Szarvason történt 1999-ben

Január
9-én  Demeter János, a román kormány miniszterelnöki hivatalának államtitkára tett nem hivatalos látogatást Szarvason. 
9-10-én  Jubileumi Nemzetközi Galambkiállítás a Petőfi utcai Városi Sportcsarnokban.
17-én Megemlékezést tartottak a doni hősök tiszteletére. 
29-én Ülésezett a képviselőtestület. Napirenden volt a költségvetés, az önkormányzati tulajdonú ifjúsági lakásokba való bekerülés feltételei, az oktatási intézmények beszámolói és a Szarvas és Vidéke Önkormányzati hetilap működése.
Kunos András nyugalmazott tanár és Nagy Béláné docens kitüntetést vettek át Pokorni Zoltán oktatási minisztertől.
21 alpító taggal létrejött a Szarvasi Város- és Környezetvédő Egyesület.
Február
 2-án A bírálóbizottság Budapesten elfogadta a Millenniumi emlékmű tervezetét, amelyet a Fő téren vagy a Bolza-kastéllyal szemben fognak felállítani.
 3-án Felfedezések a bibliai földeken címmel előadássorozat kezdődött a zeneiskola nagytermében.
 6-án Megrendezték az Óvodások Testnevelése VI. Országos Szakmai Konferenciáját.
11-én  Felolvasó estet tartottak a Granárium Zebra Clubban, ahol a Sárkányfű című szépirodalmi és kulturális folyóirat szerkesztői és szerzői olvastak fel saját műveikből.
19-én  A Székely Mihály Szakmunkásképző Iskola és a Vajda Péter Gimnázium megtartotta szalagtűzési ünnepélyét.
Március
 1-jén Ülést tartott a Körösszögi Kistérségi Társulás. Napirenden volt a megye területfejlesztési koncepciója és a térségi szúnyogirtással kapcsolatos teendők.
13-án Versenyt rendezett a Tehetség és Siker Alapítvány Táncklubja.
Hét hónapos lezárás után újra lehet közlekedni a Fahídon.
Az Óvó- és Tanítóképző Főiskolák Kamarakórusainak Országos Fesztiválját rendezték meg a Művelődési Központban.
M. W. Hugnet francia festő kiállítása a Művelődési Központban.
A Víz Világnapja alkalmából ünnepi rendezvénysorozatot tartottak a Bolza-kastély dísztermében.
Alapítványi bálokat rendeztek, melyeknek bevételeit a gyermekek javára fordítják.
Megkezdődött a Művelődési Ház Szabadság út felőli beépítése.
Az évszázad egyik legnagyobb kiterjedésű belvízelöntése alakult ki Szarvas alacsonyabban fekvő területein.
Április
Elkezdődik a 44-es főút felújítása.
8-án A Tessedik Sámuel Kertbarát Kör megemlékezést tartott Tessedik Sámuel tiszteletére.
20-án Farkas Pál zongoraművész hangversenye.
A Petőfi Sándor Általános Iskola környezetvédelmi hetet rendezett.
22-én Képviselőtestületi ülés. Napirendi pontok: szociális helyzet, munkaerő-gazdálkodás, cigány kisebbség helyzete, középiskolai kollégiumi ellátás, az Önkormányzat vagyoni helyzete és a Szarvasi M-Thermál Kft. beszámolója.
22-én Házi bor- és kolbászverseny. Környékbeli borok bemutatója.
23-án A Vajda Péter Művelődési Központban megrendezték az Éneklő Ifjúság városi hangversenyét.
Megrendezték a Föld Napja Hetét.
24-én Városszépítő akciót tartottak a városban. 
29-én A Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola megtartotta hagyományos tavaszköszöntő ünnepségét.
Május
 6-án A Chován Kálmán Művészeti Alapiskola tanári hangversenyt rendezett.
11-én  Dr. Kóczi Kálmán „Közegészségügyért” díjat vehetett át a várostól.
Madarak és Fák Napja rendezvényt tartottak az Anna-ligetben.
15-én Palov József-emléktáblát helyeztek el a Tessedik Sámuel Múzeum homlokzatán.
30-án Új tűzoltóautóval gazdagodott a város.
Gyermeknapi majálist rendeztek az Erzsébet-ligetben.
Június
Szarvas lett a Tessedik Sámuel Főiskola székhelye.
Országos Öntözési Napok keretében rendezvénysorozat zajlott Szarvason.
 5-én A trianoni szerződés aláírásáról emlékeztek meg.
 6-án A poprádi énekkar adott műsort az Ótemplomban.
A Gyermek-néptáncosok Országos Szólótáncfesztiválját rendezték meg három- napos rendezvény keretében.
Megrendezték a dél-alföldi régió élelmiszer termelőinek és feldolgozóinak konferenciáját.
Megemlékezést tartottak Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének tizedik évfordulóján.
Tudományos tanácskozást tartottak az ÖKI- ben VI. Szimpózium címmel a sugárzástechnikáról.
Július
Pásztortalálkozó és Dudásfesztivál volt az Erzsébet-ligetben.
 8-án Szarvasra látogatott Stefán Markus Szlovákia nagykövete.
17-én Rómer Ilona festőművész kiállítása.
Aratóünnepséget rendeztek Ezüstszőlőben.
Augusztus
11-én Napfogyatkozás: Szarvason is jól láthatták, akik itthon maradtak.
19-én Jótékonysági Bált rendeztek a Bolza-kastély kertjében.
Nemzetközi sakkverseny folyt az Árpád Szállóban.
Orgonahangversenyt tartottak az Ótemplomban.
A Testvérvárosok találkozóján részt vett Poprád, Szentegyháza és Barót küldöttsége.
Szeptember
Átadták a DATE Főiskola Kara új könyvtárát.
 5-én Látogatást tett Szarvason Dávid Ibolya igazságügy-miniszter.
Szenes Gyula fafaragó emlékkiállítása nyílt meg a Szlovák Közösségi Házban.
Kiss Eszter és Potyók Tamás festőművészek kiállítása az Arborétumban.
10-én ünnepelték a Tessedik Sámuel Kertbarát Kör megalakulásának 40. és a Méhész Baráti Kör fennállásának 75. évfordulóját
18-án Szilvanap a főtéren.
25-én Megrendezték a Megyei Szlovákok VIII. Anyanyelvi Napját.
Október
1-jén Az Önkormányzat képviselője az Idősek Világnapja alkalmából a Vásártéren elültette a Nemzedékek Fáját.
 4-én A Zene Világnapja alkalmából hangversenyt tartottak.
 6-án Emlékműavatás és emlékezés az aradi vértanúkra.
Erő és harcművészeti bemutatót tartottak a Sportcsarnokban.
 7-én Szakmai tanácskozás zajlott a Körösszögi Kistérség fejlesztési lehetőségeiről.
„Nyitott könyv-tár hét” rendezvénysorozatot rendeztek a Városi Könyvtárban.
14-én Blaskó Mihály tartotta költői estjét a Városi Könyvtárban.
22-én Dr. Aszódi Imre költő író-olvasó találkozója.
November
 9-én Az Önkormányzat Ifjúsági és Sportbizottságának ülése.
11-én Darida Sámuel Életem története című könyvét mutatta be a Városi Könyvtárban.
19-én A 44-es számú műút Békés megyei felújított szakaszának ünnepélyes átadása.
Városunkba látogatott Dr. Medgyasszay László, az Antall-kormány volt államtitkára.
Pályaválasztási és Pályaorientációs Napok a Fő Téri Általános Iskolában.
A Szlovák Kulturális Kör bemutatót rendezett szlovák ételekből.
Újabb tűzoltóautóval gazdagodott a város.
December
 3-án A Szarvasi Szlovákok Kulturális Köre Mikulás-bált rendezett.
 5-én A Szarvasi Kamarazenekar hangversenye.
11-én A Tessedik Táncegyüttes Luca-napi bált rendezett.
Maratoni gépíróversenyt rendeztek a Vajda Péter Gimnáziumban.
A Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat ajándékcsomagokat osztott szét a városban.
16-án Megtartották a Szlovákok Nemzetiség Napját.
18-án Átadták az új benzinkutat.

Szerkesztette: Aszódi Gabriella