Hanzó Ildikó versei a sötétség világa ellen
Hanzó Ildikó: Pacsirta utca 10. Tevan Kiadó, 1999

Milyen szerencse, hogy Hanzó Ildikó szarvasi szülőhelyéről a világba indulva idők után sem tett úgy, ahogy a verseskönyvének 7. oldalán ígéri, ajánlja, és nem terítette vállára a zajos világban (ezek is az ő szavai) a "hallgatás köpenyét", hanem írt, szólt, üzent és üzen nekünk egy jellegzetesen női költészet verssziporkáival, könnyed hangulataival sokféle kézenfekvő tanulságot az életről, hogy a könyvben is előre haladva mind mélyebbre kalauzolja olvasóját a. gondolat-erdőben, ahol naponta jár. A Pacsirta utca 10. záró opuszai már nem is versek, versprózák inkább, vagy prózavers-szövegek: de hát nem a megjelenési forma a lényeges, hanem az, amit közvetít. Hanzó Ildikó azt közvetíti át az ő világából, hogy milyen az "repülni magamból, át a csendbe" (Vian-levél); hogy milyen az, lopni néha "a csillagok mögé tett vágyból" (Halok, hullok, ájulok); hogy milyen érzés, milyen meghökkentően furcsa, ha "ünnepnapokon több idő jut észrevenni a szegénységet, miről kell megint lemondanunk" (Sétáluuk, sétálunk...). Aztán ott van a sorrendben utolsó írás, a Dobrý gyen! ami szlovákul jelenti ugyanazt, mint amikor a magyarok azt mondják: jó napot. Ez az írás a hangulati csúcs, a gyermekkori pillanatok visszarezdülései és egy-egy mondatos felcsillanásai arról, hogy szénáskerti játék, nyáresti békakuruttyolás, kaland. a kútnál és az, amikor "cseppenként hall alá a csend."

Ha az ember az első lapozgatás után így a könyv végére ér, kezdi elölről, a már kissé tájékozott olvasó nyugalmával újabb ízeket és hangulatokat felfedezni arról, hogyan próbál Hanzó Ildikó sajátosan egyéni költészetével a mottót adó Pál apostol nyomában "az élet sötétségének vitágbírói és a hatalmasságok ellen", de sohasem és semmi áron "test és vér ellen" harcolni. Mire való harcban? Nyilván a szépségekért, a csodákért olyan percekért talán, amikor (ahogy ő írja a Lélekpihék című versében) "az ég tisztára hullja lelkét", vagy azért, hogy ne legyen "az igazság már avitt", és ne gondolhassák különös figurák azt, hogy "Te csak jártasd a szád / majd kiforgatjuk szavaid" (EIfogy). Egyszóval arról van szó ezekben a versszövegekben és a záró versprózákban, hogy Hanzó Ildikó eszménye a mindenkor (vagyis minden korban) tiszta ember, mert csak aki ilyen, az nyerheti el az élet? a hit? a régi álmok? jutalmát. Ahogy A madár című versben fogalmaz: "A madár röpte is a mienk / Születés, élet, halál gyötrelme, / Füvek, virágok, fák áldott csendje / S a rügy is, mit az ágból kicsent." Továbbá: "A madár röpte is a mienk / S a gondolat előtti gondolat, / Mely a nemlétben már megpihent." Az is lehet, hogy ez a vers (melyet az ajánlás Tandori Dezsőnek címez) hordozza legtisztábban Hanzó Ildikó lelki-költői lényének lényegét, mely a "gondolat előtti gondolat" szürreális élményeit is elviszi, vissza, (át)transzponálja az olvasóhoz, aki gyorsan megérti és megszereti ezt a költészetet, és otthoni gyűjteményében az "igazán jó könyvek" polcára helyezi, hogy mindig szem előtt legyen. Mert jó olvasni arról is, hogy az ember (a költő-asszony) "úgy akar ébredni, hogy elfelejtse a tegnapi rosszat". (Ébredésvariációk), még akkor is jó ezt olvasni, ha nyilvánvalóan költői ábránd az egész, mert a rossz el nem múlik az emlékeinkből, ha egyszer valóságosan megérkezett.

És ezzel ér vissza önmagába a kör, a mottó lényege, az örökös, és abba nem hagyható küzdelem "az élet sötétségének világbírói, és a hatalmasságok ellen". Látható, hogy Hanzó Ildikó a maga finom, női eszközeivel, lelkével és költői tehetségével erre tette fel az életét. És ahogyan a Rendtartás című versében egy elbújtatott, kicsi versmondat közli is velem, az olvasóval: "Mindent kigépel magából". Tegye azt, ezt várjuk tőle.

Sass Ervin                 

(Megjelent a Békés Megyei Nap 2000. január 29-i számában.)

Hanzó Ildikó
Ebredésvariációk