Dr. Reszkető Péter
A szlovák népmozgások okai és hatásuk az Alföldön

Mottó: "..a német, török népet kivéve egyik népcsoporttal sem voltak a magyarságnak oly régi és állandó érintkezései, mint a szlávsággal" (Szekfű Gyula).

A szlovákok betelepülése Békés megyébe

Különböző források már a honfoglalás korától eredeztetik ezt az érintkezést, mivel a Kárpát-medencében jelentős számú szláv népesség volt akkor, akik első sorban földműveléssel foglalkoztak, így nem csak népi, de nyelvi és gazdálkodási elemekkel is hatottak a honfoglalókra. Egyesek szerint az itt talált szláv népesség volt a tót, de mások azt csak a dél-szláv eredetűekre értelmezik. Ma már persze a jóval később ide kerülő szláv népesség is tót-nak vallja magát.

A XVIII. században, a török kor utáni vákum nagy népmozgásokat keltett hazánkban. Ezeket még talán ismeri is a köztudat, azonban még mindig nem eléggé köztudott, pl. a mai szarvasiaknál sem, hogy rokonaik vannak nem csak a Felvidéken, ahonnan eredetileg származtatják magukat - ezt mindenki számon is tartja -, de több városban az Alföldön és a Nyírségben is. A Nyírségből idevetődötteket rendszerint tirpáknak nevezik. Pedig Nyíregyházán az - úgymond -"tirpákok" számon tartják, ma is vallják szarvasi eredetüket, és ragaszkodnak ahhoz, hogy utca legyen elnevezve Szarvas városról, az áttelepülők emlékére. Évek, sőt évtizedek óta foglalkoztat az a kérdés, kik is voltak eredetileg a tirpákok, milyen is a kapcsolat a két város népessége között, mikor és miért költöztek tovább az itt, Szarvason letelepültek Nyíregyházára?

Először is talán érdemes visszatekinteni arra, hogyan kerültek Szarvasra a felvidéki szlovákok. A törökök 17. századi kiűzetése után néptelenné váló alföldi területek benépesítése a 18. század elején kezdődött el a szlovákok levándorlásával. Ez a folyamat közel egy évszázadig tartott.

A gömöri tót parasztok már 1676-ban rendszeresen lejártak aratni az Alföldre. A folyamat elindításának vizsgálatánál Gyivicsán-Krupa (1) szerint 1673-ig mehetünk vissza, amikor is Árván, (Turócz vármegyében) leverték a protestáns felkelést, és a menekülő nagy számú kisnemesség és jobbágyság valamint leszármazottaik 1690 után megkezdték hosszú vándorlásukat a délalföldi tájak felé. Márkus (2) az ínséggel és a megélhetési gondjaikkal magyarázza kimozdulásukat.

A török korban, valamint a tizenöt éves háború következtében az Alföld jelentős része lakatlan lett. Szarvas, Décse, Káka korábbi népe elpusztult vagy szétszóródott, és nem jött vissza a lakóhelyére, de le a Maros felé is nagy területek maradtak pusztán. Jellemző a Békés megyei tájra ez időben, 1715-ben, hogy - Maday szerint (3) - csak két város és hét kicsinyke falu volt lakott, ami 344 családot és 1586 embert jelentett ekkor..

Amikor Harruckern, mint hadiszállító, megkapja Békés vármegyét, és mint praktikus ember felhívást tesz közzé, hogy benépesítse birtokát, " felhívására Csabáról, Nógrádból, majd Gömörből, Abaújból, Zólyomról és Pest vármegyéből is megindult a bevándorlás Szarvasra Az első bevándorlók tótok és evangélikusok voltak. Tessedik szerint az első betelepülő Valentik Pál volt, akit régebbi lakóhelyéről Osztroluczkynak is neveztek"- mutat rá Neumann (4)

A települni óhajtók Sporer János uradalmi intézőnél jelentkeztek, s előadták feltételeiket. Markovitz szerint (közli Zsilinszky in Neumann uo.) kérelmük a következőkre terjedt ki:
- szabad vallásgyakorlat;
- egy időre való felmentés az úrbéri terhek alól;
- egy szárazmalom építése;
- továbbá a kocsmák, mészárszékek s a halászat jövedelmeinek biztosítása;
- végül, az urasági erdőkből fát kapjanak házaik és templom építésére.

Kérelmüket, melynek legérdekesebb pontja az volt, hogy két évre mentsék fel őket az úrbéri terhek alól, szerződésbe foglalták 1722. július 23-án.

Gömöri és nógrádi szlovákokat, akiket pl. a tus (jelentése: hát) szó használata miatt tusjakoknak hívták (a 'tusjacka strana'-n települtek le, mely másfél száz évig fennállott, és ma több családnak neve a Tusjak). Az Aszódról idekerült szökött jobbágyok - más részen - az 'aszódskastranán' laktak. A kétféle vidékről való telepesek magukkal hozták Szarvasra környezetük különböző szokásait, s ezeket nemcsak társadalmi, de bizonyos jogi téren is egy ideig megtartották. Maday (5) szerint a földesúr, Tessedik és Markovitz kovácsolták eggyé őket. Ugyan csak ő mutat rá arra is, hogy az első telepesek nemcsak természetes úton, hanem újabb bevándorlás utján is szaporodni kezdtek: új betelepülők ugrásszerűen növelték a lakosság számát. Szerinte (1787-ben): "A hivatalos összeírás már világosan mutatja, hogy Szarvas lakosainak száma 63 év alatt közel huszonötszörösére emelkedett". Erről Neumann (6) így ír: "Elképzelhetjük, milyen vonzó lehetett a Szarvasra való település kivált evangélikus vallású jobbágyokra nézve. ... Így érthetjük azt is, hogy utóbb sokan más vidékről erővel is Szarvasra szöktek, otthagyva addigi földesurukat." Legnevezetesebb ilyen eset volt az aszódi jobbágyok Szarvasra szökése.

Gyivicsán-Krupa (7) szerint a szlovákok levándorlása az alföldi tájak felé több szakaszban zajlott. Első szakaszban, 1690-1711 között, főként szökött jobbágyok a törököktől visszafoglalt vidékekkel határos megyékből települtek át. Ekkor népesült be pl. a Pilis és Zemplén. A második szakaszban, 1711-1740 között a földesúri betelepítések folytak, állami engedélyek alapján, szervezetten. Így került szlovák ajkú népesség Aszódra 1716-ban, és a Dunántúlra. Nagyalföldön Békéscsaba (1718), Szarvas (1722) és Mezőberény (1723) települt így újra. A harmadik szakaszban a bácskai-bánáti területek, valamint a Nyírség, Dunántúl és Zemplén benépesítése folytatódott.

A szlovákok kirajzása: a másodlagos betelepülés

A Nagyalföld másodlagos újratelepítése a továbbvándorlókkal szintén érdekes, mára már nagyobb részt elfeledett kérdés: békéscsabai-szarvasi tótok alapítják Tótkomlóst 1746-ban és Apatelket 1747-ben. Gyivicsán (8) utal rá, hogy Szentandrás is részt vett ebben. A békéscsabai, szarvasi és tótkomlósi tótok most már együtt adnak telepeseket Nyíregyházának 1754-ben.

A túlnépesedés, mint ahogyan láttuk, tovább tartott, és a felesleges népesség még a XIX. században is tovább mozgott pl. a Dél-alföldről a csanádi vidékekre. A népmozgás É-D-i, a jelentősebbek közül csak a nyíregyházi volt fordított irányú.

Ugyanakkor az új gazdálkodási formák, és az ehhez kapcsolódó telepedések hatása is megfigyelhető: pl. Békéscsaba határából kiválik Telekgerendás, Kétsoprony, Csabaszabadi, Gerendás. Szarvasból kiválik Csabacsüd, Kondoros, Kardos, Örménykút. Békéscsabáról, Szarvasról, Tótkomlósról Elekre költöznek még 1946-ban is szlovákok. Külön fejezet lehetne az 1946-48-as szlovákiai lakosságcsere.

A benépesítésnek egyaránt volt tehát társadalmi, tudatos és ösztönös jellege. A túlnépesedés Szarvas újratelepítése után nem sokkal már elemi erőként hatott, így nem csak a nyíregyházi kirajzás, de más népességmozgás is ismert.

A termelésben döntő lett az a megszaporodott több ezer, új munkáskéz, amely a feudális kötöttségek mellett termelni, élni akart. Ebbe a helyzetbe döntően beleszólt maga a szarvasi határ, vagyis az a korlátozott földmennyiség, amelyen itt termelni ekkor lehetett. A feudális termelési viszonyok között Szarvas jobbágytársadalmának gazdasági és társadalmi helyzetét egészen részleges felszabadulásáig, vagyis 1845-ig, döntően a föld hiány határozta meg.

Jelen tanulmány fő kérdése az, hogy mi mozdította tovább 1753-55-ben az alig hogy itt megragadt népet. A kérdés megértéséhez meg kell vizsgálnunk az akkori XVIII. század közepi viszonyokat.

Ebben az időben az állattenyésztés volt a fő megélhetési lehetőség. "...az állattenyésztés egészen a múlt század közepéig sokkal jelentékenyebb volt a földművelésnél. A Körös szabadon folyt, és évente óriási területet öntött el. Ezt pedig nem lehetett használni másnak, mint legelőnek. Kivált szarvasmarha tenyésztés volt általános a békés vármegyei pusztákon..." írja Maday (9). Kezdetben örmény bérlők, majd a szarvasiak is rideg állattartás folytattak. Jellemző adat 1773-ban Szarvason 2069 tehén, 1992 borjú, 7932 juh, 290 hízott ökör, 1691 sertés, 904 igás ökör, 2491 ló, 392 csikó volt. Maday (10) szerint ekkor 4940 volt a lakosság száma. A népesség gyarapodás még a különböző kivándorlások ellenére is töretlen maradt. A város újra-alapításakor 1722-ben 300 lélek, 1762-ben 2340, 1787-ben 7789, 1817-ben 13743, 1830-ban 14813, 1850-ben 17530, 1870-ben 22446, 1890-ben 24393, 1900-ban 25773, 1910-ben 25879 lakosa volt Szarvasnak.

Ponyiczky (11) szerint is Szarvas hátára 1756-ig nagyobb részt legelőkből állott, és az ott tartott állatokból éltek, a lakosoknak hatalmas gulyáik, méneseik, nyájaik voltak.

Az extenzív állattenyésztésre, a rideg állattartásra volt alkalmas az akkori alföldi pusztaság, de az csak egy meghatározott számú népesség eltartását tette lehetővé. A gazdálkodási forma ez időben a háromnyomásos gazdálkodás volt, ahol a határrészt három részre osztották fel, az egyikben őszieket, a másik részen tavasziakat vetettek, és a harmadik ugar volt, ott legeltetést folytattak. Ebben az időben, vagyis a XVIII. sz. derekán még a földbirtokosok is főként állattenyésztésből éltek. A szaporodó népesség eltartására ez a rendszer azonban nem volt alkalmas, így a népesség kirajzása oldotta meg ezt a problémát. Így érhető meg tehát az is, hogy ezeket a népmozgásokat az akkori igen erős röghöz kötöttség ellenére sem gátolta, akadályozta az uraság. Érdekes az is, hogy a tovább költöző népesség felszaporodása az új helyen ugyanúgy folytatódott, mintegy megismétlődött ott is az egész folyamatot elindító gond, a túlnépesedés.

A XVIII. sz. vége felé kezdett kialakulni a majorsági gazdálkodásnak nevezett földhasználati forma, amely az ugaros gazdálkodásból fejlődött ki, és a jobb földeken kiépülő majorokat, valamint az oda, a köré letelepülő munkaerőt - a cselédséget, és a bérmunkát vállaló nagyszámú paraszti réteget is jelenti. Ehhez egyrészt a biztonságos termelést megalapozó vízrendezéseket, folyószabályozásokat kellett megkezdeni, másrészt az új növények termelésbe vonásával a szántóföldi termesztés kiterjedésével új gazdálkodási forma indult el, ami egyben a hagyományos rideg állattartás visszaszorulását is hozta. Mindez újabb hullámot is gerjesztett, ami Szarvas környékén az újabb telepek, majd azokból lassan kis falvak kialakulását eredményezte (Csabacsüd, Kondoros).
Kósa (12) így ír ezekről: "Az Alföldön a török megszállás alóli felszabadulás utáni gazdasági újjászerveződéssel, a telepesek új honfoglalásával keletkező energiákban, valamint a XVIII. sz. legvégétől a francia háborúkkal kezdődő és háromnegyed évszázadig tartó mezőgazdasági konjunktúrában találjuk meg az említett nagy változások alapjait."

Nyíregyháza újratelepítése

A gazdálkodással kapcsolatban Márkus (13) mutat rá elsőként azokra a tényezőkre, hogy miért mozdult újra tovább, más vidékek felé a Szarvason alig letelepült szlovákság, amikor Gr. Károlyi Ferencről azt írja, hogy az elnéptelenedett birtokát benépesíti a XVIII. sz.-ban: "...mert százszor könnyebb jószágot találni és venni, mint gazdaembert belé". Acsádi (14) azt írja: "Nyíregyháza annyira elpusztult légyen, hogy csak a szél fujdogálná helyeit."

Egyrészt ott van tehát az újabb üres terület, másrészt más részeken a túlnépesedés.

A gróf ügyes-bajos dolgainak végzése közben egyszer átutazik Szarvason, ahol érintkezésbe lép egy felvidéki származású nemes csizmadiamesterrel, Petrikovics Jánossal, akitől megtudja, hogy Szarvason fölös számú gazda van, akinek már nem jutott a Harruckern-birtokból elegendő szántó- és legelőföld. A fölös gazdák száma a felnövekedett gazdafiakkal állandóan gyarapszik, megkéri nemes Petrikovics Jánost, hogy ezeket toborozza össze és vezesse át az ő néptelen nyíregyházi és cserkeszi pusztájába. Meg is hívta, hogy az "impopuláció" helyét "személyesen vizsgállya felül", aki a nyíregyházi látogatása után hazatérve hamarosan megkezdi a telepesek toborzását.

Gr. Károlyi Ferenc pátens levelet ír és küld a Békés megyeieknek, melyben azt írja: "Nagy Károlyi Gróf Károlyi Ferencz Erdődi, Bélteki, Csongrádi, Megyeri ...Váraknak és Dominiumoknak Örökös Ura...adom tudtára mindeneknek az kiknek illik ezen pátensemnek rendében, hogy Nemes Szabolcs vármegyében vagyon Nyíregyháza és Cserkesz nevű két pusztám, mellyeknek impopulációján igyekezve szándékoznám azért az kiknek fog tetszeni, ezen írásomra bízvást jöhetnek; ...három esztendő béli szabadságuk lészen hasonló képpen az Ttetes Nemes Vármegyétől, el telvén az három esztendő az Nmes Vármegyétől extrahált accorda szerint egy-egy aranyat fognak fizetni ad quantum palatinale minden gazda, akár szegény és akár gazdag légyen; közönséges denominatió szerént aranyosok lésznek; egyébbell nem fognak terheltetni. Az dominum részéről pediglen hasonló képpen az három esztendők elteltével, ha tetszik általjában végezhetnek mindenféle dominále beneficiomokról s maguk bírhatják erga censum annualem, több vagy kevesebb esztendőkre, a mint magoknak az lakosoknak fog tetszeni. A mellett hogy ha azon határon nem férhetnének jövendőbe, a melletti leveő pusztákat jure vicinitatis az Dominium fogja számukra megárendálni; templomot építhetnek magoknak a micsodásat tetszik s papot is tarthatnak mennyivel be érik. Házaknak való fákat /mivel ottan nincsen/ fogok erga condignum valorem adminisztráltatni. Hírül adtam saját kezem írásával, s szokott pecsétemmell meg erősített levelemet Nagy Károly 16 Máy 1753. Gr. Károlyi Ferencz."

A pátens levélen látható az örökösnek, Károlyi Antalnak is az ellenjegyzése

Petrikovics először Szarvason, majd Tótkomlóson és Békéscsabán jár. A nyíregyházi levéltárban megtalálható az az 1753 évi levél, mely tartalmazza a Békés megyei átköltözésre jelentkező gazdák nevét, melyben 320 név szerepel. Petrikovics 1753 őszén néhány vállalkozó kedvű gazdával ismét megjárja Nyíregyházát: egynéhány gazda már az őszi vetést is elvégzi s jelképesen foglalónak ott marad. A telet elhagyott földházakban húzzák ki. A nyíregyházi telepesek zöme 1754 tavaszán költözik Békés megyéből az új lakóhelyére, de az evangélikus egyház egyik vizitációs jegyzőkönyvében 1753 szerepel.

Ha hozzáteszzük, hogy Szarvason az itt maradottak még az 1800 évek elején is robottal, adóval, és egyéb szolgáltatásokkal tartoztak a földesúrnak, akkor érthető, hogy a fölös lakosság még ezektől is szabadulni kívánkozott és átköltözött új területekre, ahol egyébként még több szabadságot és talán több lehetőséget is remélt. Az új helyen, Nyíregyházán - mint ahogyan a pátens levélben is látható, az un. Aranyosok (zlatkári) évente csak egy aranyat fizettek a földesúrnak, ráadásul földet, fát és szabad vallásgyakorlást kaptak. Így a szinte kilátástalan helyzetben lévő fölös lakosság, főként a fiatalok kapva-kaptak az új lehetőségeken.

Maday (15) a származás szerinti megkülönböztetést tesz, és ez alapján szarvasiak voltak: Moravszki, Palic, Markó, Garaj János, Gyuris Pál, stb. 1754-ből Nyíregyházán már meg volt a Szarvasi utca az ott letelepültek névsorával. Érdekes lehet ma is egy szarvasinak szemelgetni a nevekből: pl. Szmoljar Juro, Filyó Stefan, Babinszky Jano, Belopotocky Janos, Brtka M., Draga Andras, Strbak Maco, Frcska Maco, Tomasovszky Ondris, Krtyik Martin, Zajacz Janos, Moravszki Juro, Trnyik András, Szokol Juro Mlinar, de Gombos János, Nagy György és János, Tóth György, Kuzma Juro és Kis István neve is ott szerepel, többek között. Külön olvashatók a békécsabaiak (Csabanszke ulicy): Bobály, Bánszky, Fizely, Henzsely, Hogyan, Hudák, Hronyec, Jeszenszki, Kralovszki, Krupa, Pokoracki, Pásztor, Prekop, Rausz, Ruman, Stefanidesz, Sztrehovszki, Zrak (némelyik kihalt ott azóta). Ezek 1717-ben Békéscsabán mint első telepítők szerepeltek. Kitűnik tehát, hogy az áttelepülők valóban egy utcában helyezkedtek el az új helyen, és megőrzik a kibocsátó emlékét utcanévvel is. "A mai tirpák köztudat ma már csak öt gazdacsaládról tartja számon a bokortanyákon a nemesi származást. Ezek a következőek: Nádassy (Trtyánszky volt), Kovács (Lovas előnév nélkül), Nagy, Bukovinszky és Márkus" - írja Márkus (16).

Részlet egy 1754-ben készült névsorból: a Sarvašska ulica (Szarvasi utca) lakói

Gr. Károlyi újra megbízta Petrikovicsot, hogy menjen el a Felvidékre és toborozzon ott is a nyíregyházi telepítés érdekében. A hírverésére Hontból, Gömörből, Zólyomból és Nógrádból újabb rajok érkeztek Nyíregyházára. A felvidéki tótokat sokkal könnyebb volt megmozdítani és áttelepítésre bírni. A felvidéki rajok érkezését egyébként a Békés megyeiek nem vették szívesen. Idetelepítésükkel Petrikovics elveszítette minden népszerűségét. A felvidéki családok fenntartották kapcsolatukat a korábbi lakhelyükkel és az otthon maradottakkal. A jobb életkörülmények közé kerültek maguk után hívták azokat.

Nyíregyháza telepítésében három benépesedési hullámot különítenek el. Ezek térben és méretben is különböznek egymástól: Az első a Békés megyei származásúaké volt: elhelyezkedésük körülbelül három évig tartott /1753-55/. Sirácky (17) szerint 134 személy Szarvasról (név szerint pl. Juraj Markó, Adam Sul'an, Ján Smolár, stb.); továbbá Békéscsabáról 18, Mezőberényből 39, Tótkomlósról 19, Orosházáról 3 és még Gyuláról is 1 személy érkezett. A második hullámot a felvidéki eredetű és a gazdarendbe tartozó rajok jelentik. Elhelyezkedésük valamivel több ideig tart (kb. öt évig: 1755-1760). A két első hullám hozta telepeseket főképpen a közös /evangélikus/ hit tartotta össze. Magatar-tásukban különbségek mutatkoztak, állapítja meg Márkus (18), amit a szájhagyomány is számon tart, de nyelvjárási különbségek is voltak. A harmadik hullám 1920-ig tartott.

A szarvasiak az első hullámban játszottak meghatározó szerepet a nyíregyházi benépesítésnél. Az áttelepülés után zömmel együtt maradtak, egy utcában telepedtek le, ez a Szarvasi utca, amely ma is megtalálható, és az akkori kis falu, Nyíregyháza életében rögtön meghatározó erővé is váltak, kézbe vették a falu vezetését is. Márkus (19) szerint Nyíregyházán először betelepülő Békés megyeiek kapták a határ legjobb részét: Kis-cserkesz és Nagycserkesz között. Szerinte "...valóban a legtisztább evangélikus népességű és törzsökös tirpák bokortanyák ezen a területen találhatók. Ilyenek pl. Verbőci-, Sipos-, Markó-, Sulyán-, Róka-, Mohos- és Benkő-bokor".

Részlet az 1754-es nyíregyházi "lakónyilvántartásból"

Mi mozdította tehát tovább az alig letelepült szlovákságot Békés megyéből? Ki kell egészítenünk a Markovitz által közölteket, amikor az átköltözések és a továbbköltözések okait összegezzük.

A népmozgások mozgató rugóját több tényező adja:
egyrészt: a 17. századtól rendszeresen jártak le a felvidékiek arató-cséplő-munkákra, a Nagyalföld egész területére, ami csábítólag hathatott;
másrészt: jellemző lehetett ekkorra a relatív túlnépesedés, amit csak fokozott a föld korlátozott volta;
harmadrészt: társadalmi-vallási problémák is szerepet játszhattak az evangélikus népesség kimozdításában, és az új otthonukban biztosították számukra a szabad vallásgyakorlást is;
negyedrészt: ekkor a jobbágyok röghöz voltak kötve, levándorlás esetén azonban szabad menetelű jogokat remélhettek;
ötödrészt: a nélkülözés és az ínség után a jobb körülmények reménye, ígérete szintén hozzájárulhatott a népmozgásokhoz.

A fenti szempontok részben változtak a Szarvasról továbbköltöző új telepeseknél. Itt is szerepelt, de már más vonatkozásban, a csábítás, az új, a jobb ígéretének csábító hatása, de a fő szempont a túlnépesedéssel járó földelaprózódás és az akkori gazdálkodási forma szűkösebb eltartó képessége lehetett. Másrészt szerepet játszhattak az átköltözésükben a Szarvas környéki természeti-földrajzi viszonyok is, gondolok itt a Körös áradásaira, vagy a nagy szárazságokra, és ehhez járulhattak azon ígéretek, amit láttunk Károlyi pátens-levelében is, vagyis a még nagyobb függőség, az adómenetesség, vagy az önállóvá válás lehetőségének ígérete. Annál inkább fontosnak tartom ezeket a tényezőket, mert mint később kiderül, ezeknek meghatározó szerepük lesz az új helyen a későbbiekben is.

A "Csabianske ulicy" (Csabai utca) névsorából

Nyíregyházán a korábbi népszaporulatot a múlt században Újfehértó és Nagykálló vezette le, majd gyakorlatilag az egész megyében szétszóródtak a fölös számú tótok. Erre számos bizonyíték található a nyírségi falurészek és családok neveinél (pl. Ófehértón a Pócsi út mindig is a tótok utcája volt, de itt már a nevek módosulnak az anyakönyvezéseknél, így pl. Prékopból Prekup lesz stb.).

A tirpákok

Érdemes néhány gondolat erejéig áttekinteni kik is a tirpákok? Érdekes az a megállapítása is Márkusnak (20), hogy csak a valóban evangélikus vallásúakat szokták tirpáknak nevezni, és hogy a régebbi városvezetés valamikor kizárólag a Békés megyei származásúak kezében volt. Később azonban ez a helyzet megváltozott. Tirpák név eredete Nagykállóba, az akkori megyeszékhelyre tehető, akik a nyíregyházi tót származású telepeseket nevezték (gúnyolták) így. Simkó Gyula (21) már azt írja: "Békés megyéből Nyíregyházára telepített tót ajkú népet, amellyel a felvidékről és külföldről jövő szintén tótajkú telepesek egybeolvadtak, közös néven tirpákoknak nevezik". Krúdy Gyula (22) így ír (In Szohor 1924): "Az egykori tirpák pirult, szégyenkezett, haragudott valaha e csúfolódó szó miatt. A mai tirpák gazda büszkén a mellére üt és mondja: Igen én tirpák vagyok! Ez a csúfnév idővel megtisztelő, dicsérő kifejezéssé változott."

A Nógrád megyei tótoknál a trpák szónak jött-ment jelentése volt, gúnynév lehetett, majd népnévvé vált. A trpák-ból - ami tűrni jelentéssel is bír, kialakult tirpák népnevet a felvidéki, tót-palócos nyelvjárást beszélő gazdákra használták eleinte Nyíregyházán. Kezdetben a békésiek így különböztették meg magukat a felvidékiektől. Később átveszik mások is, és minden nyíregyházi tót tirpák lesz, sőt az egész megyére kiterjesztik, joggal. A tirpák kisgazda réteget lehet tehát tekinteni a bokortanyák igazi népének, akik mindannyian kétnyelvűek voltak.

Kósa (23) mutat rá, hogy kicsiben hasonlít az új "telepes mentalitás" és annak pozitív szellemisége az amerikai földrészre áttelepülőkéhez, amihez hozzátehetjük, hogy a tovább mozdulás is (pl. Szarvasról) ugyancsak hasonló azokéhoz. Ez az új mentalitás egyébként meghatározó tényezője lesz Nyíregyháza várossá, majd megyeszékhellyé szervezésében. Ebben lendítő erők voltak a szarvasi áttelepülők, a mai szarvasiak rokonai.

2000 őszén sikerült kimozdítani a két város kisebbségi önkormányzatának kapcsolatát a korábbi személyes szintről, és a Szarvasi Szlovák Önkormányzat delegációja meglátogatta a rokonokat Nyíregyházán. A delegációt a hagyományokat lelkesen őrző kis csapat fogadta Bánszki János, Garai Mihály, Leiner István és Hudák László dr. személyében. A delegáció megkoszorúzta a betelepülők emlékoszlopát, meglátogatta a Cserkesz-pusztai bokortanyákat, a Szarvasi utcát, és a város más nevezetességeit. Fogadta a delegációt a polgármester-helyettes is.

A program 2001-ben Szarvason folytatódott a nyíregyháziak látogatásával. Örömmel láttuk, hogy a magukat ma tótnak nevező szlovák utódok a kissé leminősítő emlékű "tirpák" elnevezést vallják és felvállalják, mint annyiszor már az elmúlt évszázad során, és megpróbálják erénnyé formálni annak a jó hagyományait. Szorgalmukat és a szépülő, gazdagodó Nyíregyházát látva bizton kívánhatunk sok sikert nekik ehhez.

Szarvasiak a tirpák-emlékoszlopnál: (balról): Folytán János, dr. Lovász György, Závoda Ferenc, Szklenárné Tóth Éva, dr. Reszkető Péter, Szigeti Erika

Nyíregyháza 2001-ben szobrot avatott Petrikovics Jánosnak és Károlyi grófnak.

Felhasznált irodalom: Karácsonyi J.: Békés vármegye története. 1896 Bp. III. 218 p., 245 p., VII. 590 p. Nádor Jenő sz. Bp. 1938 A magyarságtudomány könyvei sorozat. Szarka László: A szlovákok története. Bereményi Kiadó Bp. Szekfű Gyula (szerk.): A magyarság és a szlovákok, Bp. 1942, 5. p. Tessedik Sámuel: Szarvasi nevezetességek azaz Szarvas mezőváros gazdasági krónikája, Nádor Jenő ford., Bp., 1938. A magyarságtudomány könyvei sorozat. Tessedik S.: A paraszt ember Magyarországon, Pécs, 1786. Fazekas Á: Szlovákok közül - tirpákok közé. Nyíregyháza, 2001.

A nyíregyházi Szarvasi utca emléktáblája

Jegyzetek: 1. Gyivicsán Anna-Krupa András: A magyarországi szlovákok, Utmutató Kiadó 1997. 3 o. 2. Márkus Mihály: A bokortanyák népe. Tanya, falu, mezőváros, 1943, 13. o. 3. Maday Pál: Szarvas története, 1962, 51. o. 4. Neumann Jenő: Szarvas nagyközség története, 1922, 46. o. 5. Maday uo. 54-55. o. 6. Neumann uo. 46. o. 7. Gyivicsán- Krupa uo. 5-7. o. 8. Gyivicsán- Krupa uo. 89. o. 9. Maday uo. 10. Maday uo. 11. Ponyiczky Zoltán: Szarvas város települése és építkezése, 1911, Bp., 120 .o. 12. Kósa László: Ki népei vagytok? Jelenlévő múlt, Magyar néprajz, Planétás Kiadó, 1998. 176. o. 13. Márkus ou. 64.o. 14. Acsádi L.: A magyar jobbágy története, Bp., 1908, 369. o. 15. Maday uo.55.o. 16. Márkus uo. 113-115. o. 17. Siracky, Jan: Stahovanie Slovákov na Dohnu zem v 18. a. 19. storoci, Vydava Tel'stvo Slovenskej Akademie Vied, Bratislavo, 1966, 140 o. 18. Márkus uo. 113. o. 19. Márkus uo. 18. o., 20. uo. 115. o. Márkus uo. 21. o. Simkó Gyula: Nyíregyháza és tanyáinak települése, 1909, 106. o. 22. Krúdy Gyula: Nyíri emlékek. In Szohor Pál: Nyíregyháza az örökváltság 100 évében, 1924, 19. o. 23. Kósa uo. 175. o.