A XEROPRESS bemutatása

A '80-as évek vége, és a '90-es évek eleje magyarországi eseményei (rendszerváltás, VÁM-liberalizáció, a COCOM megszűnése) egybeestek a világ számítástechnikai iparának ugrásszerű fejlődésével. Ezen változások hatására Magyarországon óriási igény jelentkezett a fejlett nyugati technológiák, berendezések alkalmazására.

Ezt az igényt, valamint a Szarvas és a környező települések viszonylagos számítástechnikai-irodatechnikai ellátatlanságát felismerve 1992-ben megalapítottuk a XEROPRESS Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaságot.

Cégünk induláskor a számítástechnikai berendezések, alkatrészek forgalmazását, szervizelését, valamint az ezekhez tartozó kellékanyagok, kiegészítők árusítását tűzte ki célul. Már az alapítás évében kiderült, hogy a partnereink által bármikor felkereshető üzlet, és szerviz nélkül ez a tevékenység nem folytatható. Ezért 1993-ban Szarvas központjában megnyitottuk első "kis" üzletünket, a "PC SHOP"-ot.

Az üzlet megnyitása a vártnál is kedvezőbb fordulatot hozott vállalkozásunk életében. Mind a magán, mind a közületi megrendelések volumene nagymértékben emelkedni kezdett. A forgalom emelkedése a beszerzési oldalon is egyre jobb pozíciók elérését tette lehetővé. Ezáltal termékeinket folyamatosan a legkedvezőbb áron tudjuk kínálni.

A partnereink színvonalasabb kiszolgálása, és a nagyobb mennyiségű raktárkészlet tárolhatósága érdekében 1995-ben üzletünk új, közel 100 m2-es helyre költözött. Itt a vásárlók megtalálják mindazt, amire a számítástechnika, és a hozzá kapcsolódó alkalmazások során szükségük lehet. Több millió forintos raktárkészletünkből kínálunk egyéni igény szerint összeállított számítógépeket, nyomtatókat, multimédia eszközöket, szoftvereket, és a mindennapos használat során igényelt fogyóeszközöket: festékanyagok tintapatronok, floppylemezek. Szervizrészlegünk az esetleges garanciális, vagy garancia időn túli meghibásodások soron kívüli javításán kívül, a gyors fejlődés következtében állandó igényként jelentkező számítógép-átalakítást, korszerűsítést végzi.

Az alapítás óta eltelt hét év alatt cégünk mind a felhalmozódott tapasztalat, szakértelem, mind tőkeerő szempontjából Békés megye egyik vezető számítástechnikai kereskedelemmel és szervizeléssel foglalkozó vállalkozásává nőtte ki magát. Árbevételünk az inflációt meghaladó mértékben folyamatosan nő. Pénzügyi helyzetünk szilárd, felvett hitelek nélkül eredményesen gazdálkodunk. Stabil pozíciónk lehetővé teszi nagyvállalati rendszerek, hálózatok komplett tervezését, és kivitelezését is.

A versenyképes árnál is fontosabb talán, hogy az általunk forgalmazott berendezések minősége megfeleljen a legkényesebb felhasználók igényeinek is. Ezt az állandó folyamatos teszteléssel, valamint a minőségi beszállítói kör kiválasztásával érjük el.

Az 1998-as évben új tevékenységként beindítottuk Internet-szolgáltatásunkat. Ezen tevékenységünk szorosan kapcsolódik a szarvasi városi számítógép-hálózat fejlesztéshez. Az országosan is ritkaságnak számító nagysebességű hálózat a felhasználóknak lehetővé teszi az Internet telefondíj nélküli használatát, a telefonos átviteli sebesség többszörösével. Jelenleg ez a műszaki megoldás a legfejlettebb az adatátviteli lehetőségek között, nagyságrenddel gyorsabb a kapcsolt, és bérelt telefonos, vagy kábel TV-s összeköttetésnél. A hálózat további óriási előnye, hogy a későbbiekben igen kis költséggel az átviteli sebessége megnövelhető. Azon felhasználók, akik még nem kapcsolódtak a városi hálózathoz, vagy nem szarvasi lakosok, a 66-os primer körzetben, telefonon helyi hívás díjáért csatlakozhatnak Internet-szolgáltatásunkhoz.

Cégünk az 1999-es évben a hálózat kiépítését tovább folytatja, ezáltal lehetővé kívánja tenni a felhasználók mind szélesebb körének ezt a minőségi szolgáltatás igénybevételét.

E mellett bővítjük üzletünk választékát, vevőink igényei szerint. A meglévő biztos műszaki, és tudásbeli háttér a garancia arra, hogy bármely jelenlegi, és jövőbeli partnerünk megkapja mindazt a segítséget, amire a rendszere problémamentes üzemeltetéséhez szüksége lehet.

Vállalkozásunk egyenletes fejlődése, és piaci részesedésünk további növelése a célunk, melyet - mint azt a múltban bármikor - a kiváló minőségű termékeink kedvező áron történő értékesítésével, valamint az értékesítést követő színvonalas vevőszolgálati munkával szeretnénk elérni.

A "PC SHOP" név garanciát jelent, és reményeink szerint jelenteni is fog arra, hogy partnereink, vevőink a legnagyobb megelégedéssel használhassák az általunk forgalmazott termékeket.

Sípos Zoltán