Fejezetek a szarvasi kézilabdasport történetéből

Gulyás Mihály - Molnár László - Nyári Mihály
Szarvas kézilabdasportjáról

I.
Előszó

Békés megyében Szarvas sportélete - a többi településhez viszonyítva - korán hallat magáról, színes múltra tekint vissza. Ha a vadászatot is a sporthoz soroljuk, akkor már az 1700-as évek elejéről vannak adatok. A mai értelemben vett sportélet gyökerei az 1800-as évek második felébe nyúlnak vissza. Az első sportegyesület, - a "Szarvasi Torna és Vívó Egylet" - 1875. szeptember 1. napján alakult. Ezt követően is színes és érdekes a kép: 1879: "Korcsolyázó Kör", 1899: "Szarvasi Kerékpár Egylet", 1905: "Szarvasi Labdarúgó Társaság", 1905: "Szarvasi Tenisz Társaság", 1924: "Szarvasi Levente Sport Egyesület", 1925: "Szarvasi Sakk Kör", 1934: "Szarvasi Úszók és Testgyakorlók Egyesülete". A felsorolás nem teljes, - csak különböző sportágak megjelenését jeleztük - egy azonban tény, hogy 1999-ig 49 sportegyesület alakult Szarvason.

A sportágak változatos skálája érdekes képet mutat. Az évek folyamán több sportág - sportegyesület - "eltűnt", érdeklődés és anyagi támogatás hiányában, pedig akkoriban kizárólag az egészséges testedzés, a szórakozás jelentette a sportot, teljesen amatőr alapon. Akkor még a sport nem volt foglalkozás. A '90-es évek elején "Nemzeti Sportváros" lett Szarvas. A város nagyságrendjéhez viszonyított rendkívül magas színvonal, - NB. I. női kosárlabda, NB. I/B női és férfi kézilabda, NB. II. labdarúgás, kajak-kenu - és az akkoriban a sportra fordított költségvetés százaléka, alapozta meg a kitüntető címet. A folytatás már nem ilyen szép! A rendszerváltozással együttjáró gazdasági változások nem tették lehetővé a szövetkezetek és állami vállalatok korábbi támogatását, az alakuló magánvállalkozások és a vállalkozók pedig még nem olyan erősek gazdaságilag, hogy a megfelelő támogatást biztosíthassák, a nagyokat pedig nem érdekelte (nem érdekli) a sport. Ez a körülmény nagyarányú visszaesést eredményezett. Ebben az átalakuló, változó gazdasági helyzetben mégis 14 bejegyzett sportegyesület él és működik Szarvason! (Szarvas és Vidéke 2000. január 14. száma 7. oldal.)

II.
A kézilabdasportág múltjáról

A kézilabdasportág gyökerei Németországban keresendők. A "TORBALL" (dobólabda-játék) szabályait Hermann Bachmann karlsruhei tanár alkotta meg az 1920-as évek elején. A "TORBALL, HASENNA, HANDBALL" és végül a KÉZILABDA- sportágnak van története és irodalma. Magyarországon először Kuncze Géza ismertette a TORBALL szabályait 1924. március 11-én az "Ifjúsági Testnevelés" című kiadványban. A mai elnevezés, - a KÉZILABDA - csak később, 1926-ban jelent meg, vált elfogadottá hazánkban. Az első szabálykönyvet, a játékszert - a szabályos labdát - Cséfai Sándor hozta magával, aki 1927-ben mint atléta vett részt a "Prágai Munkásolimpián". Ezt a szabálykönyvet 1928-ban adták ki először magyar nyelven. A szabályok azóta is megőrizték az alapokat, bár a játék rendkívül sok változáson ment keresztül, a szabadtéri nagypályás játéktól a teremsport kispályás játékig.

A szabadtéri nagypályás játékot labdarúgópályán játszották. Mérete azonos volt a labdarúgópályákéval: hossza 90-110 m, szélessége 55-65 m. A kapu mérete: 7,32x2,44 m. A kapufa négyzetes, oldalai 12,5 cm-esek. A nagypályás mérkőzéseken 11 játékos játszott: egy kapus, tíz mezőnyjátékos. Egy mérkőzésen belül 13 játékost lehetett szerepeltetni, a kapus és egy mezőnyjátékos cserélhető volt.

A nagypályás játék a különböző taktikai elemek alkalmazása miatt (pl. zóna-védekezés) elvesztette színességét, lendületességét, a játék a két kapu elé tömörült. Gyakoriak voltak a kis számjegyű eredmények. Ezért hamarosan népszerűbb lett a jelenlegi kispályás játék. Először ezt is szabadtéren játszották, később a terembe került, és itt játsszák ma is. 1959-ben még párhuzamosan folyt kis- és nagypályás bajnokság, 1960-tól a kispályás kézilabda vált kizárólagossá.


A kispálya
1. Kapuelőtér, 2. hétméteres-vonal, 3. szabaddobásvonal, 4. félpálya, 5. kapu (3x2 m), 6. alapvonal (18-22 m), 7. a sarokzászló helye, 8. oldalvonal (38-44 m).

Egy csapat hét főből, egy kapusból és hat mezőnyjátékosból áll. Egy mérkőzésen 12 játékos szerepelhet, a kapus és a mezőnyjátékosok is cserélhetők. A kispályás kézilabda gyorsabb, változatosabb, színesebb lett. Egy-egy mérkőzésen akár 50-60 gól is eshet, ezért lett népszerű, ezért vonz sok nézőt.

III.
A kézilabdasport gyökeret ver Szarvason

Szarvason a '30-as évek második felében jelenik meg a kézilabdasport. A kézilabdajáték szabálykönyve már a hatodik kiadását élte meg 1936-ban. Ezt a szabálykönyvet szerezte meg Bankó Sándor járásbírósági tisztviselő - aki a Levente Egyesület atlétáinak edzője volt -, és hozta el Szarvasra. Még ezen a nyáron csapatot szervezett levente-atlétákból, és ősszel már a sportágat népszerűsítő bemutató mérkőzést játszottak Törökszentmiklós csapatával.

Feltétlenül korrigálni kell tehát Margócsy Gyula tanulmányát - ezt a tanulmányt a Kun László által szerkesztett "Békés megye sporttörténete" című kiadvány társszerző-jeként írta -, amelyben a kézilabdasportág megjelenését Szarvason az 1941. évre tette. Cáfolja az időpontot az a bizonyítható tény, hogy a kézilabdasport a környéken Szarvasról terjedt el az itt tanuló diákok és a leventeoktatók közreműködésével. Bizonyító ereje van annak is, hogy 1941. áprilisában a Szarvasi Levente Egyesület - személy szerint Bankó Sándor - a Járási Levente Bajnokságért körmérkőzést írt ki, és erre már négy csapat nevezett. Ezeket a mérkőzéseket 1941. április 6-án és 13-án játszották le Szarvas, Kondoros, Békésszentandrás és Öcsöd leventecsapatai. A bajnokságot a Szarvasi Levente SE csapata nyerte meg. (Szarvas és Vidéke 1941. április 4-i száma 4. oldal.)

Alig telt el egy hónap és a Szarvasi Levente Egyesület 1941. május 11-én "Kézilabda Tornát" rendezett ugyanezen helységek csapatainak részvételével. Az akkori tudósítás nem közöl minden eredményt, csupán a tudósítás címe - "A szarvasi leventék nyerték meg a kézilabda bajnokságot" - utal a sikerre. (Szarvas és Vidéke 1941. május 16-i száma 3. oldalán.) A Szarvas - Békésszentandrás mérkőzés 2 : 1-es (1:1) szarvasi győzelemmel végződött Sebjan 2 góljával, miközben Szarvas 7 büntetőt kihagyott. A győztes csapat szerepel a képen.


A győztes csapat. Állnak (balról jobbra): egy leventeoktató, Hadady László, Sebjan Jenő, Kelemen Ede, Muska János, Laukó György, Kasnyík Sándor, Tomka Pál, Mohácsi József, Tóth Zoltán, Szrnka János, Roszik György. (Elöl Békésszentandrás együttese.)

A női csapat megalakulása néhány évvel későbbre tehető. A lányok - mint az köztudott - nem jártak leventébe, az iskolán kívüli sportolás akkoriban nemigen volt "divat", a hölgyek kevéssé vettek részt a sportban. Bankó Sándor vezetésével - akit joggal neveztek már akkor is "a szarvasi kézilabdasport atyjának" - Muska János és Kiss Mihály közreműködésével (akik akkor még aktív középtávfutók voltak, de kézilabdáztak is) 1941-ben kezdték meg a női csapat szervezését. Fölöttébb érdekesek voltak a kezdeti lépéseik! A középiskolában történő népszerűsítésen túl, két irányban indultak el. A középiskolás lányok és az irodai dolgozó hölgyek mellett az akkori "Zwickl Szövőde" fizikai dolgozó lányaiból szerveztek csapatot. Már 1942-ben a Szarvasi Levente Egyesület által szervezett Járási Tornán játszott egymással a két csapat. (Több információ nem lelhető fel a kezdeti időszakból.)

1943-tól vannak már adatok. A MOVE Turul SE lányai, - valószínűleg a korábban említett két csapatból kerültek ki - 1944. január 31-én a Csepeli Sportcsarnokban - ahol a férfiak már igen népszerűek voltak - pályára léptek budapesti I. osztályú csapatokkal szemben. Akkoriban gyakoriak voltak a nagyarányú győzelmek, különösen a kezdő csapatokkal szemben, így a szarvasi lányok 2:1 és 4:0 arányú veresége nagyon biztató bemutatkozás volt. Érdekes, hogy a MOVE Turul SE elnöksége csak később 1944. február 15-én - a birkózókkal együtt - jelentette be hivatalosan a női kézilabdacsapat megalakulását. (Szarvas és Vidéke 1944. február 21-i száma 4. oldal.) A Szarvasi Levente SE női csapatának megalakulását is bejelentette a korabeli sajtó, de úgy tűnik, beolvadtak a MOVE Turul SE szakosztályába, mert később nincsen róluk hír, viszont a MOVE Turul A és B csapata szerepel a különböző tornákon és bajnokságban.

Bizonyított tény, hogy a kézilabdasport a környéken - Békéscsabával egy időben, többek szerint korábban - Szarvasról indult el. Érdekes adat, hogy amíg Szarvason 1941-ben kezdték meg a női csapat szervezését, addig Békéscsabán a Törekvés SE színeiben 1943. július 18-án szerveztek női együttest. A Levente Egyesület által rendezett tornákra felfigyelve a Magyar Kézilabdázók Egyesületének Országos Szövetsége megbízásából Bankó Sándor 1944. január 22-én megalakította a "Szarvas és Vidéke Kézilabda Alszövetséget". A közgyűlés ezen a napon a következő vezetőséget választotta meg. Elnök: Dr. Ondváry Pál járásbíró. Alelnök: Kovács Béla gimnáziumi testnevelőtanár. Főtitkár: Bankó Sándor járásbírósági tisztviselő. Titkárok: Melis György gimnáziumi tanuló, Rohony Gábor fogtechnikus, Takács Ilona tisztviselő. Intéző-egyesbíró: Deme Dezső gimnáziumi tanár. Pénztáros: Melich Pál községi tisztviselő. Jegyző I.: Czinkóczky Judit járásbírósági adminisztrátor. Játékvezető-küldő: Klenk József fogtechnikus. Előadó: Dérczy Antal községi tisztviselő. A Fegyelmi Bizottság elnöke: Dr. Lehoczky János anyakönyvvezető. Jegyző II.: Demeter András községi tisztviselő. (A vezetőséget olyan személyekből állították össze, akiknek volt tekintélyük, és akik be tudták vonni a gimnáziumot. Ennek a későbbiek folyamán lett nagy jelentősége a sportág elterjesztésében és az utánpótlás biztosításában.) Ebben a háború befejezését közvetlenül követő időszakban elsődleges volt a sportvezetők töretlen aktivitása. Az ország romokban hevert, az újjáépítés mellett egy új politikai rendszer kialakítása, a gazdaság talpraállítása volt a központi kérdés. Nem volt még televízió, a sport - benne a kézilabda - alig kapott helyet a sajtóban és rádióban. A sportvezetők személyes kapcsolatai voltak meghatrozók abban, hogy a viszonylag fiatal sport újraindulhasson.

A létrehozott Alszövetségnek első teendője volt, hogy kiírta a Szarvas és Vidéke Kerület férfi és női bajnokságát. Emellett gondot fordított a játékvezető-képzésre, hiszen a sportág elterjesztésében nagy szerepe van a szabályokat ismerő korrekt játékvezetésnek.

A férfibajnokságra 9 csapat nevezett: Szarvasi Levente, Szarvasi Gimnázium, Szarvasi Középfokú Gazdasági Tanintézet, Kondorosi Levente, Öcsödi Levente, Békésszentandrási Levente, Csabacsüdi Levente, Mezőtúri Levente, Szarvasi MOVE Turul SE. A mezőnyből három együttes emelkedett ki. Ez lett a bajnokság sorrendje: 1. Öcsödi Levente, 2. Szarvasi Gimnázium, 3. Szarvasi Levente. A bajnokság első fordulóját Szarvason játszották 1944. április 9-én. Egy érdekes eredmény: Szarvasi Levente - Mezőtúri Levente SE 21:0 (12:0).


A Szarvasi Levente SE 3. helyezett csapata. Állnak (balról-jobbra) Kiss Mihály, Kovács János, Szabó Elek, Csilik Ferenc, Kerekes Béla. Középen: Kugyela György, Muska János, Mohácsi József. Elől: Molnár János, Tusjak András, Rohony Gábor.
(A mérkőzés érdekessége, hogy Mohácsi 15 gólt szerzett.)

Ugyanekkor a női bajnokságba öt csapat nevezett: MOVE Turul A, MOVE Turul B, Mezőtúri Levente, Békésszentandrási Levente, Öcsödi Levente. A bajnokság első fordulóját a férfiakéval egy napon rendezték. Szarvasi MOVE Turul A - Mezőtúri Levente 7:0 (5:0)


A bajnokságot a Szarvasi MOVE Turul A csapata nyerte. Állnak (balról jobbra): Fodor Etelka, Takács Ilona, Szamosvölgyi Mihály, Tárnyik Mária, Désy János, Tárnyik Zsuzsanna, Kulasák Erzsébet. Középen Csabai Ilona, Pimiller Mária, Arnóczky Ilona. Elöl: Bencsik Éva, Tímár Ágnes, Czinkóczky Judit.

A szovjet csapatok Szarvasra 1944. október 6-án vonultak be. Még dörögtek a fegyverek hazánk területén, amikor a szarvasi sportélet ébredezni kezdett. Bankó Sándor már 1945 februárjában megkezdte a szervező munkát. Akkor még nem volt lehetőség bajnokság szervezésére, de megalakult a Szarvasi MADISZ SE (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) férfi és női együttese, az Öcsödi Barátság SE, és a Csabacsüdi MADISZ férfi és női csapata. Megkezdték az edzéseket és 1945. április 4-én már villámtornát rendeztek Szarvason.

Még be sem fejeződött a háború, máris új kapcsolatokat teremtettek. Megalakult 1945. április 15-én - az ideiglenes - Tiszamenti-Szarvas és Vidéke Intéző Bizottság. (1945. év végétől már ismét önállóan működött a két Alszövetség.)

Közös bajnokságot írtak ki a férfiak számára. (A kevés csapat miatt női bajnokságot nem lehetett kiírni.) A férfi bajnokságban a Szarvasi MADISZ, az Öcsödi Barátság, Tiszaföldvár, Cibakházi MADISZ TE, Szentesi MADISZ TE, Kunszentmártoni MADISZ TE, Csépai MADISZ TE és a Szelevényi MADISZ TE szerepelt.

A bajnokságot a Kunszentmártoni MADISZ TE nyerte a Szarvasi MADISZ TE előtt. Az élet megindítása a kézilabdasportban, valamint ez az együttműködés Bankó Sándor (Szarvas) és Gulyás Gyula (Kunszentmárton) lelkes szervező munkájának volt köszönhető.


Bankó Sándor megbízólevele

A II. világháború befejezését követően rendezte sorait A Kézilabdázó Egyesületek Országos Szövetsége. Ismerve a Szarvas és Vidéke Kézilabda Alszövetség korábbi tevékenységét és azt a tényt, hogy már korábban megindították a szervező munkát 1945. július 18-án Bankó Sándort kérte fel a szervező munkára.

Amíg a "tisztikart" meg nem választották, Bankó Sándor egyedül kezdte meg a munkát. Felhívta a környező települések 21 egyesületét, hogy jelentsék be nevezésüket az 1945/46. évi Kerületi Bajnokságra. Ez az időszak átmeneti állapot volt, mert a Levente Mozgalom megszűnése után jelentős szervezeti és személyi változások történtek. Az alakuló pártok ifjúsági sportcsoportjai szerveződtek, régi csapatok jelentek meg új névvel, legtöbb helyen a régi vezetők szervező munkájának eredményeként. (A Kommunista Párt ifjúsági szervezete volt a MADISZ, a Kisgazda Párté a Kossuth SE, a Szociáldemokrata Párté a Barátság SE, a Katolikus Legény Egylet csapata volt a Törekvés SE.)

Nehezen indult meg a kézilabdázás, mert a korábbi gazdasági alapok megszűntek, új lehetőség után kellett mindenütt nézni. Ennek ellenére Bankó Sándor felhívására 9 férfi- és 5 női csapat jelentette be nevezését. Férfiak: Szarvasi MADISZ TE, Szarvasi Gimnázium SE, Szarvasi Kossuth SE, Szarvasi Barátság SE, Öcsödi Barátság SE, Öcsödi MADISZ TE, Békésszentandrási MADISZ TE, Csabacsüdi MADISZ TE, Mezőtúri Textil SE.

Női együttesek: Szarvasi MADISZ TE, Csabacsüdi MADISZ TE, Mezőtúri Rákóczi SE, Mezőtúri Textil SE, Endrődi MADISZ TE.
A Kerületi Bajnokság küzdelmei 1945. szeptember 23-án kezdődtek és 1945. november 18-án fejeződtek be. Nagy nehézségek árán lehetett a bajnokságot lebonyolítani, a csapatok általában stráfkocsin, kerékpáron "utaztak", hiányos felszerelésben játszottak szabadtéren, - labdarúgó pályán - fürdési lehetőség nélkül. A bajnokság végén az 1-3. csapat sorrendje:

Nők
1. Mezőtúri AFC (Rákóczi)
2. Szarvasi MADISZ TE
3. Csabacsüdi MADISZ TE

Férfiak
1. Szarvasi Gimnázium SE
2. Szarvasi MADISZ TE
3. Öcsödi Barátság SE

A Szarvas és Vidéke Kézilabda Kerület vezetőségének megválasztására 1945. november 18-án került sor. Itt is jelentős személyi változások voltak. Elnök: dr. Kovács Ferenc bankigazgató. Főtitkár: Bankó Sándor járásbírósági irodatiszt. Alelnök-egyesbíró: Hódsági Ernő telekkönyvvezető. Fegyelmi egyesbíró: dr. Pálos György gimnáziumi tanár. Játékvezető-küldő: Bankó Pál magántisztviselő. Ellenőr: Kovács Béla gimnáziumi testnevelőtanár. Titkár-pénztáros: Józsa László járásbírósági tisztviselő. A Fegyelmi Bizottság elnöke: Podmanyiczky János kereskedő.

Nehéz évek következtek! "Az állandóan növekvő infláció és az ezzel járó gazdasági bizonytalanság következtében, új csapatok beszervezésében a kerület 1946-ban nem tudott eredményt elérni. Sőt a tavaszi idény befejezése után a női kézilabdasport a kerületnél megszűnt." (Idézet Bankó Sándor 1947. február 9. napján keltezett főtitkári jelentés 6. oldalán.)

Ilyen előzmények után az 1946/47-es évadban csak férfi bajnokságot tudtak szervezni más kerületek csapatainak részvételével, hiszen ott is hasonló nehézségek voltak. A bajnokságra a következő 8 csapat nevezett: Szarvasi MADISZ TE, Szarvasi Gimnázium SE, Martfűi CIKTA MSE, Kunszentmártoni Barátság SE, Öcsödi Barátság SE, Kunszentmártoni MADISZ TE, Békéscsabai Barátság SE, Békéscsabai Gimnázium SK.

A bajnokságot - sok mérkőzés elmaradásával - befejezték ugyan, de az eredményekről nem sikerült információt szerezni. A Magyar Kézi- és Kosárlabdázók Országos Szövetsége Szarvas és Vidéke Kerülete "Hivatalos Közlönyt" adott ki az 1945, 1946, 1947. években, de példányai mára nem lelhetők fel. Később a Magyar Kézi- és Kosárlabdázók Országos Egyesületének Szövetsége adott ki országosan megjelenő "Hivatalos Közlönyt", ez tartalmazta a Szarvas és Vidéke Kerület híreit és eredményeit is. (Ezek is megsemmisültek, csupán véletlenül lelhetők fel példányai.)

A Szarvasi MADISZ TE az 1946. és 1947. évben sokat fejlődött. Mint kerületi bajnok 1947-ben érte el egyik legnagyobb sikerét, megnyerte az Országos MADISZ bajnokságot, olyan patinás együttesek előtt, mint a Budapesti MADISZ TE és a Zuglói MADISZ TE előtt. A fejlődés további állomásának tekinthető, hogy a Szarvasi MADISZ TE férfi és női együttese a Nemzeti Bajnokság II. osztályában játszott. Csapataik sokat vendégeskedtek a Csepeli Sportcsarnokban rendezett tornákon, ahol a szarvasi csapatok rendkívül népszerű-ek voltak és sok tapsot kaptak.

Szarvason az első nemzetközi férfi kézilabda-mérkőzésre 1948. április 4-én került sor. A Grázer AC osztrák bajnokcsapat vendégszerepelt hazánkban, így Szarvason is. Budapesti és debreceni mérkőzéseiken is nagyarányú győzelmeket arattak. Egyedül az Újpesti TE tudta őket legyőzni 4:2 arányban, így az a tény, hogy Szarvason a vendégek - szoros mérkőzésen - csak 6:2 (3:1) arányú győzelmet tudtak elérni, szarvasi sikernek számít.


A Szarvasi MADISZ TE együttese. Álló sorban (balról-jobbra) a vendég Grázer AC együttese. Elöl a szarvasi csapat: Kiss Mihály, Becsák Béla, Kugyela György, Laurenczy Jenő, Muska János, Mikolay István, Lázár Béla, Tusjak András, Csilik Ferenc

A szarvasi kézilabda eddigi legnagyobb sikerét a Szarvasi Vasas SC férfi csapata érte el! (1948. augusztus 1. napján a Szarvasi MADISZ TE, a Barátság SE és a Kossuth SE egy időben tartott közgyűlésén fuzionált, bejelentette megszűnését és Szarvasi VASAS Sport Club néven egyesült!)
A szarvasi Vasas SC férfi együttese veretlenül - csupán egy döntetlennel -, megnyerte az NB. II-es bajnokságot olyan jeles csapatok előtt, mint a Budapesti Nemzeti SC, a Budakalász SE, a Budapesti Ganz TE, a Győri Rába ETO és a Budapesti WOLFNER SE. Ez nagy fegyvertény volt Szarvas - akkor még nagyközség - kézilabdasportja számára.


A Szarvasi Vasas SC NB. II-es bajnokcsapata: Állnak (balról-jobbra) Bankó Sándor edző, Lázár Béla, Muska János, Kugyela György, Kiss Mihály, Muska István (két ismeretlen szurkoló). Középen: Stefancsik Pál, Uhljár (Szenes) Gyula, Molnár István. Elöl: Dankó István, Tusjak András, Gutyan János

A nőknek - új csapat lévén -, meg kellett elégedniük a 7. helyezéssel. Így tehát a férficsapat bekerült az ország legjobb 16 csapata közé, az NB. I. osztályba. Kuriózumnak számít, hogy ez a csapat később is tartotta és ápolta az emberi kapcsolatokat és 25 év múlva újra találkoztak egy vidám összejövetelen, ahol felelevenítették a régi élményeket.


A kép a fenti csapatot ábrázolja 25 év után - változatlan összeállításban

Talán a sors keserű fintora, hogy a legszebb eredményt követően - ez a jelenség napjainkban is ismert - megállt a fejlődés. Anyagiak hiányában nem volt lehetőség arra, hogy a szarvasi csapat elinduljon az NB. I. küzdelmeiben. "Szomorú következményképpen úgyszól-ván szétesik az éveken át működő, szinte testvéri sport-közösség" - írta tanulmányában Margócsy Gyula. Szinte mindent elölről kellett kezdeni!

Az 1949. és 1950. évben a teljesen átszervezett, új együttes a Békés megyei bajnokságban játszott. 1951-ben feloszlott, és később különböző tornákon alkalmilag összeállt csapatok játszottak.
Az '50-es évek végétől - már a kispályás küzdelmekben - újra szerepelnek a szarvasi női és férfiegyüttesek. Talán már nem is meglepetés, hogy újra találkozunk Bankó Sándorral, aki a férficsapat újjászervezésén tevékenykedik és Kiss Mihállyal, aki a női csapat megszervezésén munkálkodik.

IV.
Akik sokat tettek Szarvas kézilabdasportjáért

Ahhoz, hogy egy sportág valahol gyökeret verjen és sikeres lehessen. több összetevőre van szükség. Kellenek vezetők, edzők, játékosok, szurkolók (köztük a szülők, nagyszülők, keresztszülők és a névtelen közreműködők), gazdasági feltételek (pályák, felszerelés utazási, tisztálkodási lehetőség) és mellé a sajtó nyilvánossága is. Ez tulajdonképpen Szarvason - ha sokszor nagy nehézségek árán is - megvolt.

A helyi kézilabdasport kiemelkedő személyiségei közül mutatunk be náhányat.

Vezetők


Józsa László László
a Kézilabda Alszövet-ség adminisztratív irányítója



Bankó Sándor, a szarvasi kézilabdasport atyja

Csery István
a Spartacus férfi
szakosztályvezetője

Kovács András
a Szirén SE elnöke, a női kézilabdacsapat támogatója

Molnár László
az Óvónőképző SE kézilabda-szakosztályának vezetője

Vaskor Pál
a Főiskola Spartacus kézilabda-szakosztályának
vezetője

Molnár Pál
a Szirén SE női szakosztályának
vezetője

Jansik Szilvia
a Szarvasi NKC szakosztályának vezetője

Tusjak János
a Szarvasi Handball Club intézője
 
Bencsik Mihály
a Szarvasi
Handball Club
elnöke
 

Elismerés illeti mindazokat, akik sokat tettek Szarvas kézilabdasportjáért - ha ez a felsorolás nem is lehet teljes. A női kézilabdasportnál Balangó Mátyás, Bankó Pál, Benkő Istvánné, Fehér Lajos, Galli Zoltán, Hajdú Pálné, Horváth János, Hipszky Erzsébet, Jakab Miklós, Kovács Márton, Rajkó Sándor, Selmeczy György, Styevák Pálné, Szrnka István.
A férfi kézilabdasportnál: Bencsik Mihály, Fabó András, Giricz Pál, Kaiser Imre, Kugyela János (titkár), Kugyela János, Muska János, Nyári János.

Edzők

Talán az edzők azok, akik egy sportág fejlődésének a legfontosabb tényezői. Munkájuk eredménye a játékstílus kialakítása, a szemre is szép, szórakoztató, de ugyanakkor eredményes szereplés biztosítása. Itt is nehéz sorrendet megállapítani, hiszen más-más lehetőségek között, más időszakban tevékenykedtek, és a rájuk bízott játékosállomány színvonala is különböző volt, nem is beszélve arról, hogy a bajnoki osztályok követelményei is sokban különböztek egymástól.


JóPataki György

Kiss Mihály

Velky Mihály

Gulyás Mihály

Janurik Mihály

Koltai Lajos

Laurenczy Jenő

Csery István

Veszter Vilmos

Sokan mások is dolgoztak edzőként a kézilabdasportágban, többek között Csankovszky Pál, Grünvald Béla, Klenk József, Liker András, Mikolik Gábor, Száva Flórián, Tőkés Gyula. Anélkül, hogy sorrendet állítanánk fel, meg kell jegyezni, hogy a leghosszabb ideig - több mint 20 évig - Kiss Mihály volt edző a szarvasi női csapatnál. Ki kell emelni Pataki Györgyöt, aki - az utánpótlás-nevelésén túl - sikeresen tevékenykedett éveken át az NB. I-ben (Békéscsaba), valamint Velky Mihályt, aki ugyancsak az NB. I-ben (Veszprém) és az országos utánpótlás válogatottnál is szerephez jutott edzőként.

Játékvezetők

Az élő sportban, a bajnoki mérkőzéseken - ahol sokszor kiélezett küzdelem folyik - nagyon fontos a játékvezetők szerepe. Ők azok, akik jó vagy rossz irányban befolyásolni tudják a sportág fejlődését. A játék szellemének és szabályainak, a sportszerűségnek és a korrektségnek ők az őrei a gyerekmérkőzésektől a barátságos és a bajnoki meccseken át, egészen a válogatott mérkőzésekig. (Talán éppen ezért vezették be 1969-től a "kettős játékvezetést"!)
Ha visszamegyünk az időben, akkor megállapíthatjuk, hogy mindezzel már a kezdeteknél tisztában voltak a szervezők, Bankó Sándorral az élen. A 7/1947. JT. számú "Játékvezetői Nyilvántartás" (ebben békésszentandrási, kunszentmártoni, mezőtúri és tiszaföldvári lakcímű játékvezetők is szerepelnek) 40 játékvezetőt tartottak nyilván. Később, 1947. április 12-13. napján a Szarvas és Vidéke Kerületnél további 10 fő tett sikeres játékvezetői vizsgát, ahol az Országos Szövetség képviselője - Polányi Ferenc - volt a vizsgaelnök.
Az elmúlt évtizedekben Szarvasról két játékvezető párost kell kiemelnünk, akik az NB. I. mérkőzéseit is vezették, és közreműködtek nemzetközi és válogatott mérkőzéseken.


S. Farkas Pál

Lázár Lajos

Nyári Mihály

Veszter Géza

Bohus Béla

Kugyela Ferenc

Hosszabb ideig volt játékvezető Bankó Sándor, Józsa László, Kiss Mihály, Kiszely János (nagypályán), játékvezetőként tevé-kenykedett még Pável István, Bohus Béla és Kugyela Ferenc is (kispályán).
Szarvas kézilabdasportjának elismerését jelenti, hogy korábban és jelenleg is vezető pozíciót töltenek be szarvasiak a Békés Megyei Kézilabda Szövetségben a sportágat szervező és irányító testületekben.

Néhány példa a közelmúltból: Lázár Lajos a Játékvezető Bizottság elnöke 1987-1989-ig, Veszter Géza országos ellenőr és a JB elnöke 1989-93-ig. Nyári Mihály a Békés Megyei Kézilabda Szövetség elnökségének tagja 1985-től, elnökhelyettes 1988-1993-ig. A Kézilabda Szövetség Számvizsgáló Bizottságának elnöke 1993-tól napjainkig.

V.
Szarvasi csapatok a bajnokságokban

Ez a felsorolás dokumentálja a megtett utat. Szarvas kézilabdasportja Békés megyében jelentős szerepet játszott. A korábbi időszakból is vannak eredmények, de 1959-től - amikorra a kispályás játék már végleg polgárjogot nyert - jól követhető a szarvasi csapatok szereplésének eredményessége.

Nők

1959. Sz. Spartacus M. I. osztály 10.
1960. Sz. Spartacus Megyei I. o. 7.
1960. Sz. Spartacus Megyei I. o. 9.
1962. Sz. Spartacus Megyei I. o. 12.
1963. Sz. Spartacus Megyei II. o. 8.

1964. Sz. Óvónőképző SK M. I. o. 7.
1965. Sz. Óvónőképző SK. M. I. o. 1.
1965/66. Sz. Óvónőképző SK. NB. II. 5.
1966/67. Sz. Óvónőképző SK. NB. II. 6.
1967/68. Sz. Óvónőképző SK.NB. II. 12.
1967/68 Sz. Szirén SE Megyei I. o. 3.
1968/69. Sz. Szirén SE Megyei I. o. 1.
1969/70 Sz. Szirén SE NB. II. 4.
1970/71. Sz. Szirén SE NB. II. 6.
1971/72. Sz. Szirén SE NB. II. 2.
1972/73. Sz. Szirén SE NB. II. 7.
1973/74. Sz. Szirén SE NB. II. 5.
1974/75. Sz. Szirén SE NB. II. 6.
1975/76. Sz. Szirén SE Megyei I. o. 1..
1976/77. Sz. Szirén SE NB. II. 7.
1977/78. Sz. Szirén SE NB. II. 11
1978/79. Sz. Szirén SE Megyei I. o. 1.
1979/80. Sz. Szirén SE Megyei I. o. 1.
1980/81. Sz. Szirén SE Megyei I. o. 1.
1981/82. Sz. Szirén SE Megyei I. o. 1.
1982/83. Sz. Szirén SE Megyei I. o. 1.
1983/84. Sz. Szirén SE NB. II. 9.
1984/85. Sz. Szirén SE NB. II. 10.
1985/86. Sz. Szirén SE NB. II. 8.
1986/87. Sz. Szirén SE NB. II. 6.
1988. Sz. Szirén SE NB. II. 7.
1989. Sz. Szirén SE NB. II. 8.
1990. Sz. Szirén SE NB. II. 4.
1991. Sz. Szirén SE NB. II. 1.
1992. Sz. Szirén SE NB. I/B. 7.
1992/93. Sz. Szirén SE NB. I/B. 6.
1993/94. Sz. Szirén SE NB. I/B. 8.
1994/95. Sz. Szirén SE NB. I/B. 9.
1995/96. Sz. Szirén SE NB. I/B.
1996/97.Nem indult csapat.
1997/98. Sz. NKC Megyei I. o. 1.
1998/99. Sz. NKC NB. II. 3.
1999/2000. Sz. NKC NB. II.

Férfiak

Sz. SC Megyei I. osztály 4.
Sz. SC Megyei I. o. 1.
Sz. Spartacus Megyei I. o. 3.
Sz. Spartacus Megyei I. o. 2.
Sz. Spartacus Megyei I. o. 1.
Sz. Mg. Technikum Megyei I. o. 7.
Sz. Spartacus NB. II. 8.
Sz. Spartacus NB. II.
Sz. Spartacus NB. II.
Sz. Spartacus NB. II.
Sz. Spartacus NB. II. 12.

Sz. Spartacus Megyei I. o. 1.
Sz. Spartacus Megyei I. o. 1.
Sz. Spartacus NB. II. 1.
Sz. Spartacus NB. I/B. 12.
Sz. Spartacus NB. II. 1.
Sz. Spartacus NB. I/B. 12.
Sz. Főiskola-Spartacus NB. II. 1.
Sz. Főiskola-Spartacus NB. I/B. 12.
Sz. Főiskola-Spartacus NB. II. 3.
Sz. Főiskola-Spartacus NB. II.
Sz. Főiskola Spartacus NB. II.
Sz. Főiskola-Spartacus NB. II. 4.
Sz. Főiskola-Spartacus NB. II. 4.
Sz. Főiskola-Spartacus NB. II.
Sz. Főiskola-Spartacus NB. II. 10.
Sz. Főiskola-Spartacus NB. II.
Sz. Főiskola-Spartacus NB. II. 12.
Sz. Főiskola-Spartacus M. I. o. 3.
Sz. Főiskola-Spartacus M. I. o. 1.
Sz. Főiskola-MEDOSZ NB. II. 2.
Sz. Főiskola-SZÁT NB. I/B.
Sz. Főiskola-SZÁT NB. I/B. 4.
Sz. Handball Club NB. I/B. 8.
Sz. Handball Club NB. I/B. 2.
Sz. Handball Club NB. I/B. 4.
Sz. Handball Club NB. I/B. 7.
Sz. Handball Club NB. I/B. 6.
Sz. Handball Club NB. I/B. 9.
Sz. Handball Club NB. I/B. 14.
Nincs férfi csapat a bajnokságban!
Sz. Handball Club Megyei I. o. 1.
Sz. Handball Club NB. II. 3.

(A bajnokságot egyes időszakokban tavaszi-őszi, máskor őszi-tavaszi rendszerben rendezték!)

VI.
A szarvasi kézilabdapályákról

A kézilabdát ma már speciális méretű (40x20m), ún. kispályán játsszák. A kezdeti időszakban a mérkőzéseket az Erzsébet-liget melletti labdarúgópályán játszották, jelentős közönség előtt. A játék kezdetben gyors, és látványos volt, később sokat veszített szépségéből, unalmassá vált, mert a sok futást megspórolva a csapatok zónáztak, és inkább a védekezésre koncentráltak.

Az 1950-es évek második felében kezdett népszerűvé válni a sokkal látványosabb kispályás játék. Az 1959-ben kiadott "Verseny és játékszabályok" könyv már előrevetítette, hogy a sportág ebben az irányban fog fejlődni, s előbb-utóbb teremsporttá válik.

Az '50-es évek végén Szarvason a salakos labdarúgópályára volt felfestve a kispályás játéktér, majd a jelenlegi teniszpályák helyén készült el egy salakos kézilabdapálya. Előbb-utóbb ki kellett elégíteni azt az igényt, hogy a város belterületén létesüljön pálya, hogy a mérkőzések látogatottságát emelni lehessen.

Az első villanyfényes kézilabdapályát 1963. augusztus 20-án avatták fel az "Árpád-udvarban". Ezen a pályán játszott 1965. április 6-án esti mérkőzésen a magyar válogatott a Szarvasi Spartacus SC férficsapatával. Az eredmény: 26 : 21 (6:9). Nagy érdeklődés és hatalmas ováció kísérte végig a szoros mérkőzést, ahol Szarvas csapata jól tartotta magát a nagyobb tudású ellenféllel szemben, akik a II. félidőben már komolyan vették a helyi NB. II-es együttest.

Tervbe vették a SZÁT-székház (jelenleg az Agrár Rt. épülete) megépítését, ami a kézilabdapálya felszámolásával járt volna. Az volt az álláspont, hogy van az Erzsébet-ligeti sporttelepen pálya, ott kell a kézilabda-mérkőzéseket rendezni. Ennek elkerülése érdekében Czielbauer András járási sportfelügyelő és Molnár László, a Járási Kézilabda Szövetség elnöke felszántatták a sporttelepi pályát. Mivel veszélyeztetve volt a kézilabdasport Szarvason, főleg társadalmi összefogással megépült az I. Sz. Iskola Kossuth u. 56-58. épületének udvarán az új, bitumenes pálya, oda került a világítás is az "Árpád-udvarról". A Szirén Szövetkezet öltözőket épített. Ez hosszabb időre jelentett megoldást. Ezt követően 1984-ben a MG. Főiskolai Kar udvarán korszerű kézilabda- és kosárlabdapálya létesült. Ezt egy év után felszámolták, helyére épült a jelenlegi Petőfi utcai Városi Sportcsarnok. Közben a Gimnázium, az Úttörőház és minden általános iskola udvarán épült kézilabdapálya. Ez is hozzátartozik Szarvas kézilabdasportjának történetéhez!

VII.
Szarvasról kerültek magasabb osztályba

A helyi kézilabda magas színvonalát bizonyítja, hogy sportpályafutásuk során sokan Szarvasról indulva lettek válogatottak, kerültek a legmagasabb osztályba, az NB. I-be, sokan pedig egy-egy időszak meghatározó játékosai voltak. Sokan vannak még, akik megérdemelnék a kiemelést: a csapatképeken megtalálhatjuk Őket is!


Kereki Piroska
a Szarvasi Óvónőképző-től került a Budapesti Spartacus SC csapatához

Major Katalin
a Szarvasi Szirén SE, a Bp. TF és több NB. I-es klub játékosa. 162 alkalommal volt magyar válogatott

Mikó Róza
a Szarvasi Óvónőképzőtől került a Budapesti Spartacus SC csapatához

Tusjak Katalin
A Szarvasi Szirén SE csapatától került a Bp. TF. SE csapatához

Melis Judit
A Szarvasi Szirén SE csapatától került a B.csabai Előre csapatához

Pasek Mária
A Szarvasi Szirén SE csapatától került a B.csabai Előre csapatához

Vári Julianna
A Szarvasi Szirén SE csapatától került a Debreceni VSC csapatához

Kasik Éva
A Szarvasi Szirén SE csapatától került a B.csabai Előre csapatához

Lázár Erika
A Szarvasi Szirén SE-től került több NB. I.-es együtteshez. Az Orosházi Agro SE játékosa

Ebbe a körbe tartozik még Borgulya Katalin, aki a Szirén SE csapatától került a Jászberényi Lehel SE együtteséhez.
Ki kívánjuk emelni azokat is, akik Szarvas kézilabdasportjában meghatározó játékosok voltak. Nem játszottak ugyan az NB I.-ben, de képességeik alapján akár a legmagasabb osztályban is szerepelhettek volna.


Vaszkó Mária

Szabó Terézia

Brlázs Mária

Hipszki Erzsébet

Ponyiczki Éva

S Farkas Zsuzsanna

Férfiak


Gutyan Pál
A Szarvasi SC-ből igazolt a Budapesti EAC NB. I-es csapatába. Sokszoros válogatott.

Jánovszky László
A Szarvasi SC csapatából igazolt a Bp. Spartacus NB. I-es csapatához. Több mint 140 alkalommal volt válogatott.

A Szarvasi Spartacustól igazoltak NB I-es csapatokhoz


Feifrik Ferenc
Bcs. Előre SC

Perger Ferenc
Pécsi Bányász

Taskó Imre
Pécsi Bányász

Medvegy János
Bcs. Előre SC

Szakács Tamás
a Sz. Spartacusból igazolt a Debrece-ni Dózsa SC-hez

Gilan Tibor
Sz. Handball Clubból igazolt a Kiskőrösi SC-hez

Serfel Roland
a Sz. Handball Clubból igazolt a Pécsi Bányászhoz

Muska János
atléta, labdarúgó, kézilabdázó. Mindig Szarvason játszott.

A képek közt nem szereplő Szentmihályi József a Sz. Spartacusból igazolt a Bcs. Előre SC-hez.


Tusjak András

Lestyan G. Pál

Kugyela János

Darida Pál

Ők azok, akikről - úgy gondoljuk - külön is meg kell emlékezni, mert hosszú éveken át Szarvas kézilabda sportjának meghatározó, kedvelt játékosai voltak.

VIII.
Kézilabdasport az oktatási intézményekben

Az utánpótlás az eredményes kézilabdasport kulcskérdése, s az utánpótlásnevelés első számú bázisa a középiskola. Ezt az eltelt évek bebizonyították.

Az általános iskolákban - korábban a "Népiskolában" - az általános testi nevelés volt a feladat, az egyes sportágakra nem készítettek fel a tanulókat. Csak jóval később fordítottak erre gondot, de akkor sem intézményesen, hanem csak egyes testnevelő- tanárok érdeklődésének megfelelően.

A diáksportban is születtek figyelemre méltó eredmények. A '60-as évek második felében a Janúrik György által vezetett 1. Sz. Általános Iskola csapata az Országos Úttörőolimpia (fiú) döntőjében Pécsett a 3. helyen végzett. Később a 2. Sz. Általános Iskola leány- csapatával Liker András nyert a megyei döntőben, és eredményesen szerepelt a területi döntőben is.

Ami igazán figyelemre méltó, - és az utánpótlás tervszerű nevelését jelenti - az a Vajda Péter Gimnázium nevéhez fűződik. "Az első magyar középiskolás bajnok" a gimnázium csapata volt 1970-ben. (Tagja volt Jánovszky László, a későbbi sokszoros válogatott, aki két olimpián szerepelt a magyar válogatottban.)

A szarvasi kézilabdázás elismerését jelenti, - és a gimnázium jó hírét öregbítette - a sportosztály megszervezése. (fiú-kézilabda és leány-kosárlabda)


A szarvasi Vajda Péter Gimnázium első sportosztálya.
Állnak (balról jobbra) Berényi Béla, Harsányi Dezső, Dakó János, Madár Kálmán, Gilan Tibor, Velky Mihály edző. Középen: Szenteszki János, Tóth Barnabás, Kondacs Krisztián. Elöl: Kiss György, Somogyi Zoltán. (A gimnázium Emlékkönyvéből, 1996)

Ebből a csapatból magyar ifjúsági válogatott volt Berényi Béla, Gilan Tibor és Tóth Barnabás. A csapat 1991/92-ben Országos Serdülő Bajnok. Később 1993/94-ben a Diákolimpia V. korcsoportjában bajnokcsapat.

A második sportosztály is hasonló sikereket ért el. Tanulmányai során a Diákolimpián mindig az 1-3. hely valamelyikén végzett és 1993/94-ben a IV. korcsoportban országos bajnok. Ifjúsági válogatottakat nevelt Serfel Roland, Korcsok Zoltán és Nagy Gábor személyében.
A sportosztályban induló fiúk később a Szarvasi Handball Club NB. I/B. osztályú csapatát erősítették. A kézilabdasport fejlődését szolgálták azok, - a volt tanulók - akik a környék csapataiban szerepeltek és szerepelnek, sokan ma már vezetők, akik a kézilabdát Szarvason szerették meg. Folytatta tehát a hagyományt a Szarvasi Vajda Péter Gimnázium, ahonnan az 1936-os évtől, - a kezdetektől - az itt tanuló diákok voltak a sportág elterjesztői a környéken.

A Szarvasi Felsőfokú Óvónőképző Intézetben és a Szarvasi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban az ide érkezett kézilabdázók kezdeményezték a csapatok szervezését. Az Óvónőképzőben Molnár László alakított 1963-ban kézilabda szakosztályt, a Mezőgazdasági Technikumban pedig Szirony Pál testnevelő tanár 1968-ban.


A Szarvasi FOKI SK NB. II. csapata (1967) Állnak (balról jobbra): Adamcsák Éva, Furár Ágnes, Gábor Mária, Janúrik Mihály edző, Rojik Erzsébet, Németh Katalin, Rojik Ilona. Középen: Csete Erzsébet, Kugyela Katalin, K Tóth Krisztina. Elöl: S Farkas Zsuzsa és Békési Magdolna.

Az Óvónőképző együttese 1965-1968-ig az NB. II-ben szerepel, közben 1966. és 1967. évben az Egyetemi és Főiskolai Bajnokságban a Testnevelési Főiskola mögött a 2. helyen végez, megelőzve nagy egyetemeket és főiskolákat. A női kézilabdában nem volt rivalizálás, a Szarvasi Spartacus SC a megyei bajnokságban játszott, majd az Óvónőképző csapatának megszűnése (1968) után az óvónőképzősök a Spartacus csapatát erősítették.
A Mezőgazdasági Felsőfokú Technikum csapata 1968-tól a Békés megyei bajnokságban szerepelt.

A Szarvasi FMGT SK megyei I. osztályú csapata (1969).
Állnak (balról jobbra): Kukucska Mihály, Murvai József, Vajó Sándor, Csikász Imre, Kontsits Pál, Tóth János, Szirony Pál testnevelő-edző. Középen: Feró István, Csikós Tóth István. Elöl: Debreczeni András és Szabó József

Az FMGT-nek jó középcsapata volt a megyei I. osztályban, ugyanakkor a Szarvasi Spartacus SC az élmezőnyben szerepel és bejut az NB. II-be. Az esetleges egészségtelen rivalizálás elkerülése érdekében 1972-ben fúzióra kerül sor Szarvasi Főiskola - Spartacus SC néven és ezután a szarvasi csapatot erősítik a főiskolások.
Meg kell jegyezni, hogy hosszú éveken át a női és férfi kézilabda-csapatokban több főiskolás szerepelt. Sajnálatos módon - amióta a sport, a testnevelés nem kap kellő figyelmet a felsőoktatási intézményekben -, egyre kevesebben játszanak szarvasi együttesekben. A főiskolákon nem is ösztönzik kellően őket arra, hogy tanulmányaik ideje alatt szarvasi színekben szerepeljenek. (Hozzájárul a jelenlegi helyzethez az a tény is, hogy a szombat munkaszüneti nap, és a vidéki hallgatók hazautaznak, nem érdeklődnek a sport iránt más sportágakban sem!)

IX.
Zárszó

Szarvas második legnépszerűbb sportjának, a kézilabdának megtett útját kívántuk bemutatni, és a jövő számára megismerhetővé tenni. Megpróbáltuk nyomon követni az elért eredményeket, hiszen idővel feledésbe merülnek. Megérdemlik azok a személyek és csapatok, - akik ezért a sportágért Szarvason sokat tettek - hogy megőrizzük őket a későbbi utódok számára.
Ez a szándék vezetett bennünket, és ha munkánknak vannak is hiányosságai, - a korabeli sajtó hiányos tájékoztatása okán - úgy érezzük, hogy a legfontosabb tudnivalókat sikerült rögzíteni. A "csapatkép-gyűjtemény" kiegészíti a sportágról megalkotott képet az alakulástól napjainkig.
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik munkánkat dokumentumok, képek átengedésével segítették. A Szarvasi Városi Könyvtár szívesen segített, amit külön is megköszönünk.
A szerzők
Forrásmunkák:

1. Korabeli dokumentumok Bankó Sándor hagyatékából.
2. Madarász István: Kézilabdázás (Verseny és játékszabályok) Sport Kiadó Bp. 1968.
3. Madarász István: A kézilabdázás játék- és versenyszabályai. Sport Kiadó Bp. 1970.
4. Madarász I. : A kézilabdázás játékvezetésének elmélete és gyakorlata. Sport Kiadó Bp. 1973.
5. Szarvas Járás-város szabad negyedszázada. Kiadta: Hazafias Népfront. 1970.
Molnár László: A sportélet fejlődése.
6. "Szarvasi Tájoló" Kiadta a Szarvasi Úttörőház (1985. augusztusi szám)
Molnár László: Szarvas sportéletéről.
7. Viharsarok Népe megyei napilap korabeli számai.
8. Békés Megyei Népújság (később Hírlap) és a Békés Megyi Nap korabeli számai.
9. Szarvas és Vidéke (1940-1944)
10. Kézilabdázás (A Magyar Kézilabda Szövetség szaklapja példányai)
11. A "Békésmegyei Kézilabda Híradó" számai.
12. Szarvas a városiasodás útján. Kiadta a Városi Tanács Vb. 1984. Molnár László: A sportélet városunkban.
13. Margócsy Gyula: Szarvas Sportjáról 67-70. oldal. (Tanulmány) A kézirat a Kún László által szerkesztett "Békés megye sporttörténete társszerzőjeként készült.
14. Magyar Kézi- és Kosárlabdázók Országos Szövetsége Szarvas és Vidéke Kerülete Hivatalos Közlönye 1944, 1945, 1946.
15. Magyar Kézilabdázó Egyesületek Országos Szövetsége Hivatalos Közlönye 1944.
16. Machalek István: Békéscsabai Előre 75 év krónikája (1912-1987) Békéscsaba, 1987.
17. Vajda Péter Gimnázium Jubileumi Évkönyve (1834-1984) 1984.
18. Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola Emlékkönyve. (1984-1996)

Képek Szarvas kézilabdasportjából

Az évek múlásával egyre nehezebb képeket összegyűjteni azokról a kézilabda csapatokról, amelyek Szarvas nagymultú kézilabda sportját képviselték az adott időszakban. Megérdemlik, hogy az utánunk következő generációk számára megőrizzük a csapatokat és a bennük szereplő játékosokat.

A Szarvasi MOVE Turul SE nagypályás csapata (1944)
Állnak (balról jobbra): Gomb-kötő István intéző, Bencsik Éva, Molnár Mária, Láng Eszter, Novodomszky Judit, Fazekas Angéla, Zvara Judit, Melich Pál vezető. Elöl: Dauda Margit, Rágyanszky Mária, Bencsik Erzsébet, Rohony Ilona, Varga Erzsébet. (Hiányzik a képről Tímár Ágnes kapus)
A Szarvasi MADISZ SE csapata (1947)
Állnak (balról jobbra): Kasuba János, Kiss Zsuzsanna, Ribár Zsuzsanna, Ribár Judit, Lázár Béla, Kulasák János, Angyal Ilona, Kovács Judit, Fazekas Angéla, Králik Mária. Középen: Dina Mária, Zvara Judit, Rágyanszki Mária. Elöl: Kasuba Anna, Brecska Anna, Kituljak Katalin
A Szarvasi Vasas SK nagypályás csapata (1948)
Állnak (balról): Szebellei Ferenc, Ismeretlen, Ismeretlen, Bankó Sándor, Domonyi András, Tisljar János, Melich Pá vezetők. Középen: Rohony Ilona, Dauda Margit, Kóhr Erzsébet, Tímár Ágnes, Rágyanszky Mária, Zvara Judit, Novodomszky Judit. Elöl: Kiss Mária, Molnár Mária, Valent Anna. Fekszik: Láng Eszter
A Szarvasi Spartacus SC kispályás csapata (1960)
Hátul (balról jobbra): Molnár, Cselovszky, Huszár, Kovács, Kiss Mihály edző, Elöl: Rómer, Hraskó, B Tóth, Kovács, Kugyela, András
A Szarvasi Spartacus SC csapata (1962) Megyei I. o. Felső sor (balról jobbra): Janurik, Kiss Mihály edző, Korik Gulyásné, Kovács, Furár. Elöl: Kugyela, B Tóth, Huszár
A Szarvasi Spartacus SC csapata (1963) Megyei II. osztály
Állnak (balról jobbra): Tőkés Gyula edző, Angyal, Rómer, Kovács, Gulyás Mihály edző. Középen: Bárány, Palov, Furár, Pálffy, Kiss. Elöl: Jánovszky, B Tóth, Kugyela, Gulyásné
A Szarvasi Óvónőképző SK csapata (1964) Megyei I. o. 7.
Állnak (balról jobbra): Molnár László szakosztályvezető, K. Tóth Krisztina, Búza Margit, Czikkely Ilona, Janúrik Mihály edző. Középen: Adamik Emília, Imre Sarolta, Kerekes Mária, Kereki Piroska, Németh Edit, Kovács Klára. Elöl: Mikó Róza
A Szirén SE OKISZ győztes csapata (1965)
Állnak (balról jobbra): Selmeczy György intéző, Janurik Mihály edző, Hanó, Styevák, Litvai, Huszár, Kiszely György szer-táros, Gombár, Benkő Istvánné és Molnár Pál vezetők. Elöl: Hraskó, Maginyecz, B Tóth, Roszík, Terényi, Kugyela
A Szarvasi Óvónőképző SK NB. II. 5. helyezett csapata (1966)
Állnak (balról jobbra): Janurik Mihály edző, Furár Ágnes, Kovács Zsuzsa, Kereki Piroska, Búza Margit, Bíró Erzsébet, Adamcsák Éva, Molnár László szakosztályvezető. Elöl: Adamcsák Margit, Adamcsák Gizella, S. Farkas Zsuzsa, Németh Katalin, Mikó Róza, Csete Erzsébet
A Szarvasi Óvónőképző SK. NB. II. 6. helyezett csapata (1967)
Állnak (balról jobbra): Rojik Erzsébet, Kugyela Katalin, Búza Margit, Janurik Mihály edző, Adamcsák Éva, Csete Erzsébet, Bíró Erzsébet, Németh Katalin. Középen: Kereki Piroska. Elöl: Mikó Róza,
S. Farkas Zsuzsa
Szarvasi Óvónőképző SE -Zalgaris Kaunas (a litván-szovjet bajnokság 3. helyezettje ) 1966
Állnak (balról jobbra): A vendégek. Elöl: Németh Edit, Németh Katalin, Bíró Erzsébet, Búza Margit, Kereki Piroska, Adamík Emília, Kovács Zsuzsa, Adamcsák Éva, Furár Ágnes, Hraskó Zsuzsa. Fekszik:
S. Farkas Zsuzsa, Mikó Róza
Szarvasi Óvónőképző SK- Magyar válogatott (1967)
Állnak (balról jobbra): Mikó Róza, Bíró Erzsébet, Kovács Zsuzsa, Búza Margit, Furár Ágnes, Kereki Piroska, Adamcsák Éva, Balogh Márta, Jánya Ferencné, Lengyel Erzsébet, Haide Károlyné, Jóna Magdolna. Elöl: Adamcsák Margit, Csete Erzsébet, S. Farkas Zsuzsa, Varga András játékvezető, Gurics Györgyné, Smidt Jenőné, Adamcsák Gizella
A Szarvasi Szirén SE Megyei I. o. bajnok csapata (1969)
Állnak (balról jobbra): Kasik Judit, Laurenczy Jenő edző, Kugyela Katalin, Furár Ágnes, Tusjak Katalin, Gulyás Mihály edző, Cseri Magdolna, Rojik Ilona, Hajdú Pál intéző. Elöl: Csicsely Mária, Gábor Mária, Benkő Margit, Rojik Erzsébet, Pasek Mária, S Farkas Zsuzsa
A Szarvasi Szirén SE NB. II. 6. helyezett csapata (1971)
Állnak (balról jobbra): Gulyás Mihály edző, B Tóth Erzsébet, Kolláth Katalin, Ridegh Judit, Tusjak Katalin, Pasek Mária, Rojik Ilona, Molnár Pál szakosztályvezető. Elöl: Kugyela Katalin, Marosvölgyi Erzsébet, Csicsely Mária, S Farkas Zsuzsa, Kolláth Ilona, Kasik Judit
A Szarvasi Szirén SE NB. II. 2. helyezett csapata (1972)
Állnak (balról jobbra): Molnár Pál intéző, Pasek Mária, Hajdúné S Farkas Zsuzsa, Pocsai Margit, Kugyela Katalin, Tusjak Katalin, Janúrik Mihály edző. Elöl: Marosvölgyi Erzsébet, Kolláth Katalin, Lőrinczy Nóra, Kugyeláné Vaszkó Mária, Ridegh Judit
A Szarvasi Szirén SE NB. II. 7. helyezett csapata (1973)
Állnak (balról jobbra): Hipszki Erzsébet, Krajcsovicz Edit, Brlázs Mária, Kugyela Katalin, Botyánszky Katalin, Hankó Júlia. Elöl: Kasuba Erzsébet, Pasek Mária, Hajdúné S. Farkas Zsuzsa, Hanó Erzsébet
Poprádon a Szirén SE
Állnak: (balról jobbra): Gulyás Mihály edző, Csávás Katalin, Melis Judit, Müller Anikó, Müller Edit, Brlázs Mária, Molnár Pálné vezető, Kugyela Jánosné, Kovács Márton intéző, Elöl: Kovács Judit, Biszterszki Judit, Galgóczi Ilona, Kasuba Anna, Bakó Julianna, Nagy Edit, Varga György szertáros
A Szarvasi Szirén SE Megyei bajnok csapata (1976)
Állnak (balról jobbra):
Galli Zoltán szakosztályvezető, Kovács, Brlázs, Lestyán, Janúrik Mihály edző, Kugyela, Ridegh, Bankó Sándor intéző.
Elöl: Szabó, Kasuba, Hipszki, Borgulya, Major
A Szarvasi Szirén SE NB. II. 7. helyezett csapata (1977)
Állnak (balról jobbra):
Csepregi, Galli Zoltán szakosz-tályvezető, Csávás, Janurik Mihály edző, Major, Daridáné, Bankó Sándor intéző. Elöl: Kugyeláné, Borgulya, Hipszki, Kasuba, Brlázs
A Szarvasi Szirén SE Megyei bajnok csapata (1979)
Állnak (balról jobbra): Kovács, Kugyeláné, Borgulyáné, Gulyás Mihály edző, Müller A., Melis, Antal. Elöl: Nagy E., Müller E., Tóthné, Jansík, Galgóczy
A Szarvasi Szirén SE Megyei bajnok csapata (1980)
Állnak (balról jobbra): Zvara, Antal, Seres, Gulyás Mihály edző, Lestyán, Szrnka. Borgulya. Elöl: Egri, Ponyiczki, Melis, Jansik, Tóthné
A Szarvasi Szirén SE Megyei bajnok csapata (1981)
Állnak (balról jobbra): Gulyás Mihály edző, Zvara, Szrnka, Antal, Fehér Lajos intéző, Jansik, Csávás, Csúri Márton szakosztályvezető. Középen: Csepregi, Kreszan. Elöl: Seres, Lestyan, Tóthné, Bakó
A Szarvasi Szirén SE Megyei bajnok csapata (1981)
Állnak (balról jobbra):
Varga György szertáros, Seres, Hajdúné, Gulyás Mihály edző, Szrnka, Müller A., Melis, Kohút, Csávás, Kovács. Elöl: Varga, Tóthné, Jansik, Bakó, Ponyiczki, Lestyan, Roszík
A Szarvasi Szirén SE Megyei bajnok csapata (1982)
Állnak (balról jobbra):
Gulyás Mihály edző, Kolozsvári, Müller, Szrnka, Antal, Seres, Jansik, Lestyan, Fehér Lajos intéző. Középen: Kovács Márton szakosztályvezető. Elöl: Roszík, Melis, Bakó, Ponyiczki, Gál
A Szarvasi Szirén SE Megyei bajnok csapata (1983)
Állnak (balról jobbra):
Melis, Kovács, Kasík, Vári, Gulyás Mihály edző, Müller, Kugyeláné, Borgulyáné, Kovács Márton szakosztályvezető. Elöl: Nagy, Jansik, Tibáné, Tóthné, Kohuth, Cserenyecz.
A Szarvasi Szirén SE NB. II. 9. helyezett csapata (1984)
Állnak (balról jobbra):
Biszterszkí, Müller, Kugyeláné, Gulyás Mihály edző, Vári, Kasík. Elöl: Tóthné, Tibáné, Cserenyecz, Jansik, Kohút, Melis
A Szarvasi Szirén SE NB. II. 10. helyezett csapata (1985)
Állnak (balról jobbra): Gulyás Mihály edző, Kovács, Kasík, Vári, Lázár, Szabó, Melis, Szrnka István intéző.
Elöl: Döge, Kovácsné, Tóthné, Borgulyáné, Cserenyecz
A Szarvasi Szirén SE NB. II. 8. helyezett csapata (1986)
Állnak (balról jobbra): Gulyás Mihály edző, Szrnka István intéző, Mikolik, Gyovai, Laurinyecz, Lázár, Hegedűs, Csery, Perger, Szabó, Jakab Miklós elnök, Kovács Márton szakosztályvezető. Elöl: Jansik, Magyar, Cserenyecz, Cseh, Tibáné, Hajdú, Borgulya
A Szarvasi Szirén SE NB. II. 6. helyezett csapata (1987)
Állnak (balról jobbra): Mikolik, Laurinyecz, Kovács, Borgulya, Velky Mihály edző, Magyar, Csery I., Perger, Szabó, Hajdú Pálné szakosztályvezető. Elöl: Jansik, Hajdú, Csery II., Juhos, Tibáné, Hegedűs, Németh, Melis
A Szarvasi NKC NB. II-be feljutott csapata (1997). Állnak (balról): Csery István edző, Szuhaj Szilvia, Csery Mónika, Perger Beáta, Kugyela Tímea, Nyerges Gáborné, Szabó Terézia, Jansik Szilvia szakosztályvezető. Elöl: Pljesovszky Ágens, Hunya Krisztina, Tiba Józsefné, Hajdú Anikó, Hajdú Hajnalka, Czinkotai Klára
A Szarvasi NKC NB. II. 3. helyezett csapata (1999)
Állnak (balról jobbra): Csery István edző, Csery Mónika, Nyerges Gáborné, Perger Beáta, Kugyela Tímea, Szabó Terézia, Jansik Szilvia szak-osztályvezető. Elöl: Hunya Krisztina, Meleg-Vasas Tímea, Tiba Józsefné, Kasik Gabriella, Kovács Ágnes, Pljesovszky Ágnes. (Hiányzik a képről: Reszelő Zsuzsanna, Varga Ildikó és Szuhaj Szilvia)
Férfiak
Szarvasi Spartacus SC (1959)
Állnak (balról jobbra): Bankó Sándor edző, Chlebniczky János, Gulyás Mihály, Opauszki Mihály, Tőkés Gyula, Nyári Mihály, Pataki György. Elöl: Lázár Lajos, Détár Péter
Szarvasi Spartacus SC (1960)
Állnak (balról jobbra): Klenk József, Nyári Mihály, Opauszki Mihály, Pataki György, Gulyás Mihály, Molnár András, Bankó Sándor edző. Elöl: Tőkés Gyula, Lázár Lajos, Détár Péter, Chlebniczky János
Szarvasi Spartacus SC (1961)
Állnak (balról jobbra): Lázár Lajos, Klenk József, Laurenczy Jenő edző, Pataki György, Gulyás Mihály. Középen: Opauszki Mihály, Veszter Géza, Veszter Vilmos. Elöl: Détár Péter
A Szarvasi SC megyei bajnok csapata (1963)
Állnak (balról jobbra): Muska János intéző, Klenk József, Csery Attila, Nyári Mihály, Pataki György, Opauszki Mihály, Janurik György, Csery István, Gulyás Mihály, Bella Imre. Elöl: Veszter Vilmos, Bohus Béla, Szabó János. Lestyan G. Pál (A BM Népújságból)
Szarvasi Spartacus SC (1964)
Állnak (balról jobbra): Pataki György, Veszter Vilmos, Nyári Mihály, Csáki Ferenc, Csery István, Lestyan G. Pál és Klenk József csapatkapitány. Tőlük jobbra a játékvezető és a Budapesti Hitadástechnika SC csapata
Szarvasi Spartacus SC NB. II. 4. helyén végzett csapata (1965)
Állnak (balról jobbra): Pataki György, Gulyás Mihály, Nyári Mihály, Veszter Géza, Laurenczy Jenő edző, Csery Attila, Klenk József, Csery István, Fabó András szakosztályvezető. Elöl: Csáki Ferenc, Bohus Béla, Kovács György, Lestyan G. Pál, Nagy Károly. (A BM Népújságból)
A Szarvasi Spartacus SC megyei bajnok ifjúsági csapata (1967)
Állnak (balról jobbra): Bankó Sándor edző, Taskó Imre, Darida Pál, Csikós Tóth István, Tímár Károly, Darida István. Középen: Jasák István, Opauszky György, Bobvos Pál, Juhász Sándor, Takács Imre. Elöl: Molnár István, Szrnka Mihály
Szarvasi Spartacus SC megyei bajnok csapata (1968)
Állnak (balról jobbra): Kugyela János titkár, Feifrik Ferenc, Nyári Mihály, Darida Pál, Csery István, Kovács Mátyás, Koltai Lajos edző. Középen: Bobvos Pál, Taskó Imre, Litauszki Pál, Cs. Tóth István. Elöl: Bohus Béla, Kugyela János, Molnár István
Szarvasi Spartacus SC megyei bajnok csapata (1969
Állnak (balról jobbra): Kugyela János titkár, Sonkoly János, Darida Pál, Taskó Imre, Nyári Mihály, Csery Attila, Darida Károly, Kugyela Balázs, Csery István, Koltai Lajos edző. Középen: Takács Imre, Litauszki Pál, Kugyela János, Lestyan G. Pál (A képről hiányzik Bobvos Pál és Kiss Imre)
A Sz. Spartacus SC NB. II-be feljutott csapata az osztályozó után (1969)
Állnak (balról jobbra): Kugyela János, Csery István, Kugyela János titkár, Bobvos Pál, Darida Pál, Darida Károly, Bankó Sándor vezető, Nyári Mihály, Lestyan G. Pál, Taskó Imre, Csery Attila, Kugyela Balázs, Muska János vezető, Koltai Lajos edző. Elöl: Takács Imre, Litauszki Pál, Kiss Imre
A Szarvasi Spartacus SC NB. II. bajnok csapata (1970)
Állnak (balról jobbra): Kovács György, Darida Pál, Taskó Imre, Nyári Mihály, Csery István, Koltai Lajos edző, Korbely János gépkocsivezető. Elöl: Bobvos Pál, Kiss Imre, Doba Ferenc, Kugyela János, Schulcz László, Muska János intéző
A Szarvasi Gimnázium Magyar Középiskolás Bajnok csapata (1970)
Állnak (balról jobbra): Jánovszky László, Darida Károly edző, Pataki György vezető edző, Sonkoly János, Darida István. Középen: Csonka Árpád, Böröczky Árpád, Juhász Sándor, Nyíri Dezső, Demeter László. Elöl: Török Tibor, Doba Ferenc, Bobvos Pál csapatkapitány, Nagy Béla, Juhos János
(A Gimn. évkönyvéből 1934-1984.)
A Szarvasi Spartacus SC NB. II bajnok- csapata bejutott az NB.I/B-be (1971)
Állnak (balról jobbra): Kugyela Balázs, Nemes Gyula, Nyári Mihály, Lestyan G. Pál, Csery István, Janúrik Mihály edző. Elöl: Litauszki Pál, Takács Imre, Kugyela János, Kiss Imre, Darida Pál (Hiányzik a képről: Csery Attila, Doba Ferenc, Jánovszky László, Demeter László, Kukucska Mihály, Török Tibor)
A Szarvasi Főiskola-Spartacus SC NB. II. bajnok csapata ismét bejutott az NB. I/B-be (1973)
Állnak (balról jobbra): Muska János vezető, Koltai Lajos edző, Csery II., Török, Imre, Szarvák, Juhos, Kukucska, Melis, Kugyela János titkár. Elöl: Kocsis, Demeter, Bótha, Perger, Doba, Jakab, Bagyin
A Szarvasi FSSC Ersteinben (Francia-ország) tornagyőztes csapata (1984)
Felső sor (balról): Tóth Tibor, Mélykúti Tibor, Bánfi Ferenc, Barta László, Balogh László, Veszter László. Középső sor: Nyári Mihály, Török Bertalan, Kugyela János, Juhos Tibor, Túri Tamás, Jova Attila, Bula Imre. Első sor: Faragó Géza megyei vezető, Giricz Pál szakosztály-elnök, dr. Szántosi Antal polgármester, Vida László, Hajdú András. (Hiányzik a képről Veszter Vilmos edző és Vaskor Pál szakosztályvezető.)
A Szarvasi Főiskola-Spartacus SC megyei bajnok csapata, bejutott az NB. II-be (1986). Állnak (balról jobbra): Veszter Vilmos edző, Kovács Róbert, Jova Attila, Veszter László, Horváth Sándor, Kelemen Lajos, Velky Mihály, Hankó György. Elöl: Takács Gábor, Daróczy Zoltán, Szántai László, Gyökös Zoltán, Kovács József, Túri Ferenc.

Szarvasi Handball Club NB. I/B. osztályú csapata (1991)
Állnak (balról jobbra): Bagyin György, Csulik Pál, Pataki György edző, Tóth János, Almási László, Medvegy János Török Bertalan, Petrovszky György. Elöl: Pusztai György, Velky Mihály, Fekete József, Tusjak János, Kovács József
A Szarvasi Gimn. II. sportosztálya, a Diákolimpia IV. korcsoportbajnoka (1993)
Állnak (balról jobbra): Velky Mihály testnevelő-edző, Pasek Norbert, Laurinyecz Tamás, Gazsó György, Kovács Ákos, Serfel Roland, Nagy Gábor. Középen: Héjjas Tamás, Dézsi Róbert, Rácz Attila, Gyöngyösi Attila, Korcsok Zoltán, Gyöngyösi György. Elöl: Janecskó János, Dian László.
( A gimnázium Emlékkönyvéből 1996)
Handball Club Szarvas NB. I/B. (1995)
Állnak (balról jobbra): Tyetyák, Czere, Tusjak, Volent, Serfel, Almási, Velky Mihály edző. Elöl: Dian, Gilan, Vizsnyiczai
Handball Club Szarvas NB. I/B. (1996)
Állnak (balról jobbra): Czere, Kovács Á., Serfel, Kiss Gy.,Nagy G., Lengyel, Tusjak, Velky Mihály edző. Elöl: Marton, Korcsok, Nemes, Dian, Dócs, Harsányi V.
A Szarvasi Öregfiúk Csapata (2000)
Állnak (balról jobbra): Kotlai Lajos edző, Kugyela Balázs, Nyári Mihály, Tóth János, Veszter Vilmos, Lestyan G. Pál, Medvegy János, Veszter Géza. Középen: Darida Pál. Elöl: Sápi Zsombor, Pusztai György, Gömöri János, Kiss Imre, Juhos János, Nemes Gyula. Fekszik: Molnár István és Bagyin György
Handball Club NB. II. csapata (2000)
Állnak (balról jobbra): Bencsik Mihály elnök, Greksza, Nagy G., Kiss J., Szemenov, Lelkes, Vozár, Bogárdi, Pataki György edző. Guggolnak: Ecker, Roszik, Nemes, Dian, Tusjak, Harsányi. Elöl: Oláh László gyúró

Úgy gondoljuk, hogy a "képgyűjtemény" követhetővé teszi a megtett utat, és bemutatja a kézilabdasportág sportolóit és vezetőit.

A Szerzők