In memoriam
Odpadol z lipy kvet ...
Folytán János halálára
(1931-2001)

Szarvas város lakossága, a Szlovák Általános Iskola, az ország szlovák lakossága megdöbbenéssel, mély megrendüléssel szembesült a hírrel, hogy Folytán János nyugalmazott iskolaigazgató, a szarvasi közélet jeles szereplője, a magyarországi szlovákságért több évtizede áldozatosan dolgozó ember 2001. március 11-én tragikus hirtelenséggel örökre itt hagyott bennünket.

Halálának híre gyorsan terjedt ismerősei, volt tanítványai, a város, az ország szlováksága körében. Halála mindannyiunkat váratlanul ért, hiszen évtizedek óta - nyugdíjazását követően is - ugyanazt a fáradhatatlanságot, elhivatottságot, minden emberi és hivatalos iránti fogékonyságot, elkötelezettséget tapasztaltunk nála.

Gyökereihez híven örökké magvető maradt, akinek gondolataiban, tetteiben az újat alkotás, teremtés szándéka, akarata mindvégig jelen volt. "A jövőnek minden virága benne van a mai magvakban" - vallotta pedagógiai, emberi, nemzetiségi elkötelezettséggel.

A magvetés legfontosabb színtere, bölcsességének, szellemiségének melegágya mindvégig szeretett iskolája volt, ahol 33 évig igazgatóként dolgozott. Végzős tanítványok sokaságát bocsátotta jó tanácsokkal az életbe, akiknek szeretetéből mindig táplálkozhatott. Mi pedagógusok, sokan volt tanítványaiból lett kollégái tiszteletteljes csodálattal vettünk példát fáradhatatlanságából, az oktatás, nemzetiségünk iránti elkötelezettségéről.

Nagy lelkesedéssel tartott történelemórái színesek, szuggesztívek voltak, nemcsak ismeretet nyújtottak, hanem hitvallást nemzetünk és szlovák nemzetiségünk mellett is. Életével példát mutatott arra, hogyan kell tartalommal megtölteni a dolgos hétköznapokat, hogyan kell nemzetiséghez tartozóként élni, érezni és becsülni a jót, kegyelettel őrizni a múltat, alázattal tisztelni őseinket, küzdeni a jobbért és nemesebbért. Sokat követelt kollégáitól, de még többet önmagától. Következetessége, szigora mindig az oktatást, a gyermekek javát szolgálta.

Csodáltuk végtelen energiáját, minden nehézség közepette megőrzött optimizmusát, gyermekszeretetét és a türelmet, fogékonyságot a nehézséggel küzdő családok, kollégák problémái iránt.

Iskolájának megbecsülést, hírnevet szerzett. Amellett, hogy pedagógus volt, igazi közgazdász, diplomata, jogász, menedzser is lehetett volna. Ezt bizonyították eredményei, a beruházások, melyek szívósságának, fáradhatatlanságának köszönhetőek. Igazgatói munkásságának csúcspontjához nyugdíjazása előtt érkezett el, amikorra elérte, hogy az oktató-nevelő munka eredményességét megfelelő tárgyi feltételek is segíthessék: új diákotthon, korszerűsített iskolaépület, nyelvi laboratórium.

Vezetői feladatai mellett fáradhatatlanul segítette a Magyarországi Szlovákok Szövetségének munkáját is, gazdag tapasztalatait, ismereteit így is kamatoztatta.

Életének utolsó éveiben visszatért gyökereihez. Amellett, hogy tekintetét, figyelmét mindvégig iskoláján tartotta, más magoknak is ágyat keresett. A föld szerelmese volt, és szerelme viszonzásra talált: zöldellő mezők, a szárba szökkenő gabona, gondozott gyümölcsös, ápolt kert dicsérte kölcsönös vonzalmukat. Bebizonyította, hogy nem felejtette el a földet, mely szülei életét jelentette. A földet, mely kemény sorsot jelent, de jellemet is formál, tartást ad, de a lankadókat, az erőtleneket nem jutalmazza. A földet, amely ősei - az itt letelepedő szlovákság - megélhetését biztosította.

Az őseink iránti tisztelet, kegyelet vezette őt akkor is, amikor elvállalta a Szarvasi Szlovákok Kulturális Körének elnöki posztját. Mindannyiunk örömére ismert lendületével látott munkához, tartalommal megtöltve a közösségi életet. Szívügyének tartotta nemzetiségünk asszimilációjának lassítását, a maroknyi szlovákság megtartását, nemzetiségi identitástudat vállalását.

Gazdag, színes program, összetartó társaság vette őt körül, hálás volt munkájáért, önzetlenségéért. Nyomokban azonban megjelent a széthúzás, az emberi esendőség megérintette lelkét. Hanem is beszélt róla - szomorúvá, elgondolkodóvá tette.

A tragédia, a hirtelen véget ért élete elhatározásra kell sarkalljon, hogy életművét, a sok órai áldozatos munkával felépített művet csorbítani nem, csak erősíteni szabad. Mintegy ars poeticáját jelentették az iskola emlékkönyvébe írott szavai, melyeket önmaga számára tűzött ki a harmadik évezredre és amelyeket mi tisztelői szintén magunkéinak érzünk: "Mindig hinni kell saját erőnkben és képességeinkben. Örökké dolgozni és törekedni az alapvető emberi értékek megőrzése, a szlovák nyelv megtartása és fejlesztése érdekében. Tisztelni az embert, megérteni, tolerálni mások véleményét, szemléletét is, hasznosnak lenni mások számára. Nyitottnak lenni más népek és nemzetek felé."

Ezen szavai, üzenete, emberi, pedagógiai tartása példaértékű számunkra, reméljük, hogy méltó követői lehetünk.

Kedves Igazgatónk, Elnökünk! Örökké emlékezünk apró emberi gesztusaidra, ahogy erőt adsz, elégedetlenül fejedet csóválod, biztatóan hunyorítasz, tanácsot adsz, megsimogatod tanítványaidat, meghatódsz a szlovák dalok hallgatásakor, meggyőződ a kételkedőket, szülőt erősítesz, harcolsz intézményünkért, a Körért.

Velünk maradsz tanítási napjainkon, értekezleteken, a Kör rendezvényein, ahol az általad képviselt értékek mindvégig jelen lesznek.

Figyelj minket a mennyei katedráról, az elnöki asztaltól, ígérjük, folytatjuk műved.
Isten Veled!

A Szlovák Általános Iskola és Diákotthon tantestülete          

(Megjelent a Szarvas és Vidéke 2001/12. számában)