Dr. Domán Imre
Visszaemlékezéseim
III. rész

A koalíciós korszak, 1945-1948

1945 elején szervezkedni kezdtek Szarvason is a pártok. 1945. május 20-án lakásomon felkeresett régi ismerősöm, Kollár Mihály kiskereskedő. Németellenes beállítottságomra és a háború alatti magatartásomra hivatkozva felkért, hogy lépjek be a Kommunista Pártba, mely már 8 hónapja, hogy zászlót bontott a Sterbecz-házban. Megköszöntem a személyemet ért megtiszteltetést és bizalmat, de elhárítottam kérését. Ellenérveim során előadtam, hogy mit szólnának hozzá a régi kommunisták, veteránok, az öreg Frankó, Valentyik, régi munkásmozgalmiak, tanácsköztársaságbeliek.

Minden párttól távol tartottam magam, a Paraszt Pártban például vezéregyéniség lett Komlovszki Palya, a 100 holdas szigorló állatorvos, a Kisgazda Párt pedig gyűjtőhelye lett a szellemi dolgozóknak, tanároknak, orvosoknak, tisztviselőknek, ügyvédeknek, mérnököknek.

Az "időjós" Kuna bácsi (1961)
Dr. Domán Imre felvétele

Az állatorvosok közül Déri a Kommunista Párt, Juhász a Kisgazda Párt tagja lett, magam pártonkívüli maradtam, s csak 1948-ban csatlakoztam a Paraszt Párthoz, hogy annak rövid létezése után ismét egy életen át pártonkívüli legyek.

Megalakult a Szovjet-Magyar Baráti Társaság, dr. Tokai orvos lett az elnöke.
1945-46 telén már előre vetette árnyékát a közelítő gazdasági katasztrófa. A pengő értéke rohamosan zuhant, az állatorvosi szakmában a legnagyobb gondot az jelentette, hogy szérum hiányában nem tudtuk felvenni a küzdelmet az 1944. évi nagy pandémiából itt-ott megbújó sertéspestis vírussal. Csabán megnyílt egy szérumüzem, süldőkért, zsírért, lisztért, tojásért cseréltük a szérumot.

A helyzet gyorsan normalizálódott, elvétve akadtak kisebb-nagyobb atrocitások az első zavaros napokban, de azokat a szovjet hadbíróság azonnal drákói módon megtorolta.

Az első hónapokban a front mögötti Szarvason nagyban mentek a vágások, naponta 100 db szarvasmarha került feldolgozásra. A húsvizsgálatot két szovjet őrmesternő ellenőrizte, a naponta levágott állatokat leltározták, mérlegelték, százalékolták, sosem hittem volna, hogy a front mögött is lehet ilyen pontosan dolgozni, papírmunkát végezni. Jaj volt Mikolai Miska adminisztrátornak, ha az ellenőrzés számadásában hibát talált. A meleg idő beálltával nagy feladatot rótt a hentesekre, mészárosokra a hús konzerválása, apróra darabolása, sózása, hordózása stb.

Téves az a hiedelem, hogy az átvonuló front, a katonák pusztították el a grófi kastélyok gobelin huzatú barokk bútorait, képeit, a polgárházak szőnyegeit, porcelánjait. Többnyire a helybeli lakosság pakolta, hordta el azokat. Szemtanúja voltam, amint a Keszt-házban vagy ötven asszony "csomagolt", a férfiak bútorokat talicskáztak. A zsidó ingóságokat - főleg a kisebb értékes darabokat - már 1944 nyarán magukhoz vették a közreműködők, rögtön "lába kelt" a herendi, a Zsolnay porcelánoknak. Negyedszázad után is perzsaszőnyegeket találtam istállókban lópokrócnak használva vagy földes szobákban a felvetőig lekoptatva. Sok szép festmény, könyv, nádas padlásokra vándorolt, hogy ott az egerek martaléka legyen.

Mi lett volna a Pepi-kerttel, ha nincs ott Misák Jenő főkertész, aki mint I. világháborús oroszországi hadifogoly, megtanult oroszul, és már az első napon megérttette a szovjet parancsnokkal, hogy milyen értékről van szó.

A százéves topolya a Cigányérben Dr. Domán Imre felvétele (1953)

1945-ben gyakran tárgyalt a bíróság lótulajdon-pereket. A háborús események során sok ló cserélt gazdát, a szovjet katonák szükség esetén kivezették az istállóból, és kocsi elé fogták a lovakat, s ha az a másik városban lesántult, ismét lovat "cseréltek", s a beteget hátrahagyták. A város környékén elhagyott lovak kóboroltak, melyet a gazdák befogtak, és sajátjukként tartottak. Előfordult, hogy a tulajdonos lovát felismerte, s per lett a dologból. Sokan keresték elveszett lovaikat. Királyné a Lampert-tanyáról két sárga, kesely, lámpás lovának a fényképét bizonyítékként mindig magával hordozta, s ezzel jelent meg a lóviziteken is. Vagy Hegyi bácsi mikor a lovához szólt, az már a névre nyerített, majd a ló hajolt a gazdája zsebéhez cukorért. Egy ilyen jelenet meggyőzte az új tulajdonost, hogy a szép almásszürkét bizony vissza kell adnia. A lóperekben gyakran hálátlan szerep hárult rám, bár a bíróság legtöbbször elfogadta véleményemet.

Életem egyik legdrámaibb pillanata 1946. március 15-én ért, hivatalos idézést kaptam a főjegyzőtől, hogy múltam miatt állásvesztésre ítélnek. Kéthónapos volt ekkor a lányom, 4 éves a fiam, magamba roskadtam. Így telt el közel egy év. Szomszédaim, ismerőseim elfordultak tőlem, átmentek a másik oldalra, a községházán sem állt szóba velem senki. Tűrtem némán és megalázottan. Az est leple alatt kezeltem néha-néha egy-egy beteg sertést, a beteg lovát, tehenét senki nem merte a kapum elé vezetni, hogy az ott beásott karó karikájához kössék. Lovat, tehenet csak az istállóban, a gazda udvarában gyógykezelhettem. Sövényházi gyógyszerész a feleségemnek lopva csúsztatta oda az injekciókat. Az Anna ligeti, a Kacskovics-majori, a Bolza-pusztai cselédek fogták pártomat, szántak meg meleg levessel, szalonnával, vastagkolbásszal. Kerékpárral vagy gyalog kimerészkedhettem a távoli Sárgahegyesre, Józsefszállásra, Alsó- és Felsőrészi nyomásra, oda rajtam kívül nem kaptak állatorvost.

Egyszer csak fülembe jutott, hogy Brusznyiczki bácsi, a kisgazda Melissel gyűjtik az aláírásokat érdekemben. Az ugari parasztsághoz csatlakozott a kákai, örménykúti nép is, még Janurik Mihály, a veterán is a pártomat fogta. Kérelmet terjesztettek a főispánhoz, aki hosszas vizsgálat után rehabilitált.
A háborús évek után még hosszú évekig érezhetőek voltak a gazdasági nehézségek. A lakosságot a beszolgáltatás, a jegyrendszer, a fejadag, a liszt, a zsír, a cukor adagolása, a vágási engedély terhelte.

Állatot vágni csak engedélyre lehetett. Bizony sok hamis igazolást adtam ki, hogy a hízó "nem eszik" , gyomorhurutja van stb. Hogy a lakodalmakra is jusson birkapaprikás, jól jött a fogatlan birka, az ilyen rendkívül közkedvelt volt, már magától odatalált az állatorvoshoz.
Nem volt gyerekjáték az egész határt kézi kaszával learatni, segített abban a tanító, a jegyző, a tiszteletes is. Jól állt Kovács Béla tornatanár kezében a kasza. A cséplésnél a kazánt szalmával fűtöttek.

A beszolgáltatásnál Urbancsok hentes képviselte a hatóságot. Sokszor fájt a feje, mert egy-egy nagyobb darab zsír közepébe kilónyi kődarab volt beágyazva. A Földműves Szövetkezet szedte a tojást, a tyúk alól "kiváltakat" is behozták. A Tóth-házban (Szabadság u. 13. A szerkesztő) székelt a rendőrség, a záptojások a parapétra voltak sorba kirakva.

Az Almáskert 1955-ben. A gát tövében gabonatábla
Dr. Domán Imre felvétele

Jött a lakosságcsere. A Községházán folyt az agitálás, a szarvasiak részéről nem volt nagy a lelkesedés. A propaganda azt terjesztette, hogy Csehszlovákia győztes hatalom, nem fizet jóvátételt, ott jobb lesz az élet, nem lesz jegyrendszer, nincs élelmiszerhiány, a Bata-cipő csaknem ingyen jár. Hagyják itt kis városszéli vagy Szőlősi házikójukat, s elfoglalhatják helyette a kitelepített magyar gazdák sarokházait.

Lassan mindinkább megnyugodtak a kedélyek. Mindenki megtalálta Szarvason a maga helyét. A letűnt világ csendőrei ismét belejöttek a fizikai munkába. Legtöbbjük fiatal korából gyakorlatot szerzett mint parasztgyerek. A volt községi rendőrök is megtalálták helyüket, pl. a nagy bajszú Nagy András, aki Déri állatorvosnál kocsisként 20 éven át ült a bakon, mielőtt rendőr lett, egészségőrként dolgozott.
Mikor már nem voltunk képesek a mill- és a billpengőket számolni, életbe lépett a forint. A parasztság nem tudott azonnal fizetni, nekünk állatorvosoknak nem maradt más hátra, mint hitelben dolgozni. A ló-vérvételeket brigádokban végeztük, egy csapatban három állatorvos volt. Januárban a VII. kerületi olvasókörhöz és Örményzugba a Sinkovics-tanyához voltam beosztva. Mindkét helyen 400 körüli ló volt. A környező tanyákban kaptunk szállást, Prjevaráéknál aludtunk.Esténként felfedtük egymásnak minden szakmai és személyi titkunkat, az állatorvosi berkek mélyébe ilyenkor lehetett legmélyebben betekinteni.

1948. augusztus 20-án, az új kenyér ünnepén, Rákosi Kecskeméten ismertette a Magyar Dolgozók Pártja terveit a mezőgazdaság szocialista átszervezéséről. E naptól kezdődően a levegőbe lógott a nagyüzemi gazdaságok megszervezése. 1949 január végén vagy február elején én is ott voltam az Árpád földszinti termében, s hallgattam Gerőné programbeszédét. A résztvevők némán figyeltek. Frankó az Érparti-szőlők első tanyájából Gerőné tenyereit akarta látni, azok vajon mennyire kérgesek. Biztosan nem annyira, mind az ő asszonyáé, lányáé. Féltette 2 hold földecskéjét.
Ezek az események azonban már egy új korszak kezdetét jelentették.

Szerkesztette és a szöveget gondozta dr. Molitorisz Pál.

A Gráfik-tanya és az istálló Középhalmon, a Kutyaszorítóban az 1800-as évekből
Dr. Domán Imre felvétele (1953)