Agrártörténeti füzetek

1999-ben indította útjára Dr. Ligetvári Ferenc a Mezőgazdasági Víz- és Környezet-gazdálkodási Főiskolai Karon az Agrártörténeti füzeteket. Ez ideig kilenc száma jelent meg a sorozatnak. A füzetekkel nagy tapasztalatú kollégákat kívántak megszólaltatni, akik olyan ismeretekkel és gondolatokkal rendelkeznek, melyek csak az övék, de az utókor is tanulhat belőle. Az első évben 1. Cselőtei László: Zöldségtermesztés Rákospalotán az 1930-as években; 2. Mőcsényi Mihály: Fordítások, ferdítések és 3. Mőcsényi Mihály: Ember és táj című füzetecske jelent meg. 2000-ben a 4 kötet, Kralovánszky U. Pál: Esettanulmány a hazai fehérje - program előkészítéséről; 5. Cselőtei László: A paradicsomtermelés fejlesztése és fejlődése (1948 - 1990); 6. Győrffy Sándor: Szövetkezeti állam, valamint 7. Kralovánszky U. Pál - Ligetvári Ferenc: Vízgazdálkodás és a mezőgazdaság (A 150 éve született Kvassay Jenő írásai alapján)

Tavaly, 2001-ben jelent meg a sorozat 8. és 9. száma. A szerkesztő így fogalmazza meg céljaikat: "Kívánjuk, hogy ezen rövid írások segítségére legyenek múltunk megismeréséhez, elfogadva, hogy ?csak annak a nemzetnek van jövője, amely azt múltjára építi?."

A 8. füzet. Dr. Köhler Mihály - Molnár Imre: A szarvasi gazdászélet hagyományai (1927 - 1949)

Az agrártörténeti füzetek nyolcadik számát két vérbeli, szarvasi "öreggazdász" - Dr. Köhler Mihály és Molnár Imre - írták. A nyolcadik szám ezúttal szorosan kapcsolódik a szarvasi agrárképzés, így a szarvasi gazdászélet régi hagyományaihoz. Ez azért is kiemelten aktuális, mivel ebben az évben lesz a szarvasi agrárszakképzés 75 éves, de a hagyományai még régebbiek, hiszen Tessedik gazdaképzője, amely első volt hazánkban, 1780-ban indult városunkban.

"Gazdász élet víg élet..." szól a nóta néha még ma is - bár tegyük hozzá - egyre ritkábban. A diszkózó mai nemzedék már más nótákat ismer. Ezért is tartom különösen fontosnak, hogy a régi hagyományokról halljanak, olvashassanak a mai diákok. Ehhez érdemes forgatni Köhler - Molnár szerzőpáros közel öt évtized távlatából tett vissza-emlékezését. Tehetjük ezt annál inkább, mert "a hagyományok egy része módosult formában ma is él Szarvason" - ahogyan a szerzők fogalmaznak.
A könyvecske elején Köhler Mihály a gazdásszá avatás szertartásait írja le (osztályban, az internátusban, a tangazdaságban), majd a rendezvényeket (Mikulás-est, gazdászbál, májusi szerenádozás, fáklyás ballagás, és a ma is élő sárgulás) leírása, programja következik, több fotóval együtt. A második részben Molnár Imre a gyakorlati oktatást (a naposi, hetesi és a nyári szolgálatokat) mutatja be. Ezeknek is meg van a mai megfelelője.

A kis könyv ezeken túl a mellékletben részletes anyagot tartalmaz pl. az 1948. évi Mikulási Krónikáról, az 1945 - 1949 közötti gazdásznóták szövegéről, a Gazdaifjú önképzőkör tevékenységéről, valamint az 1948. évi Sárgulásról. A könyvecske utolsó fejezete az akkori diákélet jellemző momentumait mutatja be "ötven év távlatában". Mert a diák akkor is diák volt, jelzi mindezt néhány fejezet cím: A meghiúsult borszállítás, Udvarlás, Diáksztrájk a kollégiumban, A pesti srác és a lóbefogás. Ezek részben sejtetik a tartalmat, de érdemes a könyvet is elolvasni...

A 9. füzet Vinczeffy Imre : Pásztoroktól tanultam

Ez a könyvecske annyiban más, mint az előbbi szám, hogy nem kifejezetten szarvasi témájú, de szorosan kapcsolódik a másik célhoz, mivel ez is az agrárhagyományokat ápolja, azzal, hogy az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb (!) gyepgazdálkodási szakember, Dr. Vinczeffy Imre emlékeit szedi csokorba.

Hadd idézzem a szerkesztő egy mondatát: "Az agrártörténeti füzetekkel, nagy tapasztalatokkal rendelkező kollégákat kívántunk megszólaltatni, akik olyan speciális ismeretekkel és gondolatokkal rendelkeznek, amelyek csak az övék, és kapcsolódnak az általunk vallott eszmékhez."

"Pásztor akart lenni, de csak legelős lett" írja róla a bemutató faximilén a szerkesztő.

A füzet elején a szerző önvallomását találhatjuk a "Gyermekkori élményei"-ről, benne az első találkozásáról a pásztorokkal és kutyáikkal, a "Diákkori legelős élményei"-ről, vagyis az "Útban a legelőssé váláshoz" folyamatot.

A második fejezetben, a "Találkozások" cím alatt a szerző az első emlékeiről, tapasztalatairól szól, amikor az öreg pásztorok, bojtárok, rideg gulyások által kapott iskolájáról ír. Sok szép történetet mesél el, mindegyik egy-egy gyöngyszem a nagy fűzérben. Legyen itt közülük egy kisbojtár emléke a "Holdnyi legelő" kijelöléséről, amikor a tapasztalt Bundás kutya segített neki kimérni a marhák egy napi legelőadagját: "Nem tehettem mást, fogtam a három karót, a kisbaltát és hívtam Bundást. Elindultam. Egy idő után megálltam. Gondoltam leverem a karót. Bundás hátranézett, majd ment tovább. Mivel nem mentem, Bundás megint hátranézett, vakkantott egyet és ment tovább. Nem tehettem mást én is Bundás tanácsára tovább mentem. De alig tettem meg 10 - 12 lépést, Bundás leült, rám nézett és lógatta a nyelvét. Leütöttem a karót és észrevettem, hogy Bundás már elindult ... elhatároztam, hogy addig nem állok meg, amíg Bundás le nem ül. Végre leült... levertem a cöveket, majd a harmadikat is és visszamentünk a tanyára".

Nem tudom ilyenek történnek - e még manapság?

A többi alcím is sokat mesél. Közülük néhány: Túzokcsapat, Disznólegelő, Itatók, Delelők, Karám, Villanypásztor.

A szerző (professor emeritus, MTA doktor) egyike azoknak, akik tudományos szintre emelték a gyepgazdálkodást. Emlékei egy régi, ma már nagyrészt letűnt világ képeit mutatják be.

Dr. Reszkető Péter