Máté József
Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza
(Szarvasi Krónika Kiskönyvtára, 11. 2001, 91 oldal)

Ki is győzné mind felírni, akik
Tömegestül el-elvérezének?
Tiszteljétek a közkatonákat,
Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

(Petőfi Sándor)

Városunkban minden időben volt, aki "felírja", megemlékezzen a 48-as szarvasi katonákról. Zsilinszky Mihály 1872-ben várostörténeti monográfiájában arról tudósít, hogy "A haza védelmében Szarvas is tevékenyen részt vett. Új meg új toborzások történtek, s az év végén, midőn a veszély naggyá lett, minden 19 éves legény kirendeltetett, a 20 évesek sorshúzás útján soroztattak be honvédekül".

Dr. Neumann (Nádor) Jenő 1922-ben kiadott helytörténeti munkájában részletesen elemzi a szarvasi 48-as eseményeket, majd 40 év múlva önálló kötetben jelenteti meg a Szarvas 1848-ban című alapművét.

A sor örvendetesen folytatódik napjainkban is. Máté József - városunk 48-as történetének lelkes kutatója - négy év után már a második kötetével gazdagítja a kor helyi irodalmát.

A könyv első fejezete a szarvasi honvédek immár teljes névsorát tartalmazza, a korábbi kötetben 12 név még hiányzott a sorból. A második fejezetben a szarvasi nemzetőrök és szabadcsapatosok töredékes névsorát olvashatjuk. A listákon olykor ma is ismeretes szarvasi családnevek bukkannak fel. Például Borgulya György nemzetőr dédunokája, Borgulya Pál 1920-27 között Szarvas nemzetgyűlési képviselője volt, Kepenyes András honvéd egyik dédunokája ma a Munkaügyi Központ Szarvasi Kirendeltsége vezetője, vagy Molitorisz János honvédhadnagy dédapám unokatestvére volt.

A névsorokat követő életrajzok igen érdekesek. Olvashatunk néhány soros, és több oldalas életrajzokat. Részletes ismereteket szerezhetünk pl. a tudós Ballagi Mórról, a halálraítélt, de kegyelemben részesülő Boczkó Dánielről, Kollár Jánosról, Szarvas későbbi országgyűlési képviselőjéről, vagy a szabadságról szóló nagyhatású beszédéről nevezetes Placskó István esperesről.

A harmadik fejezetben a szerző áttekinti az elesett, eltűnt, vagy a hadiesemények során szerzett betegségben meghalt 48-as szarvasi katonák névsorát és röviden utal az elhalálozás körülményeire. A kötetben közölt térkép segítséget nyújt az Ótemetőben lévő, többnyire pusztuló sírok felkereséséhez, valamint áttekinthetjük a szarvasi 48-as emlékhelyeket. A fejezetek között Arany-versek vagy versidézetek színesítik a könyvet.

Máté József munkája nem mentes hibáktól, hiányosságoktól sem. Hiányolom a tartalomjegyzéket. A verseket, versidézeteket olvasva szembeötlő és indokolatlan Petőfi mellőzése.

Néhány téves vagy hiányos adatra hívom fel a figyelmet a következőkben. Brudkovszky nem haláláig, hanem csak 1873-ig töltötte be a bírói tisztet, míg Salacz József a közölt adattal szemben 1861-87-ig volt jegyző Szarvason. Greguss Ágost nem 1824-ben, hanem 1825. április 27-én született (s Budapesten 1882. december 13-án hunyt el), a Gerő Ákos név pedig nem az eredeti neve, hanem az írói álneve volt. Réthy Vilmos és Réthy Lipót születési adatai eltérnek a más helyeken fellelhető adatoktól. Réthy Vilmos sírjának fekvése a térképen tévesen van feltüntetve.

Aggályosak az eltűnt, elesett katonákra vonatkozó adatok. A kötet 65 nevet közöl, ugyanakkor dr. Nádor Jenő 1962-ben kiadott már idézett munkájában 67 név szerepel, s a két névsorban csak mintegy 50 név azonos, így a lista 80 fő fölé emelkedik. Dr. Nádor Jenő munkáira a szerző az irodalomjegyzékben sem hivatkozik, s ezen művek mellőzése ellentmondásos adatok közléséhez vezetett. Pl. Laczjak András honvéd neve mellett a könyvben "betegsége nem ismert" megjegyzés szerepel, ugyanakkor a Nádor által kiegészített korabeli "öszveírás" szerint Temesvárnál esett el 1849. augusztus 9-én. Podani honvéd utóneve Nádornál János, a könyvben Pálnak van feltüntetve. Tusjak Pál neve tévesen kétszeresen szerepel a névsorban. Furkós Tamás honvéd Máté szerint elesett, Nádor adatai szerint viszont forrólázban hunyt el. Zlinszky István nem 1914-ben, hanem 1911. áprilisában hunyt el. A kötet nem tartalmaz adatokat az 1900. március 9-én elhunyt Dancs Béláról, aki 39 éven át volt Szarvas jegyzője 1861-től haláláig, 17 évesen állt a hon védelmére, nemzetőrhadnagyi, illetőleg honvédőrmesteri rangot szerzett, a "halásztelki sírkertben" (Ótemető) nyugszik. A munka úgyszólván mentes a sajtóhibáktól, ugyanakkor az utóneveknél helytelen a cz használata, illetőleg néhány név pontatlan (pl. Litauszky, Unghváry, Zerinváry, Baghy).

Az elegáns kötet a Fazekas és Fiai Nyomdájának munkáját dicséri.

Jókai 1850-ben írt és elveszettnek tartott, majd kalandos úton megkerült naplójában többek között a következőket írja: "Évek múlva, századok múlva lesz mit beszélni az unokáknak apáik tetteiről, s akár minő sorsra lesz hivatva a jövő nemzedék (...) szégyenelni nem fogja őket." Az utókor, ha nem is szégyelli, inkább jóindulatú feledést borít a szarvasi 48-as katonák emlékére, holott 1848. márciusa és az azt követő drámai küzdelem máig ható új korszakot nyitott hazánk történetében.

Köszönettel tartozunk a szerzőnek, hogy munkájában mementót állított a nagy idők szarvasi katonái lassanként múltba vesző emlékének neveik, tetteik felidézésével. Jó szívvel ajánlom a könyvet a szarvasi olvasóközönség, különösen a mai ifjúság figyelmébe.

Dr. Molitorisz Pál