Rege a kosárkötő Kiss Ferkóról

Nagy Lajos, a "nagy" mesélő

Nem az Óperenciás tenger partján, nem is az Üveghegyen túl, hanem innen nem is olyan messze, úgy ... hétszer hét kilométerre, Hagyópusztán élt egy bagázs cigány. Megvoltak csak úgy a maguk emberségében. Tavasszal, nyáron nem akadt gondjuk. Eltartotta őket a határ. Egyik háznál munka, másiknál kenyér került. Ősszel pedig terített asztal az egész határ. Dúskálhattak minden jóban: gyümölcsök, szőlő, Itt a szüret, a betakarítás. Ilyenkor nincs fukar ember. Hanem a tél! ... Bizony nem jutott káposztáshús a cigányoknak Hagyópusztán. Fázósan bújtak össze a putriban a szalmán. Szégyen, gyalázat, de annyira nem akaródzott senkinek kimozdulni a fedél alól, hogy néha sorsot kellett vetni, ki legyen az a szerencsétlen, akinek kötelessége harapnivaló után nézni.
Most éppen Matej húzta a rövidebbet. Majdnem elsírta magát, amikor a lyukas télikabátot egy madzaggal passzintgatta a derekára, s fél szemmel figyelgette, hogy enni kér a cipője.
- Mit húzod az időt? Indulás! Korog a gyomrom - mordiázza le Matejt az egyik öreg a sarokból.
Mit lehetett most már tenni, ugyi? Nyitotta az ajtót, és indulás!
Az ajtóban azonban hirtelen megállt, előre bámult. Valaki közeledett az úton, a gunyhó felé. Az idegen fázósan behúzta a nyakát, hátán nagy terőt cipelt. Közelebb érve tisztán látszott, hogy kosarakat hoz.
- Gyün egy idegen - szólt vissza a többieknek.
- Csendőr? - kapták fel a fejüket a bentiek.
- Beás.
- Beás? Micsoda disznóság? Hogy merészkedhet az ilyen a mi portánkra?
Amíg Matejék vitatkoztak, a beás az ajtóhoz ért.
- Adjon a Szent Isten szerencsés jó napot! Adjatok szállást éjszakára! - (Csend.) - Nem kívánom ingyér, van pénzem is, meg ennivalóm is. Jó vásárt csaptam ma. Meghívlak vacsorára valamennyiőtöket. Hoztam kolbászt, sonkát, kenyeret, meg kalácsot is. Meg ... akad egy pint pálinkám is.
- Ez már beszéd.
Szíves fogadtatásra talált rögtön. Helyet szorítottak neki a szalmán, oszt előbb ettek, mint ahogy bemutatkoztak volna. Csak akkor eredett meg a nyelvük, amikor becsukták a bicskát.
- Honnan való vagy? Hogy hívnak?
- Kiss Ferkó a becsületes nevem. Nincs apám, anyám, senkim a világon, ezért kószálok mindig egyedül. Az igaz, hogy nem szűkölködöm, mert ahol fűzet találok, megtelepszem egy kicsit, kötök annyi kast, amennyit elbírok szépszerével, aztán megyek tovább, és útközben eladogatom.
Kiss Ferkó beszélt, beszélt, a többiek hallgatták, egyszer-egyszer húztak az üvegből.
Már arról mesélt Kiss Ferkó, hogy ő katona is volt. Most már akkor, ugyi, kiszolgált katona. A vitézségéről még most is regélnek a katonapajtásai, mert ő nem ijedt ám meg a maga árnyékától. Olyan vitéz volt ő a hadseregben, hogy a generálisa csak benne bízott. Ha a generális nem merte megközelíteni az ellenséget, csak odaszólt: Na, Ferkó, fiam! Csapj szét köztük! S ő ment puskatűzben, ágyúmuzsikára. Az ellenség futott előtte, neki meg még a hajaszála sem görbült meg. Siratták is a cimborák, amikor leszerelt, mert nótázni is ő tudott ám a legjobban. Az volt a kedvenc nótája, hogy:
Mikor kezdtem kufferomat pakolni,
Akkor kezdett édesanyám siratni.
Sírt az anyám, zokogott,de nem engem siratott, (hanem)
A pálinkát, mit a kufferomba bepakolt.
- Szép nóta. Hogyan van az áriája? - könyökölt fel az egyik legény.
- Ferkó most már hangosabban kezdett rá. Nem énekelték el háromszor, már tudta a legkisebb gyerek is.
- Na, de ez sem kutya! - mondta az a legény, aki az imént kíváncsiskodott az új nóta után. Most ő kezdte rá.
Fújja a szél fújja a rongyos kabátom
Nem is a kabátom, az egész családom.
Hát, ezt meg Kiss Ferkó tanulta meg.
Beesteledett, besötétedett, de a hagyóiak, meg Kiss Ferkó csak nem fogytak ki a szóból, meg a nótából. Olyan vígasság kerekedett, mindenki egyszerre beszélt, mindenki a maga nótáját akarta mondani, közben Kiss Ferkó észre sem vette, igaz a sötétségben nem is igen láthatta, hogy a legszebb lány, Ráji mindig közelebb húzódik hozzá, lesi minden szavát, a sötétben is keresi a szemevilágát.
- Na, tegyük el magunkat holnapra - mondta egyszer az egyik öreg, aki hamarabb megunta a beszédet, nótát, mint a fiatalok.
Elnyújtóztak a szalmán. Percek alatt horkolt mindenki. Azaz mégsem mindenki, mert Ráji sehogyan sem tudott elaludni. Folyton-folyvást azon jártatta az eszét, hogyan kellene észrevetetni magát ezzel a Kiss Ferkóval. Szép, meg ügyes legény ... kár, hogy beás. Biztosan jó emberem lenne.
Hanem, valahogy Kiss Ferkó sem aludt el. Sőt egyszer észrevette, hogy valaki mocorog a sötétben, nem alszik. Unalmában megszólította csendben.
- Te sem alszol?
- Nem.
- Hiszen ez női személy. - gondolta, majd hangosan mondta tovább.
- Van urad?
- Nincs.
- Nem is választottál még senkit?
- Nem.
- Hogy hívnak?
- Ráji.
- Emlékszem rád. Te etted meg a kalács csücskét, igaz.
- Jól van. Ferkó mégiscsak észrevett - örült Ráji.
- Tudod, hogy megfigyeltelek én az este, hogy milyen szép lány vagy? Én hozzád hasonlót még nem is láttam, pedig messzeföldet bejártam. Ilyesforma lányt képzeltem el magamnak feleségül, mint te. Eljössz-e velem holnap, ha indulok tovább az utamon?
- Miért mennénk el kóborolni? Megférsz te is itt nálunk. Maradj itt! Segítek én fűzfavesszőt szedni, meg a kosarakat is eladom. Ha kötni is megtanítasz, azt sem kell egyedül csinálnod.
- Hiszen maradhatok ... de mit szólnak majd a többiek?
- Azt bízd rám!
Reggel csodálkozott mindenki, amikor Kiss Ferkó feleségül kérte Rájit az apjától, meg az anyjától. Adták az első szóra. Hogyne adták volna, ha Kiss Ferkó marad, s ha marad, vége az éhezésnek. A kosarakból valamennyien megélnek a télen.
Azonnyomban megtartották az esküvőt. A fiatalok megfogadták, hogy soha nem hagyják el egymást. Csak az ásó, kapa, meg a nagyharang szólíthatja el őket egymás mellől. Hét országra szóló lakodalmat csaptak, amelynek csak akkor szakadt vége, amikor elfogyott minden kas. Kiss Ferkónak munkához kellett látni. Ráji vágta a vesszőt, Ferkó kötötte a kosarat. A többiek eladták a környéken a parasztoknak, és enni- innivalót hoztak a boltostól.
Jól ment a sorsuk, vígan teltek a napok. Még az idő is megjuhászodott. Farsangra olyan vidáman sütött a nap, mintha a nyár kezdetét hirdette volna.
- Munkára emberek! - bíztatta a hagyóiakat Kiss Ferkó apósa. - Csalóka az idő. Szegény öreganyám mondása volt, amíg élt: "Ha a fánkot az ember az utcán eszi meg, akkor a piros tojást a kályha mellett." Használjuk ki a jó időt, mert lesz ennek böjtje is! Építsünk a fiataloknak fecskerakással egy házat, hadd érezzék jól magukat közöttünk.
- Szent igaz minden szava komám uramnak - helyeselt Sára néni.
Nyomban nekiláttak a házépítésnek. Gyúrták, dagasztották a sarat a pelyvával. Mire visszajött a tél, mert bizony bevált az öreg cigányasszony jóslata. Húsvét táján dühöngött a szél, hordta a havat, jégcsapok lógtak az ablakokból. Szerencsére Ráji és Kiss Ferkó ezt már csak a meleg szobából nézhette. Most már háza volt, nem vethette senki a szemére, Ferkónak, hogy gyütt-ment. Hozzátartozott ő a hagyóiakhoz, mint a házhoz a tető.
Nem is lett volna most már semmi baj, hanem egy nap, úgy tavasz derekán, amikor már csirkészett , Kiss Ferkó a szívéhez kapott, és menten elterült a földön. Lett is erre jajgatás, óbégatás olyan, hogy a hetedik faluban is meghallották. Sírt, rítt mindenki, mert Kiss Ferkó bizony elmurdelt , pedig hívták az orvost is, de hiába; halál ellen nincs orvosság.
Nagy temetést rendeztek. Megásták előre a sírt, hogy azzal ne legyen már dolog. Az oldalát rendesen, ahogy szokás kirakták téglával. A pap nagyon-nagyon szép búcsúztatót mondott az otthonra találó vándorlegényről, aki, mintha csak a meséből jött volna egyenesen a hagyóiak segítségére. A rokonok meg elhalmozták minden jóval a nagy útra. Kenyeret, kolbászt, cigarettát, pálinkát tettek a koporsóba. Sára néni még rétest is sütött a tiszteletére.
Leeresztették a koporsót. A sírt befedték deszkával, s erre szórták a földet.
Matej egy csokor virágot is kerített, azt szúrta a föld közepébe:
- Tűzd a kalapod mellé Kiss Ferkó - mondta.
- Gyújtsunk gyertyát testvérek, hogy ne legyen sötétben odaát! - javallotta Sára néni. És ő maga is meggyújtott egy gyertyát, aztán beleigazította a sír földjébe.
A temetés után hazamentek az emberek, csak Ráji nem tudott mozdulni a sírdomb mellől. Sára néni megsajnálta. Összekapkodott a temető körül egy terő fát, és tüzet gyújtott a sír mellett, hogy éccaka ne fagyjon meg Ráji, meg távol tartsa tőle a rossz szellemeket.
A hagyóiak otthon sokáig emlegették a kályha körül Kiss Ferkó ügyességét, eszességét, emberségét. Már csirkészett, amikor a szomorúságtól, sírástól elcsigázva dőltek a szalmára. Ekkor érkezett haza Ráji is a temetőből.
Hanem mi történt odakinn??? Ferkó egyszer, nagy sokára feleszmélt a sírban, mert nem halt ám meg igazából, hanem csak tetszhalott volt. Leemelte a koporsó fedelét. Tehette, mert akkor még nem olyan bolond világ járta, mint manapság, amikor leszegezik, hogy menekvése ne legyen szegény párának, ha úgy akarja a Szent Isten, hogy nem telt ki még az ideje, menjen vissza az övéihez. Tapogatózott mindenfelé.
- Ennivaló, cigaretta, pálinka, s körül csipke ... koporsó! Te Szent Isten, még soha nem álmodtam ilyen szörnyűséget! Fel kellene ébredni! ... Nem tudok. Egye a fészkes fene! Legalább jóltartom magam álmomban! - Azzal beevett a kolbászból, a rétesből, és megitta rá az egész üveg pálinkát. Elszédült, a feje matos lett, elaludt. Sok időbe telt, míg elszállt fejéből a gőz.
- Na, ez már nem álom. Ennyi ideig és kétszer ugyanazt nem lehet álmodni. - gondolta Kiss Ferkó, amikor felébredt. Kilépett a koporsóból. Nekifeszült, a vállával felnyomta az egyik deszkát, a deszkával a földet, aztán nagy nehezen kikecmergett a felvilágra. Megborzadt a hidegtől, meg a gondolattól, hogy mi történt vele, no, és attól, hogy ha most hazamegy halálra rémíti a feleségét, meg a rokonokat. Pedig mást nem tehet. Kivert kutyaként éljen míg világ a világ?
- Lesz ami lesz! - határozta el, és megindult az úton hazafelé.
Éppen az útkereszteződéshez ért, amikor éktelen sivalkodást hallott, és látta, hogy egy vénasszony vágtában rohan Hagyó felé.
- Sára néni! - ismerte fel, és kiáltott utána, hogy megmagyarázza a dolgot. Nem rossz szándékkal jön ő, meg nem is múló .
- Sára néném! Sára néném! Sára néném!
No, hiszen kiálthatott neki, mikor az egész testében remegett, hideg rázta, kiverte a veríték, vacogott a foga, is mikor otthon beesett az ajtón.
- A Kiss Ferkó - nyöszörögte.
- Mi van a Kiss Ferkóval? - kérdezte Matej.
- Megkísértett.
- Ne mondj ilyet! Miért tenné? Oszt hogyan kísértett?
- Hogyan? Hogyan? Elmaradtam egy kicsit, csak most értem haza. Hát, amint a keresztúthoz érek, látom ám messziről, hogy egy nagy fehér kutya koslat utánam az úton. Közelebb ér. Szent Isten! A Kiss Ferkó az teljes életnagyságban!
- Elnézted. Biztos csak hasonlított rá.
- Hogyan néztem volna el, amikor még rám is kiáltott, hogy: Sára néném!
No erre aztán hányta magára mindenki a keresztet. Matej azt ajánlotta, hogy Sára néni engesztelje meg Kiss Ferkót. Reggel vigyen a sírjára ajándékot, és mondasson misét érte a plébános tisztelendővel. - Ebben maradtak.
Kiss Ferkó eközben odaért felesége ablaka alá.
- Ráji! Rájikám! - kopogott, s szólt be csendesen.
- Minden jótét lélek dicséri az urat - sóhajtott Ráji, és hányta az ablak felé a kereszteket, amint megpillantotta az urát.
- Ezért dicsérem én is - válaszolta Kiss Ferkó. Ő meg az asszony felé szórta az áldást. Nem voltál rossz feleségem, hogy félned kelljen tőlem. Engedj be, mert megvesz az Isten hidege! Megtapasztalhatod odabenn, hogy húsból, vérből való ember vagyok, nem kísértet.
Ráji nem tehetett mást, mint kinyitotta az ajtót. Azért bátorodott meg így, mert ésszel gondolkozott. Ha Kiss Ferkó kísértet, akkor bejön a kulcslyukon, vagy a bezárt ajtón keresztül is, meg aztán nem reszketne a hidegben, mint a miskolci kocsonya. Tehát, ha azt akarja, hogy ő beengedje, akkor csakugyan föltámadott.
Ráji kinyitotta az ajtót. Egymás nyakába ugrottak örömükben. Az asszonynak az volt az első gondolata, s ezt meg is mondta Kiss Ferkónak, hogy fellármázza a hagyóiakat, hadd örüljön mindenki Kiss Ferkó szerencséjének. Ő azonban rémülten tiltakozott.
- Marav andre tomuj ande! Úgysem hinnék el! Csak bajt hoznánk magunkra. Lefeküdtek. Kiss Ferkó azonban napfelkelte előtt búcsúzott. Visszament nappalra a sírba. Indulás előtt kiadta az ukázt, hogy Ráji igazítsa meg a földet a síron, meg szedjen estére fűzfavesszőt, hogy éjjel kast köthessen, hogy legyen pénzük.
Másnap az asszony úgy dolgozott, hogy férfinek is becsületére vált volna. Sötétedés után megjelent Kiss Ferkó, és rögvest munkához látott.
Hajnalban lókec , vissza a sírba. Ráji pedig vállára csapta a kosarakat egy hosszú botra tűzve. Nyaka közé vette a lábát, és ment a városba. Délre már jó pénzért túladott minden kason.
Bevásárolt, és irány Hagyó! Mire hazaért, a telepen már senkit sem talált. Szétszéledtek ide-oda, ki ki a maga dolgára. Otthon csak az öreg, beteg Koko nyomta a szalmát.
Ráji kinyitotta a nagy rakott sparhelt titkos ajtaját, berakta a hozott dolgokat.
Hónapokig így éldegélt Ráji és Kiss Ferkó. Egész szépen kigömbölyödtek a nagy jólétben. Ferkó kiruccanásairól senki nem sejtett semmit, csak néha emlegették, amikor szűk napokat láttak. Ráji gógyis asszony volt. Nem árulta el honnan a nagy jóléte, hogy ne kelljen osztoznia a többiekkel, mint régebben. Így hát, hol egyiktől, hol a másiktól kért hozomra egy skátula gyufát, egy kanál sót, paprikát, vagy vetőfia krumplit. Nem is lett volna semmi baj, ha Sára néni vesékbe látó szeme észre nem veszi, hogy Ráji gyereket vár. Az asszony eleinte tagadta, de miután Sára néni kiköpte a telepen a dolgot, minden szem őt figyelte. Hova jár, ki lehet a gyerek apja?
No, oszt az idő kereke nem visszafelé forog. Eljött a gyerek ideje. Ráji nem hívott senkit, egyedül vajúdott a gunyhóban. Egyszercsak felsírt a gyerek. Pont ekkor rontott be Sára néni.
- Lubni! - sipítozta. - Ugye megmondtam! Betolakodtak a hagyóiak valamennyien. Elmondták Rájit mindennek. Lemordiázták, lehordták a sárga földig.
Ráji hallgatott, félt az emberektől.
- Ki a gyerek apja? - kérdezte Matej.
- Kiss Ferkó - súgta összetörten Ráji.
- Bolondnak nézel bennünket? Egy éve meghalt Kiss Ferkó.
Ráji, hogy mentse a bőrét, töredelmesen bevallott mindent. Elmondta, hogy Kiss Ferkó él. Minden éjszaka hazajön. Ha nem hiszik el, győződjenek meg róla este.
Sára néni azonnal hidegrázást kapott.
- Azt már nem. Kísértetet meglesni? - sipítozta. - El kell pusztítani az ördögfattyát, különben ő pusztít el bennünket.
Ráji könyörgött, rimánkodott, de hiába. Kiráncigálták a gyereket a kezéből, és kidobták az udvarra. Ráji hiába tajtékozott a dühtől, ordítozott, hisztizett.
- Rohadjon el a szíved gyökere Sára! Nem volt jogotok hozzá.
A gyerek az enyém. Elmentem volna vele, ha nem tűritek. Keservesen megfizet ezért nektek Kiss Ferkó!
Kiabálhatott már! A gyerek az udvarról is eltűnt.
Ráji roskadozva, sírva rohant a temetőbe.
- Kiss Ferkó! Kiss Ferkó! - Kiáltott már a kapuban. - Megölték a fiadat!
- Félrebeszélsz? Mi merészelte? - Lépett elő Ferkó a sírból.
Ráji fuldokolva a sírástól nyökögte el a történteket.
Kiss Ferkó, mint egy bőszült vadállat rohant a hullaházba. Felkapott egy kötelet, belelógatta a kútba, s a vizes kötéllel rohant Hagyópusztára. Üvöltött, káromkodott, átkozódott, ütött, vert a vizes kötéllel. Nem nézte, hogy kit talál, de jaj volt annak, aki elébe került. Szétverte a hagyóiakat, akik megesküdtek volna a Szent Istenre, hogy Kiss Ferkó szelleme háborog. Vacogó foggal, véres fejjel rohant mindenki szerteszét. Vissza sem tértek többet Hagyópusztára. A környező falvakban kértek menedéket.
Így volt, igaz volt. Aki Hagyópusztán csak egyetlen cigányt is tud mutatni nekem a düledező gunyhókban, nekiadom a havi keresetemet.