In memoriam
Székely László
(1921 - 2001)

Élő legenda távozott közülünk. 2001. január 14-én, vasárnap elhunyt Székely László, a Vasipari Rt. elnök-vezérigazgatója.

Bár minden halálhír tragikus, mégis azt kell mondanunk, teljes volt az élete. Mindig azzal foglalkozott, amit szeretett csinálni, mindig felismerte "az idők szavát", ragyogóan tudott alkalmazkodni az adott kor követelményeihez. Életműve, amit alkotott, az egykori Vasipari Ktsz, évtizedeken át meghatározó üzeme volt a városnak. Fénykorában 1400 munkást foglalkoztatott, a legnagyobb adófizetője, és a legjelentősebb "szponzora", akkor még "csak" támogatója volt Szarvas sportjának és kulturális életének.

1921-ben született Sajószentpéteren, de - mivel 5 éves korától Szarvason élt a család - mindig szarvasinak vallotta magát. Szarvason végezte iskoláit: villanyszerelőnek tanult. Akkor lett kisiparos, amikor a magánszektorra nem sok jövő várt. Mégis az adott körülmények között, 1949-50-ben fontos munkát tudott végezni, bekapcsolódott a falvak villamosításába. Villamossági szaküzletet is alapított. És amikor már bizonyos volt, hogy Magyarországon a magántulajdonnak nincs jövője, társaival együtt megszervezte a Vasipari Ktsz-t.

"- 1951-ben válaszút elé állítottak bennünket. Vagy maradunk iparosok, és akkor előbb-utóbb megfojtanak minket, vagy szövetkezünk. ... 1952. március 2-án kezdtük meg a közös munkát. Én voltam a legfiatalabb, alig 31 éves. Azt mondták, hogy én még rugalmas vagyok, tudok alkalmazkodni ehhez az új helyzethez. Elnökké választottak."

Ez a tény meghatározta egész életét, és meghatározta a város iparának további útját is. A 17 taggal alapított ktsz középüzemmé nőtte ki magát, többször tudott profilt váltani, és a legválságosabb időkben is a felszínen maradt.

Egész élete az üzemhez kötődött. Élete mélypontjának 1993-at tartotta, amikor a tagság úgy vélte, hogy az általa szorgalmazott részvénytársasági forma nem felel meg az érdekeiknek, ezért nyugdíjba küldték. A kívülállók csupán azt látták, hogy a volt "főnök" immár 72 évesen új életet kezd. Visszavásárolta egykori üzlethelyiségét, Omega néven műszaki szaküzletet, háztartási és illatszerboltot létesített, azaz magánvállalkozó lett. De csak addig, amíg vissza nem hívták. 1995-től ismét a Vasipari élén találjuk. Végrehajtotta az átalakítást, és a részvénytársaság vezérigazgatója lett. Kivezette a válságból a csődközelbe került üzemet.

"- Nincs jobb érzés annál, mint mikor hazamegy az ember, nyugodtan alszik, mert tudja, hogy lesz munkahelyük, fizetésük az embereknek" - vallotta 2000-ben a vele készült interjúban. Ugyanekkor mondta, hogy kicsinek találta saját vállalkozását, ezért tért vissza első szóra az általa alapított üzembe.
Bár nem illik egy tragikus esemény alkalmával ezt mondani: szerencsés ember volt. Munkáját mindig elismerték, több mint húsz kitüntetést kapott. Legutoljára 2000 őszén a Békés Megyéért kitüntető címet nyerte el.

Megadatott neki, hogy szinte halála pillanatáig teljes szellemi és fizikai frissességben dolgozott. Csak a szíve ... Már egyszer az orvosok visszasegítették a teljes élethez, most is ezt szerették volna. De ez a szív most nem működött tovább.

Értékes emberét vesztette el a város. Keze nyomát évtizedeken át viselni fogja. Emlékművét maga alkotta meg, amely immár nélküle működik tovább: ez a Vasipari Rt.

Kutas Ferenc                  
(Megjelent a Szarvas és Vidéke 2001/3. számában.)