És mégis élünk...

A 750 éves Szilágysomlyó
1251-2001
(Báthory István Alapítvány, Kolozsvár, 2000, 360 oldal)

2001-ben ünnepelte Szilágysomlyó fennállásának 750. évfordulóját. Erről a partiumi kisvárosról másfél évtizede alig hallott valaki Szarvason. 1990 januárjában, a romániai forradalom lázas napjaiban - vagy inkább röviddel utána - egy kis csapat indult Szarvasról Erdélybe testvérvárost keresni. A kiválasztásban a gimnázium nagyváradi származású tanára segédkezett, ő javasolta e várost, Ditrót vagy valamelyik gyergyói települést. Somlyó volt a legközelebb.

A meglehetősen kihalt kisvárosban kissé értetlenül fogadták a szarvasiakat, nem tudták, mit is akarnak. Végül Georgescu ezredes, a város akkori katonai parancsnoka, és Muresán polgármester fogadta a küldöttséget. Ebből a találkozásból fejlődött ki a testvérvárosi kapcsolat, amely - különböző intenzitással - azóta is tart.

* * *

Szívesen írnék most Szilágysomlyóról sok szépet és kedveset, mert nagyon sok értékes embert ismertem meg a kisvárosban. De ez az írás recenzió, amelynek feladata, hogy bemutassa a jubileumra készült könyvet. Így hát most erről a könyvről fogok írni "sok szépet és kedveset", nem tagadom, elfogultan. Visszafogottan is azt kell mondanom, fantasztikus munkát végeztek alkotói. Már maga a tény, hogy megjelent, hatalmas teljesítmény. De ez a könyv szép is, jó is.

A könyv külleme

Közel 360 oldalon sorjáznak a jobbnál jobb, érdekesebbnél érdekesebb tanulmányok. Formátuma A/4-es, ez a könyvkiadásban ritkán használt méret, mert nagyalakú (14,8X21 cm). Címlapja szép és tartalmas. A barna tónusú borítót a könyv "mindenese", Hajdú Attila tervezte. (Ő a könyv szerkesztője, egyik szedője, tördelője, fotósa, illusztrátora is.) A borító képének alapja a romos Báthory-vár egyik kapuja, melynek nyílásában a város jelképe, a Magura hegy tömbje illeszkedik, fölötte egy parányi égbolt, tövében a mai város. A borító bal felső sarkában Báthory István fejedelem, később lengyel király portréja, a várfal ablaknyílásán át a sarokbástya látható (természetesen csak a számítógép varázsolta oda), a jobb sarokban a városcímer. A címlap kompozíciója minden fontosat elmond a városról.

Szilágysomlyó története

A könyv a tudós, Szabó M. Attila munkájából idéz (Erdély, Bánság és Partium közigazgatási helységnévtára), a város nevének változásait követi nyomon. Somlyó nevét fennmaradt írásos emlék 1251-ben említi először (Wathasomlyova). Innen számítják Szilágysomlyó létét. E részletből tudhatjuk meg, hogy 1692-ben már Szilágy-Somlyó néven említik, 1784-ben pedig már Szilágysomlyó. Ezzel szemben csak 1857-ben tűnik fel a román Simlâu, 1873-ban Simleu-Selagiului. 1921-ben lett a hivatalos neve Simleul-Silvaniei, 1956-tól: Simleu-Silvaniei.

A 11-12. oldalon két érdekes térképvázlat szerepel. A rajz mindkettőn ugyanaz: Szilágysomlyó városközpontja. A térkép XX. század eleji utcanevei: Ady, Petőfi, Kossuth, Rákóczi, Állomás, Honvéd, Csörgő; ugyanez napjainkban: Str. Lazar, Dasului, Barnaţiu, Sadoveanu, Salcanilor, Crinului stb. Az inga kilengésének két végpontja.

Egy recenziónak nem lehet feladata a várostörténet ismertetése, de néhány fontos mozzanat említést érdemel. A népvándorlás korából származik a páratlan gepida - talán királyi - kincslelet, amelyet szilágysomlyói leletek néven tartanak számon a régészek. Közel 8 kg arany és ezüst: edények, fibulák, érmék - gazdag díszítéssel. A középkor évszázadai a Báthoryaké. Váruk maradványai ma is a városközpontban állnak - viszonylagos épségben. A város Báthory István fejedelemtől nyerte el első kiváltságait 1577-ben. E korban vált Szilágy megye székhelyévé. 1848: Bem tábornok itt vette át az erdélyi hadsereg parancsnokságát, innen indult győztes hadjáratára.

Somlyónak 1847-ben 3337 lakosa volt, ebből 2315 magyar, 940 román; 1890-ben 4548, ebből 3661 magyar, 857 román. 1924-ben 6926 lakos, 3441 magyar, 1792 román; 1997-ben 14575 lakos, 4514 magyar, 9476 román; 1992-ben 4913 magyar, 9967 román.
A XX. század viharos történelme alaposan átrendezte a várost, gazdaságilag is, etnikailag is. A háborúkban a férfi lakosság megfogyatkozott, a zsidóság gyakorlatilag eltűnt. A század második felében jelentős iparosítás ment végbe, a lakosság száma ugrásszerűen megnőtt, miközben a magyarok száma stagnált. Napjainkban a magyar lakosság aránya nem éri el a 30 %-ot. Az utóbbi tíz év születési és halálozási adatai a magyarság lassú, de állandó csökkenését mutatja. (Ezt a témát a Lassú sorvadás... c. tanulmány részletesen taglalja.)

A város közelmúltja, jelene

És mégis élünk címmel külön írás foglalkozik az 1989-es forradalom óta eltelt évtized történelmével. A romániai forradalom óta megélénkült a magyar közélet. Az RMDSZ-nek helyi szervezete működik, Vida Gyula közgazdász személyében somlyói tagja is van a román parlamentnek. Fekete Szabó András a város alpolgármestere, a megyei tanács alelnöke. Ismét vannak magyar középiskolai tagozatok - magyar aligazgatókkal, magyar civil szervezetek. Jelentős kulturális tevékenységet folytat a Báthory Alapítvány. Az évforduló alkalmából Báthory-szobrot avattak. Testvérvárosi kapcsolatot építettek ki Nyírbátorral és Szarvassal, az egyházak pedig több magyarországi településsel tartanak kapcsolatot.

Jelentős terjedelemben foglalkozik a könyv a történelmi egyházakkal, a kulturális élettel; az "örménymagyarok"-kal, a "magyar zsidók"-kal és a "magyar cigányok"-kal. A magyar sajtó története gyakorlatilag 1944-ben véget ér: ekkor szűnt meg a több mint fél évszázados múltú helyi lap, a Szilágysomlyó.
Megírták történetüket az iskolák, de még az óvoda és a cserkészcsapat is. Jelentős helyet foglal el a könyvben a Báthory Alapítvány tevékenysége, benne a testvérvárosi kapcsolatokkal. Köztük van Szarvas is, igaz, többször is "megfakult"-nak nevezi ezt a kapcsolatot a könyv. (Valljuk be, teljes joggal, s ez nem a somlyóiak hibája.)

Jelentős helyet kapott a könyvben Szilágysomlyó magyar orvostársadalma (kissé talán mások rovására is, de a szerkesztők feltétlenül jobban tudják, milyen téma mennyit érdemel); az utolsó lapokon pedig a képzőművészeket mutatják be.
A szövegeket sok-sok archív fotó kíséri, felelevenítve a város régmúltját, közelmúltját - megőrizve a jövőnek jelenét is. Igen jók, szemléletesek az ábrák, grafikonok, diagramok.
A kötet végén a népes szerzőgárda arcképcsarnoka látható. Megérdemlik, remek munkát végeztek. Jelentős szellemi potenciál rejtőzött ebben a kisvárosban, amely most a nyilvánosság elé lépett. Ha az "idegen" végigolvassa a könyvet, szinte teljes képet kap a város magyarságának életéről. Nem könnyű élet, de - az írások ezt bizonyítják - lehet tartalmasan élni.

Nem hibátlan a könyv, ezt már - finoman - az Előszó is megfogalmazza. Úgy tudom, hogy új kiadását tervezik. Érdemes volna elgondolkozni a belső arányok módosításán. A város történetének kezdeteiről, a középkor történéseiről bőséges, részletes képet kapunk, a XX. század nyolc évtizedének forgataga mintha kívül esne a történetírók érdeklődésén. Nem a sebek feltépése, hanem a történelem teljessége kívánná meg, hogy nyomon kövessék azt a folyamatot, amely a Trianon nevével jelzett sorsfordulóval indult meg. A külső szemlélő sok-sok kérdésre nem kap választ. Hogyan alakult át a magyar közigazgatás, közélet? Hogyan változott meg a város etnikai összetétele? Hogyan váltak az iskolák román nyelvű iskolákká? (Igaz, erről az iskolatörténetek ejtenek szót, de keveset.) Mi történt a városban a bécsi döntések után? Mi történt 1945 után? Hogyan élte át Somlyó a Ceausescu-érát?

Hiszem, hogy javára válna a könyvnek, ha vázolná azt a dinamikus fejlődést, amely a lakosság számának rohamos növekedését eredményezte. Elemezni, taglalni lehetne ennek előnyeit, hátrányait. Legalább olyan fontos és érdekes része a város történetének mindez, mint ami 1990 után történt, amelyet viszont részletesen tárgyalnak a szerzők. (Tudom, persze, hogy a kívülállónak mindez jóval egyszerűbbnek látszik, mint azok számára, akik ezt a könyvet írták, szerkesztették, s az adott időszakot kisebbségi létben élték át.)

36 szerző munkája e könyv, ezért stiláris sokszínűség jellemzi. Ez egyszerre erénye is, buktatója is. Olvashatunk szigorúan tárgyszerű, a tudományos stílus felső szintjén fogalmazott tanulmányokat, színesen, élményszerűen megírt eseményeket, bensőséges hangú emlékezéseket; ugyanakkor előfordulnak olyan írások is, amelyek igényelnék a stiláris finomításokat.

Néhány cikknek jót tenne a szerkesztői "húzás" vagy tömörítés. (Nem biztos, hogy egy ilyen színvonalas könyvben feltétlenül szerepelnie kell egy-egy rendezvény teljes műsorának, bármilyen fontos is a program.) El kellene gondolkozni a képaláírások egységesítésén. Kevés szóval jelentős
információkhoz juthat az olvasó, mint ahogy ezt a képaláírások többsége bizonyítja. A helyenként elmaradt értelmező aláírás hiányérzetet eredményez.

Bármilyen remek fotós, képzőművész a kötet szerkesztője, a képek "trükközése" (esetenként torzítása) nem mindig válik előnyére a könyvnek; a fotók beszéljenek önmagukért, ha a dokumentálás a céljuk.

Szükséges lenne több helyen a szedési, tördelési, nyomdatechnikai hibák javítása is (betűközök, szóközök, behúzás, sorkihagyás, az oldalszámozás számnagysága). Mind-ezek a vélt vagy valódi hiányosságok azonban eltörpülnek a kötet értékei mellett, s e sorok írója boldog lenne, ha saját városában részese lehetne egy ilyen munkának.

Záruljon ez a recenzió Mitruly Miklósnak, a szöveg gondozójának Előszavából vett részlettel. Ebbe sűrűsödik a könyv lényege; tükrözi azt a heroikus és önzetlen munkát, amit a kötet szerkesztői, szerzői végeztek; s beleszorul az a keserűség, amelyet a kisebbségi lét, az egyre fogyó magyarság ténye vált ki:
"A könyv megálmodóinak és szerkesztőjének, úgyszintén az önmaguktól jelentkező vagy felkérésnek engedő szerzőknek a jóvoltából jelen kötet írásai, valamint a bőséges illusztráció, képanyag felölelik az élet minden területét. [...] Annak a legcsekélyebb reménye nélkül, hogy időigényes munkájukat valaki is valamiképpen honorálná anyagilag. S tették ezt azzal a céltudatos szándékkal, amelyről előzőleg már szóltunk, azzal a magukra öltött, önnönmagukból kikényszerített dacos hittel, amit A vén cigány annyi keservet megélt költője ezekkel az egyszerű szavakkal fogalmazott meg, feledhetetlenül: "Lesz még egyszer ünnep a világon". Ennek az óhajtott, várt kornak igézetében, a jövő csíráját magában rejtő- óvó, "mag hó alatt" elszántságával bocsátjuk útjára s ajánljuk az olvasók figyelmébe a kötetet, Mécs László alább idézett soraival mélységesen egyetértve:

tél közepén kezdünk tavaszi dalba
s úgy várjuk a vetésünk kikelését,
mert aratás kell: élni akarunk!"

Kutas Ferenc