Szarvasi INNOFLEX Műszaki Fejlesztő,
Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

A Szarvasi INNOFLEX Kft. a nagy múltú Haltenyésztési Kutató Intézet önálló részlegéből 1991-ben alakult magánvállalkozás. Az eredeti elképzeléseink szerint magas- és mélyépítési munkák végzésére építettük fel a céget, a gépparkot, a munkásgárdát. Jelentős részt vállaltunk Szarvas különféle közműépítési programjainak kivitelezéséből, de például több közintézmény korszerűsítését, felújítását is mi végeztük. A térségi beruházók lehetőségeinek ismert beszűkülése eredményeként Szarvas vonzáskörzetén túl is keresnünk kellett a boldogulásunkat. Így jutottunk el egy közép-alföldi élelmiszeripari nagyberuházáshoz, ahol kapcsolatba kerültünk egy külföldi technológiai berendezéseket gyártó céggel, akinek a megkeresésére azóta folyamatosan végzünk építési, és technológiai szerelési munkát. Ennek a kihívásnak a jövőben is szeretnénk megfelelni.

Természetesen kerestük a kiteljesedés, és a fejlődés egyéb lehetőségeit is. A cégvezetésnek az intézetben szerzett mintegy harmincéves "halas" tapasztalata tette lehetővé, hogy a saját lábra állás kemény évei után az ott szerzett ismeretek a gyakorlatban hasznosulhassanak. Segítséget nyújtott ehhez a már ötéves tevékeny részvétel egy eredetileg norvég-magyar vegyesvállalatként megépült intenzív halnevelő telep működtetésében, ahol a hasonló profilú Szarvas-Fish Kft-vel karöltve az afrikai harcsa tenyésztése elkezdődött. A kitűnő szakembergárda - kutatómérnökök, halászati szakmérnökök, műszakiak - munkájának eredményeképpen a termelés teljes vertikumban történik, a keltetéstől az élő illetve feldolgozott hal értékesítéséig. Az intenzív rendszer működtetése mellett jelentős területen tavi haltenyésztést is folytatunk, ahol ponty, amur, busa és harcsa nevelésével foglalkozunk. A legnagyobb figyelemmel azonban a tavasszal beinduló haltelepünk felé fordulunk, ahol a saját tapasztalatok alapján kifejlesztett "INNO-FISH" rendszerű tenyésztési technológiával az eddiginél jóval több kitűnő minőségű halat tudunk előállítani. Terveink szerint választékbővítés céljából új intenzív halfajokkal is próbálkozunk.

A saját beruházásban készülő telep a legnagyobb intenzív haltelep lesz Magyarországon. Minden részeleme, a tervezéstől a kivitelezésen át a működtetésig - a Szarvasi INNOFLEX Kft. munkája. Lévén, hogy cégünk tevékenysége az építőiparra a továbbiakban is kiterjed, hasonló létesítmény tervezését, megvalósítását mások számára is vállaljuk. Jelenleg is vannak külföldi megrendeléseink.
A tavaszi indulással tervezett intenzív telepünkön vasbeton medencékben történik a tenyésztés, amihez halkeltető és - a közeljövőben - halfeldolgozó is csatlakozik. Szándékunk a ma elérhető legmodernebb technika beépítése a termelés egész folyamatába, amely sok vonatkozásában saját műszaki fejlesztésünk eredménye.

Az elhatározott fejlesztést igen jelentős piacépítés előzte meg, amiben döntő szerepet játszott a Szarvas-Fish Kft-vel hosszú évek óta folyó közös termelés. Mára elértük, hogy a nagy élelmiszer-áruházak vásárlóközönsége előtt az afrikai harcsa ismert termék. Különféle feldolgozottsági fokon kínáljuk, az egyszerű tisztított haltól, a konyhakész filéig, frissen, vagy mélyhűtve. Kevéssé ismert a nagyközönség előtt a magasabb árfekvésű, de kitűnő minőségű és ízű füstölt harcsa.

Az afrikai harcsa húsa elkészítve szép fehér, 2 % alatti zsírtartalmával a legegészségesebb húsok egyike. A jellegzetes "halszag" hiánya miatt még a halat egyébként nem kedvelők táborában is elterjedhet. A szállodák, éttermek kínálatában több éve szerepel, mi legfőképp a polgárok asztalára szeretnénk minél szélesebb körben eljuttatni. Felismertük, hogy ez csak a feldolgozottság fejlesztésével valósulhat meg. Ezzel talán mi is segíthetnénk abban, hogy a mai magyarországi 2,3-2,5 kg-os személyenkénti halhúsfogyasztás növekedjen, és a fogyasztás az egészségesebb élelmiszerek irányába fejlődjön. A jövő a félkész termékek előállítása, ami nagyon megkönnyítheti a mai háziasszonyok dolgát.

Hisszük, hogy egy-két év múlva a Magyarországon előállított halhúskínálat összemérhető lesz a jelenlegi tengerihal-kínálattal, sőt megelőzheti azt. Fejlesztési elképzeléseink ebbe az irányba hatnak. Szeretnénk azzal is kedveltebbé tenni termékeinket, hogy melléjük különlegesen finom, kipróbált recepteket is ajánlunk.


Egészséges, tápláló és ízletes

Tóth Imre-Tóth Szabolcs