Növénytermelés", "Nemzetközi Mezőgazdasági Szemle" c. folyóirat szerkesztőségének; az Országos Vízügyi és Műszaki Tudományos Tanács; az Országos Fajtaminősítő Tanács; az Atomerő Alkalmazási Szakbizottság Mezőgazdasági Bizottságának; az MTA Mezőgazdasági Kutató Intézete Tudományos Tanácsának; a Tudományos és Felsőoktatási Tanács és a Tudományos Minősítő Bizottság Növénytermelési Szakbizottságának. Sok éven át aktívan részt vett a Hidrológiai Társaság választmányának munkájában, az Állami- és Kossuth-díj Bizottságban, valamint elnöke volt az MTA Növénytermesztési, valamint Mezőgazdasági, Vízgazdálkodási Bizottságoknak. Jelenleg is tagja a Vetőmag Terméktanácsnak. Több nemzetközi tanácskozáson és tanulmányúton vett részt, köztük Kínában, az Egyesült Államokban, s mintegy tíz európai országban.

A Kovács Gábor által vezetett intézet jelentősen hozzájárult Magyarországon az öntözéses növénytermesztési technológia kifejlesztéséhez és elterjesztéséhez. Kidolgozták a FAO Tisza II. Fejlesztési Program részeként a Tisza-völgy és a Körös-Maros vidék komplex fejlesztési programját, majd a tiszántúli termelőket is szaktanácsokkal látták el. Az intézet szakterületén az egész országra meghatározó koordinációs tevékenységet látott el, és szoros együttműködésben dolgozott számos külföldi kutatóintézettel és nemzetközi szervezettel, köztük a FAO, az ICID, az IEAE, a CIGR, az IRRI, az EUCARPIA és az IFOAM voltak a partnerei. Mindezek ellenére az 1978. évi igazgatóváltás, majd munkahelyi változása óta az intézet fokozatosan leépült. Tudományos eredményei, publikációi és fajtái azonban megmaradtak, és tovább élnek.

Az AGROSELECT táblái (légi felvétel)

A Vetőmag-termeltető és Értékesítő Vállalat Kutató Központjának tudományos tanácsadója volt 1981-től 1994-ig, majd nyugdíjasként a szarvasi AGROSELECT Növénynemesítő és Forgalmazó Kft. tudományos szaktanácsadója. Aktívan foglalkozik ma is a fent említett növények nemesítésével. Tudományos és szervező tevékenységéért hét különböző szintű állami kitüntetést kapott, valamint FAO és Újhelyi Imre Emlékérem, a Fleischmann Rudolf Emlékplakett tulajdonosa.

Epilógus

Az AGROSELECT Növénynemesítő és Forgalmazó Kft. szentesi úti központját ma már Dr. Kovács Gábor fia, ifjú Kovács Gábor vezeti, mely cég a város egyik legnagyobb adófizetője.

Ifjú Kovács Gábor mindamellett, hogy ügyvezető igazgatója a többségi tulajdonú AGROSELECT Kft.-nek, irányítja az olajtök nemesítését, végzi édesanyjával a kukoricanemesítést, és besegít a lucernanemesítésbe is. A Kft. egyébként az első állami kutatóhelyekből privatizált magán nemesítő cég. Alapításakor az volt a cél, hogy a nemesítés teljes vertikumát alakítsák ki: egy kézben legyen a nemesítés, fajtafenntartás, a vetőmag-szaporítás, -értékesítés, valamint, ha lehet az árutermeltetés is. Így az egyes tevékenységek eredménye a cégnél marad. A 8 millió Ft törzstőkével induló cég vagyona mára eléri a 160 millió Ft-ot.

A növénynemesítési tudomány családi hagyománnyá vált, mivel Gabriella unokájuk a Szent István Egyetem (Gödöllő) másodéves hallgatója, és növénynemesítésre kíván specializálódni. Nyári gyakorlatán már részt vett az olajtök és a kukorica nemesítésében, ezzel a család harmadik generációja kezdi meg a növénynemesítő munkát.