Dr. Domán Imre
Visszaemlékezéseim
IV. rész: Szarvas 1949-1957

A mezőgazdasági nagyüzemek szervezése

1949-ben kezdődött minden gondjával, keserűségével a termelőszövetkezeti csoportok szervezése. A Dózsa, Petőfi és Táncsics Tsz-eket Hegyi, Valastyán, Hóbel szervezte. A Dózsa Tszcs irodája, magtárja, raktára lett a Hovanyecz - azelőtt Fazekas - malom. Majorja pedig a Machan- és a Frecska-tanya, innen 15 km-re a Csabai úton a Bobvos-tanya, a Hosszúsoron a Schauer-tanya. A Petőfi Tszcs központja a régi Haviár-tanya lett, de övéké volt a Bohrát- és a Kiszely-tanya a földterülettel együtt. A kilenc alapító tag Kurlik Károlyt választotta meg elnöknek. A Táncsics Tsz központja az Anna-ligeti Pál-majorban volt, majd a halásztelki Bolza-majorba költözött, a Csipkár soron pedig a Tóth- és Pribelszki-tanyákban indult a gazdálkodás. Mindhárom tszcs-ben 8-10 ló és 10-15 tehén volt az induló állatlétszám.

Az alapítók kispénzű emberek voltak, én is egyik alapítója voltam a Dózsa Tsz-nek, ugyanis a Dózsa Tsz-be olvadt Vörös Csillag és az Alkotmány Tszcs-ket indulásuk óta elláttam. Sok időt töltöttem beszélgetéssel az állatgondozók szobáiban, a tehenészek, sertésgondozók pihenőiben. Gyakran megfordultam az agronómusok kinti "kisirodáiban". Végigéltem a tsz-ek minden kudarcát és sikerét.

Az Alkotmány Tszcs egy szerény endrődi úti kisparaszti tanyában Poljak György napszámosnak szavazott bizalmat az elnöki tisztségbe, őt követte elnökként a "jóságos" Bankó Pál. A Bem Tszcs az Orosházi út mentén alakult a Melis-, a Bartók- és a Zima- tanyákban. A Klapka Tszcs Középhalmon és a Koleráson jött létre, a tagság Skorka Mihály köré csoportosult. A Haladás Tszcs-nek az Endrődi út déli oldala adott otthont, elnöke Feder Mátyás lett. Az Új Élet Tszcs-nek pedig a Kis-Halásztelek volt a bölcsője, melyet Sonkoly Pál kisgazda elnök "ringatott" a Melis-tanyában. Mindegyik tszcs-ben ismerős arcokat fedeztem fel. Sok volt közöttük az egykori béres, kanász, napszámos, kubikos, tanyás, harmados. Egymást vigasztaltuk, biztattuk.

Két év leforgása alatt az állatállomány megszaporodott. 46 tanyába lettek elhelyezve az Endrődi út két oldalán széjjelszórva.

Aztán következtek az egyesülések. Az Alkotmányból és a Haladásból jött létre a Vörös Csillag Tsz. Trabach György elnökségével, a Klapka Tszcs a Dózsa Tsz-be olvadt.

Szerveződtek az állami gazdaságok. A Kákai Állami Gazdaság könnyű helyzetben volt, adva volt a kákai legelő, és otthont adott a társulati tanya. Komár János és munkatársai feltörték a gyepet, s a rizstelepek 30 mázsás termést adtak. A rizsaratók részére barakkokat húztak fel (itt volt éjjeliőr a gimnázium korábbi tudós igazgatója dr. Nádor Jenő). Az Örménykúti Állami Gazdaság élettere a Sinkovicz, a Janurik, a Podani-, az Egyházi tanyák és a hozzájuk tartozó földek, valamint a Bakulya sor első öt tanyája lett. Az irodát a nagy-Tepliczky tanyában rendezték be. A Rózsási Állami Gazdaság Décsett és Rózsáson jött létre, központja a décsi Borgulya tanya lett. Rózsáson a Komár-Csahor tanyában létesült a sertéstelep. 1951-ben Rózsáson már 800 db-os szarvasmarha-állomány volt.

A nagyüzemesítéssel egyidejűleg fokozódott a nagygazdák, a kulákok üldözése. A bűvös határvonal a 250 aranykorona volt. Ekkor léptem be a Parasztpártba. Nagy ügyvéd házában (Béke u. 1., az épület már nem áll - a szerkesztő) volt a párthelyiség. Piaci napokon a lócákon ülő kisparasztoknak, újgazdáknak előadásokat tartottunk Sebők gazdasági iskolaigazgatóval és Marsallkó tanárral.

Rózsáson az Állami Gazdaságban 1952-ben, a nagy lósárekcéma-járvány idején a kövesút menti Kondacs-tanyában a Décsi-halom lábánál egy lókórházat hoztam létre. Ápolónak a nagy szakértelemmel rendelkező Borgulya Jánost kértem fel, de a 255 aranykoronás Borgulya pártolása miatt a gazdaságvezetőség megvádolt, s majd odahelyezett ápolónak egy becsületes munkásembert, aki még életében nem ápolt lovat, még a csutakot sem ismerte, a patát nem merte felvenni. Végül Sutyinszki, az igazgató és Tusz Jóska, a helyettese kénytelenek voltak Borgulyát, a tapasztalt csődöröst állásába visszahelyezni.

Az ötvenes évek elején súlyos gondok voltak a takarmánnyal, annak minőségével. 1950-ben kisebb aszály volt, s a következő év tavaszán tömegével törtek a tehenek csontjai. Főleg Örménykúton volt sok csontritkulás, csontlágyulás, mert az Öregföldeken, a kalciumtalajokon rossz a mész-foszfor arány. A szikeken kevesebb volt a beteg állat.

A takarmányhiány miatt mindenki szabadulni akart a szarvasmarhától, a vásárokban nagy volt a túlkínálat. Nagy szónak számított, ha állatorvosi vélemény alapján az Állatforgalmi Vállalat megvett néhány tehenet.

Szudáni fű-tábla. Benne Gráfik Pál a községi vb. elnökhelyette és Fábián Mihály mg. csoportvezető (1955)

A vágóhídon, a "koplalóban" folytak a meddőségi vizsgálatok. Egy tömeges vizsgálat alkalmával több kisvagyonú ember tehenét minősítettem egészségesnek, ugyanakkor a módos Kondacs Gyuri bácsi tehenénél gyógyíthatatlan petefészek és méhelváltozást találtam. A tanácselnök hivatott be jelentéstétel végett, megkaptam a magamét, a kulákét megengedem levágatni, a kisemberekét meg nem.

A kulák-kérdésben a vélemények úgy oszlottak meg, hogy az emberséges gazdák iránt a béresek, kanászok, aratók, harmadosok, tanyások részvéttel voltak, de a tanácsházán és a rendőrségen is mérlegelték a múltbeli magatartást. Néhány év alatt megfordult a világ. Azelőtt tíz évvel a 30 holdas lány volt a rátarti, a kisgazda lányok nem mertek ránézni a kulák-fiúkra. A harmincas években az 50 holdas legény nem kérhette fel táncra a két holdas lányt, most meg a két holdas nem állt szóba az 50 holdassal.

Jött a gyapotkorszak, termelték a gyapotot a nagygazdaságok és a kisparasztok. A májusi fagyok idején füstöltek a pelyvakupacok. Nicsovics Gyurka főagronómussal és Gajdács Bandi növénytermesztővel Örménykúton sokat töprengtünk az ismeretlen növény termesztésének fortélyain. Megcsodáltam Rózsáson a Markovics lány ügyességét, aki a sorok között haladva két kézzel kapkodta a zsákjába a gyapotpamacsokat.

Képzeletemben most is látom Sinkovicz főjegyző urat - aki miután Trabach majd Kontra "főjegyzőtől" visszanyerte hivatalát - amint az Árpád előtt fogadta a Greksza- téglagyárban újonnan létesített gépállomás "vaslovait".

A mezőgazdaság részleges kollektivizálása óta 1953 tele volt a legnehezebb. Rossz volt az előző évi termés, már ősszel érezhető volt a takarmányhiány. Ameddig lehetett legeltettünk az árvakeléseken, kaszáltattuk az árkokat. Feletettünk mindenféle hulladékot, gyűjtöttük az akác és egyéb falevelet és az avart. Az átteleltetés ügyében kötelező volt a heti értekezlet. Mindezek ellenére februárban válságosra fordult a helyzet. Az állatok csonttá-bőrré soványodtak, levágni sem lehetett őket. Egy hóviharban indítottak útra a vágóhídra lábon Örménykútról egy 50 db-os növendékmarha-gulyát. A hóban kilométerenként elfeküdt egy-egy, hogy a csapatot követő traktoros jármű felszedje azokat. Márciusban az egyéni gazdáknál megkezdődött a lovak emelgetése, mert a ló, ha elfekszik, két nap alatt a vergődés okozta kimerülésben elhullik. Februártól áprilisig 1000 db ló hullott el éhen a járásban, gyártottam a statisztikákat.

A kuláktárgyalások hangulata drámai volt. Sinkánét feketevágás miatt feljelentették, előzetes letartóztatásba helyezték, két kislány maradt a tanyában a sok állattal. Ha visszatekintek életem alkonyán ezekre az időkre, emelt fővel megállapíthatom, hogy erőmhöz mérten kiálltam az igazság mellett. Szakértői véleményem alapján Sinkánét a jelenlétemben mentette fel a bíróság. A tanyán éhen-szomjan bőgött a tehén, a disznók ríttak, a birkák bégettek, de megváltozott a helyzet, amint a gazdasszony gyalogszerrel kiérkezett, s nekilátott az állatok ellátásának.

A tanyákon mindig akadtak hős gyermekek, Szentandráson a magányos Szín-tanyában egy 13 esztendős kislány gondozta a szarvasmarhákat.

A nagygazdák átlátták a politikai helyzetet, s szemrebbenés nélkül ajánlották fel földjeiket az államnak. Cserébe meghagyták városi házukat, ingóságaikat. Vidéken munkához is jutottak, Borgulyát, Komárt, Tepliczkyt kizsákmányolással sem vádolta a régi cselédsége. A kisemberek közül sokan görcsösen ragaszkodtak földecskéikhez, őket tönkretették adóval, beszolgáltatással.

Az ország súlyos gazdasági nehézségekkel küzdött. Könnyelműség volt a lóállomány csökkentése, a lovak bírálat nélküli vágóhídra küldése. A gépek mellett nem volt szükség az országban egymillió lóra, de a piroskönyves, értékes tenyészállomány felszámolása gondokat okozott, mert a gépek száma még nem volt elegendő. Kereset exportcikk lett a ló, de nem volt meg a tenyészanyag.

Ünnepi ülés az Árpád Szálló dísztermébwen az ötvenes évek elején. Háttérben az éppen aktuális pártfeladat jelszava

A tanyai fiatalság az iparban keresett munkát, megkezdődött a tanyák elhagyása, bontása, de gyorsabban fogytak a tanyák, mint ahogy a városban az új lakások épültek. Csökkent a tehénlétszám is. Hiánycikké vált a tej. Megfogyatkozott a sertések száma, általában a nagyüzemekben nagy volt az elhullás. A parasztember alábbhagyott a baromfineveléssel, nem lehetett tojást, baromfit kapni.

Sorsom az ötvenes években

Magam e korszakban sem vittem sokra, Juhász és Déri állatorvosok vitték a zsíros VI-VIII. kerületeket és Kákát, nekem maradt a szikes Halásztelek, Rózsás és a városban a Zöldpázsit. Amikor pedig 1953. január 1-én rám kényszerítették a járási állatorvosi hivatalt megváltoztathattam volna a beosztást, de kerületemet akkora már úgy megszoktam, hogy nem akartam tőle megválni.

Tovább jártam a körzetemet, otthon éreztem magam minden tanyában és kunyhóban. Jólesett elbeszélgetni az életről, a mindennapi gondokról, a házilag barkácsolt kisasztal körül. A meghitt beszélgetések során sokat megtudtam a régi szarvasi életről. Már messziről megismerték a határban kis zöld Wanderer-Sachse segédmotoromat, később pedig DKW autómat. Régiséggyűjteményemet is ebben az időben alapoztam meg. Hamar felismerték érdeklődésemet, sokan hoztak valaminő ócskaságot a hátsó udvarból, a padlásokról, cserépholmikat, régi használati tárgyakat. Tudták, hogy ilyesmivel kedveskedhetnek nekem. Felkísértek poros és rozoga padlásaikra, megmutatták a tanyát, elmesélték a történetét. Meséltek a család, a rokonság, a szomszédság és a környék rég- és közelmúltjáról.

Az ötvenes évek közepén megnőtt a személygépkocsik száma az országban, a téli földutakra maradt a lovaskocsizás. Pedig a kocsin olyan jól el lehet beszélgetni útközben, a gazda és az állatorvos között meghitt és őszinte eszmecserék folytak. Megváltoztattam azt a szokást, hogy az állatorvos a hátsó bőrülésen kényelmesen pihen, előreültem a kocsit hajtó mellé a deszkaülésre, s így jártam néha nagy távolságokra Terehalmára vagy Cserebökénybe, de még Árpádhalomra is. Sokat kerékpároztam, útközben meg-megálltam, ismerkedtem a tájjal, a tanyákkal. A Csabai út mentén gyakran támasztottam le kerékpáromat az eperfákhoz - mert az út mindkét oldalán ilyenek voltak - s gyönyörködtem a határban. Az autóból, a volán mellől semmit sem lát az ember. A kiszállásokhoz sokszor igénybe vettem a vonatot is, Csabacsüd, Nagyrét, Kisszénás megszokott megállóhelyeim voltak, olyan is volt, hogy Balczó gazda szürke lovát a kisszénási állomásra vezette fel. De nagy utakat tettem meg gyalog is. Az örménykúti tanácsházától az erdősávon át a Maradék soron sétáltam ki az endrődi határhoz Kozsuchékhoz, és az agglegény Medvegyékhez. Útközben felismertem az ősi telepes jobbágytanyákat a XVIII. század végéről. Megtaláltam a Farkas-, a Szekretár-, a Borgulya-tanyákat, ahol közel 200 éves épületrészek is voltak. Jóízűen ittam az első soron lévő közös kút vízéből. Valamikor nem volt ám minden tanyában kút, a tanyasor egyesült erővel közösen ásott egyet.
1954-től (1966-ig) tagja voltam a Járási Tanácsnak, majd 1957-től (1960-ig) a Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának. Szerettem a testületi üléseket, minden témát megismertem. Hozzá tudtam szólni nemcsak a mezőgazdasági, hanem az ipari, kereskedelmi, művelődésügyi tárgyakhoz is. Itt sem helyeztem magam előtérbe soha, a hátsó sorokban húzódtam meg. Legmagasabb szintű hozzászólásom a közélet területén a Parlamentben 1955. novemberében hangzott el a Szarvasmarhatenyésztési Kongresszuson.

1956 Szarvason

A társadalmi feszültségek, a nyomor 1956 októberében forradalomhoz vezetett. Részt vettem a piactéren a centenáris zászló mellett lezajlott nagygyűlésen, ahol az ősz Hajdú György kisgazda beszélt. A Járási Tanács kistanácstermében üléseztünk, ott volt

J. Horváth László kutató, Fehér Mihály és Szűcs Lajos gazdasági iskolai tanár, Bakó János tudományos munkatárs, Hajós Lajos főagronómus. Vitatkoztunk, tépelődtünk, de elképzeléseink megvalósulására már nem volt idő.

Szarvasi György - aki vezető szerepet játszott a szarvasi forradalmi eseményekben - felkért, hogy vegyem át Déri Ármin állatorvos helyét. Nem fogadtam el a megtiszteltetést. Elítéltem a szélsőségeseket, a törtetőket, akik a zavarosban halászva hirtelen akartak magas polcra jutni. A tétovázókba lelket öntöttem, munkára buzdítottam őket.

1956. december 5-én fiammal Pesten jártam, s elvezettem a Bakáts téri frissen hantolt sírokhoz, ott aludták örök álmukat a fiatal, 13-15 éves kis hősök.

A forradalom leverése után minden elcsendesedett, megkezdődtek a felelősségre vonások. Gazdasági következménye alig volt a forradalomnak, az állatállomány érintetlenül megmaradt, lassan a tsz-ek is összeszedték magukat.

Epilógus

Életem során sok gondom, bajom között mindig a természettel vigasztalódtam meg. Szerettem az Élő-Körös hullámterét a nagy nyárfákkal, füzesekkel, liánszerű folyondárokkal befont fáival, az áthatolhatatlan szamárkóróval benőtt területeivel és a szarvaskerep tisztásaival. Megragadott az őszi, mélabús, melankolikus idő hangulata, félnapokat gyalogoltam az állatorvosok nélkülözhetetlen lábbelijében, a gumicsizmában. Sokat sétáltam a horgászok gyalogösvényein, elmélázgattam a kis horgászpadokon, még a csónakjaikba is bemerészkedtem. Az Élő-Körös környékének vad szépsége 1960-ban a tereprendezéssel eltűnt, de továbbra is kijártam az Aranyosba, a Kozsuch-kanyarhoz vagy a vasúti híd térségéhez. Nyáron munka után gyakran lementem a vízpartra, élveztem a magányt, a csendet, néha megmártóztam a vízben, pihentem, szemlélődtem, gondolkodtam. Beszélgettem az öreg, bajszos Fábri Márton bácsival, aki Uhrin Sanyi és Toman Jancsi gátőrök marha- és birkafalkáját legeltette, nem tudta a pásztormúltját megtagadni, ha nem is ötszáz darab, hanem csak négy-öt darab állatot őrzött, de azt hűséggel, odaadással végezte.

A Hármas-Körös hullámterében sokat fényképeztem Marsallkó Jenővel, még
Cs. Pataj Mihály festőművészt is kivittem vázlatot készíteni.

Szólni kívánok a többszáz szakközlemény, és néhány monográfia megírásáról is. Módszerem a megfigyelés volt, felismertem a törvényszerűségeket, s érlelődtek bennem a levonható következtetések, lassan kialakult a tanulmány. Sok ismeretet, adatot szereztem a föld népétől a beszélgetéseim során. Mindig nálam volt a notesz, amibe feljegyeztem a hallottakat. Legtöbbször a harmadik átdolgozás után alakult ki a végleges forma, ekkor nyugalom szállott meg, éreztem, hogy hozzájárultam valamivel az egyetemes kultúrához.

Sohasem unatkoztam, legfeljebb egy-egy hetes pesti operalátogatás hozott változást életemben. Mindig vágytam utazni, izgatta a fantáziámat a nagy világ. Már egyedül éltem, amikor anyagi lehetőségeim nagyobb utakat engedtek. Egy-egy nagy útra fél évig készültem. Tanulmányoztam az ország földrajzát, gazdaságát, szokásait, legtöbbször még alapszinten a nyelvet is megtanultam.

Megfelelt nekem a rádió és televízió nélküli magányos élet. Megszoktam a magány függetlenségét és szabadságát. Néha-néha moziba mentem, vagy kölcsönösen látogattuk egymást Szőnyi Sándor tanárral, aki szintén magányos nyugdíjasként élt.

Eltelt mögöttem egy rapszodikus élet hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. Egész életemben csendes voltam. Kielégített az, amit az élet nyújtott, a munkám, a kedvteléseim, a lakásom, a kertünk, a házam falán felfutó pirosló repkény. Megtaláltam az örömet unokáimban, éltetőm volt a természet örök forgása, a Nap, a Hold és a csillagok.

A szöveget gondozta és szerkesztette: Dr. Molitorisz Pál