Szarvasról indultam...

Dr. Kutas Ferenc
Egy ritka "szakma" pályaképe
Beszélgetés dr. Misur György ny. nagykövettel

Amióta dr. Misur György nevéhez odakerült az "ny.", többet tartózkodik Szarvason. A Kossuth utcában örököltek felesége révén egy családi házat, itt töltik a hétvégeket, a családi ünnepeket. Itt beszélgetünk kellemes környezetben.

***

- Ez a mi "ősi" családi fészkünk. Persze nem több száz éves, mint Skóciában a családi házak. Itt Szarvason az 1920-as években kezdtek építeni ilyen polgári házakat. A feleségem nagymamája építtette a három fiának. Amikor apósomék - dr. Gerő Pál és felesége - elhunytak, el kellett dönteni, mit tegyünk ezzel a házzal. A két fiam is azt mondta, szó sem lehet róla, hogy eladjuk. mert az egész gyerekkoruk ide kötődik. Idehoztam őket hatnapos korukban, itt töltöttünk minden karácsonyt.

Ilyen "felvezetés" után kerültek elő a családi fotók. Válogattunk belőlük, beszélgettünk az elődökről, majd megkezdődött a személyes hangvételű interjú - emlékekről, pályáról.

A szarvasi évek

A szülők

- Tősgyökeres szarvasi vagyok, ameddig csak vissza tudunk menni a dokumentumokkal, szarvasiak az ősök. A szájhagyomány szerint a Misur család valamikor a második hullámban, az 1700-as évek közepén telepedett Szarvasra az akkori Felvidékről, Árva megyéből. Az első szarvasi Misur bőrnadrág-szabó volt. A család eredetileg nem így írta a nevét, hanem Misúlynak, időközben alakult át valamilyen okból. Ez azonban nem bizonyítható, csak szájhagyomány. Családunk tipikus szarvasi család. Vannak benne tótok: Benkovics és Misur; magyarok: Veres és Molnár. Vannak Szarvason még Misurok, de ők hosszú u-val írják a nevüket, és vagy van rokoni kapcsolat köztünk vagy nincs, ez még az Árva megyei homályba vész.

Itt jártam óvodába, iskolába. Szüleim nem éltek rendezett körülmények között. Amikor megszülettem - bár édesapám az első pillanattól el is ismert, nevére is vett -, szüleim nem voltak olyan anyagi helyzetben, hogy összeházasodjanak. Apám a Szociáldemokrata Pártban aktivista volt. Nem csinált nagy dolgokat; terjesztette a Népszavát és ilyesmiket. De ez elég volt ahhoz, hogy megbízhatatlannak tekintsék a munkaadók. Molnársegéd volt, dolgozott a szarvasi Szövetkezeti Malomban is, de a molnársegédek az ország minden részébe eljutottak, hiszen ez szezonmunka volt. Édesapám nem látta biztosítottnak a család ellátását, bár látogatott, támogatott, szüleim csak tízéves koromban házasodtak össze. Addig keresztszüleimnél éltem. Keresztanyám édesanyám testvére, férje Kohut János jó nevű cipész volt, ismert ember, hiszen dalárdába járt, citerázott. Testvérem nincs, viszont családban nőttem fel, keresztanyám lányával, Kohut Csöpivel, aki később elkerült Budapestre, táncdalénekesi pályát futott be, és - hála istennek - most is jó egészségnek örvend.

Csöpi és "Öcsi"

Óvodából hoztam magammal egy barátságot, amely a mai napig tart. Tisljar Pállal iskolába is együtt jártunk, ez a szarvasi Állami Elemi Népiskola volt, négyosztályos; onnan a gimnáziumba kerültünk, együtt érettségiztünk, és a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Ő műszaki ember lett, a Tungsram vezérigazgatóságának egyik tagja. Nemes Feri, Bagi Robi, mindketten szentandrásiak szintén szarvasi eredetű barátaim voltak. Szarvasi osztálytársaim: Tihanyi Miska, Sztrehovszki Zsuzsa, Darida Feri, Folytán Jani, Pekár Pali, Lázár Lajos, nem is tudom őket hirtelen felsorolni.

A gimnáziumban volt egy híres tanárunk volt Gasztonyi József, aki észrevette, hogy jó nyelvérzékem van, ezért engem külön tanított franciára, külön feladatokat adott.

Az elemi iskola harmadik osztályában (1941). Az ülő sorban harmadik Misur György.
Tanítónő: Nagy Jolán

Emlékezetes marad számomra, amikor azzal ment le a tanáriba: Képzeljétek, a Misur gyerek franciául felelt földrajzból! Mert hogy azt is ő tanította. Két dolog jellemezte akkor az iskolát: az evangélikus szellemiségű befogadó szemlélet, hiszen nem volt különbség gyerek és gyerek közt. Koedukált iskola volt, de az evangélikus többség mellett jártak ide katolikusok, reformátusok és zsidók is. Ebből soha nem volt probléma. A másik: a minőségre való törekvés. Az utolsó években Kunos tanár úr volt az osztályfőnököm, előtte Margócsy tanár úrtól tanultuk a magyar irodalmat, később a feleségem is tőle tanulta, úgyhogy ugyanazokat a verseket tudjuk ma is tökéletesen. Én még ma is tudok latin memoritereket Gyarmati tanár úrtól. Ez az igényesség és ez a szellemiség adott valamiféle induló töltést az embernek.

A gimnáziumban (1943/44). A felső. sorban jobbról ötödik. Tanár: Gyarmati András

Amikor közeledett az érettségi, amire még petróleumlámpánál készültem - ez 1950-51-ben volt - politizálódtunk. El kellett dönteni, hogy mit csináljunk. Én mindig érdeklődtem a közélet iránt már az iskolában is. A DISZ -ben én voltam a szervező titkár, nagyon érdekelt a politikai mozgás. Az említett Nemes Feri nevű barátommal írtunk egy levelet az Országos DISZ Bizottságnak, hogy mi szeretnénk olyan egyetemen tanulni, ahol hivatásos politikusi szakképzést adnak. Jött a válasz, hogy Magyarországon ilyen csak egy van, a Külügyi Akadémia, amely kétéves iskola. Levelünket elküldték oda. Egyszer csak jött egy értesítés, hogy menjünk föl Budapestre. Előtte már gyanús mozgást észleltünk: a Misur nagymamát behívták a Községházára, környezettanulmányokat végeztek körülöttünk. Nagymama megijedt, azt hitte, hogy valami rosszat tettem. Ekkor már a nagymamánál éltem a Salétrom utcában (a nagymama 101 évet élt Szarvason). Édesapámat időközben kinevezték a Békés Megyei Kéményseprő Vállalat élére, és Békéscsabára költözött

Elég fura váltás volt, fehérből feketébe, molnárból kéményseprő lett. De akkor ilyen világ volt. Keresték a vezető posztokra az értelmes munkásembereket. Ez egy kommunális cég volt, apám értette az iparszervezést. Biztosan jól végezte a munkáját, hiszen húsz évig ő volt az igazgató, ami nagy dolog volt, mert akkoriban állandóan váltották az igazgatókat.

A Külügyi Akadémián

- A sorsom a Külügyi Akadémiához kötött. Behívtak, megnéztek, megvan-e kezem, lábam, milyen a külsőm, mert már akkor eldöntötték, hogy mindkettőnket felvesznek. A Külügyminisztérium személyzeti főnöke hallgatott meg bennünket. Ő - mint később megtudtam - egy IV. kerületi munkás volt. Látta rajtunk, hogy mi is egyszerű emberek gyerekei vagyunk, nem is volt különösebb kérdése. Akkor éppen kopaszok voltunk egy fogadalom miatt. Megfogadtuk, ha jeles érettségi bizonyítványt kapunk, lenyiratkozunk kopaszra. Hárman fogadtuk meg, ketten betartottuk.

Szeptemberben kellett jelentkeznünk a Külügyi Akadémián. Fantasztikus képzést kaptunk. Nyolcvanan voltunk egy évfolyamon, a Külügyminisztérium új káderállományát építették föl belőlünk. Három irányból érkeztünk. Egyharmad egyenesen a gyárakból, és egy előkészítő után kezdtek velünk tanulni; volt egy szakérettségis csoport, akik egy-két év tanulás után gyorsított érettségit szereztek, és voltunk mi, gimnáziumot végzettek.

Ott mindjárt látszott a jó szarvasi iskola, mert Nemes Ferivel megkaptuk az ország legjobb franciatanárát, és erőltetett ütemben tanultuk a nyelvet. Az első évben már a török nyelvet is fölvehettem, itt is az ország legjobb tanárát kaptam. Szívtuk magunkba az ismereteket. Itt találkoztam először nem "szarvasi" kultúrával, hiszen a francia nyelvtanárnőm sokáig Franciaországban, a töröktanár Istambulban, volt olyan tanárunk, aki Kanadában élt. Érdekes, lehet, hogy ezt ma már el sem hiszik, nem volt olyan tanárunk, aki a Szovjetunióból jött volna. Igaz, hogy az igazgatónk, Sík Endre, külügyminiszter-helyettes, aki később külügyminiszter lett, a Szovjetunióban is élt. Valahol vidéken, egy csendes helyen, egyetemen húzta meg magát, így megúszta a tisztogatásokat. A fekete Afrika történetével foglalkozott. Racionális személetre nevelt minket, amit jellemez híres mondása: Azt tudjuk, hogy mi lesz a kommunizmusban, de azt nem, hogy addig mi lesz!?

Az Akadémia a Külügyminisztérium iskolája volt. Viszonylag szabadok voltunk, teljesen normális polgári életet éltünk. Kaptunk ösztöndíjat, szerdánként "bevonultunk" katonának, ezért a katonaidőnket sem kellett letöltenünk. Híradósok lettünk. Tudtam morzézni. Híradós alhadnagynak avattak fel.

Két év alatt legalább négy évi anyagot tanultunk meg. Alig várták már, hogy végezzünk. 1953-ban bekerültem a Külügyminisztériumba.

Tanulóévek

- Engem a lengyel referatúrára helyeztek. Akkor már volt egy francia felsőfokú és török középfokú nyelvvizsgám, itthonról meg hoztam a szlovákot. Úgy gondolták, hogy könnyen megtanulom a lengyelt. Ez így is történt.

Kihelyeztek Varsóba attasénak, akkor voltam 20 éves. Én voltam Magyarország legfiatalabb diplomatája, sőt minden idők legfiatalabb magyar diplomatája. Pillanatok alatt megtanultam lengyelül - ez három hónapot jelentett. Ebben rengeteget segített a szarvasi tót nyelv ismerete. Nagyszüleim csak tótul beszéltek otthon, szüleim szinte észrevétlenül váltottak magyarról tótra. Ahol jó nyelvi fordulat volt valamelyik nyelven, arra váltottak. Fél év múlva én tolmácsoltam a nagykövetnek lengyelül is. A diplomáciában bevett szokás, hogy hamar lecserélik a diplomatákat, ne melegedjenek meg, ne alakuljanak ki olyan kapcsolataik, amelyek befolyásolhatnák tevékenységüket, objektivitásunkat.

Három évet töltöttem Varsóban, 1953-56-ig. Közben letettem a felsőfokú lengyel nyelvvizsgát. Mivel csak én tudtam franciául, a nyugati kapcsolatokat rajtam keresztül tartották. Én voltam a protokollos, hozzám érkeztek a telefonok, a nagykövetet pedig én kísérgettem. Ez az időszak egyszerre jelentette a felnőtté válást és a diplomatáskodás kezdetét. Mindent figyeltem: hogyan kell lépni, mikor mit kell tenni, hogy van berendezve a helyiség, milyen a beszédstílus, az étel és ital kínálása. Lengyelországban találkoztam először a többpártrendszerrel. Sokkal plurálisabb társadalmat találtam, mint itthon. Itt tanultam meg, hogy másképp is lehet politizálni, mint Magyarországon. Lengyelország győztes állam volt, a lengyelek részt vett saját felszabadításukban, ezért többet engedtek meg nekik. Nyugati kapcsolataik voltak, rengeteg volt az emigráns.

Sokat tanultam Szántó Zoltántól, a nagykövettől. Családja ismert kommunista család volt, Szántó Béla volt a legismertebb tagja, a Tanácsköztársaság egyik népbiztosa. Szántó Zoltán nyelveket tudó, világlátott ember volt. Horthy börtöneiben több mint tíz évet töltött, majd fogolycsere révén a Szovjetunióba került. Moszkvában a rádió magyar adásánál dolgozott. Rákosi ellenfele volt. Rákosi a szektás, ő a népfrontos vonalhoz tartozott. Az ő társaságában érezhető volt az ellenzéki szellem. Ez volt az én nagy iskolám.

Jött 1956. Szántó hazatért, hozzájárult Rákosi eltávolításához, az egyik alapítója lett az MSZMP-nek . Mi ottmaradtunk nagykövet nélkül. Tudnivaló, hogy Lengyelország nagy szerepet vállalt az 56-os forradalom külső támogatásában. Ezt mi szerveztük, fogadtuk a forradalmat támogató küldöttségeket. Ezek a küldöttségek élelmiszert, vért, kötszert, önkénteseket és fegyvert ajánlottak. A megbízatásom október 31-én lejárt, de a forradalom kitörése miatt maradtam. Decemberben jöttem haza. Bementem a Külügyminisztériumba, ahol nagy volt a káosz. Elhelyeztek a görög referatúrán, a görög, albán, ciprusi ügyekkel foglalkoztam. Nagy belső harcok folytak a minisztériumban. Elterjedt, hogy aki belép az új pártba, az megtarthatja beosztását. Én nem léptem be. 10-15-en voltunk ilyenek. Emiatt hét évig nem engedtek külföldre. Tartalékba tettek, nem léphettem előre, de azért megtűrtek, hiszen saját nevelésű szakember voltam. Ezt az időt használtam fel arra, hogy elvégeztem a jogot. 1961-ben kaptam meg a jogi diplomát. Átkértem magam a nemzetközi jogi osztályra. Itt két évet töltöttem, amiből előnyeim származtak: kiképzett nemzetközi jogász lett belőlem.

Pályaépítés

1962-ben beléptem a pártba, mert már korábban arra a felismerésre jutottam, hogy az egypártrendszerben kívül maradva nem sokat lehet tenni. Belül igen. A párttagság a szakmai pályaépítéshez is kellett. 1963-ban szakmailag is "rehabilitáltak", olyannyira, hogy öt évre kikerültem Párizsba. Gazdaságpolitikai elemzéseket végeztem. Izgalmas része volt ez akkor a világnak. Ekkoriban született meg a Közös Piac, ekkor volt De Gaulle-nak az a sajátos külpolitikája, függetlenedése a NATO-n belül. Ezeket elemeztem. Fiatal korom ellenére elismert diplomata lettem: jó elemzéseket írtam, jól fogalmaztam. 1968-ban visszakerültem a Külügyminisztériumba, hisz az a rend, hogy néhány év kinn, néhány év itthon. A dél-európai ügyekkel foglalkozó főosztály helyettes vezetője lettem francia referensként. Ide tartoztak a spanyol, a görög, a török, a vatikáni, az olasz ügyek is. Ez 1971-ig tartott. Ekkor kerestek egy diplomatát Rómába, olyat, aki már tapasztalt. Mögöttem már két külképviseleti szolgálat is állt.

A pápánál (balról): Bethlen János riporter, Tabajdi Csaba államtitkár, dr. Pozsgay Imre miniszter, II. János Pál, dr. Misur György, ismeretlen, Gyulay Endre püspök

Róma jelentős város volt a magyar külpolitika szempontjából, hiszen a nekünk kiszemelt potenciális ellenfél - háború esetén - Olaszország lett volna. A nagykövetségen több minisztérium is elhelyezte embereit; én voltam a külügyes, az ún. első beosztott diplomata, a nagykövet helyettese. Hamar megtanultam olaszul. Figyelnem kellett, hogyan lehetne együttműködni egy lehetséges ellenféllel. 1971-75-ig voltam Rómában, és írtam a sok jelentést. Már akkor a Vatikánnal is kapcsolatba kerültem. Felfigyelt rám Marjai József, aki akkor a Külügyminisztérium szellemi vezetője volt. Mikor hazajöttem, megbíztak a Tájékoztatási Főosztály helyettes vezetői tisztével. A munkám az volt, hogy a hozzánk befutó összes külföldi jelentésből tömörített összefoglalót kellett szerkesztenem. az ország vezetői számára. Olykor a szovjet nagykövetség is kapott ezekből. Olykor nem.

Hullámvasúton

A felettesem javaslatára kerültem ki Afrikába nagykövetnek 1978-ban. Így szokták ezt kezdeni: először jelentéktelen helyekre küldik az embert. Kongóban, Brazzaville-ben én építettem ki a nagykövetséget. Két évet töltöttem ott. Elég zűrös körülmények között jöttem vissza. Írogattam a jelentéseket, hogy semmi értelme itt lenni - mert nem is volt. A klimatikus és az egészségügyi viszonyok miatt családom megbetegedett. Két év után - kérésemre - hazahívtak, és megint eltettek talonba öt évre. Büntetésből tovább kellett intéznem az afrikai ügyeket.

Kongóban a köztársasági elnökkel, 1978

Öt év múltán Horn Gyula jött be a külügyminisztériumba. Bírálta Puja Frigyest , többek közt azért is, mert a tehetséges fiatalokat - közéjük sorolt engem is - kitéríti a normális karrierpályáról. Bekerültem egy rehabilitációs hullámba, és egyszer csak Rómában találtam magamat, 1986-ban nagykövet lettem.

Olaszország szerepe akkoriban felértékelődött, itt volt a nyugati világ legerősebb kommunista pártja. Kádár ezt nagyon figyelte. Akkor már nagy volt a belső harc Kádár és Horn között is. Horn verekedte át, hogy kikerülhessek. Kádár nem is fogadott, pedig az volt a szokás, hogy a nagykövetekkel kiküldésük előtt elbeszélget a pártfőtitkár. Szűrös Mátyás fogadott a négyszemközti beszélgetésre, és azt mondta: Neked a legfontosabb dolgod, hogy Olaszországot a lehető legtöbb ponton összekössed Magyarországgal. Ha gondod lesz, mi itthon megvédünk.

Ez valamiféle szellemi közösség volt Magyarország függetlenedéséért, ami nem volt sehol leírva, de tudtuk egymásról. Tudtuk, hogy a Szovjetuniótól meg kell valahogy szabadulni. Nehéz időkben különösen igaz, hogy a diplomácia a lehetőségek és a kis lépések művészete. Ebben Olaszország partner volt, és nagy tere nyílt a kezdeményezéseknek. Például magyar állampolgárok a NATO országok közül először Olaszországba léphettek be vízum nélkül. Ehhez van egy kis közöm. Mikor Triesztben megnyitottunk egy MALÉV-járatot, javasoltam, ha már van közvetlen repülőjáratunk, engedjék meg azt, hogy szabadon lehessen utazni.

Trieszt, 1989 szeptembere: indulhat a MALÉV-járat

Volt még egy fontos terület, ahol a magyar függetlenedési törekvések megjelentek. Ez a Quadrangoláre, a négyes együttműködés, 1989-ben. Létrejötte a magyar diplomácia érdeme volt. Egy semleges ország: Ausztria, egy NATO-ország: Olaszország, egy varsói szerződésbeli ország: Magyarország, egy el nem kötelezett: Jugoszlávia. dolgozott ki együttműködést. Nekem is volt abban részem, hogy ez a szervezet Magyarországon tartotta alakuló ülését. Sokat számít ilyenkor, hogy hol van az első ülés, mert a többi három elismeri annak az országnak a primátusát. Ebből a szervezetből lett később a Pentagonále, majd bővülése során a Hexagonále, most Közép-európai Kezdeményezés. Ha ezeket látom kialakulni, fejlődni, büszke vagyok, mert a diplomáciában mindig a kezdeti lépések a legnehezebbek.

A magyar diplomácia rendkívül önálló és kezdeményező volt Rómában. Egy "baráti ország" diplomatája mondta el nekem - egy üveg whisky után -, hogy neki naponta kell jelentést küldeni a magyar diplomácia mozgásáról. Mi ilyet nem tettünk, a magyar érdekeket követtük, élen jártunk a diplomáciai lépésekben és külgazdasági téren is.
Öt évet töltöttem Rómában. Rengeteget dolgoztunk. Akkor készítettük elő a Vatikánnal való kapcsolatokat. Ott találkoztam Dankó Lászlóval, a későbbi kalocsai érsekkel, aki ugyancsak szarvasi, és akivel aztán barátságot kötöttünk. A rendezvények megszervezése az én feladatom volt, így kapcsolatba kerületem Paskai László bíboros, esztergomi érsekkel és más főpapokkal is. Többször kísértem magyar politikusokat a pápához

A diplomáciai pálya vége

Amikor 1990-ben megtörtént a váltás, és a nagyköveteket hazahívták, engem a helyemen hagytak. Így még egy éven át én voltam az Antall-kormány római nagykövete. 1991-ben hívtak haza, és megbíztak azzal, hogy állítsak fel egy regionális főosztályt. ide tartoztak olyan ügyek, mint az Európai Kezdeményezés, a Duna Bizottság, a külföldön élő magyar kisebbségek ügye.

1992-ben szóltak, hogy megürült a volt Szovjetunió, Csehszlovákia és Lengyelország ügyeivel foglalkozó főosztály vezetői posztja, és engem néztek ki erre a helyre. Én szovjet ügyekkel soha nem foglalkoztam, oroszul nem tudok. Nem baj, sőt előny, mondták, összevonjuk a két főosztályt. Így is történt. Ki kellett alakítani az új típusú kapcsolatokat a megváltozott Oroszországgal és az utódállamokkal. Megszerveztük az új nagy-követségeket, főkonzulátusokat. Abban is volt némi szerepünk, hogy amikor Jelcin a magyar Parlamentben járt, megkövette a magyar népet 1956-ért.

1994-ig voltam ott. Jött a Horn-kormány, és az átmenet idejére helyettes államtitkársággal bíztak meg. Mivel már betöltöttem a 60. évet, az új kormány megköszönte a működésemet - valakinek kellett a helyem is. Annyi kedvezményt kaptam, hogy maradjak a Duna Bizottság elnöke és Magyarország megbízottja. Nyugdíjasként voltam szerződéses nagykövet. Nagyon fontos a szomszédos országokkal való kapcsolat, ezek kiépítése, ápolása volt a feladatom. Izgalmas munkám volt, szívesen is csináltam. Aztán '98-ban jött a FIDESZ-kormány. Fél év múlva egy kétsoros levélben megköszönte a működésemet. Negyvennyolc éven át voltam hivatásos diplomata.

A magándiplomata

Azóta "magándiplomata" vagyok. Ez azt jelenti, hogy felépítettem magamnak egy új tevékenységi kört. Elindultam - függetlenként - 1998-ban a szarvasi körzetben az országgyűlési választásokon. Programomban szerepelt a térség felkészítése az Európai Unióhoz való csatlakozásra, a kétkamarás parlamentért való küzdelem, a civil társadalom bevitele a törvényhozásba. Tanácsadó vagyok a magyar-olasz együttműködés területén. Két nemzetközi jellegű alapítványnak vagyok a társelnöke. Megszületett a Harruckern Alapítvány, amelynek az a célja, hogy megteremtsük a kapcsolatot Harruckern szülőhelyével, Ausztria Schenkenfelden környéki részével. Szarvasról indultam, most vissza-visszatérek. Szívesen teszem, mert tudok vele használni. 1997-ben a térségben megszerveztük az Európai Uniós Napot. Azóta ezek a települések szövetséget hoztak létre. Remélem, nem lesz politikai széthúzás áldozata.

Linz, 1999: a Harruckern Ala-pítvány előké-születei. Balról: dr. Misur György, a negyedik dr. Gyalog Sándor jegyző, a hatodik dr. Demeter László polgármester

Ápolom az olaszországi ügyeket. Megnyertünk egy olasz pályázatot, 120 millió forintot kaptunk az EU-jelenlét délkelet-magyarországi támogatására. Közvetítésemmel egy tőkeerős olasz cég belépett egy dél-alföldi fejlesztési társaság cégébe. Ez egymilliárd forint támogatást jelenthet a magyar-olasz cégeknek e térségben.

Kilenc évet voltam összesen Olaszországban, vannak kapcsolataim a Duna menti és más európai államokban is. Ezeket kamatoztathatom tanácsadóként.

Szavason rengeteg a barátom. Szarvas Város Barátai Körének egyik társelnöke vagyok, a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozom.

Gábor, Tamás és Zsuzsa, a feleség

Törekvéseimben a családom teljes mértékig támogat. Említettem már, hogy a feleségem is szarvasi, mégis véletlenül találkoztunk. Megismertük és megszerettük egymást, és most már közel negyven éve élünk együtt. Feleségem fogorvos lett, de az én munkám miatt feláldozta hivatását, hiszen 19 évet töltöttem külföldön. Így nem lehet pacientúrát kiépíteni és fönntartani. Amikor itthon voltunk, az SZTK-ban dolgozott szájsebészként. Most nyugdíjas. 1968-ban született az első fiam, Tamás, aki lassan ismertté váló sportújságíró. Az olasz foci és a Forma-1 nagy szakértője. Másik fiam, Gábor egy évvel később született, közgazdász lett.

Van még jövő

Most, hogy nagyon jól alakul Magyarország nemzetközi helyzete, valószínűleg hamarosan tagja leszünk az Európai Uniónak. Szeretném erősíteni ennek a térségnek az európai jellegét. Ha lesznek európai parlamenti választások, akkor szívesen lennék a civil világ jelöltje az Európa Parlamentben.