Dr.Búzás László
Adalékok Szarvas iparának történetéhez
(A kezdetektől a szövetkezetek megalakulásáig)

A kezdetek

Szarvas iparának kialakulásáról és fejlődéséről újra telepítésének évétől (1722) beszélhetünk. Ebben az időben Békés megye népessége oly csekély, hogy számottevő iparra még nem is volt szüksége. Az 1715-ben összeszámlált lakosok legnagyobb része még közel állt az "önellátáshoz", s csak azokat az árukat szerezték be más vidékről, melyeket közvetlenül nem tudtak előállítani. Azt a kevés gabonát, amit a határ megtermett, saját maguk őrölték meg. Az állatok levágása útján nyert bőrt és a határban termelt lent vagy kendert saját ruhájuk készítésére használták fel. Házaik felépítéséhez sem hívtak kőművesmestereket, hanem a maguk termelte vályogból, nádból és fából, saját kezűleg építették fel hajlékukat.

Ez az ipari "önellátás" ment is mindaddig, amíg a népesség számban jelentősen meg nem növekedett. A megye XVIII. század eleji helyzetére jellemző, hogy amikor 1726-ban a helytartótanács megkérdezte a megyét, hogy milyen kézművesekre lenne szüksége, válaszában azt felelte, hogy a női szabókon kívül senkire, mert a lakosok maguk készítik mindennemű szükségleteiket, a kovács munkát pedig elvégzik a cigányok. 1736-ban, azaz 10 év múltán viszont arról panaszkodnak, hogy nincs elég szabó, csizmadia, gombkötő és lakatos a megyében, s ezek termékeit Aradról, Váradról, Szolnokról kell a lakosoknak beszerezniük. E változás oka a népesség létszámának gyarapodása, mellyel nem tartott lépést az iparfejlődés. (1)

Tessedik iparszervező tevékenysége

Az 1722-ben Szarvasra érkezett első tót telepesek ipar szempontjából szintén "önellátók" voltak. Az ipar első jelentősebb kísérletei Tessedik Sámuel nevéhez fűződnek. A feljegyzések Szarvason először 1771-ben tesznek említést kőművesekről és ácsokról. Az ez időből fennmaradt négy kőműves-számlából arra lehet következtetni, hogy ekkor már több tehetős gazda volt a városban, aki nem maga készítette el házát, hanem mesterembereket fogadott. A század végén már nemcsak magánosok, hanem a város is építkezett. 1799-ben mesteremberek építették a híres Bárány-vendéglőt (ma orvosi rendelő), 1801-ben fejezték be. Az építőiparnak bizonyos tradíciói kezdtek itt kialakulni. E tradíciók erősödtek a különböző városi középületek létrehozásával. Felépítésük főképpen a Tessedik-korszakra esik. (Pl. templom- és iskolaépítések, majd a belsőpiaci és vásárpiaci kocsmaépítés, a Bolza kastélyok és a Fekete Sas vendéglő.)

Tessedik kezdeményezésére a selyemipar kezdi bontogatni szárnyait Szarvason. Már 1774-től szorgalmazta az eperfák ültetését, majd 10 év múlva tizenkét iskolás lány és Blaskovits József gyakornok termelte az első két mázsa és hetvenhat font selymet, részint Budán, részint Szarvason fonták meg azt. Tessedik feleségét Budára küldte az ottani selyemgyár felügyelőjéhez, Mazza Cotthoz, hogy a selyemfonást megtanulja, és majd otthon a szarvasi gyakorlati intézetben taníthassa. Az itt font selymet Budára, Pestre, Csabára, Nagyváradra szállították, hogy megmutassák, a magyar selyem is jó kelmét ad. Tessedik jelentős ipari törekvéseihez tartozik a selyemfabrikán (üzemen) kívül a gyapjúfabrika megteremtése is. Besztercéről hozatott egy Meyer nevű mesterembert, aki a lányokat gyapjúfonásra tanította. Előbb hetvenen, később kétszázan foglalkoztak a finomabb fonás mesterségével. Végül már 428 ember egy év alatt képes volt 43 mázsa és 94 font különféle gyapjút feldolgozni szövőszéken 6728 rőfnyi szövetté. (2) A kezdeti siker nem tartott sokáig. Támogatás helyett gátolták munkásságát. Így csírájában fojtották meg a magyar ipar egyik legszebb vidéki kezdeményezését. Ezek után az iparfejlődés lelassult.

A céhes ipar Szarvason

Az egyre szaporodó, azonos mesterséget folytató iparosok a minőségbiztosítás, a versenyhelyzet kiküszöbölése és védelmük érdekében céhekbe tömörültek. A megyében a XVIII. sz. végén és a XIX. sz. elején az egyre növekvő számú iparosok és kontárok (céhen kívüli iparosok) közötti harc erősödött Ez volt a jellemző községünkben is. Szarvason először a csizmadia céh jött létre 1778-ban. 1817-ben alakult meg a kovácsok és kerékgyártók, a vékony-, és szűrszabók céhe. 1829-ben a tímár, 1844-ben az asztalos, lakatos, kádár- és üvegmesterek céhe. (3)

Szarvason a csizmadia és a tímár céh lett a legjelentősebb. A tímár céh már igen részletes legényszabályzattal rendelkezett. 25 cikkben foglalták össze a legényekre vonatkozó normákat, magatartásbeli kötelezettségeket. Ezt a legényszabályzatot 35 szarvasi mester és a legénység fogadta el. Az aláírások alapján megállapíthatók a különböző céhtisztségek. Főcéhmester ekkor Kralovjanszky János, atyamester Bohus István, első majszter Miklósi János, öreg bejáró mester Ponyitzky János, kis bejáró mester Bohus András, nótárius Clembotzky János, szolgálómesterek Haláli János, Lapis János, Molitoris Sámuel, Brachna Mihály és Kotván János, öreg dékány Baltzó János, aldékány Blakó János, öreg legények Kovátsik Pál, Kontsok János, Baltzó János, Balás András, Szeberényi László, nótárius ifj. Miklósi János, szolgáló legények Német Pál és Bordáts Lőrintz. (4)

Valamennyi céh privilégiuma szigorúan megszabta, hogy miképpen lehet valaki mesterlegény és mester. Az inaskodás 3 évig tartott. Ennek elteltével megkapta szabaduló- levelét és vándorkönyvét, s legény lett belőle. Ez az idő is 3 éves volt. Ezt követően kérhette remekének elkészítését, amit a céhgyűlés fogadott el. Ekkor írták be nevét a mesterkönyvbe, és lett teljes jogú mester.

A megyében, így Szarvason is a céhes ipar fejlődését két tényező befolyásolta (gátolta). Az egyik a limitátió, ami meghatározta az iparcikkek árát, valamint a bérek nagyságát is. A másik a vallási elzárkózás volt. A céhek ugyanis csak azonos vallású mestereket vettek be maguk közé. Így a szarvasi evangélikus mester a megye más céhébe nehezen kerülhetett azok katolikus túlsúlya miatt.
A céhrendszer felbomlása az 1848-49-es szabadságharc bukása után indult meg. Ekkor ugyanis céhbiztosokat neveztek ki, akik a céhek önállóságát megszüntették, gyűléseiket betiltották. Új központi rendelkezések születtek, melyek kimondták, hogy "saját kezére bárki, bárhol szabadon dolgozhat - segédek nélkül". Ezzel a rendelkezéssel felszabadultak a kontárok is, és a céhek érdekvédelme megszűnt.

Deutschenschmied András fodrász 1916

Tessedik már 1754-ben két szárazmalmot említ, de 1760-ban négy, 1773-ban 8 működik. Vízimalommal is kísérleteztek, de eredménytelenül. 1820-tól a malomtartás jogát a földesúr a városnak adta. Ugyancsak Tessediktől tudjuk, hogy 1784-ben egy tehetős gazda és egy kádármester sörfőzőt, azaz sörgyárat akart felállítani Szarvason. Tervük azonban nem sikerült.

Vásártartási jogot Szarvas 1723-ban kapott, amivel a mezővásárosok sorába emelkedett. Ez a kereskedelemre jó hatással volt. Szárazföldi úthálózata viszont elhanyagolt volt, ezért az áruszállítást vízi úton, a Körösökön bonyolították le, Mezőtúr felé komp közlekedett a Körösön. A Köröst átívelő fahíd 1801-ben készült el, melynek hídvám jogát a város csak 1845-ben tudta bérletbe venni. Ezt a hidat 1893-ban lebontották, helyén a mai napig komp közlekedik. A mai holtágat átívelő vashidat 1894-ben építették.

A kereskedelem kezdetben görög kereskedők kezében volt Szarvason. Kirják Miklós, Kirják István, Pólya György és Kozma nevű görög boltosok árulták áruikat. Az első vasboltot 1827-ben nyitotta meg Schlotterbeck Kristóf kereskedő. Boltosok még ekkor Mojsissovics, Mázor János, Kascheti János, és Knieznit Jonathán. Ők Nyitráról és a Dunántúlról jöttek, és kereskedői "iparengedélyt" kaptak igen magas áron. (5)

Iparosodás a kiegyezés és Trianon után

Az 1867-es kiegyezést követően Szarvas törekedett iparilag fejlett nagyközséggé válni, de ez sohasem sikerült. 1895-ben cukorgyár létesítésével, majd 1897-ben dohánygyár létrehozásával próbálkoznak. Gőzmalom és gőztéglagyár is létesül. 1897-ben állították fel a Szarvasi Árucsarnokot. Alapszabálya szerint célja: "a szarvasi ipar fejlődését, és az iparosság anyagi jobbulását előmozdítani az által, hogy a szarvasi iparosok által készített piacképes árukat a város élénk forgalmi pontjain - könnyen hozzáférhető helyen - közszemlére kiteszi, s így az iparosokat és a fogyasztó közönséget egymáshoz közelebb hozza." (6)

1898-ban Ipartestületbe olvad a Szarvasi Iparoskör, mely elsősorban az iparosok művelődését szolgálta. A helyi iparosok a szarvasi társadalom felső-közép rétegéhez tartoztak, és zárt közösséget alkottak. Az Ipartestület épülettel és kuglipályával rendelkezett, s az iparos közélet kedvelt színtere volt. A bálakat az Árpád Szállóban rendezték. Kedvelt szórakozóhelyük volt a Halászcsárda, ahol a város legjobb zenekarai muzsikáltak. Műkedvelő előadásokat rendeztek, ezeket az akkori, fából épült színházban adták elő. A jelentősebb családi eseményeket (pl. az esküvőket) is egymás közt ünnepelték. Szarvas ipari életét az ipari kiállítások tették színesebbé.

Az első ilyen állat- és terménykiállítással egybekötött ipari kiállításra 1884-ben került sor. Három évvel később szövőipari kiállítás volt. Az iparosok legjobbjai országos kiállításokon is részt vettek termékeikkel. Roth Béla, a századforduló legismertebb városi fényképésze 1896-ban egy budapesti kiállításon első díjat, ezüstérmet és oklevelet nyert.

Az 1900-as években, de főleg az első világháború után ismét új iparágak születtek Szarvason. 1930-as évek elején jött létre a Grexa Pál és Társai Téglagyár,valamint az özv. Réthy Vilmosné-féle Ecetgyár. Három szövetkezet is alakul ekkor: a Szarvasi Hitelszövetkezet, a Szarvasi Általános Fogyasztási Szövetkezet és a Szarvasi Gyümölcsértékesítő és Központi Szeszfőző Szövetkezet. 1932-ben alakult a világválság enyhítésére elsősorban építőipari munkások részvételével a Szarvasi Munkásotthon Szövetkezet.

A lakosság szükségleteit elsősorban a magánkisipar látta el. Az 1935-ös statisztika szerint szakmánként a következő számban találjuk a magánkisiparosokat: asztalos 45, ácsmester 3, ácsiparos 10, bádogos 6, borbély és fodrász 26, cipész 42, cukrász 8, cséplőgép-tulajdonos 64, csizmadia 93, esztergályos 3, építőmester 1, fazekas 5, fehérnemű-készítő 1, fényképész 4, fésűs 2, fogtechnikus 3, géplakatos 21, kalapos 4, kaptafa- és sámfakészítő 2, kádár 3, kárpitos 4, kefekötő 2, kelmefestő 1, kerékgyártó 18, kertész 5, kéményseprő 3, kosárfonó 3, kozmetikus 1, kovács 50, kőfaragó 1, kőművesmester 4, kőműves iparos 17, könyvkötő 1, köszörűs 1, kötélgyártó 3, malmos 7, mázoló 4, mészáros és hentes 26, női kalapos 4, női szabó 23, nyomdász 3, órás 7, paplankészítő 1, papucsos 3, sütő 7, szabó 57, szíjgyártó 5, szitakötő 1, szobafestő 12, szűcs 9, szűrszabó 2, tímár 8, üveges 3, vendéglős 14 és villanyszerelő 8. Ugyancsak ebben az időben 9 személygépkocsi- és 4 tehergépkocsi-vállalkozó volt Szarvason. Találunk még 3 bérkocsist és 3 bérfavágót. A kereskedők száma is jelentősen megnövekedett. 1935-ben a kiskereskedők száma 183 volt, a vegyesboltosoké 82, ebből 28 kocsmáros. (7)

Ipartestületi ülés az 1920-as évek elején

Ipari szövetkezetek létrejötte

A második világháború után a magánkisipart az ipari szövetkezetek létrehozása sorvasztotta el. Elsőként a Szarvasi Ruházati KTSz alakult meg 1950-ben a férfi és a női szabókból. 21 alapító tagja volt. Első elnöke: Selmeczi György. Ezt követően sorban alakultak meg a szövetkezetek.

A Szarvasi Vegyes Háziipari Termelőszövetkezet 1952-ben jött létre 45 fős taglétszámmal. Elsősorban a csökkent munkaképességű nődolgozókat és otthonukhoz kötött családanyákat juttatta keresethez. Elnökéül dr. Szabó Lórándnét választották.

A Szarvasi Cipész KTSz 1948-ban alakult a szakmaköri bizottság székházában 16 fővel. Jakab János volt fő szervezője, a közös munka elindítója, majd elnöke is.

A Szarvasi Fodrász és Fényképész Szövetkezet tagjai 1952-ben. Állnak (balról jobbra): Fabó János, Kelement Gyula, Szloszjár Ferenc, Farkas Flórián, ifj.Bangya Sándor, Laurinyecz János, Laurinyecz Pál, ismeretlen, Sebjan János, Búzás Gyula. Ülnek: H.Kovács Benedekné, Várkövi Margit, Szabó Andrásné, Poroszlai Lajos, Szappanos Samu, Bangya Sándorné, Bangya Sándor, ismeretlen,
Doroszlai Ervinné, ismeretlen, Illés Péterné

A Szarvasi Dobozkészítő és Szolgáltató KTSz 1951-ben 14 kisiparos részvételével jött létre. Először Fodrász Szövetkezet néven indult, Illés Péter elnökletével. Egy év múlva csatlakoztak hozzájuk a fényképészek, majd 1956-ban dobozkészítő részleggel bővült. Fenti nevét 1958. január 1-jén vette fel. 1952-től az elnöki tisztet Bangya Sándor töltötte be későbbi leváltásáig.

A Szarvasi Vas- és Fémipari KTSz 1952-ben alakult a tagok által behozott gépi berendezésekkel és befizetett részjegyekkel. Az alapító tagok száma 18 volt. A szövetkezet elnöke a megalakulás napjától Székely László.

A Szarvasi Mezőgazdasági és Faipari KTSz-t 1951-ben 13 kisiparos alakította meg, később ebből lett a Szarvasi Általános Szolgáltatási Kisipari Termelőszövetkezet 1952-ben. Ez vált ketté 1956-ban úgy, hogy a fenti néven működött tovább egy része, míg a másik Szarvasi Építőipari Szövetkezet lett. Ezt Ordovics György irányította, mint a szövetkezet elnöke. Őt váltotta fel később Kulasák Márton.

Üzemek, illetve vállalatok is születtek - elsősorban az 1950-es években. Többek között: Szarvas Község Tanácsa Jégüzeme, Községi Vágóhíd, Sütőipari Vállalat, Mozgókép-üzemi Vállalat, Tüzelőszer és Építőanyagértékesítő Vállalat, Terményforgalmi Vállalat Szarvasi Kirendeltsége, Malomipari Vállalat Szarvasi Üzeme, Szikvízipari Vállalat 4. számú üzeme, Kéményseprő Vállalat Szarvasi Járási Kirendeltsége, Temetkezési Vállalat Szarvasi Fiókja, Söripari Vállalat Szarvasi Kirendeltsége.

A KTSz-ek, üzemek és vállalatok jelentős szerepet töltöttek be Szarvas és környékén. Biztosították az ellátási igényeket és sok ezer munkalehetőséget nyújtott Szarvas és vidéke lakosságának. A rendszerváltás után ismét a magánkisipar dominanciája alakult ki, valamint a vállalkozások sokszínűsége.

Ezekből a vállalkozásokból mutatunk be a következőkben jellegzetes példákat. Azokat, amelyeket indulásuk, átalakulásuk, szerkezetváltásuk nagyságuk, termelékenységük, dinamikus fejlődésük vagy éppen különlegességük emel a bemutatandó vállalkozások közé.

A Ruházati KTSZ alapító tagjai. Állnak (balról jobbra): Dévai Mihály, Sechna György, Újhegyi Mihály, Turák Mihály, Kovács András elnök, Varga Ferenc, Pribelszki Pál, Babák Mihály, id. Bankó Mihály. Ülnek: Balogh Kálmánné, Oncsik Györgyné, Kozsuch Ilona,
Ligetvári Jánosné, Kiszely Györgyné.

Felhasznált irodalom

1. Maday Pál: Szarvas története. Szarvas, 1962 (66-67. o.)
2. Tessedik Sámuel Önéletírása. Bp. 1873 (4.o.)
3. Neumann Jenő: Szarvas története Szarvas, 1922 (186-187.o.)
4. A szarvasi tímár céh iratai, 1853 (Gyulai Levéltár)
5. Maday Pál: Szarvas története (79.o.)
6. Im. 219.o.
7. Im. 294.o.