Millennium 2000!

Szilveszter napjával elmúlt egy év, elszállt vele a húszadik század is, sőt - milyen ritka pillanat -, elhagytunk vele egy évezredet. Soha nem kezdjük többé a napi dátumot a 19-es évszámmal. E századot a következő évezred belépőjének tartom. Amolyan próbaévnek: - Nézzük hogy tetszik ez az új?! Mire megyünk vele, benne? A matematika révén kaptunk egy év haladékot, ízlelgetni az újat, a második évezredet. Lesz rá egy évünk, hogy megbarátkozzunk vele, beleszokjunk-belerázódjunk, "elő"hordhatjuk egy évig, bejáratva, hogy aztán kényelmes legyen számunkra. Most még befészkelhetjük magunkat, hogy aztán nosza... Vajon hogy lesz? Vajon jó lesz-e?

Mindenképpen kerek évforduló ez az évezredváltó év; nekünk különösen neves, mivel Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt koronáztatta meg magát, megteremtve egy új, európai ország alapjait, immár törvényesen Isten és a Világ előtt, végérvényesen. Államalapítónk nemcsak felismerte a pillanat lehetőségét, de élt is vele. Megszervezte a korszerű államot, alig több mint száz évvel a magyarok honfoglalása után. Apja, Géza fejedelem már István születése előtt megkeresztelkedett, mert látta, hogy új életformát kell választani, és ahhoz új hitre volt szükség. Vége volt - csúfosan vége - a kalandozásoknak, és Koppány alternatívája sem volt már alkalmas az új generáció, az új ország - állam - megerősítéséhez. Tette mindezt európai mintára, mivel előbb a horvátok, majd a csehek és néhány évtizeddel István előtt a lengyelek is megkeresztelkedtek, felvették a római hitet. Csak a tízparancsolat ereje adhatott új alapot akkor a rendezettséghez, a kialakuló tulajdon védelméhez, az ország további fejlődéséhez. Megszervezte a királyi birtokokat, de a vármegyéket is.

Joggal mondhatjuk ezért, hogy térségünk európai integrációja ezeresztendős törekvés, de az "István-királyi gondolat" ma is legalább annyira aktuális, hiszen ma sincs más lehetőségünk, mint ezer esztendővel ezelőtt, vagyis lépnünk kell Európa után! Megértek a feltételek rá, mint akkor, István király korában, bár magasabb szinten természetesen, de előre csak erre menekülhetünk! Aki nem ezt választja-választotta (van rá példa környékünkön is) az lemarad, kimarad.

Még itt van bennünk az ezredvégi világvége hangulat édes-keserű révülete. Még éppen csak, hogy ráeszméltünk, hogy túléltük... túléltük ezt is, és nem állt meg a Föld forgása, nem szakadt ránk az ég, nem borult fel számítógépes program miatt az esetenként borotva élen táncoló világ-egyensúly. Élünk, "megfogyva bár de..." , vagyunk. Még éppen csak, hogy felocsúdtunk, magunkra találva. Még éppen csak elkezdünk mérleget vonni: mennyi öröm, mennyi bú és bánat fért bele csak ebbe az elmúlt századba, hát még mennyi a múlt évezredbe. Mennyi baj, gond és keserv; mennyi szép álom, mennyi siker, mennyi magasztos pillanat! Hányszor fordult úgy, hogy vége, aztán mégis feltűnt valami remény, és élt a nemzet, élt az ország tovább.

Vajon mit hoz a következő évezred?

Most, hogy túl vagyunk a húszadik századon, talán végre beléphet az emberiség is a felnőtt korába, a huszonegyedik századba. Most talán végre egy kicsit komolyabb lesz, és nem fecsérli el hebehurgyán a legszentebb értékeit. Van egy álmom, mint Martin Luther Kingnek, hogy az emberiség végre jobb lesz, megértőbb. Csak remélhetjük a jót, a jobbat.

Remélhetjük... ?

Dr. Reszkető Péter