Majd egyszer, Alice...

Arany-hajad, Tejút porában
fölém omlik,
majd egyszer, véget érnek kósza útjaim,
szemem a szemedben felparázslik,
kezed vállamat körülfonja.
Kettétörik akkor, létem rontó dadogása,
hazámat nálad majd megtalálom.
Pokol országútjain lesz másik part is.
Csaló révészt nem kell megfogadjak,
halálaimból Te adsz feloldozást.
Mikor a neved ittmarad fölöttem
Örökre meglellek Budapest hajnalán.

Könyvjelző

Minden emberi lélek egy szikralámpára vár,
hogy valaki meggyújtsa benne
a csillagok parazsát.
Mióta tenyerére vett a Föld,
járom a betűk fénylő ösvényeit.
Megpróbálom jellé szőni
a rohanás egy-egy darabját
ami olykor kemény feladat.
Ám a lét túlpartjain egy-egy gondolat
szépsége a másik szeméből visszavillan,
s olyankor az írás maga az élet.
Akkor minden kőnél erősebben térben és
időben elpusztíthatatlanul felépülhetnek
két ember között a lélek hídjai.