Dr. Kutas Ferenc
Öt évtized - egy üzem
Beszélgetés Székely Lászlóval

E rovat címe: Szarvasról indultam. A korábbi számainkban megszólaltatott személyek többsége elszármazott városunkból, életművük egy (általában nagyobb) részét más helyen alkották meg. Székely László életműve kizárólag Szarvashoz kötődik. A "mű" egy középüzem, melynek alapító elnöke volt, és - rövid megszakítással - mindmáig az élén áll. Közel öt évtizede.

Az interjúban elsősorban az életút személyes vonatkozásait szerettük volna kiemelni. Aztán kiderült: Székely László életének személyes vonatkozásai elválaszthatatlanok "édesgyermekétől", a Vasipari KTSZ-től, mai nevén Vasipari Rt.-től.

* * *

Pályakezdés, család

Testvérek (jobbra László)

- 1921. augusztus 2-án születtem Sajószent-péteren. Ötéves voltam, amikor szüleim Szarvasra költöztek, így már a gyermekkori emlékek is e városhoz kötnek. Ezért teljes egészében szarvasinak érzem magam.

Édesapám festő-mázolóként kereste kenyerét. Volt egy öcsém, akit a háború után egy orosz autó elütött, elvesztette a fél lábát. Ennek következménye lett egy súlyos betegség: 1950-ben fehérvérűségben meghalt.

Itt jártam evangélikus iskolába, a mai Petőfi Iskola helyén a már lebontott épületbe, Borgulya Endre tanító úr keze alá. Magas, szikár, szigorú ember volt. Ott jártam végig a hat elemit, utána villanyszerelő-inasnak mentem Szamosvölgyi Mihály villanyszerelő mesterhez. Villanyszerelőként szabadultam - a legrosszabb időkben - 1942-ben.

1942-ben

Azonnal behívtak munkaszolgálatra. Nem vittek ki az országból, különböző vidékeken a szakmámban dolgoztam, így kibírható volt. 1945. május 1-jén jöttem haza, soha nem fogom elfelejteni, nagyon szép ünnep volt számomra. Hazatérésem után azonnal dolgozni kezdtem Bracsok Pál keze alatt. Nagyon jó szakember volt, nagyon sokat tanultam tőle. Másfél évet dolgoztam nála, utána egy Barecz nevű mester foglalkoztatott; ő inkább műszerész volt. Itt dolgoztam két évig. A szakmámat nagyon-nagyon szerettem.

1949-ben önálló kisiparos lettem, később három alkalmazottam is volt. Ekkor indult a népvillamosítási kampány, a falvakat villamosítottuk, Szarvason és Szolnok megyében dolgoztam. Sok munkát adott a vezetékes rádió szerelése is. A szegénység miatt sokan nem tudtak rádiót venni, meg a politikai is úgy akarta, hogy a nép csak a Kossuth Rádiót hallgassa. Ezért a postán lévő központból vezettük végig a városban a kábeleket, és helyeztünk el hangszórókat a házakban. Minimális előfizetési díjért éjjel-nappal szólhatott a rádió a lakásokban.

Mi vezettük át az Arborétumba a villanyt, azelőtt ott nem volt. A Bolza-kastélyt akkor államosították, mi korszerűsítettük a világítását, mi raktuk fel az Árpád Szálló dísztermének nagy csillárjait, és az egész vezetékrendszert mi hoztuk helyre. Ez volt az első nagy munkánk. Még sok szarvasi épületbe szereltük be a villanyt. Nagyon jó érzés volt, mikor bevezettük egy-egy lakásba az áramot, a vezetékes rádiót, az egyszerű emberek csodálták a munkánkat, hiszen azelőtt villany sem volt, rádióról sokan még csak nem is álmodhattak.

- Emlékszem gyerekkoromban egy reklámra: "Nem vicc, hanem valóság, SZIKRÁ-nál van az olcsóság." Ez az Önök üzletének reklámja volt.

- Igen. Miután kiváltottam az ipart, a főutcán nyitottam egy villanyszerelési szaküzletet SZIKRA néven. Először a mai Omega szaküzlet melletti húsbolt helyén volt az üzlet, utána pedig az Omega mai épületében nyitottunk boltot. Az üzletben édesapám és a feleségem dolgozott

A szülők és a feleség társaságában

A felirat az "idők szava".
A bolt előtt Székely Lászlóné és Székely Andor

- A családalapítást eddig nem említette!
- 1947-ben megnősültem. A feleségem Kolompár-lány. Két gyermekünk született. Nelli 1949-ben, Hédi jóval később, 1963-ban. Nelli önálló kozmetikus, férjének sütödéje van. Hédi, aki szintén kozmetikus, az Omegában az illatszer-részleget vezeti. A vőm is az üzletben dolgozik.
Négy unokám van. Hédi lányomnak egy ötéves kisfia és egy tizenegy éves kislánya, Nelli lányomnak egy fia és egy lánya van. A fia mérnök, Budapesten egy kereskedelmi cégnél áll alkalmazásban., a lánya német-angol szakon végzett, Pesten egy utazási irodában dolgozik.
- Ön fiatalon önálló iparos lett, boltot nyitott, szövetkezetet alapított, amely az idők folyamán négyszer-ötször profilt váltott. A vérében van a vállalkozás?
- Hát ezt valószínűleg örökölni lehet. Az embernek a vérében van, hogy mindig újat akar, többet szeretne, éppen úgy, mint most. 79 éves vagyok. Mégis úgy érzem, nem tudnék munka nélkül meglenni. Úgy érezném, hogy fölöslegesen vagyok itt ebben a világban. Mindig azt mondtam a múltban, és most is: pénz nélkül semmit nem lehet csinálni. Nem lehet tagadni a pénz erejét. A lét határozza meg a tudatot. Ha én jól fogok élni, jó lesz a tudatom, de ha rosszul élünk, akkor rossz lesz a tudatom, akármilyen rendszer is van. Nem munkaversennyel lehet előrevinni a fejlődést, hanem azzal, hogy anyagilag ösztönzöm a termelést. A kapitalizmus is azért haladt előre, mert a létük függött a munkától. A jó kapitalista iparkodik mindig jobbat, olcsóbban előállítani, hogy versenyben tudjon maradni. Most nálunk is ez van, de ez nem újdonság. Ez csak azoknak furcsa, akik a szocialista rendszerben születtek. Az új generációnak már teljesen természetes lesz. Ha jobban akarok élni, többet kell letennem az asztalra.

Igaz, most rengeteg az ellentmondás, tíz-tizenöt év kell ahhoz, hogy ezek az ellentmondások felol-dódjanak. Odakint is hosszú idő kellett hozzá, évszázadok. Fölnőtt itt két olyan nemzedék, amelyik azt tanulta meg, akármilyen jól dolgozom, legfeljebb néhány forinttal lehet több a fizetésem, mint a másiké. És ezt megszokták az emberek. Az elképzelhetetlen volt, hogy én nagyon jól dolgozom, és ezért háromszoros fizetést kapjak. Most, ha jól dolgozom, akár az ötszörösét is kaphatom a másikénak.
- Én azért azt látom, hogy a mai kapitalisták ugyancsak megszorongatják a dolgozóikat, és nem nagyon emelik ötszörösére a fizetést.
- Ez is természetes. Azon iparkodik a tulajdonos, hogy minél több maradjon neki, de azért ebben is verseny van, és ezen a területen is normális viszonyok alakulnak ki. De ehhez is legalább egy évtized kell.

Megalakul a Vasipari

- Térjünk vissza az ötvenes évekhez!
- 1951-ben válaszút elé állítottak bennünket: vagy maradunk iparosok, és akkor előbb-utóbb megfojtanak minket, vagy szövetkezünk. Az Ipartestület Vasas Szakosztálya úgy döntött, hogy megalakítja a Vasipari Szövetkezetet. 17 kisiparos alapította meg 1951-ben, 1952. március 2-án kezdtük meg a közös munkát. Én voltam a legfiatalabb, alig 31 éves. A 17 alapító tag közül már csak hárman vagyunk. Krajcsovicz Jani bácsi 92 éves, még jól bírja magát, és Vítyaz Misi is jó erőben van. Elnököt kellett választani. Az idős mesterek, köztük volt Bracsok Pál, a volt mesterem is, úgy gondolták, hogy az elnökséget a legfiatalabbnak kell vállalni. Így esett rám a választás. Azt mondták, hogy én még rugalmas vagyok, tudok alkalmazkodni ehhez az új helyzethez. Igenám, de volt egy bökkenő! Amikor hazajöttem a munkaszolgálatból, beléptem a Kommunista Pártba, aztán amikor egyesültünk a szociáldemokratákkal, nem értettem egyet

Tízen az alapítók közül: Állnak (balról jobbra): Demján János, Gyurik János, Székely László, Hipszki György, Nauhauser Jőzsef. Ülnek: Krajcsovicz András, Novodomszki János, Ruzicska Mihály, Bracsok Pál, Bertók György.

azzal, hogy a szocdem vezető legyen az egyesült párt helyi titkára. Azt szerettem volna, hogy Litauszki András legyen a titkár. Végül a szocdemest választották meg, engem pedig kizártak - Litauszki Andrással együtt -, azt mondták demagóg vagyok. Az, ha valakit kizártak a pártból, sokkal nagyobb bűn volt, mintha be sem lépett volna. Ezért a megyeiek nem akarták megengedni, hogy én legyek az elnök. Fél évig húzódott ez az ügy, végül azt mondták, adjak be felülvizsgálati kérelmet. Beadtam. Ennek helyt adtak, és így elnök is lehettem. De a pártba csak 1956 után léptem vissza, amikor Litauszki lett a párttitkár.

Beválasztottak a pártbizottságba is, de elég sok baj volt velem, mert nem jártam el az ülésekre. Én azt mondtam, hogy akkor politizálok jól, ha a szövetkezetben jól megy a munka. Ma is ezt vallom. Ennél jobb politika nincs. Többször mondták, hogy: ejnye-ejnye, de végül is nem szólhatok egy szót sem, elismerték a munkámat, mindenféle kitüntetést megkaptam. Igaz pénz az nem járt vele, akkor még a fizetés is kevés volt.

- Hogy alakult a szövetkezet sorsa? 1952-ben a volt csendőrlaktanyában egy sötét, rendetlen műhelyben kézi kalapáccsal egyengették a csatornát.
- Nagyon nehéz volt a helyzetünk. Ezek az iparosok mind egyéni munkára voltak berendezkedve, hiszen hosszú éveken keresztül mint önálló kisiparosok dolgoztak. Szarvason sohasem volt számottevő ipar. Ez nem volt város, hanem egy nagy falu, itt nem volt ipari kultúra, nem volt a tömegtermelésnek múltja. Itt csak jövője lehetett. Úgy kellett ellopni a technológiát, elcsalni a szakembereket, így lassan-lassan tudtuk fejleszteni egy-egy termék gyártását. Akik beléptek, mind nagyon jó kisiparosok voltak, de a tömeggyártáshoz nem értettek. A mezőgazdaságból beáramlott emberek pedig egyáltalán nem értettek az ipari munkához. A párt mindig azt mondta, hogy itt nem lehet munkanélküliség, fel kell venni, foglalkoztatni kell az embereket.
A volt csendőrlaktanyába rendezkedtünk be. Az egyik szárnyában dolgozott a ktsz, a másik szárnyában egy gyógypedagógiai iskola, mellette pedig egy üres telek volt. Nagy vita árán kaptuk meg ezt a helyet. Úgy gondoltam, hogy ez a városközpontban van, terjeszkedni is tudunk, alkalmas lesz a ktsz céljaira. Ez lényegében be is vált. A gyógypedagógia hamarosan elköltözött, így az épületeket, a volt istállókat be tudtuk rendezni műhelyeknek.
Sose fogom elfelejteni: egy darabig azt csináltuk együtt, amit külön-külön csináltunk volna - a lakossági javításokat. Akkor még nem volt függetlenített az elnök, fél napon át szereltem a villanyt; ha kellett, akkor intéztem az ügyeket. Hipszki Gyuri bácsi autót javított, Tisljar Jani bácsi a mezőgazdasági gépeket csinálta, a volt mestereim szerelték a villanyt. Nem volt pénzünk, behoztuk a régi, elavult termelőeszközeinket. Fizetést sem kaptunk rendszeresen, ha venni akartunk anyagot, nekünk kellett összeadni rá a pénzt. Egy évig ez így ment. A másodikban már valamennyit enyhült a helyzet, akkor kaptuk meg az első nagyobb munkánkat. Elrendelték, hogy a Hoffer-traktorokra szikrafogókat kell szerelni. Ezeket sorozatban gyártottuk. Sárkány Jani bácsi volt a mestere.

"Szolgálatban"

A mezőgazdaság kollektivizálásával egyre több munkaerő szabadult fel. Megkaptuk az utasítást, hogy adjunk nekik munkát. Növelni kellett a létszámot, de ehhez nem voltak meg a feltételek. Mégis fel kellett venni az embereket, ehhez pedig munka kellett. Úgy oldottuk meg a helyzetet, hogy a nagy gyáraktól felvállaltuk azokat a munkákat, amelyeket a kis széria miatt ők nem szívesen csináltak. Isten tudja hány ilyen tömegcikket hoztunk le. Így alakult ki a vasalógyártás, a rezsógyártás, így kezdtük emelni a létszámunkat. Megcsináltuk a galvánüzemet, a présüzemet, a forgácsolóüzemet. Mentünk módszert, technológiát "lopni", hol-mit tudtunk. Biztos emlékeznek még rá sokan, idehoztuk a cserépkályha-gyártást. Nagyon szépen ment az üzlet, nagy létszámot tudtunk elérni. Igenám, de közben bejött az olaj, abba kellett hagyni a kályhagyártást, mert a szén és fatüzelés kiment a divatból. Újabb profil után kellett nézni. Idehoztuk a húsgépgyártást. Hamarosan telítődött a piac, fejlődött a világ, ezt is le kellett építeni.

1968-ban az új gazdasági mechanizmus szabadabb teret engedett számunkra. A kormányprogram az volt: arccal a lakások felé. Erre már nem nagyon emlékeznek az emberek. 62-től kezdődött a nagy lakásépítési program. A párt meghatározta, hogy 5-600 ezer lakást kell felépíteni évente. Elkezdtünk gondolkodni, mit tudnánk mi ebben csinálni. Ekkor pattant ki az ötlet: gyártsunk csillárokat. Akkoriban az országban csak a Fegyvergyár készített csillárokat, de később ők is abbahagyták. Nekem nagyon tetszett a csillárgyártás, a szakmám volt. Így kezdtünk csillárt gyártani. Később átvettük a kávéfőző gyártását a Teve utcai Horganygyártól. Persze ezek nem úgy néztek ki, mint ma, de az egésznek az alapja ez volt. Lassan elhagytuk a többi profilt, a lámpát kezdtük fejleszteni, és mára már csak ez a két profilunk maradt. A volt szövetkezet fénykorában 1600 embernek adott munkát, föl tudta venni Szarvason a fölösleges munkaerőt. Az arány ez volt: 1 szakember, 50-60 betanított munkás. Ma is az a baj Szarvason, hogy a képzett szakembereket nem tudjuk megtartani. Az egyik unokám az élő példa. Most végzett mérnökként, a csomagolástechnika a szakterülete. Ma egyre nagyobb szerepe van a csomagolásnak. Mondtam neki, hogy jöjjön haza, nagy lehetőségei vannak a Vasipariban. Nem jön, inkább ottmarad Pesten, albérletben lakik. Nincs ami vonzza Szarvasra. Próbálkoztunk korábban ösztöndíjasok szerződésével. Fizettük az ösztöndíjat, aztán amikor végzett, inkább visszafizette a pénzt, de nem jött vissza a Vasipariba.

Fordulópontok

- Vannak-e a Vasipari történetének sarkpontjai?
- Természetesen a megalakulás éve, de számomra 1956 is az volt. Összejött a közgyűlés, kiadták a jelszót: LE AZ ELNÖKKEL! Akkor százas volt a taglétszámunk. Egymás után jöttek a közgyűlések, mindig szavaztak: 96 az elnök mellett, 4 ellene. Egyszer aztán megunták, azt mondták, elég volt mostmár ebből, dolgozzunk, mert így nem élünk meg. Ezt most viccesen mondom el, de akkor nagyon tragikusnak éreztem.

Közgyűlési beszámoló: ki tudja, hányszor!

Aztán 1968, amikor bejött az új gazdasági mechanizmus, szabadabb kezet kaptunk. Ekkor indult meg igazán a fejlődés. Szabad kezet kaptam a létszám- és bérgazdálkodásban, eltörölték a kötelező mutatókat. Kaptunk pénzt beruházásra, ekkor kezdtünk a csillárgyártásba, egyre több embert tudtunk foglalkoztatni, egyre több műhelyt tudtunk létrehozni, egyre több gépet tudtunk venni. Kinőttük magunkat. Ez egyrészt jó volt, egyrészt rossz. Sokszor gondolkodtam már rajta, hol követtünk el nagy hibát, mert bizony hibáztunk.

Nagyon nehéz éveket éltünk át 90-91-92-ben, a rendszerváltáskor. A rendszerváltás jól jött, mert szabadok lettünk. Mi akkor az ország egyik legnagyobb szövetkezete voltunk, 1600-an dolgoztunk. Az OKISZ-nak szeme-fénye voltunk, korábban mindent megkaptunk. Itt mintaszövetkezetet akartak, és adták a pénzt. Sokat kaptunk beruházásra, 2-3 %-os kamatra.

Jött 1988, amikor minden megváltozott. Az addig 3 %-os bankkamat pillanatok alatt 36 %-ra nőtt. Jött 1990, elveszítettük a piacunkat. Szerencsére szovjet piacunk nem volt, de nagyon erős volt a cseh piac. Dolgoztunk a MÁV-nak, az IKARUSZ-nak. Ezek a piacok mind elvesztek. Egyik napról a másikra kiesett 600 milliós termelésünk. Ezt még tudtuk volna pótolni, de a bankkamatokat nem tudtuk fizetni. Nyereségünk nem volt, nullszaldós lett az üzem. Korábban nagy előny volt, hogy "jól feküdtünk", és ez a tény pillanatok alatt hátránnyá változott. 160 milliós hitelállományunk volt - 36 %-os kamatteherrel! Szerencse, hogy jók voltak a gépeink. Igenám, de nem kellett annyi ember! Ahol azelőtt három műszakban dolgoztunk, most egy műszakra sem volt elegendő munkánk. Szembe kellett nézni a külföldi áruk versenyével is.

1992-ben jött az új szövetkezeti törvény. A tagoknak ki kellett adni a részjegyeket vagyonjegy formájában. Föl is osztottunk 360 milliót. Tisztességesen átértékeltettük a vagyont, ahogy ezt előírta a rendelet. De már akkor lehetett látni, hogy a szövetkezeti forma nem megfelelő. Ami eddig jó volt, már nem fog működni. Változtatni kellett. Vagy kft-re, de ahhoz mi túl nagyok voltunk, vagy részvénytársaságra. A tagok legyenek részvényesek, egész más alapokra építsünk. Ezt a vagyonnevesítéskor meg kellett volna csinálni. Az átalakulást az 1993 májusi közgyűlésén akartam megcsinálni. De közben decemberben vezetőségválasztás volt. Akkor már nyugdíjjogosult voltam, azt mondták a dolgozók, menjek nyugdíjba, mert jobb lesz így. Ők nem akarnak részvénytársaságot, így akarnak dolgozni tovább. Akkor megmondtam - meg lehet nézni az akkori újságokban -, hogy ezzel a mentalitással maximum két évet lehet még kihúzni. Két és fél év lett belőle. Ezalatt fölélték a vagyon nagy részét, a 92-es 1400-as létszám lefogyott 400-ra, ott volt a csomó adósság. 1995-ben kezdhettük mindent újra...

- Hogy' került vissza a vezetői székbe?
- Megkerestek, hogy jöjjek vissza. Azt mondták nagyon nagy baj van, ha így megy tovább, tönkremegy az üzem. Megmondom őszintén nem akartam visszamenni, de ... Hát mondjam azt hogy hiúság? Csak bejött az, amit mondtam: ebben a rendszerben a régi gondolkodással már nem lehet gazdálkodni. Egy hónapi gondolkodás után azt mondtam: rendbe van. Visszajöttem. Majd meglátjuk mi lesz - gondoltam. 1995. augusztus 1-jével újraválasztott a tagság. Akkor még szövetkezet volt az üzem, 400 ember dolgozott, 200 millió lejárt hitelünk volt, nem volt munka. Megpróbáltam a régi kapcsolatokat feleleveníteni. 30-40 éves kapcsolatok ezek, mert azok csak megmaradtak, és kapcsolatok nélkül nem nagyon lehet semmire menni. Anyagot szereztem, felvettem a kapcsolatot a kereskedelemmel. Lassan-lassan visszaállítottam a bizalmat a cég iránt a bankoknál is. Fél évig nagyon nehéz idők voltak, de utána kezdtünk talpra állni.
Nagyon szerencsésen teremtettünk kapcsolatot az IKEÁ-val. Hosszú évekig ez nem sikerült, most végre igen. Erősödött a piaci pozíciónk belföldön is, más cégeknek is dolgoztunk exportra. Az IKEA nagyon jól bejött. Az első évben 200 milliós, tavaly 800 milliós, az idén több mint 1 milliárdos árumennyiséget fogunk részükre szállítani. Ugyanígy emelkedett a belföldi forgalom is, már a múlt év folyamán majdnem 2,5 milliárd bevételünk volt.

1982: "külkeres" kitüntetés - egy a sok elismerés közül

500 emberrel dolgozunk. Azelőtt 1400 ember nem termelt ekkora értéket. Igaz, hogy sokat fejlesztettünk, sok volt a beruházás, de megvan az eredménye. Azt mondom, hogy lehet piacot szerezni, de ennek három feltétele van - ezt a múltban nem tudtuk teljesíteni -: jó minőségű áru; olcsó, versenyképes termék; pontos szállítás. Ha ezt teljesítjük, nem lehet probléma. Ami örvendetes, a bérek is szépen emelkedtek, ma már elmondhatjuk, hogy az egy főre eső átlagkereset 69 000 forint. Az idén is 15 %-ot szeretnénk bérfejlesztésre fordítani, erre megvan a reális esély. Munkánk van, már most januárban tudjuk, hogy decemberben mit fogunk termelni, és ez nagyon nagy szó.

Mit? Hová? Mennyiért?

- Milyen termelési adatok jellemzik ma az üzemet?
- Fő profilunk ma a lámpa. 99 százaléka exportra megy. Legfőbb megrendelőnk az IKEA, mint már mondtam egymilliárd forint értékű lámpát szállítunk nekik. Lámpáink a világ minden tájára eljutnak. Szállítunk, Kínába, Angliába, de Amerikába is rengeteg áru megy. Százmilliós a forgal-munk a német partnerrel, egy másik svéd partnerünk 30 millióért vásárol, úgyhogy az exportunk 1,3-1,4 milliárd forint. Egymilliárd a belföldi forgalom. A nyereségünk nyolc százalék körüli, és ez nagyon szép. Ennek nagyobb részét beruházásra fordítjuk, ez az alapja a jövőnek. A múlt év folyamán 160 milliót ruháztunk be, az üvegüzembe rogyasz-tókemencét vettünk. Átálltunk gázfűtésre, gépeket vettünk, az egész üzemet rendbehoztuk, be lehet menni, mindenütt tisztaság, rend van. És ezt tovább folytatjuk, ha nem is ilyen nagy ütemben. Szeretnénk a hitelt is törleszteni.

Fényözön

- Mennyi a hitelük?
- Sok. Ezt nem mondom meg. Az a lényeg, hogy jó adósok vagyunk, és a bankok mindig jönnek, hogy adnak még hitelt.
- Közben átalakultak részvénytársasággá.
- Igen, három éve. Visszavásároltuk a dolgozók vagyonjegyeit a névérték ötven százalékán, ez tisztességes ár. Aki akarta megtarthatta, részvényeket kapott érte, és részvényessé vált. Osztalékot kap. Tavaly 33 százalékot fizettünk, az idén is fogunk.
- A kívülállók számára ez a forma homályos. Magántulajdon vagy köztulajdon a Vasipari?.
- Magánkézben van, de társasági tulajdon. Hogy melyiké, az üzleti titok.
- Ha egy tag megőrizte a részvényét, azaz tulajdonos, beleszólhat valamibe?
- Igen, a közgyűlésen. Elmondhatja a véleményét, kérdést tehet fel, szavazati joga van, osztalékot éppen úgy kap, mint minden tulajdonos, ha van nyereség. A múlt évben 13. havi fizetést is adtunk, karácsony előtt. Nem kis összeg volt.
- Ön ennek az üzemnek a vezérigazgatója. Tulajdonosa is?
- Van részvényem, de nem olyan sok, én eladtam a részvényeimet. Gyakorlatilag
alkalmazottja vagyok a társaságnak, éppen úgy, mint minden más dolgozó.

A "másodszülött": az Omega

- Mit csinált a kiesett három év alatt?
- Dolgoztam. Megalapítottam az Omegát.
- Hogy lehet nulláról kezdeni egy ilyen vállalkozást. Ön - szavai szerint - szívét-lelkét beleadta, beleadja a Vasipariba.
- Ez meg is látszik az Omegán. Nem tudok vele annyit foglalkozni, mint amennyit kellene. Ugyanott nyitottam meg az üzletem, mint ahol régen volt. Nosztalgiából. Mégis - nem tudom miért - a Vasipari a szívügyem ma is. Ez az édesgyermekem. Pedig az Omega teljes egészében az én tulajdonom.
1992-ben, amikor készültem a nyugdíjra, úgy gondoltam, hogy nem tudok munka nélkül meglenni, ezért márciusban megnyitottam az Omegát.
- Miért nem lett SZIKRA, mint régen?
- Ez már elavult. A "szikra" az csak egy csillagot jelent. Az Omega az egészen más, de a jelszó ugyanaz, jól kiszolgálni a vevőket. Három évet dolgoztam az Omegában, de meg kell mondanom, hogy nem felelt meg az ambícióimnak. Egyrészt azért, mert kevés volt a tőkém, nem tudtam úgy terjeszkedni ahogy akartam, hozzá voltam szokva a Vasipariban a nagy számokhoz, és itt pillanatok alatt kicsi számok lettek. De azért jó volt arra, hogy az ember bennmaradjon a piacon. Nem tespedett el, figyelemmel tudta kísérni a gazdaságot.

Magánélet: kislányával, Hédivel

- Úgy látom terjeszkedik az Omega is. Mikor veszi meg a főutcát?
- Ááá, elég ez is, ami van!
- Ezt nem fogják Önnek elhinni.
- Biztos azt sem, hogy én onnan nem veszek ki fizetést, mert mindent visszaforgatok az üzletbe. Én passziózom vele, tetszik. Hobby. Istenem, van az embernek hobbyja. Van, aki horgászik, én üzletet csinálok. Egy baj van: Szarvas kicsi hely, és sokan vagyunk rá. Ezzel a hatalmas készlettel háromszor olyan forgalmat kellene csinálni, mint ami van. Nagy a konkurencia, kicsi a piac. Tizenöt évvel ezelőtt egy műszaki áruház volt, az Univerzál, az is tönkrement. Ma négy ilyen van, és mind a négy virágzik. Pedig a kereslet nagyon nem emelkedett. Üzletünkben tisztaság van, rend van, bő a választék, az áraink is jók. Amikor innen elszabadulok, este öt után, még sietek, hogy odaérjek zárás előtt. Hetente kétszer-háromszor végigjárom a boltot.
- Ön vezeti az üzletet?
- Van ugyan egy üzletvezető, de teljesen én irányítom.

Élet és halál ura?

- A 60-as évektől a 80-as évekig Székely László, a Vasipari elnöke - kis túlzással fogalmazva - élet és halál ura volt Szarvason. De az bizonyos, hogy az egyik legbefolyásosabb embere volt a városnak. Hogyan élt ezzel?
- Nagyon sok olyat állítottak rólam, ami nem volt igaz. Mindig a város érdekeit néztem. Amit tettem, az a város érdekeit szolgálta. Ha valaki lokálpatrióta a városban, az én vagyok. Élek-halok a városért. Nem a poros utcákért, hanem a Körösért. Próbáltam lobbyzni. Hogy a Vasipari ilyen nagy lett, az is ennek köszönhető. Minden befolyásomat latba vetettem, hogy pénzt adjanak a fejlesztésre.
- Az él a köztudatban, hogy Ön nem engedte a városba az állami ipart, mert féltette tőle a szövetkezetet.
- Sok mindent mondtak rám. Ezt is. Miért féltettem volna. Itt a mai példa. Nagy cégek dolgoznak a városban, a Pioneer, a Gallicoop, és mi mégis gazdaságosan és erdeményesen tevékenykedünk. Az említett vélemény egy félreértésből fakad. Valóban sokszor, sok fórumon elmondtam, hogy nincs a városban munkaerő-fölösleg. Mindig mondtam, mutassák ki hol van. Adjanak most 30-40 embert, fölveszem őket. Soha nem volt jelentkező. De még ma, amikor papíron munkanélküliség van, ma sem kapok embert. Ez terjedt el a városban, ezért mondták azt, hogy én akadályozom az állami ipar betelepedését. Ezt a vádat soha nem tudom lemosni magamról. Azt is mondták, én akadályoztam meg, hogy az üveggyár Szarvasra telepedjen. Soha nem volt szó arról, hogy idehozzák az üveggyárat. Mi kell az üveggyártáshoz? Alapanyag és energia. Melyik volt ebből meg Szarvason? Orosházán ott volt a földgázmező, erre telepítették az üveggyárat. Húsz évvel ezelőtt Szarvason még gáz sem volt. Fölvetődött az is, hogy mezőgazdasági feldolgozóüzemet akarnak létesíteni, és azt is én akadályoztam meg. Ilyenről sem volt szó soha. Ismétlem pártbizottsági üléseken mindig azt mondták, hogy négy-ötezer munkaerő fölösleg van Szarvason. Én pedig váltig hangoztattam, hogy nincs. Ez az oka annak, ami rólam elterjedt a városban.
- De azt nem mondhatja, hogy nem volt beleszólása a város életébe? Ön adta a pénzt, tehát nyilván meghatározta azt is, hogy mire.

Habsburg Ottóval

- Hogy mi történik a városban, azt nem mi határoztuk meg, volt a városnak vezetése. Az nem vitás, hogy kulcs-pozícióban voltam. Húszezer lakosból 1400-at foglalkoztattunk. Ha megengedi elmondom az egyik régi mondásomat: Szarvas lakossága három rétegből tevődik össze: aki a Vasipariban dolgozott, aki itt dolgozik, és aki itt fog dolgozni. Ez akkor vitathatatlan volt. A másik a sport. Mi tartottuk el a labdarúgó-szakosztályt, ez nem kis pénzébe került a szövetkezetnek. Minőségi sportot teremtettünk a városban 30 éven át. Többször döngettük az NB I. kapuját. Ezért érezték úgy az emberek, hogy uraljuk a sportot, és a pénzünk révén befolyást gyakorolunk a városra. Azt hiszem, nem tudott a város olyat kérni, amit mi ne teljesítettünk volna. Ha pénz kellett adtunk, ha a megyébe illusztris vendégek jöttek, azok itt kötöttek ki nálunk. Járt itt a köztársasági elnök, a miniszterelnök, több miniszter. Reflektorfényben álltunk: volt mit mutatnunk. Ezért gondolták úgy, hogy ennek jogán dirigálunk. Mi csak a jót, a város fejlődését néztük. Az ellen pedig ismét tiltakozom, hogy én akadályoztam volna meg az állami ipar betelepülését a városba. Volt itt ipar akkoriban. Itt voltunk mi, a Szirén, a Faipari, az Építők, az Állami Gazdaság, a Talajjavító, itt volt a Dózsa Tsz is, ne felejtsük el a Gallicoopot sem, az is közben jött létre, és elég nagy üzem. Nem volt itt munkaerő-felesleg. Azt is állították, hogy így tartjuk alacsonyan a béreket. Tudni kell, hogy akkor a béreket központilag határozták meg. Akkor hiába volt pénzem, meg volt határozva a bérkeret, annyit fizethettem.

- Hogyan fejlődött ilyen nagyüzemmé a Vasipari? Ki határozta meg, hogy mikor mit építsenek?
- Mindig az igény határozta meg. Ha új üzemrész kellett, építettünk, ha gépek kellettek, vettünk, ha nyereségünk volt, abból, ha nem hitelből. Ha volt pénzünk, de nem volt szükség befektetésre, akkor nem fejlesztettünk.
- Ön villanyszerelőként kezdte. Nőtt az üzem. Hogyan tudott lépést tartani vele? Egyre több gyakorlati-jogi-közgazdasági ismeretre volt szükség.
- Igen, szükség volt. El kellett végeznem a közgazdasági egyetemen egy kétéves gyorsított kurzust, mert a beosztásomhoz szükséges volt az egyetemi végzettség, kellett a papír. De a vezetési ismereteket elsősorban a gyakorlatban szereztem meg. Ma senki sem kérdezné meg tőlem, illetve megkérdeznék, de nem volna döntő, hogy milyen a diplomám, van-e egyáltalán. Tudok, vagy nem tudok! Ez a lényeg.
- Többször említette a jó kapcsolatokat. Ön művésze volt a kapcsolatépítésnek.
- Kapcsolat nélkül most sem lehet és a jövőben sem lehet létezni. És ilyen kapcsolatok is kellenek, ahogy itt mi most beszélgetünk. Az életben nagyon sok minden a kapcsolatoktól függ. Nem szabad az embernek a fellegekben járni, én mindig a két lábbal a földön jártam. Egy vezetőnek jobb színésznek kell lenni, mint bármilyen színésznek. Akkor is mosolyogni kell, amikor sírhatnékja van, az érzéseit nem szabad elárulni, és ez nagyon nehéz. De nem szabad, mert különben elveszek. A vezetést nem lehet megtanítani, arra születni kell, a vezetőnek mindig mosolyogni kell. Amikor a legrosszabbul megy, akkor kell leginkább a legjobbat mutatni. Ne vegyék észre! Meg kell találni az emberekkel azt a hangot, hogy meglegyen a bizalom. Egy kapcsolatot nem lehet úgy kiépíteni, hogy attól mindig csak én várok valamit. Adni is kell tudni.

- Azt hogy csinálta, hogy egy szocialista üzem kapitalista cégekkel épített ki kapcsolatot?
- Az üzletben nincs kapitalista és nincs szocialista. Üzlet van. Mindig azért volt összetűzésem a pártbizottságon, mert nem tudták elképzelni, hogyha én külföldre utazom, ott nem politizálok, csak az üzlettel foglalkozom. Pedig soha eszünkbe se jutott politizálni. Csak az üzletről beszéltünk. Azelőtt, ha külföldre mentünk, kijött a rendőrség politikai osztályáról egy ember, kioktatott, mit mondhatok, mit nem. Ha hazajöttünk, be kellett számolni, hogy miről beszéltünk. Soha nem akarták elhinni, hogy nem beszéltünk politikáról. Egyszerűen nem érdekelte őket. Jobban tudták, hogy mi van nálunk, mint mi. Bizonyosan tudták azt is, hogy párttag vagyok, de egyáltalán nem érdekelte őket.

- Milyen volt a kapcsolata az akkori pártitkárral?
- Változó. Csabáról küldték hozzánk, azt mondták neki, hogy itt csináljon rendet. Ő ennek meg is akart felelni. Előtte katonatiszt volt, ilyen is maradt a stílusa. Ekkor menesztették a dobozkészítők éléről Bangyát, az elnököt, le is csukták. Olyasmiért, amiért ma megveregetnék a vállát. De akkor példát kellett statuálni. Nekünk is bajunk volt vele. Volt egy főkönyvelőnk, aki sikkasztott. Ő vádolt be a párttitkárnál. V. behivatott, hogy mondjak le. Azt feleltem, szó sem lehet róla, mert őt félrevezették. Azt mondta, megmutatja, hogy nem sokáig leszek elnök.
- Nem vagyok rá kíváncsi - mondtam. - Te már rég Csabán leszel, amikor én itt még elnök leszek. Én nem csináltam semmit, tehát te sem tudsz nekem semmit csinálni.
Megjelentek a revizorok, egy hétig szóba sem álltak velem, csak vizsgálódtak. Lezajlott a vizsgálat, nem találtak semmit. V. utána egy évig nem beszélt velem. Egy év után ismét behivatott - becsületére váljék -, és azt mondta: tévedtem. Ezt nagyon kevesen csinálták meg. Attól kezdve nem volt vele problémám.
Jó szándékú ember volt, nem akart rosszat, de megvoltak a maga korlátai. Sok volt neki az a feladat, amit kapott, és azok sem váltak javára, akikkel körbevette magát. Sajnálom őt, a családi körülményei rosszul alakultak. Négy éve már halott.

Hullámvasúton

- Volt-e az életében olyan pont, amire azt mondja így utólag, hogy ez volt a mélypont, ez pedig a csúcs?
- Persze. Nem minden sikerül az embernek az életben. Mélypontnak 1992-t nevezném, amikor nyugdíjba küldtek. Úgy éreztem az egész életemet kérdőjelezték meg. Sokat töprengtem, hol rontottam el. Hiába mondtam: emberek baj lesz, nem hittek nekem. A csúcs? Az a tavalyi év volt. A mélypont után több mint két milliárdos lett a forgalmunk, és szép nyereséget termeltünk. Húsz százalékkal emeltük a béreket, beruháztunk 160 milliót. Ennél jobb érzés nem lehet. Igaz? Nincs jobb érzés annál, mint mikor hazamegy az ember, nyugodtan alszik, mert tudja, lesz munkájuk, fizetésük az embereknek.
- Azt mondta, elismerték a munkáját, nagyon sok kitüntetést kapott. A legfontosabbakat mondja el.
- Nem tudom felsorolni, 20-25 kitüntetésem van. Amit meg lehetett kapni ezen a poszton, azt megkaptam. Kitüntettek a Munkaérdemrend arany, ezüst és bronz fokozatával. A szövetkezet is megkapta az elismeréseket. Kiváló Szövetkezet, Kiváló Külkereskedők, ezeket sem tudom felsorolni. Elismerték a munkánkat.

- Ha jól számolom, jövőre 80 éves lesz. Ilyenkor az emberek többsége, ha megéri, jól megérdemelt pihenését tölti. Ön mikor fog pihenni?
- Majd a temetőben.
- Van-e kedvtelése azon kívül, hogy látni szoktam a Körös-parti nyaralóban, vagy úszni a Körösben?
- A munka, a Körös-part, a víkendház és kész. Hihetetlen? Maga nem passziózik a munkájával? Ha nem ez lenne a szórakozása is, akkor most nem beszélgetne velem. Ha az ember élvezi a munkáját, szereti, amit csinál, akkor boldog ember. És én boldog ember vagyok.