Az idegen irány
Hartay Csaba új kötete
Barbaricum Könyvműhely, Karcag, 2001

Hartay Csaba első nyomtatásban megjelenő versét a Szarvas és Vidéke közölte 1996-ban. Első verseskötetét (Vakuljon meg az árnyék) a Szarvasi Krónika Alapítvány jelentette meg.

"Költő született a Viharsarok táján" - írta a kötet előszavában Sárándi József, a József Attila-díjas költő. Hartay Csaba igazolta állítását.

Második kötete a gyulai Mokos-kör gondozásában jelent meg (Gyertyataposás), a mostani, a harmadik a karcagi Barbaricum Műhely kiadásában. Közben pedig versek sokasága a különböző folyóiratokban, napi-lapokban, - többek közt a tiszavirág életű Sárkányfűben és a Népszabadság kulturális mellékletében is. Ez pedig rangot jelent.

Mi változott időközben? A világ nagyon sokat, de ez kívülreked Hartay világán. A versei is sokat. Már nem az az önbizalomhiánnyal küszködő fiatalember, akiről Sárándi ír. Ezt magabiztos kötetkompozíciója (is) bizonyítja. Zöld, sárga, piros, kék, fekete - ezek a színek jelentik a kötet cikluscímeit. A ciklusok kezdő verse az adott színre írt vers. Mintha Rimbaud magánhangzóinak színei keltek volna önálló életre, s teljesedtek volna ki.

"Zsákutcában gyalogolok végig" - írta 1996-ban. Úgy tűnik, hogy megnyíltak a zsákutcák, vagy legalább is nem késztették visszafordulásra az egykor meglehetősen szkeptikus hangú fiatalembert. A kötet indító verse epigrammai tömörséggel jelzi ezt:

Pedig a világ már említett változása legkevésbé sem segített a kitörésben.
Szerencsés alkat Hartay Csaba. Ezen a résen olyan helyre jutott, ahová a világ csak impressziókban szűrődik be hozzá (vagy szűrődik át rajta). Politikának, a politikának álcázott gyalázatoknak, emberi gyarlóságnak még csak halvány lenyomatát sem észlelni a versekben. Saját kis világa burokként veszi körül, megvédi őt. (Vagy talán ezzel védekezik.) Ha nem állna oly távol világától az "irodalom", azt is mondhatnám: "neoimpresszionista". Íme néhány remek kép a ciklusok nyitóverseiből:

Ami nem változott verseiben - s talán még szerencse is -, ösztönös képalkotó tehetsége. Ontja magából az olyan eredeti képeket, amelyek közül egynek is mennyire örülne egy-egy költőzseninek kikiáltott, futtatott ifjú titán.
A világmegváltó attitűdök helyett sok versében ott bujkál az irónia és a (nagyon szimpatikus) önirónia. Néha úgy tűnik, nem veszi komolyan sem magát, sem a költészetet. Vagy csak annyira veszi komolyan, amennyire megérdemlik.

Sikerül-e a "semmiből jött művész"-nek elfogadtatnia magát? - tette fel a kérdést még 1996-ban Sárándi József. Az azóta megjelent versei és ez a kötet alighanem meggyőző "igen" választ adnak e kérdésre.

Kutas Ferenc